Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Egyiptom: utazásra nem javasolt
2011. január 31.

Felgyorsultak az események Egyiptomban, a külügy vasárnap óta már az utazásra nem javasolt országok közt tartja számon az észak-afrikai országot.

A Külügyminisztérium különösen a tüntetések helyszíneit, Kairót, Alexandriát, Luxort és Szuezt nem javasolja illetve kéri az utazás elhalasztását, de ha valakinek mégis muszáj Egyiptomba utazni, kerülje a demonstrációkat. A hadsereg a hétvégén már lezárta a gizai piramisokhoz vezető utakat is.

Az ötödik napja tartó belpolitikai események hétvégén odaáig jutottak, hogy lemondott a regnáló kormány, ugyanakkor a tüntetők által megdönteni kívánt Hoszni Mubarak elnök helyén maradt, és az új kormány megalakítására a lemondott kormány polgári repüési miniszterét, Ahmed Safikot jelölte ki. Ezzel további elégedetlenséget váltott ki a tömegekből és az ellenzéki vezető Mohammed el Baradeiből, aki korábban a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója volt.

A Külügyminisztérium tájékoztatása szerint magyar állampolgárok lapzártánkig még nem keresték meg hazánk egyiptomi nagykövetségét azzal, hogy bajba jutottak volna. A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) pedig arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egyelőre nincsenek tömeges útlemondások; a szervezett utak elsősorban a Vörös-tenger partján fekvő nyaralóhlyekre indulnak, melyek távol esnek a tüntetések által leginkább érintett nagyvárosoktól. Az Index a BBC-re hivatkozva arról számolt be, hogy Hurghadában kifogyóban az üzemanyag a benzinkutakon, illetve ellátási gonddal küszködnek az élelmiszer üzletek is.

Több külföldi és magyar utazási iroda függesztette fel egyiptomi útjait.

Míg több légitársaság - Lufthansa, Air Berlin, Delta Airlines - ritkította, vagy határozatlan időre felfüggesztette kairói járatát, addig az Austrian Airlines és a Fly Niki forgalma késésekkel ugyan, de zavartalan. Budapestről jelentős késéssel - 15.45 helyett 21.09 - indult az Egypt Air kairói járata, illetve vasárnap éjjel több, mint egy órás késéssel, de elindult a Travel Service Taba-ba repülő charter járata is. Az Egypt Air késéseihez hozzájárul a deléután 4 és reggel 8 között életbe léptetett kijárási tilalom, mely miatt a járatok nem is tudnak időben felszállni a célrepülőterek felé.(Turizmus Online, MTI, Index)

forrás: www.turizmusonline.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Egyiptom