Brennbergbánya
2002. április 17.

Szép hazánkat járva
FÉL LÁBBAL "NYUGATON"

A soproni csücsökbe, Brennbergbányára és környékére minden évszakban érdemesellátogatni. Az "Égett hegy" háborítatlan erdeiben szebbnél szebb növény- és állat-ritkaságok között sétálhatunk - határőr nélkül.

A tizenévesek nem tudhatják, a náluk idősebbek pedig lassan elfelejtik, hogy "Szép hazánkat járva" milyen különös akadályba ütköztünk évtizedeken át. A nyugati irányba utazót már az országhatártól 100-150 kilométerre civilbe öltözött határőrök igazoltatták. Főként a fiatalabbak személyi igazolványát kérték el, és "érdeklődtek" az úticéljaikról. Például a közigazgatásilag Sopronhoz tartozó Brennbergbányára- a többi nyugati határközeli településhez hasonlóan - csak azok utazhattak, akik ott laktak, illetőleg akiknek volt határsávbelépési engedélyük. Napjainkban az, aki meg tudja fizetni a közlekedés árát, szép hazánk bármely táját fölkeresheti.

In silvis Soproniensis

Brennbergbányára Sopronból vagy Ágfalváról erdei turistautakon gyalogosan vagy a hegyek között kiépített műúton gépkocsin, kerékpárral, valamint helyi járatú autóbusszal juthat el az ember. Az út hossza 12 kilométer, emelkedése a várostól számítva csaknem 200 méter.A falu történetében négy évszám jelez kiemelkedő történést. Az első 1753, amikor fölfedezték az erdőségekben rejtőzködő, jó minőségű szenet. A szájhagyomány szerint Rimbacher Pál birkapásztor figyelt fel- tűzrakása következményeként - a "nagy fekete, izzó kődarabokra". Jelentése nyomán a soproni polgármester bizottsággal vizsgáltatta meg a jelenséget. Hat év múlva- 1759-ben - az akkor Fenyvesvölgyként ismert területen nyitották meg Magyarország első szénbányáját. Ennek hírére zömében osztrák és német nemzetiségű családok telepedtek le a szép völgyben, és kötöttek munkaszerződést a szénvagyon tulajdonosaival. A bányát kiszolgáló épületek mellett hamarosan felépültek a szegényes bányászlakások is. Az anyakönyvekben eddig "a soproni erdőben" (in silvis Soproniensis) megjelöléssel szereplő területet a németül beszélő bányászok nevezték "égett hegy"-nek (Brennender Berg). A település neve 1793-ban lett hivatalosan Brennbergbánya.

Hol vannak már a bányászok?

A negyedik évszámhoz, a "gazdaságpolitikai döntésként megszületett" bányabezárás kapcsolódik. Az utolsó harminc bányamunkás 1953 januárjában költözött el. Ők a megelőző év őszétől a leszerelést végezték. Aztán 1956 novemberében öt napon át ismét folyt a termelés, de aztán"végleges" döntés született. Becher Nándor érzelemgazdag helytörténeti könyvében az alábbiakat írja a megszüntetés hatásairól:"Sajnos, 1959 decemberében véglegesen és örökre leállítják a brennbergi bányát. Amit kétszáz év alatt az itt dolgozók építettek, azt 1952-ben és 1959-ben lelkiismeret-furdalás nélkül szétrombolták. Így szűnt meg egy kétszázéves bányakultúra. Az élet szűnt meg Brennbergbányán, a sportkör, a híres dalárda, a 35 tagú bányász fúvószenekarral együtt. Egyik család a másik után költözött el. Igaz, nyugdíjazásuk után egyesek visszatértek az elcsendesedett településre, ahol most nagyon sok fejlesztenivalólenne..."

Az erdőkkel borított, 350-500 méteres magasságú hegyek közötti völgyben húzódó Brennbergbányán egyre kevesebb épület emlékeztet a bányászatra. Eltűntek vagy romként láthatók a szállítópályák, a szénosztályozó, a brikettgyár és az erőmű építményei. Megmaradt és lakott viszont sok bányászház, ám ezek többségébe ma sincs bevezetve a víz. A település központja az iskola, egy vegyesbolt és a posta között emelkedő Bányásztemplom. Ezt a régi kis kápolna helyett építették 1928-1930 között. A katolikus templom mennyezetének belső részében az ívben futó fagerendák a bányavágatokat biztosító ácsolatokat idézik. A szentély falfestménye Woschinszky Kázmér munkája. A mellékoltár felett a második világháború idején itt menedékre találó lengyel hadifoglyok ajándékaként egy Czestochowai Fekete Madonna-kép látható.

A templommal szemközti domboldalon a szép harangtorony közelében Szent Borbála szobra áll. Említést érdemel a remélhetőleg hamarosan újra megnyíló Bányász Emlékmúzeum. Ezt egy 1835-ben épített gépházban alakították ki. A sokáig elzárt település, sajnos, saját erőből képtelen kievickélni a szegénységből, felülkerekedni a gazdátlanságon. A romos épületeket, a rossz utakat és az elhanyagoltságot a sok fa sem képes teljesen eltakarni. Kár, hogy a rossz idők emlékeként nem őrizték meg az erdőket átszövő "műszaki határ" néhány méterét.

Országunk legsavanyúbb talaja

Brennbergbánya kiemelkedő értéke - a bányászmúlttal együtt - maga a természeti környezete. Ez 1977 óta a Soproni-hegységet magában foglaló Soproni Tájvédelmi Körzet része. A hegyek kristályos őskőzetét (ez főként gneisz és leukofillit) a brennbergi medencében alpesi eredetű kavicshordalék töltötte fel. A savanyú kémhatású alapkőzeten az ország legsavanyúbb talaja alakult ki. A csapadékmennyiség a település környékén évi 800 milliméter körül van, az évi középhőmérséklet pedig 8,6-9 Celsius-fok. Brennbergbánya és közvetlen környéke hazánk legkiegyenlítettebb éghajlatú területe. A talaj és az éghajlati körülmények a közép-európai elegyes lomberdők kialakulásának kedveznek. Az eredeti növényzet zömében hegyvidéki, részben atlanti-mediterrán, részben alpin-kárpáti. Sok a Keleti-Alpokból ide leereszkedő faj, s ezek miatt az egész tájat a kelet-alpesi flóra- és faunabirodalomhoz sorolják. A négy évtizedes határövezeti elzártság a fajgazdagság szempontjából kedvező volt, de az utóbbi években kedvezőtlen hatások is érvényesülnek.

Itt a lombos erdők természetes állományalkotó fajai: a bükk, a gyertyán, a kocsánytalan tölgy és a mézgás éger. Elegyfajok: a hegyi-, a korai és a mezei juhar, a kislevelű hárs, a bibircses nyír és a hegyi szil. A tűlevelűek telepítése a múlt század hatvanas éveiben kezdődött, s arányuk ma körülbelül 55 százalék. Főként erdei és lucfenyőt ültettek. Némelyek szerint mindkettő őshonos lehet e vidéken. A kúpos koronájú luc hatalmas példányai a Sopron környéki erdők jelképei. Gyakori még a vörös- és a jegenyefenyő. A brennbergiek az erdők sokféle gombáját árulják a soproni piacokon, kivált az azt megfizetni tudó osztrákoknak.

Fenyves cinege

A savanyú talajú erdők atlanti-mediterrán növényfajai közül a rózsaszín virágú csarabot, a fekete áfonyát, a szedreket, a védett cikláment és a szelíd gesztenyét el sem kerülhetjük. A hegyi, illetőleg alpesi-kárpáti fajok sem ritkák. Kiemelhetjük a kapcsos kaporfüvet, a struccharasztot, a farkasboroszlánt, a fehér zászpát, az enyves aszatot és a hazánkban csak itt előforduló havasi palástfüvet. Az utak mentén gyakori telekivirág magjait Erdélyből hozták ide.

A hazai állatvilág ritkaságai az erdők védett kincsei: alpesi lepkefajok, alpesi cincér, hegyi szitakötő, pagodacsiga, alpesi gőte. Igen gazdag a madárvilág: keresztcsőrű császármadár, fekete harkály, fekete gólya, vízirigó, fenyves-, barát-, búbos- és kormoscinege él itt. Ez utóbbi csak a Soproni- és a Kőszegi-hegységben fészkel.

A szép tájban, az erdők, a hegyi rétek és patakok élővilágában való gyönyörködést Brennbergbánya körül jól kiépített utak segítik. A közelben emelt Kövesháti-kilátóról (462 méter) tiszta időben remek körpanorámát élvezhetünk. Láthatjuk a Lajta-hegység szelíd vonulatát, a Hohe Wandot, valamint a kétezreseket: a Raxot és a Schneeberget is.

Andrássy Péter
Forrás:ÉT