Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

A szovjetek a hétvégén beveszik Szolnokot
2010. június 03.

Szovjet Járművek találkozóját, túráját és bemutatóját rendezik június első hétvégéjén az Alföldi Veterán Börze (AVB) szervezői Szolnokon. A találkozóra mintegy ötven jármű, a bemutatóra pedig további harminc-negyven lábbal hajtós, szovjet játék érkezését várják.

Szolnokon vasárnap reggel a Tiszaligetből indul a Szovjet Járművek Találkozóján résztvevő személyautók, motorkerékpárok és teherautók felvonulása. A megújult belvárost is érintő menetben mintegy ötven járműre számítanak a szervezők, akik ritkán látható csemegéket - különleges Moszkvicsokat, Volgákat és teherautókat - is várnak a találkozóra. A felvonuló járműveket vasárnap délelőtt a Cora áruház (Szandai-rét) parkolójában tekinthetik meg az érdeklődők, akik egyben a 31. Alföldi Veterán Börze kínálatából is válogathatnak.
 
  • A találkozó már pénteken délután elkezdődik - mondta Ifj. Kánya Zoltán szervező. - A régi szovjet járművek tulajdonosai akkor érkeznek Szolnokra, akikkel először a megyei levéltár "Amikor én még kissrác voltam" című, a Kádár-kort idéző kiállítását nézzük meg. Másnap egy Jász-Nagykun-Szolnok és Békés Megyét érintő túrára indulunk, aminek a végállomása a Szolnoki Repülőmúzeum lesz. A vasárnapi felvonulás után a börze melletti téren lesznek kiállítva az egykori Szovjetunióban készült járművek, illetve a gyermekkorunkat idéző, lábbal hajtós, szovjet játékok is. Ezek egy részét a gyerekek ki is próbálhatják majd.


Az AVB nem először köti össze börzéjét különleges járművek bemutatásával és veterános találkozóval. Tavaly ősszel a Minik szerelmesei, nyár elején a magyar motorkerékpárok ősszel pedig az amerikai autócsodák kedvelői látogattak Szolnokra. A szervezők ígéretei szerint az idei év a "kétpólusú" világ jegyében telik, hiszen miközben a Szovjet Járművek Találkozója zajlik a Tisza-parti városban, az AVB szervezői már az őszi, újabb amerikai járműtalálkozóra készülnek.

forrás: www.turizmusonline.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Szolnok
Magyarország