Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Átadták a Napfényfürdő Aquapolis Szegedet
2010. március 26.

Átadták az ország legnagyobb, 30 ezer négyzetméteres alapterületű éves üzemeltetésű fürdőjét csütörtökön Szegeden.

A Napfényfürdő Aquapolis Szeged 8 milliárd forintos beruházással épült fel. A létesítmény új lendületet ad Szeged egyébként is dinamikusan fejlődő idegenforgalmának - mondta Botka László (MSZP) polgármester a turisztikai létesítmény ünnepélyes átadásán. A beruházáshoz szükség volt a város akaratára, az Európai Unió és a kormány 3 milliárd forintos támogatására, és arra, hogy a létesítmény megépítéséhez és üzemeltetéséhez a város megfelelő szakmai partnert találjon, a legnagyobb hazai tulajdonú szállodaláncot, a Hunguest Hotels Zrt.-t – fogalmazott a polgármester. Az új szegedi fürdő nemcsak a legnagyobb az országban, hanem a legszebb elhelyezkedésű ilyen létesítmény is, ahonnan néhány perces sétával elérhető a történelmi belváros – mondta a politikus.

Hülvely István, a Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, a fürdőfejlesztés teljes értéke 8 milliárd forint, ebből 6,5 milliárd forint az új beruházás, 1,5 milliárd pedig a korábbi fejlesztések és a telekapport. A költségekből 3 milliárd forintot uniós támogatás, s ugyanekkora összeget a Magyar Fejlesztési Bank hitele fedezett. A Napfényfürdő Aquapolis Szegedet beruházója és a fürdő működtetője a szegedi önkormányzat 80 és a Hunguest Hotels Zrt. 20 százalékos tulajdonában álló Ligetfürdő Kft. A 3,5 hektáros területen felépített fürdő üzemeltetői évente legalább 400 ezer vendégre számítanak. A 4,5 ezer négyzetméteres vízfelületű fürdőben a hagyományos szolgáltatások mellett családi wellness részleg, a szegedi termálvizet használó gyógyászati részleg, és egy csendes relaxációs zóna is várja a vendégeket. A fürdőben csúszdapark is épült, tizenhárom, összesen ezer méter hosszúságú csúszdával, köztük a 30 méteres toronyból induló 272 méter hosszú, zárt óriáscsúszdával, amely Európa egész évben üzemelő vízi testcsúszdái között a leghosszabb. (MTI)

forrás: www.turizmusonline.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Szeged
Magyarország