Csillagtúra a kenézek földjén
2001. július 19.

Ha a zempléni Istvánkúton délnyugatnak vesszük az irányt, szelíd lankák hátán, vadvirágos kaszálóréteken keresztül érjük el Regécet, majd Mogyoróskát. E két apró falu egymástól nem meszsze bújik meg abban a völgyben, amely kelet-nyugati irányban húzódik, és a Zempléni-hegységet egy középső meg egy déli részre osztja.

A századforduló térképein - Mogyoróskához hasonlóan - még Regéc is becézett formában, Regéczke faluként szerepel. Az azóta eltelt időben - miközben Mogyoróska megőrizte nevét - Regéczke a komolyabban hangzó Regéccé változott. Ez a változás azonban csak a nevében tükröződik: Regéc valójában mindmáig egy kedves kis hegyi falu maradt, amolyan Regéczke.

Korabeli vállalkozók

Mindkettőt - mint irtásfalut - a középkorban alapították, s mindkettő úgynevezett erdőtelkes település. Az irtásfalvak a letelepítések végett kivágott erdők helyén keletkeztek. A terület birtokosa egy meghatározott, "leirtott" erdőrész helyének a benépesítésére szerződést kötött egy "vállalkozóval", az erdélyi románok és a kárpátaljai rutének sorából kikerülő elöljáróval: a kenézzel. A megbízott kenéz gyűjtötte össze a letelepülni vágyókat, majd az új faluhelyet velük népesítette be. Munkája elismeréseként elnyerte az új falu bírói tisztét, s emellett telkeket és különféle iparűzési jogokat is kaphatott. (Ilyen iparűzési jog volt a sörfőzés, a kocsma haszonba vétele stb.) Az ő feladata volt az is, hogy ellenőrizze a közös kötelességek végrehajtását. A kenézségi jog örökölhető volt, sőt, el is adhatták. Egy-egy új erdőtelkes település általában néhány évig mentes volt az adófizetéstől, de minden egyéb földesúri tehertől is.

A települések meghatározott szerkezet szerint épültek ki. A területet szalagtelkekre osztották, s a lakó- és melléképületek lehetőleg a völgybe, patak mellé vagy árvízmentes magaslatokra kerültek. A hegy oldalában következtek a hasznosítható területek, a szántó, majd a legelő, legfelül az erdő. Mogyoróska éppen fordított szerkezetű: a főutca egy hegygerincen húzódik végig, a hosszú és keskeny telkek a völgy felé futnak. Hogy az esőket vagy hóolvadásokat követő lefolyó vizek ne károsítsák a gazdasági épületeket, ezek is a falu gerincén (az utca mentén) kaptak helyet, gyakran a lakóházzal szemben.

Az erdőtelkes településekhez mindig egy jókora erdőrész is tartozott. A millennium idején készült felmérés szerint Mogyoróska 50 házból állt, 269 magyar ajkú lakossal, s a faluhoz 269 hold szántó, 32 hold kert, 166 hold rét, 91 hold legelő és 2154 hold erdő tartozott. Regécen is hasonlók voltak az arányok: a községben 64 ház állt, ezeket 337 magyar ajkú lakos lakta, s 297 hold szántó, 18 hold kert, 334 hold rét, 123 hold legelő és 3839 hold erdőbirtok tartozott hozzá.

A felmérésekből az is kiderül, hogy az eredetileg többségében ruszinok lakta Mogyoróska néhány évszázad alatt teljesen asszimilálódott a magyar faluközösséghez (legalábbis a statisztika szerint!)

Regéc várában

A két falu között a Kun-hegy tetején - Mogyoróskához közelebb - áll a regéci vár maradványa. Sorsát ez sem kerülhette el: 1715 után a császár felrobbantatta. Az egykori épületek falmaradványaiból rekonstruálható, hogy a kis vár háromtornyú, vastag falú erődítmény volt. A végében álló két torony és a központi torony között az udvar hossza 24 méter, szélessége 10 méter körül lehetett. A lakótorony elé egy 12 és fél méter átmérőjű rondellát, eléje pedig egy kicsiny kapuudvart építettek.

A vár építéséről nincsenek pontos adataink. A két szélső lakótorony azonban - a vár elődjeként - már a tatárjárás idejében állt, mert a feljegyzések szerint egy maroknyi magyar csapat a regéci várból kicsapva rajtaütött és szétverte az egyik kisebb - arra is elportyázó - tatár csapatot. A két lakótornyot egységes várrá építették át. Ennek időpontja a tatárjárás utáni időkre tehető. Épületeit később Károly Róbert foglaltatta el, mert a vele szembehelyezkedő felvidéki főurak csapatainak egyik búvóhelye volt a regéci vár. A vár történetének legnevezetesebb epizódja:

I. Rákóczi Ferenc halála után özvegye, Zrínyi Ilona odaköltözött, és vele érkezett az akkor még csak öthónapos Ferenc fia is. II. Rákóczi Ferenc eztán öt éven át ott nevelkedett, később onnan utazott édesanyjával Munkács várába.

Ha Dorgónál nem térünk le a völgynek, hanem kelet felé indulunk tovább, kényelmes, szép, széles szekérúton haladva sorra érintjük az andezittömb peremét jelző, pompás kilátóhelyül szolgáló "köveket", előbb a Pengő-követ, később a Nagy-Péter-menkőt, majd István-kútra érünk.

Irtás helyén nyírfás

A Nagy-Péter-menkő kilátójától alig félórányi séta az istvánkúti Nyírjes tisztás. Nyíres erdőnek is nevezhetném, mert valójában az: egy csaknem 8 hektáros folt. Ám akkor sem tévesztünk meg senkit, ha tisztásnak nevezzük, hiszen a zártabb nyíres állományokat dús füvű rétek tarkítják.

A nyírfák megjelenése előbb-utóbb minden erdei irtásra jellemző. Termésük könnyű, messzire hordja a szél, s igénytelensége és alkalmazkodóképessége miatt mindenhol gyökeret ver. Lecsüngő koronájával, feketés futtatott fehér kérgével messziről kitűnik a fák közül. Gazdasági szempontból azonban csekély értékű, könnyen pudvásodó puhafa. Ráadásul erőszakos térhódítása miatt határozottan terhessé válhat. Ott annak idején egy többévszázados öreg bükkösnek az irtáshelyén kapott életteret. Jelenlegi legöregebb fái 70-80 évesek lehetnek, "nyíres szemmel" nézve már igazi matuzsálemek. Mindazonáltal sok az újulat: az erdő egyensúlyba került környezetével. Az erdő közepén egy kis tó vize csillog. A legfestőibb a tó körüli, javarészt egynemű nyírállomány. A fák között mesebeli mézeskalács házikó módjára bújik meg a gerendákból összerótt vadászház. A papíroskérgű, bókoló lombú fák, a gyékény buzogánysűrűjével szegélyezett víztükör és a kicsi ház így együtt oly valószínűtlen, mintha csak egy giccses képeslapot nézegetne az ember.

Az erdő mélyén szemet-lelket gyönyörködtető tavacska és környéke mesterséges, emberi kéz létrehozta alkotás. Maga a nyíres is emberi beavatkozás következtében jött létre, fájdalmas sebet ütve az öreg bükkös testén, a tavacska pedig egy felduzzasztott forrás vize. Figyelmesen szemlélve egy kis zsilipet is észrevehetünk a gyékényesben.

Rovarparadicsom - keresztes viperával

A Nyírjes a Zempléni-hegységnek egyik legelső védelem alá helyezett területe. Védetté nyilvánításának időpontja 1953 (már több mint húsz évvel a Zempléni Tájvédelmi Körzet megalakulása előtt védelmet élvezett). Noha botanikai szempontból is értékes, a döntésben elsősorban állattani kuriózumokat tartottak szem előtt. Az erdőnek a természethez közeli állapotát mutatja, hogy rovarvilágában olyan szibériai fajok jelentek meg, amelyek az országban másutt nem élnek vagy nagyon ritkák. 

A nyíres-áfonyás növényegyüttesek különösen lepkeviláguk révén hívják fel magukra a figyelmet. Kora tavasszal napközben vad repüléssel rajzik a nagy termetű, robusztus tarkaszövő, lebegve szálldos a könnyed röptű nappali-araszoló. Sok olyan lepke él ott, amelynek a hernyója csak nyíren él. Ilyen például az aranyfoltos púposszövő vagy az apáca púposszövő. A tó körül, a levegőben vadászó szitakötőfajok közül védett a feketelábú szitakötő és a törékeny testű réti rabló. A területen nagy számban él a Zempléni-hegységben elszórtan sokfelé előforduló keresztes vipera, hazánk egyetlen olyan mérges kígyója, amely az emberre is veszélyes.

Dr. Szerényi Gábor
forrás: É.T.