Makao 1. - Az ázsiai gyarmatosítás végjátéka
2001. július 19.

Makao 1999. december 20-án visszakerült Kína fennhatósága alá, s ez formálisan is a végét jelentette az európaiak ázsiai gyarmatosításának. Bár az esemény történelmi mérföldkő, nélkülözte azt a pompát és alig leplezett nacionalizmussal is átitatott eufóriát, ami Hongkong 1997. évi visszavételét kísérte.

A portugálok a XVI. század elején (Vasco da Gama 1498. évi Kalkuttába érkezését követően) jelentek meg a Gyöngy-folyó (a Xi) deltavidékén. Kikötőjében, Kantonban (Guangzhouban) az 1510-es évektől próbáltak kereskedni a kínaiakkal, váltakozó sikerrel. Csupán az 1500-as évek elejétől kaptak kikötési és letelepedési engedélyt a folyó torkolatától mintegy 80 kilométerre délnyugatra elhelyezkedő kis szigeten. A portugálok aztán onnan húzódtak közelebb a torkolathoz, ahol két természetes kikötőt is kínált egy félsziget. Ennek bérbevételére 1557-ben egyezséget kötöttek a helyi hivatalnokokkal. Napjainkban is hangoztatják, hogy ezt a jogot a kalózok elleni eredményes harcuk elismeréseként kapták, míg a kínaiak máig a hivatalnokok megvesztegetését emlegetik.

Kereskedelmi kapu

Makao gyorsan fontos kereskedelmi központtá vált: a térség áruinak egyaránt kapuja lett Európa és Japán felé is. A rendkívüli hasznot hajtó árucserében a portugálok egy ideig monopolhelyzetben voltak; hagyományos kínai árukat (porcelánt, selymet, teát, gyógynövényeket, kézműipari termékeket) szállítottak Malakkába, Indiába és Japánba, valamint Európába, onnan pedig ezüsttel, fűszerekkel, elefántcsonttal stb. tértek vissza. A kínai szuverenitást elismerve és a bérleti díjat pontosan fizetve saját maguk intézhették belső ügyeiket. Ennek gyakorlására 1583-ban hattagú városi elöljáróságot, szenátust választottak. Azt tíz év múltán a lisszaboni hatóságok is elismerték, majd 1623-ban a portugál király egy kormányzót nevezett ki a szenátus élére.

Ugyanebben az időben a Távol-Keleten megjelentek a hollandok, s 1624-től Tajvan egy részét is birtokukba vették. A portugálok erődöket kényszerültek építeni Makaón, s azokból sikeresen verték vissza riválisaikat.

A kereskedelem mellett Makao keresztény missziós központtá is vált: a jezsuita szerzetesek onnan indultak téríteni a kínaiakat. A Kína történelmében talán leghíresebb jezsuita, Matteo Ricci* is Makaón keresztül lépett az országba. A Szentszék már 1575-ben katolikus egyházkerületet hozott itt létre, s annak fennhatósága kezdetben az egész Távol-Keletre kiterjedt! Mindehhez a portugálok pompás épületeket és templomokat emeltek a félszigeten. Közülük a XVII. század első évtizedében kezdték építeni a Szent Pál-katedrálist, amely némelyek szerint a kereszténység legnagyobb temploma volt a Távol-Keleten. Bár 1835-ben egy tájfun során keletkezett tűzben megsemmisült, de megmaradt csodálatos barokk homlokzata Makao egyik jelképévé vált.

Nem adhatja tovább

Makao hanyatlása ugyanolyan gyors volt, mint fölemelkedése; az ázsiai politikai válságok sorozata és a világhatalmi egyensúly megváltozása ugyanis aláásta a terület szerencséjét. Némileg ugyan újjáéledt a XVIII. század végén és a XIX. század elején, amikor is az angolok irányítása alatt a Kínával való kereskedelem megnőtt. Ehhez Makao afféle kényelmes háttérbázisul szolgált. Kína külkereskedelme ekkor főleg Kantonban összpontosult, de ott a külföldi kereskedők csak a novembertől májusig tartó kereskedelmi idényben tartózkodhattak, ezért a közbeeső időt Makaón töltötték. A térségben betöltött gazdasági szerepét azonban végérvényesen Hongkong vette át. 

Honkongot az angolok az 1839 és 1842 közötti első ópiumháború eredményeként vették birtokukba. Kína gyengeségét tapasztalva a portugálok is lépéseket tettek, hogy Makaót az addigi bérlet helyett kizárólagos fennhatóságuk alá vonják. A területet 1844-ben tengerentúli tartományaik részévé nyilvánították, a következő évtől pedig szabad kikötőként használhatta azt minden külföldi kereskedő. A kínai vám- és adóhivatalokat 1849-ben bezárták Makaón, és a kínai hivatalnokokat kiűzték. A következő lépésként 1851-ben Taipára, 1864-ben pedig Coloanéra is kiterjesztették fennhatóságukat. Hosszas alkudozások után 1887-ben rá tudták kényszeríteni a Csing-udvart a "megbékélési és kereskedelmi szerződés" aláírására, amelyben az elismerte a portugál fennhatóságot és a területre kiterjedő állandó kormányzást. Az azonban elmaradt, hogy a gyarmat határait pontosan meghúzzák, és Kína nem mondott le teljesen a Makao feletti szuverenitásról. Ezt jelezte a szerződésnek az a kitétele, hogy Portugália nem adhatja át a területet harmadik országnak.

Hiába növekedett azonban Makao területe és erősödtek meg a portugálok pozíciói, régebbi gazdasági jelentőségét nem nyerhette vissza. Kikötője is annyira eliszaposodott, hogy mély járatú hajók már nem használhatták. Makao számára a helyi elosztó kereskedelem és csupán olyan kevésbé tisztességes tevékenységek maradtak, mint a csempészet és a - még az 1850-es években legalizált - szerencsejáték.

Menedékhely

Makao életében fontos fejlemény az, hogy menedékül szolgált a kínaiak számára, akik különösen a XX. század vészterhes évtizedeiben nagy számban érkeztek e területre. Noha a 80 ezer főnyi lakossága már az 1920 és 1927 közötti időszakban szinte megkettőződött, a lavinaszerű beáramlás a japán-kínai háború alatt (1937-1945) következett be, amikor a lakosság félmilliósra duzzadt! Portugália semleges volt a második világháborúban, és a japánok ezt tiszteletben tartották, így a brit Hongkongtól eltérően Makaót nem foglalták el, ezért a kínaiakon kívül európaiak is nagy számban menekültek oda. A később is folytatódó nagy migráció magyarázza, hogy az 1991. évi népszámláláskor a makaói lakosoknak csak 40,1 százaléka volt helyi születésű.

Maoék 1949. évi győzelmüket követően a Makaóra vonatkozó szerződéseket ugyanúgy egyenlőtlen és igazságtalan megállapodásnak tekintették, mint a megelőző kínai kormányok, egyelőre mégis a status quo fenntartása mellett foglaltak állást, miként Hongkong esetében is. Ez jó taktika volt, hiszen az embargó és az elszigeteltség évtizedeiben ezek csatornaként szolgáltak a külfölddel való kapcsolattartásban, és ráadásul Kína a "kemény valutának" mintegy 40 százalékát is a hongkongi kapcsolatból nyerte. Makao hasonlóképpen fontos nyitott kapuként szolgált, noha gazdasági haszna nem volt ilyen nagy, ezért a "hosszú távra tervezés és a teljes felhasználás" politikáját tette magáévá.

Kína el volt foglalva belső és külső problémáival, tehát az újraegyesítés kérdését nem sürgette. A csendes, kiegyensúlyozott viszony azonban hirtelen félbeszakadt, amikor a "kulturális forradalom" hullámai 1966 végén átcsaptak Makaóra is. A rendőrséggel nyolc halálos áldozatot követelő erőszakos összecsapásra került sor. A makaói portugál kormányzó állítólag már ekkor fölvetette, hogy Makaót átadják a kínaiaknak, de ez több volt annál, mint amit Peking ekkor el akart érni. A válságot végül 1967 januárjában egy egyezménnyel zárták le, amelyben a portugálok teljesítették a tüntetők bizonyos követeléseit és kártérítést fizettek az áldozatok hozzátartozóinak. Makao státusa pedig továbbra is bizonytalan maradt.

"Ideiglenes portugál adminisztráció alatt"

Makao helyzetét nagyban befolyásolta az 1974. évi portugál katonai fordulat, a szekfűs forradalom*. A meghirdetett dekolonizációs program keretében ismét felajánlották, hogy visszaadják Makaót, 1975 elején pedig Portugália megszakította a diplomáciai kapcsolatokat a tajvani Kínai Köztársasággal, és tárgyalásokat kezdeményezett Pekinggel a diplomáciai kapcsolatok felvételéről. Kína azonban elhárította e gesztusokat, egyebek között a portugál kormánynak a Szovjetunióval való szimpatizálása miatt. Makao emiatti kényes helyzete késztette arra kormányzóját, hogy lazítsa kapcsolatait Lisszabonnal. Az egykori gyarmat státuszát ekkor hivatalosan így határozták meg: "ideiglenesen portugál adminisztráció alatti kínai terület". Makaóra 1976 februárjában a portugál törvényhozás Alaptörvényt (Estatuto Organicót) fogadott el. Ebben politikai autonómiát és helyi törvényhozást adott a területnek.

Háromévi tárgyalás után végül Kína és Portugália diplomáciai kapcsolatra lépett egymással. Egy akkor nyilvánosságra nem hozott memorandumban a két fél megerősítette az említett állásfoglalást Makao státusáról, továbbá, hogy annak Kínához való visszatéréséről megfelelő időben tárgyalásokat fognak folytatni.

Kína és Anglia 1984-ben megkötötte a Hongkongra vonatkozó egyezményt, amely a Teng Hsziao-ping által fölvetett "egy ország két rendszer" elvén alapult. Ezt követően a kínai vezetés elérkezettnek látta az időt arra, hogy rendezze a makaói problémát is. Az 1986 júniusában megkezdett tárgyalások már a negyedik forduló után, 1987. április 17-én sikeresen lezárultak egy közös nyilatkozat aláírásával. A megegyezést nagymértékben megkönnyítette egyrészt az, hogy - a Hongkong esetében tanúsított angol magatartástól eltérően - a portugálok nem vonták kétségbe Kínának Makao feletti szuverenitását, s egészében is jobb volt a viszonyuk Pekinggel, másrészt példaként szolgált a hongkongi egyezmény sémája.

A megegyezés értelmében Makao 1999. december 20-án került kínai fennhatóság alá. Az átadás után a Kínai Népköztársaság Különleges Közigazgatási Területe (Special Administrative Region, röviden: a SAR) lett, s nagyfokú autonómiát kapott. A külpolitika és a védelem kérdéseit kivéve minden dolgát önállóan intézheti, a szintén sokat emlegetett "Makao népe kormányozza Makaót" alapelv szellemében.

Az egyezmény, valamint a pekingi parlament által 1993-ban jóváhagyott Alaptörvény (egyféle minialkotmány) biztosítja - Hongkonghoz hasonlóan -, hogy Makao, visszakerülését követően ötven évig továbbra is kapitalista társadalmi és gazdasági berendezkedésű lesz, szabad kikötő és önálló vámterület marad. Megtartja saját, szabadon átváltható valutáját, valamint fenntartja a tőke szabad áramlását. A SAR pénzügyileg független; a központi kormány ott nem vet ki adókat. Saját törvényhozása, több végrehajtói testülete és független bírósága van, az érvényben levő törvények pedig alapjában véve változatlanul maradnak.

Hongkonghoz hasonlóan Makao is megkapta azt a jogot, hogy más államokkal és szervezetekkel kötött gazdasági és kulturális kapcsolatait fenntartsa és újakat is kialakítson. Makao több mint húsz nemzetközi szervezetnek a tagja, köztük 1991 óta a GATT*-nak, illetve utódszervezetének, a WTO*-nak, amelybe Kína hosszú évek óta hiába kéri felvételét.

Mivel Hongkongtól eltérően a Makaóra vonatkozó közös nyilatkozat, illetve az Alaptörvény nem rendelkezik arról, hogy a területen csapatok állomásozhatnak, sokan bíztak abban, hogy Peking az átvétel után nem fog csapatokat vezényelni Makaóra. A terület védelmére való hivatkozással azonban ennek az ellenkezője történt...

Jordán Gyula
(Következik: Kelet Monte Carlója)

A-Ma öble
Makao félszigetének elnevezéséhez egy legenda kapcsolódik: eszerint sok évszázaddal ezelőtt egy viharba került dzsunka legénységét a tengerészek és a halászok istennője, A-Ma mentette meg, egy csendes öbölbe vezetve őket. Azok ott - hálából - templomot emeltek. Ez ma a legrégibb építmény Makaón, a helyet pedig elnevezték A-Ma-gaó-nak, azaz A-Ma öblének (mai neve Aomen).

Területszerzési taktika
A Hongkongtól 65 kilométerre található egykori portugál gyarmat területe mindössze 23,5 négyzetkilométer. Makao területe 1912-ben még csak 12,7 négyzetkilométer volt, s a mintegy évszázada tartó intenzív tengerfeltöltési munkálatok eredményeként érte el mai nagyságát. Földrajzilag három részből áll: a Makao-félszigetből és két szigetből, Taipából, amelyet a félszigettel ma már két híd is összeköt, meg Coloanéból, amelyet egy töltésút kapcsol a másik szigethez. Éghajlata szubtrópusi, az esős évszak májustól szeptemberig tart, ekkor gyakoriak a tájfunok is.

Népessége meghaladja a 450 ezret; ennek 97 százaléka kínai, a többi portugál és a vegyesházasságokból származó (eurázsiai) makanéz, illetve más ázsiai országból származók. A legutóbbi időkig a népesség túlnyomó többsége a félszigeten lakott, így ott a népsűrűség az egyik legnagyobb Földünkön. A portugálon kívül ma már a kínai is hivatalos nyelv (a népesség ez utóbbinak a kantoni nyelvjárását használja), ugyanakkor az angolt többen beszélik, mint a portugált. Természeti kincsei nincsenek, mezőgazdasága jelentéktelen, így a napi létszükségleti cikkektől (élelmiszer, zöldség, ivóvíz) az olaj és gázellátáson át az építőanyagokig mindenben - zömmel - a kínai kereskedelemre van utalva.

Kislexikon

GATT (General Agreement on Tariffs and Trade): Általános Vámtarifa- és Kereskedelmi Egyezmény. A nemzetközi ~ az ENSZ tagszervezete.

Matteo Ricci: 1552 és 1610 között élt olasz származású jezsuita. A korabeli Kína földrajzának és kultúrájának egyik leghitelesebb leírója; ő ismertette meg a kínaiakat az európai térképészettel; mandzsu-portugál szótárt készített. Elnyerte a mandarin címet, s a pekingi császári udvarban halt meg.

Szekfűs forradalom: 1974. április 25-én Portugáliában egy szervezett tiszti mozgalom baloldali színezetű katonai puccsot hajtott végre. A forradalom jelképévé a piros szegfű vált.

WTO (World Trade Organisation): Világ Kereskedelmi Szervezet, a GATT utódszervezete.

forrás: É.T.