Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Párizs-London kerékpárutat adtak át
2012. június 26.

A párizsi polgármesteri hivatal és több francia város önkormányzata szombaton nyitotta meg a London-Párizs zöldutat, a brit és a francia fővárost összekötő 400 kilométeres kerékpárutat. A London-Párizs zöldút több éve indított projekt eredménye, egy több mint 400 kilométer hosszú kerékpáros útvonal (ebből a franciaországi szakasz Párizs és Dieppe között 246 km), amelyben egyaránt van zöld út, illetve kerékpársáv - közölte pénteken a párizsi városháza.

(A zöldutak többfunkciós útvonalak, amelyeket gyalog, kerékpáron, lovon illetve más autó- és motormentes módon közlekedő vagy túrázó emberek számára hoznak létre.)

Turisták, kerékpáros turisták, kerékpárosok pedálozhatnak Párizsból Dieppe-be, majd kompra szállhatnak, hogy az angliai Newhavenből kerekezhessenek egészen Londonig.

A végleges, többségében zöld utakból álló útvonal teljes elkészültéig egybefüggő útvonalat jelöltek ki Párizs és London között az olimpiai játékokra, amelyeket július 27-től augusztus 12-ig tartanak Londonban.

"Keréktávolságra van az olimpia" - örvendezett közleményében Annick Lepetit közlekedésért felelős párizsi alpolgármester.

A kerékpárutat Bertrand Delanoë párizsi főpolgármester avatta fel több brit személyiséggel együtt a Notre-Dame székesegyház előtti téren, a francia utak 0 kilométerénél.

forrás: MTI