Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Kiállítás: Urbán György alkotásai a Budapest Kiállítóteremben
2001. február 23.

Még március 4-éig tekinthető meg az a Budapest Kiállítóteremben megrendezett tárlat, amely Urbán György festményeinek, objektjeinek ad helyet, és amely a művész legutóbbi években készült alkotásaiból nyújt átfogó válogatást.

Urbán György nevét az avantgárd képzőművészet fejlődésében nemzetközileg is meghatározó szerepet játszó Moholy-Nagy Lászlóéval és Victor Vasarely-ével szokták együtt említeni. Az 1936-ban, Sátoraljaújhelyen született képzőművész 1961-ben végezte el az akadémiát, azután pedig itthon és külföldön (főként Németországban) egyaránt alkotott, és hamar széleskörű ismertségre tett szert. Alkotásai számos tárlaton szerepeltek: nagy sikerrel mutatkozott be hazai kiállítóhelyeken (pl. Műcsarnok (1970); Ernst Múzeum (1986)), valamint Nyugat-Európa sok nagyvárosában (München, Frankfurt, Lyon, Párizs, Hamburg, Strasbourg). Alkotói munkásságának elismeréseként számos díjjal is jutalmazták: 1964-ben Derkovits-díjat kapott, 1996-ban Pro Urbe kitüntetésben (Sárospatak) részesült.

Urbán György az európai konstruktivizmus hagyományaihoz kapcsolódik, ugyanakkor e kör számos kérdését, problémáját igen ötletgazdag módon tovább is gondolja. Teljesen tárgymentes, absztrakt festészetből indul ki, majd érdeklődési körének bővülésével objektekkel kezd kísérletezni.

A geometrikus formaalkotás, a vonal, a felületet betöltő szín és a forma festészetben megvalósuló viszonyai képezik kísérleteinek fő területét. Idővel - a kompozicionális egyensúly határterületeit kutatva - alkotásaiban dinamikusabb körformákat (hengerek, gömbök) helyez el, majd innen jut el a már objektek alakjában megszülető egyensúly- és színharmónia-tanulmányokhoz. Majd meghatározóvá válik a kollázstechnika bevonása: ezek objektjeinek alapfelületein jelennek meg; valamint fényforrások is feltűnnek egyes kompozíciókban. Vizsgálja továbbá zenei kompozíciók, szerkezetek absztrakt formákká való kivetítéseinek lehetőségeit is. Műveiben színezett, vagy olvasztott üvegfelületek, plexiből kialakított formák, beillesztett rajzok, fényinstallációk, geometrikusan megtört tükörfelületek, gömbök szervezik meg a sík és az abból kiemelkedő formák élénk játékát.

A Budapest Kiállítóterem jelen tárlata szépen jeleníti meg annak a gondolati kísérletezésnek és az abból megszülető fejlődésnek az ívét, amelyet Urbán György a legutóbbi időkig bejárt, és amely izgalmas utakon kutatja a fény és a tér viszonyait.

Budapest Kiállítóterem
Bp., V. ker. Szabadsajtó út 5.

nyitva: hétfő kivételével naponta 10 és 18 óra között

- cp -