Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Pünkösd
2001. június 01.

A pünkösd a kereszténység egyik legősibb ünnepe. Maga szó a görög "pentakoszté" kifejezésből ered, mely "ötvenedik napot" jelent és arra utal, hogy húsvét szombatjának ünnepe után vagyunk 50 nappal.

Pünkösd időpontja nem állandó, minden évben máskor ünnepeljük valamikor május 10. és június 13. között. Ez abból adódik, hogy a húsvét sem állandó időpontra esik, pünkösdöt pedig a húsvéti ünneptől, pontosabban húsvét vasárnaptól kezdődően számítjuk. A pünkösd mind naptárilag, mind meterológiailag egyet jelent a tavasszal.

Eredete az ókori Izraelig vezethető vissza. Elsőként a zsidó nép ünnepét kell megemlíteni, mikor is a húsvét szombatját követő ötvenedik nap a befejezett aratás meghálálásának ünnepe volt a Szentföldön. A későbbi időkben ez a nap a híres Sínai-hegyi törvényhozás ünnepévé vált, vagyis amikor Mózes megkapta Istentől - kőtáblákon - a törvényeket. Izráel népe a Pünkösd ünnepét különleges áldozatok bemutatásával és pihenéssel töltötte el. Ekkor mutatták be az új gabonából készült két kovászos kenyeret is.

A keresztény húsvét mindig a tavaszi napéjegyenlőséget követően az első holdtölte után van. A keresztény világ régóta pünkösdkor ünnepli a tél jelképes eltemetését. Ez a szokás olyannyira elterjedt, hogy a középkorban még az egyház is elfogadta a néha kissé pogány szokásokkal kiegészített vigadalmakat, amikor is szalmabábuk elégetése vagy vízbe dobása jelképezte a tél végleges eltűnését. Más egyházi ünnepekkel ellentétben a pünkösd a legnépszerűtlenebb, erről tudnak az emberek a legkevesebbet.

A pünkösd az egyházi és a világi emberek számára is az öröm ünnepét jelentette, és számos vigadozó szokás fűződik hozzá. Hazánkban az egyik legnépszerűbb hagyomány a pünkösdi király választása. A királyt fiatal lányok koronázták meg az általuk készített virágkoszorúval. A királynak ezután minden földi jóban része volt, de tisztsége mindössze egy napig tartott, és rendeletei is csupán e napon voltak érvényesek.. Innen ered a magyar nyelvben a "pünkösdi királyság" kifejezés, amely a rövid ideig tartó és igen csak bizonytalan hatalmat jelenti.

Érdekesség, hogy a "pünkösdi király" jelentését mennyire komolyan is lehet venni: Ferenc József kiegyezés után történő megkoronázása eredetileg pont pünkösdhétfőre esett volna. Egy élelmes szervező azonban felfigyelt az időpont jelentőségére és attól tartva, nehogy a király uralkodása is csak "pünkösdi királyság" legyen, pár nappal elhalasztották a jeles eseményt.

Pünkösd 1993. május 31. óta munkaszüneti nap.

körti

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Magyarország