Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Hova utazunk és hol költünk?
2011. június 08.

Több mint 100 utazási célpontot vizsgáló kutatást készített a MasterCard, amely szerint várhatóan a világ legnagyobb városaiba irányuló légiutas-forgalom 2011-ben 9,2%-kal, az utasok külföldi költése pedig 14,6%-kal nő. Az e téren tapasztalható növekedés meghaladja a világ GDP-bővülését.

A felmérés az adott városokba irányuló nemzetközi légiutas-forgalmat, az utasok költését, ezen statisztikák jelenlegi és várható növekedését vizsgálta.

A látogatószám tekintetében London van az első helyen, 2011-ben várhatóan 20 millió külföldi érkezik ebbe a városba. A második helyezett Párizs lett; a francia fővárosba a tanulmány készítői 18,1 millió külföldi látogató érkezését várják erre az évre.

Az első húsz helyen rangsorolt város között nyolc található az ázsiai, csendes óceániai térségben , így Bangkok a harmadik helyre került, várhatóan 11,5 millió utassal, majd Szingapúr és Hong Kong következik 11,4, és 10,9 millió látogatóval.

Észak-Amerikából csupán egyetlen város van az első 20-ban: New York, ami a tizenkettedik helyet foglalja el a listán, itt 7,6 millió beutazóra számítanak a tanulmány készítői.

Hol várható az érkező utasok számának legnagyobb arányú emelkedése? Ebben a tekintetben Barcelona az első: a spanyolországi városba 24%-kal többen igyekeznek 2011-ben, mint 2010-ben. A második Kuala Lumpur Malajziában, 21,8%-os növekedéssel, míg Isztambul az utóbbitól alig elmaradva a harmadik olyan város a világon, ahol utazási boom várható.

New York és Párizs előtt London vezet a látogatók költéseit vizsgáló listán is. A brit fővárosban a külföldiek várhatóan 25,6 milliárd dollárt költenek el, New Yorkban kicsit kevesebbet, 20,3 milliárd dollárt, míg Párizsban csak mintegy feleannyit, mint a brit fővárosban: összesen 14,6 milliárd dollárt. A sorban Bangkok következik, itt a külföldi utasok összesen 14,4 milliárdtól vesznek búcsút, Frankfurtban ennél félmilliárd dollárral kevesebb vándorol kereskedőkhöz és szolgáltatókhoz 2011-ben.

A MasterCard kutatása szerint a külföldiek költésének legnagyobb arányú növekedése Isztambulban várható: ez meghaladhatja a 30,1%-ot 2011-ben. Ebben a tekintetben Barcelona a második 28,2%-kal, míg Dubaiban 24%-kal költenek többet a külföldiek, mint 2010-ben.

forrás: www.turizmusonline.hu