Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Megnyílt a bikali reneszánsz Élménybirtok
2010. április 09.

Közel négyéves előkészítés után csütörtökön megnyílt Magyarország első tematikus élményparkja az észak-baranyai 800 lelkes Bikalon.

A 7,5 hektáron, ötven százalékban uniós támogatással, közel kétmilliárd forintból megvalósult bikali reneszánsz Élménybirtokot Kollár László cégvezető mellett Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, valamint Herczog László szociális és munkaügyi miniszter avatta fel Pataky Attila közreműködésével. ”Kellenek a megszállott emberek, mert csak így tudunk előrejutni” - hangoztatta megnyitó beszédében Gráf József Kollár László cégvezetőre utalva. Mint mondta, az európai modell szerint az agyonhajszolt turisták inkább vágynak a nyugodt, vidéki környezetbe, mint a nyüzsgő városokba.

Herczog László kiemelte: a bikali beruházás bizonyíték arra, hogy a legelmaradottabb térségekben is lehetőség van a fejlődésre. A regionális munkaügyi központ által közel száz munkavállaló számára sikerült képzést biztosítani, akik most az élménybirtokon helyezkedtek el mint szakács, pincér, lótartó, szállodai szobaasszony, vagy animátor.

A középkori viseletbe öltözött Kollár László a bikali Puchner-kastély szomszédságában található élménybirtok kapcsán elmondta: Magyarország első, klasszikus értelemben vett tematikus élményparkjára külföldön már számos példát találhatunk, például Angliában a Camelot tematikus park, vagy Ausztriában a Varnatum. Hozzátette: a beruházás része a Pécs-Orfű erdei bicikliutat, az orfűi víziturisztikai központot, valamint a mecseknádasdi borfalut is magában foglaló Baranyai élménykörút elnevezésű turisztikai fejlesztésnek, melynek célja Baranya turisztikai vonzerejének növelése. Az élménybirtok középkori hangulatát korabeli mesterségek bemutatásával, történelmi események, legendák felidézésével és vendéglátással biztosítják.

A létesítmény öt egységből áll: középkori falu, óváros, palota, madaras színpad és lovagi küzdőtér. Az élménybirtok működtetésében színészek, statiszták, animátorok, kézművesek, oktatók, madarászok, lovasok vesznek részt, ezzel válik teljessé a látogató számára a középkori időutazás. Kollár László reményei szerint a programok három generációnak nyújtanak érdekes és tartalmas szórakozást, a látogatók száma pedig az évi 200-250 ezret is meghaladhatja majd. Ez azt jelentené, hogy a beruházás tíz év alatt térülne meg. (MTI)

forrás: www.turizmusonline.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Bikal
Magyarország