Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Kinyitotta kapuit az új Akropolisz Múzeum
2009. június 22.

A nagyközönség számára is kinyitotta kapuit vasárnap az új athéni Akropolisz Múzeum, amelynek több mint négyezer antik darabból álló gyűjteményét az év végéig névleges összegért, mindössze egy eurós belépti díjért tekinthetik meg a látogatók. A felfokozott érdeklődést jól jelzi, hogy az interneten árusított jegyek mind az utolsó szálig elkeltek az első négy napra. A szervezők telt házat vártak már a hét végére is.

Naponta tízezer látogatót fogadhat a 25 ezer négyzetméter alapterületű (ebből a kiállítási terület 14 ezer négyzetméter) múzeum, amelynek építését tiltakozások és bürokratikus ügyintézés miatt hosszú időn át halogatták. Az épületnek három fő- és két közbülső szintje van. Üvegfelülete 1200 négyzetméter. A 130 millió eurós összköltségű építkezés több mint tizenegy évig tartott. A múzeum bemutatja az Akropolisz összes korszakát, beleértve a preklasszikus kor művészetét. Az épület érdekességei közé tartozik a földszinti üvegpadló, amelyen keresztül a látogatók figyelemmel kísérhetik a lent folyó régészeti feltárásokat. (MTI)

forrás: www.turizmuspanorama.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Görögország