Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Nyitott Lovardák – Lovaglás az egészségért
2010. április 30.

A Lovasok.hu szervezésében 2010. április közepétől a nyári szünet kezdetéig, az ország 70 lovardájában, 140 alkalommal kínálnak ingyenes lovaglási lehetőséget.

A 2010-ben hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Nyitott Lovardák program lényege, hogy a résztvevő lovardák előre meghirdetett időpontokban, előzetes bejelentkezés után ingyenes lovaglási lehetőséget biztosítanak, illetve adottságaiknak megfelelően egyéb lovas és szabadidős programokat szerveznek az odalátogatók számára.

A létesítményekben nem csupán lóra, vagy fogatra ültetik a vendégeket, hanem bemutatják az istállókat, lovakat, ismertetik a biztonságos lovaglás szabályait is. A program célja, hogy a lehető legtöbben megismerjék a lovat, a lovaglás szépségeit. A részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött, a nyílt napok helyszínei és időpontjai a Lovasok.hu oldalon találhatók.

Az egymásért és az állatokért való felelősségvállalás jegyében a szervezők arra bíztatják a programsorozatra látogatókat, hogy fejenként 100 forintos jelképes adománnyal járuljanak hozzá a rászoruló gyermekek terápiás lovagoltatásához. A lovaknak pedig - ha tehetik - vigyenek köszönetképpen egy-egy répát, almát.

Aki lóra ül, saját egészségéért teszi a legtöbbet, mert a lovaglás bizonyítottan javítja a tartást, kondíciót, erőnlétet, egyensúlyérzéket. A lóval való munka önbizalmat ad, oldja a stresszt, fejleszti az empátiát és a felelősségérzetet.

forrás: www.lovasok.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Magyarország