Ljubljana - elbűvölő tündérország
2014. október 21.

Sok évvel ezelőtt Paulo Coelho Veronika meg akar halni című könyvében olvastam először Ljubljanaról. Az apró szlovén fővárosról, aminek még a létezéséről is csak kevesen tudnak, ami talán "csak mese". Akkor döntöttem el, hogy egyszer végigjárom a bűbájos utcákat, leülök a kicsiny tereken és megnézem "a költő szobrát", ami addig csak a képzeletemben élt.


Hajnalban busszal érkezem a még álmosan ébredező városba. A szemerkélő eső elveszi a kedvem, hogy gyalog induljak a szállásomra, így taxit hívok. A sofőr kedélyes, közvetlen és teljesen korrekt árat kér a fuvarért. Éppen, mint az apartman tulajdonosa, aki van annyira rugalmas, hogy reggel hatkor foglalhatom el a bérelt lakást.


Útvesztőben

Néhány óra alvás elég, hogy az éjszakai buszozásból magamhoz térjek és dacolva a borongós, esős délelőttel valamilyen fedett program után nézzek. Múzeumból akad bőven. A művészetek szerelmesei felkereshetik a Nemzeti Galériát vagy a Modern Művészetek Múzeumát, a népi hagyományok tisztelőit pedig az Etnográfiai múzeum várja. Játékos kedvű felnőtteknek és (örök) gyerekeknek pedig a Csodák Palotája kínál izgalmas időtöltést. A tudományos kütyük birodalmában kipróbálom milyen szöges ágyon feküdni, vagy óriás buborékba bújni és sikerül elvesznem a tükrök erdejében is.

A játékos kísérletek nemcsak arra jók, hogy eltereljék a figyelmem a morcos időjárásról, hanem emlékeztetnek arra a gyermeki lelkesedésre és rácsodálkozásra is, amely egy-egy utazást igazán feledhetetlenné tesz. Mert a lényeg itt rejtőzik! Hogy a pillanatba burkolózva hagyjuk, hogy egy új város minden érzékünket átölelje és kézen fogva vezessen bennünket az ismeretlenbe. Ljubljanát pedig nagyon könnyű közel engedni magunkhoz. Egyszerre érint meg hangulatának mediterrán lazasága, épületeinek igényes eleganciája, a helyiek őszinte vendégszeretete és optimizmusa.

Természetes egység

Délutánra kisüt a nap, így nyakamba veszem a Trubarjeva keskenyen kanyargó utcáját, ahol egymást érik a hangulatos bárok és kávézók, de akadnak bőven egyedi cuccokat árusító boltok is. Hirtelen a város szívében, a legnagyobb szlovén költőről elnevezett Presernov téren találom magam. A színesen nyüzsgő forgatagban helyiek és turisták sietnek a dolgukra, amíg én a rószaszínes árnyalatú ferences templomban és a Hármas-hídban gyönyörködöm. Utóbbi a város legtöbbet fotózott látványossága, középső íve egy régi fahíd helyén, szélső két ága pedig Joze Plecnik, a város zseniális építészének tervei alapján épült. Innen elindulhatnék a térből kiinduló bevásárló utcák egyikén, de még jobban csábít az egyik folyó parti kávézó, ahol a napfényes teraszon megebédelve figyelem, ahogy halad körülöttem a világ. A jókedvű utcazenészeket, a színes virágokat árusító idős nénit, a fényképezkedő párokat. A folyó túloldalán felfedezem a Vásárcsarnok világítóan fehér épületét, a Szent Miklós katedrális zöld kupoláját, az őszi színekbe öltözött várhegyet. Aztán az jut eszembe, itt valahogy minden a helyén van, hogy a természet, a város és az ember akár tökéletes egységben is létezhet.

Délután a folyó jobb partja, az óváros felé veszem az irányt. A Vodnik téren piaci kavalkádot találok, ahol a kofák standjai roskadoznak a friss és illatozó gyümölcsöktől és zöldségektől. Az édes szőlő és a bazsalikom illatát még akkor is az orromban érzem, amikor már a Püspöki Palotánál járok. Aztán megpillantom a Krajnai folyók díszkútját, ami a három szlovén folyót (Száva, Krka, Ljubljanica) szimbolizálja. Imádom Rómát, ahol az egyik kedvenc terem a Piazza Navona, így erre a kútra azóta kíváncsi vagyok, mióta tudom, hogy alkotója, Franceso Robba a híres Bernini-kút mintájára készítette el a szlovén változatot.

Kerékre fel!

Vannak olyan városok, amelyek infrastruktúrájuk, méretük és emberléptékű hangulatuk miatt különösen alkalmasak a biciklis városnézésre. Ljubljana is ilyen. Ráadásul a közel múltban bevezetett új kölcsönzési rendszerrel még könnyebben juthatunk biciklihez: a városban harminc helyen találni elosztó pontokat, ahol felvehetjük, vagy leadhatjuk a kölcsönzött biciklit. Ne riasszon el az online regisztráció - ezúton kapjuk meg a személyes kódunkat, ami a kölcsönzéshez szükséges -, hiszen ezt követően meglepően olcsón karikázhatunk körbe a városban.

A hosszú hétvégét egy urbanista bicajtúrával folytatom, elsőként Trnovo és Krakovo negyedek felé véve az irányt. Olyan, mintha egyszerre falun találnám magam. A középkori, egyszintes házak takaros portáikkal, utcára néző ablakaikkal a rég múltat idézik. Van is miről mesélniük, hiszen ezek a területek Ljubljana legősibb kerületei. A Recna, Kladezna és Krakovska utcák tökéletesen visszaadják az egykori halászfalu hangulatát. Ma azonban halászok helyett leginkább olyan őstermelők élnek itt, akik az évszázados hagyományokat folytatva a városi piacon árulják portékájukat.

Bár a nagyváros szívében vagyok, megérint a természet közelsége. Gyönyörködöm az őszi fák színpompás ruháiban és élvezem a napsugarak simogató érintését. Közben feltűnnek a Keresztelő Szent János templom szürke tornyai. Az erdetileg a XVIII. század közepén épített templom 1895-ben nyerte el mai formáját, amikor egy földrengést követően neo-román stílusban épült újjá. A bejárathoz nyílegyenesen vezető Trnovo híd a Gradascica kanálison ível át. A hidat, amely a 30-as évek elején épült, szintén Joze Plecnik álmodta meg. Akkoriban ez volt az egyetlen építmény, amely a belvárost összekötötte Trnovo kerületével. Az Art Deco elemeken és az égbe nyúló obeliszken túl a híd különlegessége, hogy tervezője két sor nyírfával díszítette a templomhoz vezető utat, így biztosítva az évszakokkal megújuló dekorációt.

Folytatva az időutazást a római birodalomból is kapok némi ízelítőt, amikor elérem az Emonska utcát. Ezen a helyen alapítottak Kr. u. 15-ben az Emona nevű települést, ahol akkoriban 5-6000 ember élt. Az őket védő egykori városfal egyes darabjai, valamint az egyik városkapu a mai napig láthatók, igaz néhol buja növényzet alatt rejtőzködnek.

Az Opera épületét érintve tekerek tovább a Tivoli park irányába, ahol igazi zöld oázis fogad. Nyugtázom magamban, hogy jó ötlet volt biciklivel jönni, hiszen a hatalmas területen gyalogosan akár órákig barangolhatnék. A pókhálóként szétterülő ösvények egyike egy nagyobb halastóhoz vezet. A parton kényelmes padok csábítanak egy kis pihenésre. Nem én vagyok az egyedüli, láthatóan a helyiek is élvezik és kihasználják a talpalatnyi zöld minden szegletét. Látok baráti társaságokat, akik hatalmas piknik kosaraikból ráérősen falatoznak, gyerekeket, akik a játszótereken tesztelik ügyességüket, és idős házaspárokat, akik kacsákat etetnek a tó partján.

Akadnak olyanok is, akik sportosan öltözve a park fitness központja felé igyekeznek, mások sétára indulnak az erdős részeken. Igazi meglepetés, hogy kulturális vonatkozású programokat is találok. A Tivoli Kastélyban van a Grafikus Művészet Nemzetközi Háza. Az állandó és ideiglenes kiállítások mellett a dizájn szerelmesei ide zarándokolnak minden páratlan évben, hogy részt vegyenek a Nemzetközi Grafikai Biennálén.

forrás: VJM.hu