Tel.: 06 1 371 21 91 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Téli ünnepeink
2001. december 28.

A mai ember számára talán hihetetlen, de a XVIII. században karácsony ünnepének még nem volt akkora jelentősége, mint húsvétnak. A karácsony a millenniumi időkben kezdet szokássá válni, s túlnőni a húsvéti ünnepen. Ma a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, Jézus a Megváltó születésének napja: a szeretet, az öröm, a békeség, a család, az otthon ünnepe.

Ez az ünnep hagyományiban, szellemiségében, hangulatában emberek millióit érinti meg. De igazi örömöt csak az érez, aki nem elégszik meg külsőségekkel, hanem az ünnep igazi tartalmát teszi magáévá. Ezek az érzések felejthetetlenek számunkra. Kevesen tudják, honnan ered az ünnep elnevezése. Legvalószínűbb az, hogy a korciti - fordul, lép szó származéka, és a téli napforduló örömére, az azt megelőző várakozásra utal. Jézus születésének tiszteletére díszítünk karácsonyfát, énekelünk karácsonyi énekeket, kívánunk egymásnak boldog, békés ünnepeket. Évszázadokkal ezelőtt karácsony napján életfát, termőágat vittek a szobákba, ami az évről évre megújuló természet mágikus jelképe. Állítása általános volt hazánkban, de múlt században feltűnő karácsonyfa teljesen kiszorította.

A téli ünnepi szokások a századok során sokat változtak, de az ajándékozás szokása megmaradt. Karácsonyi fények gyúlnak a fenyőfákon, és az öröm az ajándékozásban is megnyilvánul. Sohasem az ajándék értéke a fontos, hanem a szándék, a figyelmesség, amellyel adják. Az ajándékozás lényege, hogy gondolunk valakire, örömet akarunk neki szerezni, készülünk rá.

Szentestén véget ér karácsony böjtje, és az ünnep fénypontja a karácsonyi lakoma. Az ünnepi asztalnál nem az a lényeg, milyen értékes étkészletet veszünk elő, hanem hogy a hétköznapoktól eltérően az ünnep jellegének megfelelő ételekkel, virággal, gyertyával vidámítsuk az asztalt és magunkat. A szeretet ünnepén elfelejtjük mindazokat a vesződségeket, amelyeket az ünnepre való készülődés okozott. A fenyőillatú meleg szobában örülünk egymásnak, az ünnepnek, az ajándékoknak. A nagy rohanásban megállunk egy percre, és egymásra figyelünk. Jó érzés, hogy békében, szeretetben együtt a család.

Mindenkinek ilyen karácsonyt kívánunk!

A következõk a téli ünnepkör jeles napjai:
András napja (november 30.), Borbála a hajadon lányok, a bányászok és tüzérek védõszentje. Ünnepnapja december 4-e. Miklós (december 6.), Luca napja (december 13.), Tamás napja (december 21.), Karácsony, István napja (december 26.), Aprószentek napja (december 28.), Szilveszter (december 31.), Kiskarácsony (január 1.), Vízkereszt (január 6.). December 28-a János napja, még ma is sok helyütt a borszentelés ünnepe.

A tél kezdete
Valamikor az óév utolsó ünnepe november 11-e, Szent Márton napja volt. Ekkorra már hordókba került az újbor, bezsákolták a kamrákba a lisztet, a betakarított terményeket. Véget ért a mezőgazdasági munka, elszámoltak uraiknak a jobbágyok megfogadták az új pásztorokat. A házasemberek a disznótorokra, a fiatalok a fonókba, a kisgyermekek pedig a tél örömeire készülődtek, mert a népi hagyomány úgy tartja, rendszerint ilyenkor esik le az első hó. Szent Márton, akinek neve napját ünnepeljük e napon, a kora középkor egyik legnépszerűbb szentje volt. Nekünk, magyaroknak pedig különösen kedves, hiszen a legenda szerint itt, az ország nyugati határán született 316-ban vagy 317-ben. Korábban egyesek úgy vélték, a mai pannonhalmi apátság helyén, amit egykor Szent Márton hegyi apátság néven emlegettek, de most már biztosan tudjuk, hogy Saváriában, a mai Szombathelyen. Állítólag pontosan ott, ahol jelenleg is, áll a középkori eredetű Szent Márton-templomba. Pogányként látta meg a napvilágot, s tizenöt éves volt, amikor besorozták a római hadseregbe Nemcsak vitézségével tűnt ki hanem szívjóságával a betegek és a szegények iránti részvétével is: A legenda szerint egyszer Amiens városkapujánál télen megpillantott egy didergő koldust s annyira megszánta hogy köpenyegét levéve kettéhasította s a felét odavetette a szűkölködőnek: Ezután éjjel álmában megjelent neki Jézus.

Párnámat rázom, Szent Andrást várom
Az advent varázsos hangulatát nemcsak a karácsonyi várakozás keresztény mitológiája alakította ki, hanem a téli sötétben a melegre, a fényre, a megújuló életre vágyódás õsi izgalma is. A pogány hiedelmek még századunk sem haltak ki teljesen, fennmaradtak a népszokásokban. Dömötör Tekla és Bálint Sándor néprajz tudósok beszámolója szerint számos erdélyi településen megszokott volt, hogy a rotáte alatt bezárták az ajtókat, ablakokat, nehogy a hajnali harangozás elöl menekülõ boszorkányok otthoniakat megrontsák. Másutt a fiatal lányok a harangkötél apró darabját fonták a hajukba, hogy farsang idején sok kérõ látogasson el hozzájuk. Az Alföldön mézet vagy cukrot ettek a harangozás alatt a legények magukhoz édesgetésre. A karácsonyig tartó négy hét alatt számos szent ünnepét találhatjuk a naptárban, akiknek a népi gondolkodás nemcsak közbenjáró szerepet, de mágikus hatalmat is tulajdonít. Itt van mindenekelõtt András napja november 30-án. András apostol Jézus tizenkét tanítványának volt az egyike, Simon Péter testvére. Életérõl igen keveset tudunk, a hagyomány szerint a Volgáig terjedõ keleti területeken hirdette az evangéliumot, ezért vált Oroszország védõszentjévé. Mikor térítõútjáról visszatért, megalapította a bizánci egyházat, s nem sokkal ezután vértanúságot szenvedett. Ferdén állított keresztre feszítették, ez ún. Andráskereszt. András a középkorban, fõleg Oroszországban a különösen kedvelt szentek közé tartozott, innen terjedt el a tisztelete az egykori Magyarországon. Számos helynév õrzi ezt, pl. Békésszentandrás, Garamszentandrás, Lipótszentandrás, Mosonszentandrás, Temesszentandrás, Andrásfalva és mások. Három magyarkirály is viselte a nevét. I. András(1047-1060) Vazul fia volt, s apja megvakíttatása után Jaroszláv kijevi fejedelemhez menekült, akinek lányát feleségül is vette. A trónharcok idején hívei visszahívták az országba, s 1047-ban meg is koronázták. Alakjához fûzõdik a korona és a kard legendája-hogy kipróbálja, öccse nem tör-e trónjára, koronával és karddal kínálta meg Béla herceget, aki - szerencséjére - a kardot választotta.

ADVENT
A szó latin eredetû, jelentése: megérkezés, az Úr érkezése. A karácsonyra való elõkészület ideje, kezdete András naphoz (nov.30) legközelebb esõ vasárnap. Bod Péter ref. lelkész, egyházi és történetíró ezt írta a 18. század közepén: 

"így neveztetnek a mostani rendtartás szerént a karácson elõtt való négy hetek. Régen voltanak hat hetek a Szent Márton napjától fogva, aholott kezdi most is a görög eklézsiában négy hetekre szoríttatott ilyen fundamentomon, mert a Krisztusnak négy adventusa, eljövetele vagyon. Midõn a testben megjelent. Midõn a szívbe beszáll és az embert megtéríti. Midõn halála óráján elmégyen az emberhez. Midõn eljõ az utolsó ítéletre. Rendszerint kezdõdni szokott Szent András napján." Régen éjféli harangzúgók jelezték kezdetét, egyben az egyházi év megnyitását is. Egykoron a vallásos emberek szigorú böjtöt tartottak, ezen idõ alatt, falun hajnali misére jártak, amit a középkorból eredeztetett kifejezésekkel angyali vagy aranyos misének is hívtak, és Szûz Mária tiszteletére ajánlottak.
Általában az egyházi ünnepekhez különféle hiedelmek, babonák társulnak. Advent idõszakához is kötõdik néhány ilyen. Pl.: - az eladósorban levõ lány a hajnali misére való elsõ harangozáskor a harang kötelébõl három darabot tépett, amit aztán a hajfonó pántlikájában hordott, hogy farsangkor sok kísérõje legyen. - az Alföldön volt szokás, hogy a hajnali misére való harangozáskor a lányok mézet vagy cukrot ettek, hogy ettõl édes legyen a nyelvük, s mielõbb férjet "édesgessenek" magukhoz. - Erdélyben volt szokás, hogy a hajnali mise ideje alatt az összes ajtót, ablakot zárva kellett tartani, mivel ilyenkor a boszorkányok állati alakot öltenek, házakba, ólakba próbálnak jutni, s ott rontást okozni. - az Ipoly mentén járta az a hiedelem, hogy az elázott pénz Advent idején tisztul.

- Salgótarján környékén azt tartották, hogy ilyenkor tüzes emberek jártak, kiknek a szájukból tûz áradt. Az ilyen tüzes emberek ellen a néphit szerint olvasóval (rózsafüzér) lehetett védekezni. Advent idején a leghosszabbak az éjszakák, meglehetõsen jó alkalmat adva a varázslásra. Az Egyház ajánlja ezen idõszak szentjeinek segítségül hívását. (András, Borbála, Luca, stb.) A néphit kapcsolatba hozza saját mágikus várakozásait az említett szentekkel, de nem csupán a vallás tanítása alapján, hanem mágikus hatalmat is tulajdonít neki.

Modern rohanó életünkben a szívük, lelkük mélyén mi is várakozunk valamire, valakire. Ez a négy hét a "szent várakozás" idõszaka. Várjuk a Messiást, mert tudjuk "eljõ és nem késik".

"Ó szent magány, szép csönd, ó szûz nemesség,
Szívem adventje, hófehér roráte,
Ó áldott angelusz, ó tiszta áve!"
/Juhász Gyula/

BORBÁLA
Szent Borbála (idegen nyelveken Barbara) ünnepe már a második adventi hétre, december 4-re esik. Védõszentje bányászoknak, tüzéreknek, váraknak. A legenda szerint Kisázsiában élt és kereszténységéért lefejezték Szent-Borbálát. Hajdan a lányok pártfogójuknak tekintették, ezen a napon a cseresznyefa ágát vízbe tették, az ha karácsonyra kivirágzott, az házasságot jelentett. Délnyugat-Magyarországon e napon tilos volt mindenféle nõi munka. Egyes helyeken a férfi vendég nem volt szívesen látott, mert elvitte a ház szerencséjét.

Borbála-ág vágása

A magyar középkor egyik legismertebb szentje és vértanúja, aki Nikodémiában élt az i. sz. 4 században. Elõkelõ pogány úrnak, Dioscurosnak volt a lánya. Legendáját az Érdy-kódex rögzítette. E szerint Dioscuros nagyon féltette szép és okos leányát a keresztény vallástól, ezért egy félreesõ, magányos toronyba záratta. Borbála azonban fogságában hírt kapott Origenes alexandriai bölcsrõl, és írt neki, kérve, hogy ismertesse meg Krisztus tanításával. Origenes elküldte hozzá Bálint nevû papját, aki azután titokban megkeresztelte. Apja, hogy kedvébe járjon leányának, fürdõházat épített neki. Borbála azonban az ott álló bálvány szobrát összetörte, és a falba még egy harmadik ablakot is vágott, hogy az a Szentháromságra emlékeztesse. Dioscuros erre féktelen haragra gerjedt, és meg akarta ölni a lányát aki a pusztába menekül elõle, de két pász tor visszahurcolta. Erre a pogány férfi apához méltatlan kegyetlenséggel megkínoztatta Borbálát, majd elküldte a császárhoz, hogy ítélje halálra. Miximianus felszólította a szüzet, hogy mutasson be áldozatot a pogány isteneknek s mikor azt megtagadta újra megkínoztatta, majd börtönbe vetette. A fogságban Jézus megjelent a szenvedõnek mennyei võlegényeként, vigasztalta, erõsítette. Erre a lány testérõl eltûntek a kínzások nyomai. Másnap a császár ezt a pogány istenek segítségének tulajdonította, s amikor feltevése ellen Borbála tiltakozott, égõ fáklyát dobott az arcába, majd meztelenül kergettette végig a város utcáin. Imádságra Isten angyala ruhával borította be az ártatlan szûz testét. Maximianus dühe emiatt csak fokozódott, halálára ítélte, és a kivégzést a lány apjára bízta, aki lefejezte. Hazatértében azonban a "mennybõl tûz szálla reá és megemészté õtet". Legendája alapján Borbála a jó halál, a bányászok, a tüzérség, várak, erõdök védõszentje, akit pálmaággal, toronnyal, kehellyel, könyvvel szoktak megörökíteni. A brassói Fekete-templomban található egyik legszebb ábrázolása: Szûz Mária Jézussal, Katalin és Borbála között. Selmecbányán fején koronával, kezében bányászfáklyával áll a szobra. Híres a csehországi Kutná Hora bányászváros Borbálának szentelt gótikus temploma is. De Dorogon, Salgótarjánban, Pécsett is igen tisztelték. Legendáját több középkori freskó is bemutatja. A felvidéki jekelfalusi és a székelyföldi bögözi templomban úgy ábrázolták, hogy fejére Krisztus menyegzõi virágkoszorút helyez, a vele való misztikus egyesülés jelképeként, mire sebei begyógyulnak. A Borbála-nap legfontosabb népi hagyománya, a Borbála-ág vágása is erre az eseményre utal. A lányok ilyenkor cseresznye- vagy orgonaágat törnek, vízbe helyezik, s ha kizöldül, hamarosan férjhez mennek. A zöld ág az élet jelképe, õsi szimbólum. De vallásos tartalma is van: az ártatlanság, a szüzesség, a kegyelmi állapot jelképe. Tannhauser ismert történetében is a megtisztulást, a bûnbocsánatot jelenti.

MIKLÓS
Ünnepe december 6. Szent Miklós püspök emléknapja. A keleti egyház legjelentõsebb szentje, a görög katolikusoknál ma is kötelezõ ünnep. Szent Miklós püspök a 4. században élt a kisázsiai Myrában. Segítette a szegényeket, nincsteleneket. A legenda szerint egyszer egy nyitott ablakon dobott be aranyakat három hajadonnak, kik ezáltal tisztességgel férjhez mehettek. Innen ered a szokás, hogy gyermekek a mai napig kiteszik az ablakokba kitisztított cipõiket, s várják a jóságos Mikulás bácsit, aki piros ruhába öltözve, fején püspöksüveggel, hátán puttonnyal járja az országot-világot, megajándékozza a "jó gyermekeket".A történetet Péchy Ferenc 1529-ben versben örökítette meg, Anthonius Manicellus Veliternus humnuszának fordításában:

Légy most segítség Szent Miklós minekünk,
Kik idnepedet és téged tisztelünk,
Légy te Szent Miklós tanuló ifjaknak
Mi segedelmünk.
Az kik tanóságra nevedbe adatnak
És tanóságot nagyon gyakorolnak,
Bûnt te nevedben eltávoztassanak
szent Miklós püspök.
Szegény embernek három szûz leánya,
Kiket akar vala gonosz bûnre adni,
Õ szüzességek megmaradott vala
Te kencsed mia.
Nagyon téged kiáltanak és téged tisztelnek,
Kiket vizeknek habjai fenyegetnek,
Kik drágaságba hozzád evöltenek:
Segítség leszel nekik.

LUCA
Ünnepe: december 13, az év legrövidebb napja. "Szent Lucának híres napja a napot rövidre szabja." Ehhez a naphoz az ország minden részében sok-sok hagyomány, babona társul. Nógrád megye falvaiban is különbözõ hiedelmek maradtak fönn még a mai napig is. Például: Mihálygerge: december 13-án nem volt szabad fonni, kenyeret sütni, lúgozni. Ipolytarnóc: ott azt tartották, hogy csak a Luca nevûeknek nem szabad fonni, minden egyéb munka véhezhetõ. E napon kezdték faragni a Luca-székét, melyet karácsonyra kellett elkészíteni, úgy, hogy minden nap csupán egy-egy mûveletet lehetett rajta elvégezni. Innen ered: "Sokáig készül, mint a Luca széke." Karácsony este aztán elvitték a templomba, éjféli misére, készítõje ráállva megláthatta kik a falu boszorkányai. E napon a fonóban mulatságot is tartottak, ott volt a falu fiatalsága; ettek-ittak, mulattak. sötétedéskor fehér lepedõben, kormos arccal mentek a fiúk a lányokat riogatni. A lányok elõszeretettel jósoltak, az egri Tréfás jóslás a gombócba gyúrt papírdarab, melyre egy-egy fiú nevet írtak. A gombócot kifõzték, amelyik legelõbb jött a víz tetejére, azt kimerték, s megnézték milyen nevû lesz a férjük. A kisfiúk "lucázni" jártak, házakhoz betérve tréfás köszöntõket mondtak. dejtáron például a következõt:

Lucát jöttem köszönteni,
adjanak egy kicsit hörpinteni,
vagy egy pohár pálinkát,
vagy egy pohár borocskát,
mind a kettõt meginnám.
Tyúkok, ludak tojjanak,
malacos legyen a disznójuk,
borjas legyen a tehén.
Amennyi szekér széna, szalma,
annyi legyen a lányuk kérõje.

A gyerekek a köszöntõért diót, almát vagy néhány fillért kaptak. Mindazoknak, akik többet szeretnének tudni a Luca-napi hagyományokról, ajánljuk a következõ könyvet: Manga János: Ünnepek, szokások az Ipoly mentén.

Az egyébként is eseménydús adventi (karácsonyváró) ünnepkörben talán december 13-ához, Luca napjához fûzõdött. Ez a nap sok-sok helyen a gonosz, ártó szellemek elûzésére kínált alkalmat. Egyes falvakban - Kazár, Rimóc, Mátraszõlõs, Nõtincs - ekkor kezdték el készíteni a lucaszéket, hogy a karácsonyi misén azon ülve meglássák a boszorkányokat. Ekkor többféle asszonyi munkát (fonás, mosás, fosztás, kenyérsütés) tilos volt végezni. Luca napja a szerelmi jóslások idõpontja is. Az Ipoly mentén ekkor szoktak a leányok ólmot önteni, hogy megtudják milyen foglalkozású lesz a párjuk.

Betlehemezés

A Magyar karácsonyi ünnepkör egyik legkedvesebb szokása a betlehemezés. Karácsony elõtt jártak házról-házra és némi harapnivaló, koccintanivaló kíséretében mutatták be játékukat a betlehemes fiúk, legények. Ebben a hagyományos játékban Jézus születésének eseményei elevenednek meg, ma már inkább csak a Szent Család szálláskeresése, a pásztorok imádása, esetleg a háromkirályok látogatása, többnyire gyermekek elõadásában. A középkorban azonban az egész karácsonyi eseménysort felnõtt férfiak mutatták be misztériumjátékok keretében a templomban. Ezek egyikének sem ismerjük a szövegét, de a 17-18. századtól a laikus társaságok elõadásairól már maradtak fenn tudósítások. A 19. századtól a betlehemezés két formáját láthatjuk: a bábokkal és az elõ szereplõkkel megjelenített karácsonyi játékokat. Az elõbbit fõleg a Dunántúl és a Felsõ-Tisza vidékén gyakorolták, míg Erdélyben inkább az utóbbi hódított. A bábtáncoltatást a középkorban az oltáron mutatták be, s mivel késõbb világi elemek is szövõdtek az elõadásban, kitiltották a templomból. Csupán a betlehemi istálló és a Szent Család kicsinyített mása maradhatott meg a szentelek falak között. Az élõképszerû, ma is látható betlehemek tehát az egykori bábjátszás. Betlehemes játékainak a legarchaikusabb rétege Erdélybõl származik, ezek egyes részletei, motívumai egész a 17. századig vezethetõ vissza. Ecsegrõl, a 17. századból származik a betlehemes játék elsõ magyar nyelvû emléke. Számos hagyományõrzõ csoport (például a rimóci ) élteti tovább a Palócföldön oly sajátos szép szokást.

Vesszõhordás

Különösen Õrhalomra volt jellemzõ a pásztorok karácsonyi vesszőhordása, amellyel az állatok szaporodását vélték elõsegíteni. A karácsonyi ünnepi asztalra több helyütt szénát, szalmát tettek, hogy ott szülessen újra a kis Jézus. Ilyenkor a család halottait is odavárták. A terített abrosz morzsáit a földeken szórták szét, hogy jó legyen a termés.

Fák díszítése

A karácsonyfára agg atott gyümölcs ugyancsak a következõ évi gazdag termés ígéretét jelentette. Manapság a feldíszített útszéli keresztek, a sírokon megjelent földi javakkal teleaggatott karácsonyfák ugyanezen gondolatot éltetik tovább. 

A karácsonyfa jelképrendszerét a kutatás máig nem tisztázta végérvényesen. Hazánkban Brunszvik Teréz állított elõször karácsonyfát 1824-ben. De hasonlószokás más vidékeken is volt, csak nem fenyõágat, hanem termõ ágat használtak erre a célra.

Az ünnepi este hangulatához hozzátartozik a szépen feldíszített fenyõfa. A díszítésnél ügyeljünk arra, hogy a díszek - ha már elhatároztuk, hogy "színben tartjuk" az ünnepi öltözetet - egymással harmonizáljanak. A hajdani szép szokás - amikor aranyra festett diókat tettek a fára - ma sem elvetendõ. Van, aki fényes, van aki a matt díszeket részesíti elõnyben. Másoknak a szalmával, mézeskalács figurákkal díszített fa tetszik. Újdonságnak számít a terrakotta-szín, amelyhez égetettagyag figurák valók. Gyermekes családok a macis, szalagos karácsonyfának örülnek. Különféle üvegbõl készült gömböket, figurákat is elhelyezhetünk a fenyõfán. A karácsonyfa legszebb dísze a gyertyák fénye. 

A legtöbb családban szentestén, amikor a karácsonyfát körülállják, minden lámpát eloltanak, csak a karácsonyfa fényei világítanak.

Gyertyaégetés helyett egyre többen részesítik elõnyben a villanyégõket, elkerülve ezzel az esetleges baleseteket.

A karácsonyfa tetején elhelyezett csúcs vagy más dísz az est hangulatát fokozza.

Az aranydíszes fenyõ soha nem megy ki a divatból, legfeljebb díszei változnak. A szalmadíszek újabban igen kedvelt díszítõelemek. Csillag, harang, szív, toboz angyalka formái jól néznek ki a szalmafüzéres, piros szalagos fán. Piros masnikkal és piros gyertyákkal egészíthetjük ki.

HITETLEN TAMÁS
December 21-én van Tamás napja. Jézus tanítványának, Tamás apostolnak, a galileai ácsmesternek az emlékünnepe. A legenda szerint õ volt az, aki nem hitt Mestere feltámadásában, ezért Krisztus megengedte neki, hogy megérintse sebeit, miközben azt mondta: "Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek. "E bibliai jelenet nyomán született a " hitetlen Tamás" és a "tamáskodik" szólás az oktalan kételkedés kifejezésére. A hagyomány úgy tartja, Tamás Egyiptomban és Indiában térített és hirdette a keresztény tanoknak. Ez utóbbi területen halt vértanúhalált is. Holttestét késõbb Olaszországba vitték. Az ácsok és az építészek védõszentje. A magyarok régóta tisztelik, nevét több település is õrzi, például Csíkszenttamás, Székelyszenttamás és Rába- szenttamás, Szenttamási, Szenttamás. Több magyar fõpap és fõúr is viselte a nevét, így például: Könyves Kálmán nápolyi követe, IV. István udvari orvosa, az Aranybulla egyik kieszközölõje- Tamás, egri püspök, Anjou Károly Róbert megkoronázója- Tamás esztergomi érsek. Egyik legrégibb festõnket is e névre keresztelték, míg vezetéknevét, a Kolozsvárit, szülõvárosáról kapta. Õ csinálta a garamszentbenedeki fõoltár híres táblaképeit. A karácsonyi képeket Tamás napján szokták megszentelni. Ez az idõszak már felidézi a hagyományos karácsonyi ételek gyermekkori ízeit és illatát, ahogy azt Magyar Elek, az "Ínyes-mester", a Pesti Napló egykori gasztronómiai tudósítója oly érzékletesen megfogalmazta. Szent Tamás apostol

KARÁCSONY
Az egész világ számára a béke, a szeretet ünnepe. Jézus születésének napja, az egyház egyik legnagyobb ünnepe. Hazánkban számos népszokás, hiedelem kapcsolódik Ádám-Éva napjához (december 24.), valamint Karácsony napjaihoz (december 25,26). December 24-ét karácsony böjtjének is nevezzük, ez a nap az ünnep kezdete. Dologtiltó napnak tartották, csupán a takarítás és a sütés-fõzés volt e napon engedélyezett. A férfiak a ház körül tettek rendet, s az állatokat látták el, az asszonyok, lányok pedig a házban, fõleg a konyhában tevékenykedtek. A karácsonyi asztalt ünnepélyesen megterítették, az abroszt csak ezen a napon használták, melynek mágikus erõt tulajdonította. A következõ évben ezt az asztalkendõt használták a gabona vetésénél, valamint ezzel takarták le a beteget. A karácsonyi vacsora rangját jellemzi az alábbi szólás: "Karácsonykor kalácsot, húsvétkor kenyeret, pünkösdkor, ahogy lehet." Az ünnepi vacsorának szigorú rendje volt. Többhelyütt fokhagyma volt az étkezés "elsõ fogása", melynek egészségmegóvó hatást tulajdonítottak. Népszerûek voltak a babból, lencsébõl, mákból készült ételek, ezek a gazdagságot voltak hivatottak jelképezni. Az ünnepi vacsorához tartozott még az alma is, melyet a gazda annyi részre vágott, ahányan az asztalt körülülték. mindenki kapott egy gerezdet, s miközben elfogyasztották egymásra gondoltak, ezáltal az elkövetkezendõ évben sem feledkeznek meg egymásról. A vacsora közben keletkezett morzsát megõrizték; használták orvosságként, szerelem felkeltésére, rontás ellen. Szokás volt Szentestén a kántálás. gyermekek csapatostul járták a falut, köszöntõket mondtak, énekeltek, amelyért diót, almát, esetleg pénzt kaptak. A pásztorok vesszõvel jártak köszönteni, a házaknál elmondott jókívánságok után a gazdasszony kihúzott egy vesszõt a csomóból, azzal jelképesen "megvesszõzte" a pásztorokat s ajándékokkal viszonozta a köszöntést. ez a szokás a termékenység-varázslás része volt. Az est további részét általában kártyázással töltötték, mégnem eljött az idõ, hogy az éjféli misére menjenek. Oda magukkal vitték a Luca-széket, melyre ha felálltak meglátatták a falu boszorkányait. 

Karácsony (december 24.) estéje számos hiedelmet vonz maga köré. Ezek többnyire még a kereszténység elõtti idõkre nyúlnak vissza, vagyis a téli napfordulóval kapcsolatos mágikus eljárások, de mára már keveredtek az ünnep keresztény elemeivel.

Ezen a napon tilos volt erdõn, mezõn tevékenykedni, mindenki csak a ház körül dolgozott. Tilos volt kölcsönadni és kölcsönkérni, mert az elvitte a gazda hasznát. Ugyanígy nem volt tanácsos varrni, foltozni, nehogy hályog legyen a gazdasszony szemén. A jó szaporulatot segítette, ha lencsét fõztek a jószágnak, vagy ha megveregették õket. Ha az állatok ezen a napon bal oldalukon feküdtek, hosszú, hideg télre lehetett számítani.

Ha karácsony "böjtjén" kukorékol a kakas, számítani lehetett arra, hogy valaki meghal a házból. "Szerencsés" volt, aki éppen karácsonykor halt meg, mert akkor bûnbocsánatot nyert.

Az esti vacsoránál mindennek meg volt a maga elõírása és jelentése. Például jelentõsége volt a szépen hímzett karácsonyi abrosznak is, amelyet kizárólag erre az alkalomra használtak. Az ünnep fontos kelléke volt az asztalon a kenyér, s valahol a kalács. Jelentõsége volt annak is, hogy az asztalra kerülõ kenyér egész legyen, hogy a teljes esztendõre bõven legyen. Az asztal alá szénát, szalmát tettek, hogy a gazda majd azt tegye az állatok alá, ezáltal biztosítva egészségüket a következõ esztendõre.

Az almának karácsonykor sokféle mágikus szerepet tulajdonítottak. A palócoknál például egy almát annyi felé vágtak, ahányan voltak a családban, s mindenki kapott belõle, hogy összetartson a család vagy ha valaki eltévedne hazataláljon. A karácsonyi dióevés széles e hazában elterjedt szokás volt. Az egészséges dió egészséget, a rossz betegséget jelentett. Szokás volt a diódobálás. Jelentõsége, jelentése tájanként különbözött. Nyitragerencséren ezt mondták:

"Édes angyalkáim megajándékoztatok erõvel, egészséggel, én megajándékozlak egy-egy dióval."

Népszerû karácsonyi szokás volt magyar nyelvterületen a kántálás és a betlehemezés. Amikor 24-én az ifjak kántálni mentek, az annyit jelentett, hogy körbejárták a falut, köszöntõket mondva, s énekelve. Mind-ezért általában jutalmat kértek és kaptak. Ilyen számunkra is jól ismert kántáló ének a Csordapásztorok vagy a Betlehem, betlehem a te határidba kezdetű.
Barcaság falvaiban szokás volt, hogy négy-öt kisfiúból álló csoport felkeresse a rokonokat, szomszédokat, a szülõk jóbarátait, s az ajtó elõtt köszöntõt énekeljen. Az alábbi éneket a gyûjtõk már cigányoktól hallották, akik azonban ezt ré-gebben a csángóktól tanulhatták:

Felkelék, felkelék szép piros hajnalba,
Nyilván látom, nyilván menyország kapuja.
Azon emelkedik egy kerek dombocska,
Azon nevelkedik egy édes almafa.
Édes az almája, cukros a levele,
Hogyne sírnék, rínék, hogy kapjak belõle.

Az ének elhangzása után általában valamilyen tréfás, ajándékkérõ köszöntõt mondtak:

A nagy óriásnál
Kilenc évet laktam,
A Vörös tengerbe
Nagy halakat láttam.
Láttam, az erdõbõl
Kifutott egy róka,
Olyan vót a farka,

A vers után a gazda a gyermekeket házba hívta, vagy a küszöbön osztotta szét az elõkészített diót, almát, kalácsot.

Én kicsike vagyok,
A fogaim nagyok,
Megtöröm a diót,
Csak sokat aggyatok!

A betlehemezés nagyobb elõkészületet igénylõ dramatikus játék. Több tájanként változó elembõl áll, amelyek külön-külön is megállják a helyüket. Ilyen a bábtáncoltató betlehemezés, a szálláskeresés, vagy a Heródes-játék.

... Jóreggelt bölcs kovács!
Mért nem attál szállást?
Mért nem attál Szûzanyánknak
Éjszakára szállást?
Ha én tuttam volna
Hogy te vagy Mária,
Aranyból is, ezüstbõl is
Szállást attam volna.
Én pediglen hideg földre
Lefeküttem volna. ...

Az ostyahordás többnyire karácsony böjtjén vagy néhány nappal elõtte történt. A kántortanító az iskolás gyerekekkel minden családnak megfelelõ számú ostyát küldött. Ennek fejébe a családok a tanító számára lisztet, babot, tojást, kolbászt, hurkát stb. adtak. Az ostya a karácsonyi vacsora fontos részét képezte, amelyet sok helyen mézzel, borssal, fokhagy-mával együtt ettek, sõt az állatoknak is adták egészségvarázsló céllal.

Mikor az Úr Jézus világra született,
Elõször is mihozzánk hasonló gyerek lett,
Mint mennyei mester tanított sok jóra,
Most az ostyaszínbe testét nekünk aggya.
Hozzták a pásztorok sajtot, báránykákot,
Mi is azonképpen horgyuk az ostyákot
Szálljon erre a házra
Isten áldása.

Az éjféli misére általában együtt ment a család. Ekkor kellett magukkal vigyék Luca óta készített széket, vagy inget. Ugyancsak e napon kellett megnézni, vajon kivirágzott-e a Borbála-ág. A karácsony éjféli idõjárásból jósoltak a követ-kezõ évi termésre. Jászdózsán például úgy tartották, ha csillagos az ég az éjféli misekor, akkor sok kukorica lesz. Legkedvesebb az az elképzelés, hogy az éjféli mise alatt megszólalnak az állatok és kibeszélik a gazdájukat.

A karácsonyfa állítás szokása mai formájában újabb keletű. Német protestáns szokásnak tartják, amely hazánkba a Monarchia idején került be, s az 1920-as, 30-as években terjedt el. Osztrák néprajzkutatók szerint elterjedésében nagy szerepe lehetett az elsõ világháborúnak, amikor a katonáknak közös karácsonyfát állítottak. Nem véletlen, hogy a már meglévõ hagyományokba ez az új elem olyan hamar be tudott illeszkedni. A magyar nép körében létezett hasonló szokás. Az úgynevezett termõág a téli napforduló ünnepére kiakasztott, termékenységet jelképezõ zöld ág volt, majd a kereszténység elterjedése után új tartalommal telítõdött, s a teremtésre emlékezõ paradicsomjáték életfáját jelképezte. A díszek ugyanígy kettõs eredetûek: a rajta csüngõ dió és alma a termékenység, a lánc pedig egyes föltevések szerint a paradicsomi életfán tekergõ kígyó jelképe.

Advent utolsó hetén már valamennyien kijárunk a piacra, hogy megvásároljuk azt a luc-, ezüst- vagy erdei fenyõt, amely szépen feldíszítve dec. 24-én este karácsonyfa lesz otthonunkba. Mintha a természet egy kicsit beköltözött volna a városba, a havas vagy latyakos utcákon mindenütt ott zöldellnek a fenyõk: ablakok alá rejtve, a balkonokon felállítva, autók csomagtartóján, kirakatok üvegei mentén, kicsik és nagyok, dúsak és ösztövérek. Mind megannyi üzenet: az öröm, a béke, a szeretet ünnepének eljöttérõl, de egyszersmind a természet, a világosság, az élet megújulásáról is. A fenyõ már az emberiség õskorában is mágikus jelkép volt. Örökzöld ágai hirdették a téli napforduló ígérete: a meleg, a fény visszatértét a földre a fák kizöldülését, a rontó szellemek elváltozását, az élet újjászületését. Ezért az emberek már igen korán borókát , fagyöngyöt, fenyõágakat akasztottak fel otthoniakban a mestergerendákra. Már a rómaiak is ajándékoztak zöld ágacskákat, az ún. strenaét, újesztendõ napján. Az õsgermánok pedig a fény tiszteletére mécsesekkel díszítették fenyõágaikat. Hazánkban a Borbála napi zöldág hajtatása, a Luca-búza keltetése is e szokással rokon, éppúgy, mint a briteknél a fagyöngy koszorú mennyezetre függesztése. A fenyõágakat, fákat idõvel piros almával, dióval, mogyoróval, tojással-termékenység szimbólumokkal- feldíszítették. A pogány hagyományokra épült rá a keresztény vallás liturgiája. A fenyõfaállítása jelképe már korán összefonódott az élet, illetve a tudás fájának képzetkörével. Erre utal az is, hogy a legtöbb német területen a karácsonyfának paradicsom (Paradies) volt a neve, hozzátartozott a középkori paradicsomjátékok kellékeihez. Ki gondolná, hogy még ma is szimbolikus értelme van azoknak a díszeknek, amiket fenyõfánk ágaira aggatunk? Bizonyára kevesen tudják, hogy az angyalhaj, a fémgyöngy- és papírlánc a bibliai kígyót idézi a bûnbeesés idejébõl, a narancs és az alma a tudás fájának gyümölcsét, s egyben a megígért megváltás kegyelmét. A fa alá tett ajándékokat pedig ételek formájában egykor a család eltávozott tagjainak ajánlották.

December 25-e a család ünnepe. Ez is, mint minden nagy ünnep munkatilalommal járt. Leszpéden így mondták: "Ha ettünk, akkor a tányérokat sem mostuk el, akkor azt félreraktuk és másnap mostuk el." Pereszlényben a hamut, a szemetet nem vitték ki, mert úgy vélték, ezzel kivinnék a szerencsét a házból. Jászdózsán karácsony napján nem fésülködtek.

Regölés
István napja (december 26.): Szent Istvánt a keresztények elsõ vértanújaként tartják számon. E naphoz kötõdik a regölés szokása, amelyet a kutatók a legarchaikusabb szokásnak, a téli napfordulóra utaló varázsszövegnek tartanak. A déldunántúli regölõk sorra járták a házakat köcsögdudával, csörgõsbottal, s énekeltek. A regösénekek hosszúak voltak, amelyeket azonban részekre bonthatunk. Tartalmaz egy Beköszöntõt: pl:

Kejj föl gazda, kejj föl, szállott Isten házodra
Sokával, seregével, vetett asztalával,
szárnyas angyalával, teli poharával.... (Boldogfa)

Aztán következtek a jókívánságok, a legények, leányok összeéneklése,

... itten tudunk egy legényt, kinek Jancsi,
amott tudunk egy leányt kinek neve Tercsi ...,

majd az adománykérés.
Állandó rész a dalban, amely az egyes részeket is elválasztja:

"Haj regü rejtem, regü, regü, regü rejtem."

Aprószentek napja (december 28.):

Heródes tömeges gyermekgyilkolásának az emléknapja. Mivel akkor a kisfiúk estek a szenvedés áldozatául, most a lányokon volt a sor. Aprószentek hajnalán a legények alig várták, hogy korbácsolni mehessenek. A korbácsot 8 szál fûzfavesszõbõl fonták és ezzel verték meg azt, akinek jót kívántak. Azt tartották, hogy akit aprószentek napján nem korbácsolnak meg, a jövõ évben beteges lesz, s ha legény nem fog megházasodni, ha leány nem fog férjhez menni. Lányos házakhoz a legények gyakran olyan korán mentek, hogy a leányt még ágyban találják, s nem egyszer úgy megverték, hogy orvosi beavatkozásra volt szükség. A szokás elfajulása magyarázza annak elhalását, de "finomított változatban" a legénynép még ma is szívesen kiveri az asszonynépet ágyából. Voltak ugyan leleményesek, akik elbújtak a megpróbáltatás elõl, de mindhiába, mert õket késõbb titkon kilesték, s úgy adták meg a nekik járó verést.

A kisgyermekektõl megkérdezték, hogy hányan vannak az aprószentek, s addig paskolták õket, míg meg nem adták a helyes választ. Ha semmiképp nem tudták végül megmondták, hogy 144 000-n.

Maga a vesszõzés pogány eredetû termékenység- és egészségvarázsló szokás volt, amelyet az egyház is átvett. A gyermekeket e napon mustármagért küldték a szomszédba.

Mustármagot jöttem kérni,
Tessék engem jól elverni.
(Tiszahát)

Szigetközben ezen a napon volt a legényavatás. Jelentõs esemény ez az ifjúk életében, mivel a még be nem avatottak nem mehettek ki nyolc után, s nem mehettek kocsmába sem. Az erõpróba alkalmával meg kellett mutatniuk, hogy helyt tud-e állni, hogyan tud dolgozni.

Remélem kedves perceket okoz e néhány sor végig-olvasása. Mialatt nagyanyáinkat, nagyapáinkat, esetleg vidéki rokonainkat képzeljük az események közepébe, ne feledjük el, hogy a népi hagyományok nem õsleletek, nem egy tõlünk távol álló, zárt világ; hanem ez a kultúra egy olyan szervesen fejlõdõ valóság, amelynek mi is részesei vagyunk.

Vízkereszt és gyertyaszentelõ
Vízkereszt napjának (január 6.) hiedelmei a templomban megszentelt vízhez kötõdnek. Ipolytarnócon, Litkén, Mihálygergén a házigazda üvegben hazavitte a megszentelt vizet, a ház apraja-nagyja kortyolt belõle, hogy megóvja õket a torokfájástól. Megszentelték vele a házat, az ólakat. Öntöttek a kútba, hogy a víz meg ne romoljon. A szentelt víz az embert születésétõl haláláig kísérte: ebbõl a vízbõl hintettek a bölcsõre, a menyasszony koszorújára, a halott koporsójára. januártól januárig a vizet üvegben vagy nagy korsóban tartották, s ami megmarad a következõ vízkeresztre, azt a kútba öntötték. A vízkeresztkor megszentelt vízhez hasonló szerepe volt a gyertyaszentelõkor (febr.2) megszentelt gyertyának. Ipolytarnócon 2-3 gyertyát vittek a templomba megszentelni, s azokat a ház elsõ szobájában tartották. Kettõt az esetleges halott számára tettek félre, egyet égzengés ellen. amennyiben az év folyamán nem volt szükség a gyertyákra, úgy azokat a következõ évben újra megszentelték. A már kétszer szentelt gyertyát a hosszan haldokló kezébe adták, hogy könnyítsen rajta. Mihálygergén a kétszer szentelt gyertyát az égiháború alkalmával gyújtották meg, úgy tartották, ahol ezt a gyertyát égetik, oda nem üt a villám. Volt rá eset, hogy a férjétõl elszökött menyecske fölött égették a szentelt gyertyát, hogy az ördögöt kiûzzék belõle. 

Ostorpattogás, wotan, karácsony
Az alábbiakban részleteket mutatunk be Nitsch Mátyás: A dunántúli németség c. kötetébõl, amely a Dr. Szabó Oreszt szerkesztésében napvilágot látó Nemzetiségi Ismertetõ Könyvtár sorozatban, 1913-ban jelent meg.

Az egyházi ünnepnek keresztény buzgósággal adja oda magát a nyugat-magyarországi német, anélkül, hogy gondolna arra, hogy ez ünnepi szokásaiban is a pogány kultusz számos maradványa él tovább keresztény köntösben.
Így némely vidéken a kereszténység legnagyobb ünnepét, a karácsonyi ünnepet, heteken át minden este sûrû ostorpattogás, az u. n. "Weihnochtseinklesch" elõzi meg, melynek a fiuk és legények a házak mögött versenyezve állnak neki. Ez állítólag azt jelenti, hogy Krisztus születése elõször pásztoroknak adatott tudtára. Elsõ jelentésében azonban e szokás régebbi származású. A régi germánok a szellemeket csendes nyári idõben a földben nyugvóknak, télen pedig, midõn a természet elhalt és viharok zúgása szeli a levegõt, a föld fölött fel és alá száguldozóknak képzelték. A vad sereg, a vad vadász, Wotannal mint vezérrel, azonban az embereknek árthatott is, úgy, hogy az ostorhoz nyúltak, hogy a gonosz szellemeket csattogással és ütéssel távol tartsák. Ameddig a csattogás hangzott, abban a körben a szellemek és boszorkányok tehetetlenek voltak, sõt ha olyan közel jöttek, hogy a csattogást hallhatták, az ütést is érezték. A vad sereg parallelképzete volt a Holden vagy Hollen, azaz földalattiak raja, kiknek vezetõje Frau Holle volt. A vad vadász valamint Frau Holle és seregének képzete a nyugat-magyarországi németség gondolatkörébõl teljesen eltűnt, de az ostorpattogtatás újonnan felvett jelentéssel megmaradt.

Sajátságos és megemlítésre méltó, hogy a Budához közel fekvõ solymári német nép képzeletében él a wilder Jäger alakja, de teljesen modernizálva, zöld vadászruhában, magas szárú csizmában és puskával a kezében, lobogó szakálla a térdéig ér és szemei mint tüzes golyók forognak üregeikben. Közeledtét erõs szélroham és éles kürtszó jelzi, ha pedig közel jön az emberhez, rekedt hangon kiáltja: "Da Jächa kummt!" Villámgyorsan elsurran az ember mellett kísérõivel, két hatalmas kutyával és eltûnik, anélkül, hogy valaha bántana valakit. Rendesen éjjel és erdõben jelenik meg az embereknek. Valószínû, hogy e képzet nem õsi hagyományként tartotta magát a solymáriak között, hanem csak újabban került a nép közé, mert csak így kaphatott a vadász teljesen modern ruhát és felszerelést és változott át vad vadászból nyájas vadásszá, ki még az õt kísérõ széltõl is inti az embert.

A szent estét csendes ájtatossággal tölti a család. Ez est hozza a karácsonyfát és az ajándékokat, melyeknek eredete szintén a pogánykorba esik. Téli napfordulatkor az elhaltak tiszteletére nagy lakomát szoktak rendezni s a holtaknak elõkelõ helyet készíteni hozzá. Még jóval a karácsonyfa elõtt nagyra tartották a halotti ünnepélyt, az északi "Julfest"-et. Ugyanez idõben Wotannak szent fákat is állítottak, melyeket gyümölccsel és különféle édességgel díszítettek és meggyújtották a nap melegének kihívására a tüzeket (Julfeuer).

E fáktól és tüzektõl származhatik a karácsonyfa égõ gyertyáival. Németjeink felfogása szerint a karácsonyfa már keresztény symbolum; az almával megterhelt fa jelenté az élet fáját a paradicsomból, mely szintén almát hordott és a díszül a fa közé csavart papírlánc középkori szokás szerint jelképezi az ördögöt, a kígyót.

Némely faluban karácsony estéjén énekes pásztorok mennek házról-házra és rövid játékokat adnak elõ, melyeknek gyakran tréfás szövegük van. Ezen pásztorok szegény emberek és ajándékokat kapnak. A szent estén szegény gyermekek is, szüleiktõl kisérve, körutat tesznek a faluban. Ez idõben senkinek a kapuja vagy ajtaja a szegények elõl nincsen bezárva.

A pogány kultusz tartós hatása a keresztény lélekre azon körülménybõl is kiviláglik, hogy a heidebauer gyermekek a karácsonyi ajándékot még több helyütt a "Chriskindl-Frau"-tól remélik. Ebben a hitben öntudatlanul tovább él Frigg (Holde) istennõ emléke, ki kísérõivel, a Holdákkal, ez idõben tartotta körmenetét a földön és jutalmazta a jó gyermekeket és büntette a rosszakat. A "gflechti Koletschn" (Holezopf), a kedvelt karácsonyi sütemény is ez istennõ egykori tiszteletére utal, ki mint a szerelem és a házasság istennõje és a háziasszonyok mintaképe ezeket fonni és szõni tanította.

Kellemes Karácsonyi ünnepeket

Forrás: www.sopron.hu