Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Ismét lesz Budapesten Air Race verseny
2014. december 03.

Hét ország nyolc városában, köztük Budapesten versenyeznek majd a világ legjobb műrepülő-pilótái a Red Bull Air Race elnevezésű sorozatban jövőre. A szervezők a japán Csibában mutatták be hivatalosan a 2015-ös versenynaptárt.

A sorozat az Egyesült Arab Emírségekben indul február közepén, Magyarországra pedig július elején látogat el a mezőny, amelynek tagja Besenyei Péter korábbi világbajnok is, aki 2003-ban nyerte meg az

Air Race összetett pontversenyét.

A 2005-ben útjára indított világbajnokság - amelyet a világ leggyorsabb versenyének is neveznek - idén három év szünet után folytatódott. Változás a korábbiakhoz képest, hogy a mezőny tagjainak egységes motorral, propellerrel és kipufogórendszerrel felszerelt gépekkel kell versenyezniük, a pilótákra ható centrifugális erő nem lehet nagyobb 10 G-nél, a felfújható kapuk pedig - amelyek mentén a versenyzők a pályát teljesítik - 20 helyett immár 25 méter magasak.Budapest legutóbb 2009-ben volt házigazdája a Red Bull Air Race-nek.

A magyar kormány támogatja a rendezést 2015 és 2017 között. A Magyar Közlönyben augusztus 15-én megjelent határozatában a kormány jelezte, hogy felkérte az illetékes minisztert, gondoskodjon arról, hogy a sorozat jogtulajdonosa és a Hungaroring Sport Zrt. között a szükséges szerződéseket megkössék, illetve azt is kérte a nemzeti fejlesztési és a nemzetgazdasági minisztertől, hogy a rendezéshez szükséges anyagi fedezetet, legfeljebb évi hatmillió eurót (1.9 milliárd forintot) biztosítsa.

A Red Bull Air Race 2015-ös versenynaptára:

február 13-14., Egyesült Arab Emírségek, Abu-Dzabi

május 16-17., Japán, Csiba

május 30-31., Oroszország, Szocsi

július 4-5., Magyarország, Budapest

augusztus 15-16., Nagy-Britannia, Ascot

szeptember 5-6., Ausztria, Spielberg

szeptember 26-27., Egyesült Államok, Fort Worth

október 17-18., Egyesült Államok, Las Vegas

forrás: Világszám