Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Folytatódik a szegedi belváros rehabilitációja
2009. december 02.

Aláírták Szeged belvárosi rekonstrukciójának két kivitelezői szerződését a Tisza-parti városban; eszerint a Kölcsey utca és a Reök-palota előtti tér felújítását nettó 233 millió forintért az ATV Szeged Konzorcium vállalta, míg a Mars tér rendbetételét a Merkbau Kft. végzi el 1,2 milliárd forintért.

Botka László polgármester elmondta, hogy a belváros rehabilitációja uniós támogatásból, összességében 3,3 milliárd forint értékben folytatódik; az összegből 2,1 milliárd forintot nyertek el a Dél-alföldi Regionális Operatív Program pályázatán, 1,2 milliárd forint pedig az önkormányzat saját forrása. A fejlesztés feltétele volt, hogy a városi beruházás mellett magánfejlesztések is történjenek, ezek közül a legnagyobb az Árkád befektetése, mely 25 milliárd forintból épül majd. Összesen 27 hektárnyi belvárosi terület újul meg, és 7.800 négyzetméternyi zöld területet alakítanak ki.

A 3,3 milliárd forintos projektet négy építési tenderre osztották, melyből kettő kivitelezési szerződését írtak alá szerdán. A Kölcsey utca- Reök-palota előtti tér rekonstrukcióját az ATV Szeged Konzorcium vállalta nettó 233 millió forintért. A konzorcium vezető tagja az Arcadom Építőipari Zrt. A munkálatok december 1-jén kezdődnek és a tervek szerint 2010 áprilisára készülnek el. A Kölcsey utcában díszburkolattal ellátott sétálóutcát alakítanak ki, melyet díszfákból álló fasor szegélyez majd. Az így kialakított utca elvezet a Regionális Összművészeti Központhoz (REÖK), amely előtt városi rendezvényteret alakítanak ki. A tér új burkolatot kap, új zöldszigetek létesülnek, padokat és ivókutat helyeznek ki. A fejlesztés keretében megújul a közmű hálózat, és zöld díszkandeláberek elhelyezésével a közvilágítási hálózat is.

A Mars tér átépítésére a legjobb ajánlatot a Merkbau Kft. adta, a tér átalakítása 1,2 milliárd forintból valósul meg. Ebből egy 4.600 négyzetméteres nagycsarnokot, és egy 510 asztalos elárusító helyet alakítanak ki. Emellett egy 13 ezer négyzetméteres parkosított parkoló is készül, valamint egy rendezvénytér jövő őszre. A belvárosi rekonstrukciónak további két tendere lesz még. Önállóan pályáztatják meg a Guttenberg utca átépítését, valamint a Londoni körút és a Hajnóczy utca nagykereszteződését. A projektet a város megbízásából annak cége, a Szeged Pólus Nonprofit Kft. koordinálja. (uniospenz.hu)

forrás: www.turizmusonline.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Szeged
Magyarország