Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Lehet, hogy a kínaiak megtalálták az eltűnt maláj repülőt
2014. február 06.

Feltehetően az eltűnt malajziai utasszállító repülőgép roncsai láthatók a kínai kormány egyik weboldalára feltett, négynapos műholdfelvételeken, az észlelt tárgyak akkor Vietnam déli csücske közelében, a Boeing 777-es eredeti útvonalától nem messze sodródtak - jelentette a Hszinhua kínai hírügynökség. Mint a jelentésből kiderül, zónaidő szerint a vasárnap délelőtt egy 20 kilométeres sugarú körben készült képeken három tárgy látszik: egy 13-szor 18 méteres, egy 14-szer 19 méteres és egy 22-szer 24 méteres darab. Az azóta eltelt hosszú idő miatt azonban egyáltalán nem biztos, hogy az észlelt tárgyak most is ugyanott vannak.

A felfedezés nyomán egy irányba összpontosulhat a kutatás a szombaton eltűnt, Kuala Lumpurból Pekingbe tartó repülőgép után, amelynek fedélzetén 239 ember utazott, köztük 154 kínai. A kínai illetékesek azonban jelezték, nincs bizonyítékuk arra, hogy tényleg a malajziai gép roncsai lennének a képeken.

Az eddig megbízható támpontok nélkül folytatott kutatásokban szerdán már összesen 92 600 négyzetkilométeren (Magyarországnyi területen) keresték az eltűnt Boeing-777-est a több mint tíz országból küldött mentőhajók és repülőgépek.

A malajziai közlekedési minisztérium azonnal kutató repülőgépet küldött a szóban forgó térségbe. A vietnami hadsereg jelezte, hogy egyszer már átvizsgálták ezt a térséget. A szállítási minisztérium mindazonáltal azt ígérte, hogy ismét repülőgépet küldenek a terület fölé. A kínai polgári repülési hatóság vezetője ugyanakkor Pekingben arra figyelmeztetett, nincs bizonyítékuk arra vonatkozóan, hogy a műholdfelvételeken látszó tárgyak kapcsolatba hozhatóak lennének a Malaysia Airlines utasszállító gépének eltűnésével.

Az Egyesült Államok kémműholdjai egyébként nem észleltek semmiféle robbanást abban az időintervallumban, amikor a légi irányítás elvesztette a kapcsolatot a malajziai légitársaság Pekingbe tartó repülőgépével.

forrás: www.nlc.hu