Valentin-nap története
2014. január 14.

Jelen korunk egyik legnépszerűbb ünnepeként tartjuk számon a Valentin napot, mint a szerelmesek napját, de valójában mit is ünneplünk a kicsit "kicsavart" ünnepkör kapcsán?

Közeledik február 14-e, vagyis a Valentin-nap, de tulajdonképpen kit és mit is ünneplünk ezen a jeles napon? Járjuk körül egy kicsit ezt a kérdést.

Szent Bálint napját főleg az angolszász országokban ünneplik, melynek angol neve Valentine's Day, innen a magyar név eredete. Az ünnep igazi eredete éppen a téves elnevezés miatt nálunk messze nem egyértelmű, holott komoly vallási háttere van, annak ellenére, hogy manapság főleg a szerelmesek ünnepeként kezeljük.

A szokás eredete, hogy Szent Bálint, Terni (akkori nevén Interamna) püspöke a XIV. században a jegyesek és a fiatal házasok védőszentjévé vált Angliában és Franciaországban. A legenda úgy szól, hogy a püspök a szerelmeseket a keresztény szokások szerint megeskette egymással, köztük katonákat is, akiknek az akkori császári parancsok értelmében nem lett volna szabad házasságra lépni. A császár ezért börtönbe záratta, ahol Bálint a hite erejével a börtönőre vak leányának visszaadta a látását. Mielőtt - a hagyomány szerint -február 14-én- kivégezték, búcsúüzenetet küldött a lánynak, amelyet így írt alá: "A Te Bálintod." Ez a Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata.

De természetesen, mint szinte minden egyházi ünnepnek, ennek is megvannak a maga pogány hagyományai is. A Bálint-nap körüli időszakban az ókori Rómában két vallásos ünnep is volt, Pán ünnepe és a Februra. Ezeket az ősi eredetű pásztorünnepeket február 13-15. között tartották. A Februra tisztító szertartásokból és termékenységi rítusokból állt, hogy kiengeszteljék a farkas alakú, rosszindulatú Lupercus istent. A papok ekkor a februra nevű kecskebőr szíjakkal ostorozták a fiatalokat, főleg a nőket, hogy a rituális verés tisztulást és termékenységet hozzon.

Egy legenda összefüggést teremt Valentin elhalálozási napja és az ugyanezen napra eső Lupercalia ünnep között. Ez a nap Junó istennő, a házasság pártfogójának ünnepe volt a Római Birodalomban, amikor a fiatal leányok Juno templomába mentek, hogy ott egy szerelmi jóslatot kapjanak az igazi partner kiválasztásához.

Akik nem rokonszenveznek a február 14-hez kötődő felhajtással Magyarországon, azok gyakran érvelnek azzal, hogy mondvacsinált, Nyugatról behurcolt ünnepről van szó. Ez így azonban nem teljesen igaz. Bálint - itáliai ókeresztény vértanú - legendáját ugyanis nálunk is ismerték és tisztelték már a középkorban. Gyógyító erőt tulajdonítottak neki a nyavalya (divatosabb nevén epilepszia) ellen, de magyar szerelmi babonák is kötődtek e naphoz, melyek főleg a fiatal lányoknak adtak férfifogó tanácsokat.

A magyar régi legendák helyett azonban manapság a nyugati mintát igyekszünk követni, azt is alaposan kiforgatva. Amerikában ugyanis a Valentin-nap nem a szerelem, hanem a szeretet ünnepe. Tehát az emberek párjuk mellett családjukról, barátaikról, kollégáikról sem feledkeznek meg.

Viszont az ókori pogány ünnepek és a későbbi Szent Bálint- nap közötti közvetlen kapcsolatra nincs bizonyíték, csak ezek a legendák léteznek. A Szent Valentin Nap megünneplését Celacius pápa rendelte el 496-ban. Valentint ma vértanúként tiszteli a katolikus egyház, hisz azért vesztette életét, mert nem tagadta meg az elébe járulóktól a házasság szentségét. A középkorban ő volt Anglia és Franciaország területén az egyik legnépszerűbb szent.

Halála napján, február 14-én - amelyet egyben mennyei születésnapjának tartanak - az ő emlékére cserélnek szívet hívők és hitetlenek. Igaz, csak papírszívet, de örök jelkép az is. S nemcsak a szerelmeseknek jár ki, hanem a jó barátoknak is. Mindenkinek, aki felé szeretettel fordulunk.

forrás: www.nepszava.hu