A sziklaszirten ülő mese - Az álmok síparadicsoma, Avoriaz
2014. november 19.

Tudtam, hogy a világ egyik legnagyobb síparadicsomába utazunk. Figyelmeztettek arra is, hogy különleges helyet ismerek majd meg, amely nagyban különbözik egy átlagos síközponttól. De ahogy a nagyjából tíz kilométeres szerpentin-utat leküzdve megpillantottam a város látképét, a lélegzetem elakadt egy pillanatra. Erre nem voltam felkészülve. Egy sziklaszirtre épült "sasfészket" láttam a távolban.

Régóta tudom, hogy mi minden szükséges a tökéletes sízéshez: magas hegyek, nagy hó, sok, lehetőleg jól kezelt sípálya, és - hogy barnára sült arcommal egy kis irigységet keltsek az itthonmaradottakban - temérdek napsütés. Mindezekkel a "kellékekkel" természetesen számos közelebbi síparadicsom rendelkezik, ezért igazán nem kell messzire utaznunk. A francia-svájci határon elterülő üdülőváros, Avoriaz, és az azt körülölelő hatalmas - hat svájci és nyolc francia települést magában foglaló - sípályarendszer, Portes du Soleil azonban egészen különleges élményt tartogat számunkra. Valami olyat, amivel ez idáig legfeljebb álmainkban találkozhattunk.


Az 1800 méter magasan fekvő Avoriaz nem a múlt századok természetes szüleménye, hanem nagyon is tudatos tervek alapján megszerkesztett és felépített város. Az 1960-as évek derekán nőtt ki a semmiből, pontosabban néhány helybéli, a sízést megszállottan kedvelő svájci, de leginkább egy francia férfi álmaiból. Az olimpiai bajnok síző, Jean Vuarnet még ma is az Avoriaz lábánál kuporgó kis városka, Morzine lakosa. A környékbeli sípályákat megunva ő merészkedett elsőként az akkor még lakatlan avoriazi területekre, hogy önmaga szórakoztatására bejárja a sízésre tökéletesen alkalmas hegyoldalakat. Több nem is kellett neki ahhoz, hogy fejéből kipattanjon egy nagyon is termékeny ötlet, egy különleges, a síelőket maximálisan kiszolgáló síparadicsom gondolata. Elképzelése hamarosan megfogant barátai fejében is, és mindössze 3-4 év leforogása alatt létrejött annak a különleges településnek a magja, amelyet kizárólag egy mesebeli városként lehet jellemezni.

Képzeljünk el egy olyan várost, amelyet hatalmas sziklafalak tövébe, és egy óriási szakadék peremére telepítettek. Mintha egy hatalmas sas valószerűtlenül nagy fészke lenne, amely épphogy csak megkapaszkodik a sziklákon, mielőtt a mélybe zuhanna. Házainak minden porcikáját (de még a tetejüket is!) fával borították, hogy teljesen beleolvadjanak az alpesi tájba. A faburkolat, amely a vándorló nap hatására a barna szín ezernyi árnyalatában játszik, egy különleges fából, kanadai vörös cédrusból készült. De a házak formája sem hétköznapi, egyszerre futurisztikusak és régi vágásúak, némelyik tobozt formál, mások pedig kusza elrendezésű, szokatlan formájú erkélyeikkel ragadják meg a tekintetet.

A házak között keskeny, teljesen behavazott utcácskák húzódnak, rajtuk sízők százai csúsznak folyamatosan, csilingelő lovas szánok szállítanak embert és portékát, s néha egy-egy sebes hórobogó, vagy lánctalpas járgány is felberreg utánuk. A síelők nyugalma érdekében ugyanis a városban tilos az autók használata. A gépkocsik számára hatalmas parkolót hoztak létre, amelyben egy kiadós havazással járó hét után igazi kihívás rábukkanni a saját autónkra. A sízők kényelmét szolgálják továbbá a házak között több helyen elvezetett sífelvonók is. Ezek biztosítják számunkra, hogy egészen a szállásunk kapujáig síelhessünk anélkül, hogy akár egyetlen métert is gyalogszerrel keljen megtennünk. Ha azonban mégis a séta mellett döntenénk, a város néhány házába beépített közhasználatú lift és mozgólépcső - mint valamiféle helyi metrójárat - segítségével könnyűszerrel leküzdhetjük az utcák nagy szintkülönbségeit.

forrás: VJM.hu