Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Foglalkozása: kerítőnő
2011. május 25.

Erika garanciát vállal az általa javasolt partnerre

Tanult szakmáját tekintve vegyészmérnök. Ám az elmúlt tizennyolc évben a periódusos rendszer helyett inkább az emberi lelket fürkészte, atomok kapcsolódása helyett férfiak és nők egymásra találásához asszisztált. Valójában nem nagy váltás: kémia ez is, az is.

Az az érzésem, a szél repítette ide, a budai Víziváros kellős közepére. A kis előkertes, ütött-kopottságában is elegáns házzal együtt, amelyet csodálkozva mustrál az új építésű kocka
szomszéd meg a látogató. A legfelső (harmadik) emeleten nyitva az erkélyajtó, a háttérben fehér függönyvitorla, előtte hosszú, kötött sállal keretezett karcsú télikabát, fekete haj: Nagy Erika. "Modern kori kerítőnő". Blogján nevezi így magát, de ha idegen kérdezi tőle, mi a foglalkozása, inkább utazásszervezésről beszél, rendezvényekről és emberekről, akikkel foglalkozik. Szokták hinni pszichológusnak, ügyvédnek, valamiféle tanácsadónak - nekem, és gyanítom, nem csak nekem, a boszorkány szó is megfordul a fejemben, és ezt el is mondom neki. Nem bántom meg vele, nevetünk.

Nyilvántartás fejben
Nem tűnik a hely társkereső irodának. Inkább egy helyes nappalinak. Modern környezet, de nem hűvös, inkább diszkrét, nőies, puha. Belebújok a kanapéba, és a múltjáról meséltetem Erikát - ez épp fordítva szokott történni ebben a szobában, a látogató sorsa rendszerint a téma. Erikánál nincs társkereső-adatbázis - sem gépen, sem fiókban. Nincs fényképalbum, nincsenek kötelezően kitöltendő rubrikák mindenféle ismérvekről. Nincsenek számok, anyakönyvi adatok, méretek. Nincs párkeresők közhelyszótára, motivációs levele, kívánságlistája. Egy asszony van, aki, mintha kirakósozna, helyükre illeszti a megfelelőnek vélt darabkákat. És ez az asszony, úgy tűnik, nagyon jól érzi magát, miközben "játszik". Ha én most társat keresnék, ő beszéltetne. Addig, amíg úgy érzi, tudja, ki vagyok, igazából(!) mire vágyom, miféle társ illene mellém. Van, akivel többször is találkozik, mire alkalmasnak véli az ismeretséget arra, hogy biztonsággal bemutathatóvá váljon egy harmadik személy: a kiszemelt nő vagy férfi. Erika garanciát vállal. A holtodiglan-holtomiglanért persze nem tud kezeskedni, de - mint mondja - két embert csak akkor ismertet meg egymással, ha biztos abban, nem aknamezőre küldi őket. Nagy csaták persze minden kapcsolatban vannak, de, ha egy pár tényleg összeillő, és nem kétséges az együtt maradás szándéka, akkor nem fognak elvérezni az ütközetekben.

Nem vállal el akárkit
A kerítőnő felelőssége nagy. Ezért gondolja Erika úgy, hogy nem lehet adatlapok, fotók alapján összeboronálni embereket. Az értékrendi egyezések, a hasonló családi háttér, a közös nevezőre hozható célok mellett sűrűn hagyatkozik a szimatára. Nevezhetjük megérzésnek, empátiának, érzelmi intelligenciának vagy boszorkányságnak: lényeg, hogy ő, aki mindkét felet ismeri, érzi, tudja, hogy jól működhetnek együtt, ha ők is akarják. Van, hogy olyanok egymásra találását segíti elő, akik egyébként sosem találkoznának. Vagy ha találkoznának is, elmennének egymás mellett. Erika nem vállal el mindenkit megbízóul, aki hozzá fordul. Van, hogy az érdeklődő nem illik a képbe, abba a kialakult csoportba, amelybe ügyfelei tartoznak. Vannak közös programok, bulik és koncertek, mozi- és színházi előadások, városnézések és nagy utazások
is. Közösséget alkotnak már az emberei, oda kell figyelni, kit enged be közéjük.
Majd húsz évvel ezelőtt Erika első megbízói a baráti körből kerültek ki, és ez a hangulati elem azóta is meghatározó a vállalkozásban.
Frissen végzett értelmiségiként kerültem Debrecenből Budapestre. A barátaim lelkesen keresték a párjukat, én pedig már váltam - mesél Erika a kezdetekről. - Leginkább dacból mentem hozzá inikori szerelmemhez - szüleimnek lett igazuk, nem illettünk egymáshoz. Volt férjem nehezen engedett el, én pedig Pestig szaladtam.

Társkereső-iroda eladó
Egy nyarat pedagógusszállón töltöttem, állást kerestem, és a hirdetések miatt minden reggel megvettem az újságot. Egyszer találtam egy fura ajánlatot: társkereső iroda családi okok miatt eladó. Már csak kíváncsiságból is elmentem a megadott címre. Egy férfi fogadott. Kiborított
elém az asztalra egy nagy zsák papírt, fényképeket - az iroda adatbázisa hevert előttem. Elképedtem. Azokat az embereket, akik a legbensőbb titkaikat bízták erre az irodára, akik társat reméltek tőle, meg sem kérdezték, mit szeretnének, mi legyen a kartonjukkal, tudnak- e bízni egy új tulajdonosban. Gyorsan faképnél hagytam az eladót; barátaimnak este feldúltan meséltem a történetet. Elkezdtünk közösen ötletelni, hogyan lehetne másként csinálni. Azaz tisztességesen, hatékonyan. Átgondoltuk, hogy ha mi keresnénk párt, milyen segítségre lenne szükségünk. Nos, így született meg egy saját vállalkozás terve. Amikor gyerekkoromban játékból a barátnőim helyett írtam a szerelmes leveleket, amikor tanácsokat adtam, mit vegyenek föl a andira, amikor nyaranta pultos voltam, és a vendégek személyes történeteit hallgattam álló nap, nem gondoltam, hogy igen hasznos tapasztalatokat gyűjtök későbbi munkámhoz. Eredetileg egyészként akartam elhelyezkedni, de ma már elképzelni sem tudom, hogy ne emberekkel foglalkozzak. Ez vagyok én. Egy modern kori kerítőnő.

A kerítőnek már foglalt a szíve
Azt hinné az ember, az internet korában leáldozott a társkereséssel foglalkozó vállalkozásoknak. De Erika azt mondja, nem érzi, hogy kevésbé lenne szükség rá, mint korábban. Vannak, akik élvezik, hogy hatalmas adatbázisból válogathatnak, fényképeket nézegethetnek. De vannak, akiket ez inkább taszít, és vannak olyanok is, akiket elijeszt az anonimitás kiszolgáltatottsága. (Hiszen a fényképes-adatlapos bemutatkozás nem biztos hogy őszinte.) A régi korok szalonjaiban lelkesen boronáltak az idősebb nőrokonok. A teához és a kekszhez gyakran járt egy ígéretes bemutatás. A bálokon szemlézhetett a fiatalság - és a család. Most más idők járnak. A modern kor embere makacsul hisz a romantikában, a végzetes találkozásokban, a párválasztás szabadságában, ugyanakkor - bár korlátait ledöntötte - fogódzók nélkül maradt. Ha nem talál párra még az iskolában vagy a húszas évek fergeteges bulijain, akkor harmincon túl - amennyiben nem a villamoson ismerkedő típus - leginkább a barátok szervezte vakrandikban reménykedhet, hiszen a munkahelyén házinyúlra - saját érdekében - nem lő. Erika megbízói kapcsán nap mint nap szembesül ezzel a problémával, ezért nem gondolja, hogy bármikor is feleslegessé válna a munkája. És amikor arról kérdezem, önmagának kerített-e szerelmet, csak sejtelmesen mosolyog. Aztán elárulja, hogy foglalt a szíve - és nem régi megbízó a választottja (ezt etikátlannak tartaná). Buliban ismerkedtek meg. Saját tapasztalatai alapján bizonyos tehát abban, hogy szülessen bár interneten vagy társkereső irodában, diszkóban vagy tánciskolában, kocsmában vagy a eneakadémián, létezik igazi, alternatívák nélküli szerelem. Csak meg kell találni. Így vagy úgy. Kurucz Adrienn

forrás: Hölgyvilág