India: Szent Tehén és Szent Ferenc
2001. február 07.

Két kalandvágyó fiatal útilaput kötött és elindult felfedezni Ázsiát. Beszámolójuk második részében indiai élményeikről olvashatnak.

November 9., kedd 21.30 Amritsar, Arany Templom.

Az ember, ha erre jár, általában a zarándokok számára fenntartott szállások valamelyikén talál vackot magának. Az Arany Templom körül tucatnyi tömegszállás egyikében, ahol a nyugatiaktól egy jelképes díjat elvárnak. Az ember, ha erre jár, pláne, ha Pakisztán felől érkezik, igencsak fellélegezhet. Indiában már nem bámulnak annyira, mint Pakisztánban, az utcák is mintha egy kicsit rendezettebbek lennének... Hiába, minden relatív. Jó tanács azoknak, akik Indiát túlságosan sokkolónak találják, töltsenek el előtte egy-két hetet Pakisztánban. S így már az se baj, ha az ember harmadszor járja körbe a négyzet alakú kis tavat, hogy bejuthasson a tó közepén álló tiszta arany borítású, háromszintes templomba. A látvány lenyűgöz, a folyamatos kántálás elvarázsol. Minden este megismétlődő ceremónia a Könyv Becsukása. (Minden hajnalban kinyitják újra). Az egységes turbános viseletükről ismert szikhek vallása fél évezrede vált ki a hinduizmusból, és azóta Amritsar, ez a határmenti város a vallási központ és a legszentebb hely számukra. Maga az épület háromszintes, mindegyiken ül egy-egy nagyszakállú ember egy kirakatban, és méltóságteljesen olvassa a szent könyvet, melynek egy-egy lapja egy négyzetméter körüli.

November 11., csütörtök, 10:55, Delhi, Connaught Place.

Próbáljuk átverekedni magunkat a tízsávos úton, de nem sok sikerrel. India fővárosának főtere egy mérföldes átmérőjű hatalmas kör, pontosabban három koncentrikus kör, tucatnyi sugárúttal. Pedig jó lenne a túloldalra átjutni, onnan indul a 620-as busz a követségi negyedbe. A látszólagos káosz ellenére azért rend van: a fekete taxik és a robogó motoros riksák között látni két terebélyes, csüngőkkel feldíszített elefántot, akiket gazdájuk - a nyakukon ülő mahut - megállásra bír a piros lámpa láttán. Ez Delhi, az Európából Indiába érkezők túlnyomó többségének ez az első Ázsia-élménye. Zsivaj, milliónyi az ember az utcán, szabadtéri borbélyok, az út közepén kérődző szent tehenek, átvághatatlan légszennyezés, sok nyomorúságos ember az utcán... Mi azonban, Isztambulon és Teheránon edződve, már nem döbbenünk meg annyira, tehát több energiát tudunk a város kellemes oldalaira fordítani. Az egyik délelőttöt a város déli végein található Kutab Minar épületegyüttesre szánjuk, ahol kétezer éves, nem rozsdásodó vasoszlopot lehet megcsodálni, az egyik délután pedig a régi városrészben terpeszkedő Vörös Erődé. A "kötelező" látnivalókra több időnk nem is nagyon jut, mivel intézkedni kell: vonatjegyeket venni (4-5 órás sorbanülés), további vízumokat beszerezni (az egyiket sikerül, a másikat nem). Hétvégére a nagy zsákot a szálláson hagyjuk, és csak a kicsit visszük egy háromnapos kiruccanásra.

November 14., vasárnap 15.43 Agra, Taj Mahali sorban állás.

Igen, igen, ez az örök szerelem legcsodálatosabb emléke. Annyira csodálatos, hogy két-háromszáz külföldi, valamint mintegy hat-nyolcezer indiai kíváncsi rá éppen ma. Ráadásul sietni kell, mert négy óra után tízszeres árat kell fizetni a naplemente miatt (teliholdas éjszakán elkérnek 100 dollárt is). Aki négy előtt beér, az még potom áron élvezheti a kupolás-minaretes márványépítmény látványát. Azóta már jelentősen drágább lett a belépő. Hat hét után először éppen Agrában találkozunk magyarokkal, rögtön többel is. Időnként igenis járhatnak erre honfitársaink, mivel a Taj-tól kétszáz méterre magyar nyelven hívogat egy kis füstös étterem. Benn a kertben az egyik turistacsoporttól a másikhoz vetődve, különböző, európai nyelveken hallott kommentárokból összeáll a kép: a Taj építtetőjét saját fia fosztja meg a tróntól, majd haláláig fogva tartja a közeli erőd egyik termében. Az egykori sah cserében naphosszat nézheti a két-három mérföldre lévő fehér márványépületet. Ha már az ember Agrában van - ahol mellesleg egész Indiában a legnagyobb az egy órára eső átvágási kísérletek száma - illik kibumlizni a közeli Fatehpur Sikri városkába, ahol négyszáz éve az egyik uralkodó épített egy csodálatos palotát, majd egy évtizeddel később megunta és az egész udvartartást visszaköltöztette Agrába. Az eredmény: eggyel több vöröses kövekből épített meseszép mogul stílusú épület. Delhibe visszafelé a vonaton aztán módunk van megismerni a harmadosztály nyújtotta örömöket: egy marhavagonhoz hasonló, lerácsozott vasúti kocsiban kb. kétszáz ember, faltól falig, padlótól a mennyezetig. Ja, és persze mindenki bennünket bámul, miért is nem utazunk magasabb osztályon, ha egyszer úgyis gazdag európaiak vagyunk.

November 18., csütörtök 9.52 Pushkar, hindu templom melletti teázó.

Huh, végre egy kis pihenés az utazáson belül. Finom péksütik, almás pite, citromos-gyömbéres tea, kerthelyiség, háttérben ütemes kántálás megy már majdnem egy órája. Pushkart nehezen lehet megtalálni a térképen. Aki kíváncsi, keresse meg Ajmert, Delhi és Ahmedabad között kb. félúton, itt van ez a tízezres kisváros. Évszázadokon keresztül jöttek ide a zarándokok, aztán harminc évvel ezelőtt beállítottak a nyugati hippik. Azóta egymás mellett sétafikál a batikolt pólós, rastafrizurás figura és az aszkéta, narancsos színű lebernyegbe burkolt szent életű ember, a szadhu. Minden évben november közepe tájékán ebben a városkában tartják az egyre több látogatót vonzó tevevásárt. A kérdéses hétvégén akár tízszeresükre is fölmennek az árak, és több fehér embert látni, mint helybélit és tevét együttvéve. Mi azért óvatosak voltunk, és a nagy tevevásáros hétvége előtt látogattuk meg Pushkart. Hét közben még elviselhetőek az árak és nincsenek csoportos-aranynyakláncas-videókamerás turisták, viszont a főszereplő tevék már mind itt vannak. Olyan ötvenezren. A kairói heti tevepiac ehhez képest kis trafik: itt tevék sétálnak vagy üldögélnek - ameddig a szem ellát. A bokornyi fák tövében megy az alkudozás egy-egy nyájra: ilyenkor 30-40 púpost hajtanak el egyszerre.

November 19., péntek 17.51, Jaipur, Raj Mandir mozi.

Végre kinyitották a pénztárat. A két óra alatt felgyülemlett sor felhördül, izzik, majd öldöklésbe kezd. A hat órakor kezdődő sikerfilmet mindenki látni akarja, ez csak érthető, nem? Még szerencse, hogy nádbotos csendőrök ügyelnek a sor egyenességére, elég tettlegesen. A hősiesen megszerzett jeggyel beslisszolunk a légkondis épületbe. Mintha egy hupikék-hupirózsaszín torta belsejében lennénk. A sikeresek besétálnak a terembe, és már kezdődik is az "új családi film". Mindenki nagyon gazdag, mindenki nagyon boldog, mindenki házasodik, mindenki énekel, mindenki táncol. Csak éppen történni nem történik semmi. Talán még jó is, hogy a szövegből egy kukkot sem értünk. Azindiai mozi nemcsak a vásznon családi esemény. A teremben a gyerekek le-föl rohangálnak (családonként legalább három), a vállunkat és a hajunkat fogdossák. Persze a film szövegéből nem sokat értünk, hiszen hindi nyelven szól. A háromórás film szünetében jobbnak látjuk lelépni. Egy óra múlva azonban megelevenedik a film: hazafelé sétálva belecsöppenünk egy esküvőbe. A vőfély be is hív rögtön az utcáról: az európai "barát" mindig emeli a család presztízsét. Igaz, ezek az európaiak enyhén koszos pólókban feszítettek, de így is öt percen belül már mi voltunk a 150 fős sereglet érdeklődési körében, nem az ifjú pár, akik nagyon szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen kétszer már találkozhattak korábban is.

November 22, hétfő, 17:48, Jaisalmer, háztető.

Sietnünk kell, ha még el akarjuk kapni a naplementét. Már egy fél órája próbálunk becserkészni egy megfelelő háztetőt. Innen látszik az egész város: a robosztus várfal mögé, a sivatagba fog mindjárt lebukni a vörös korong. Jaisalmer a sivatag közepén van, egész közel a pakisztáni határhoz pár száz kilométerre a legutóbbi pusztító földrengés középpontjától. Hosszú órákon keresztül utazik az ember a buszon, végig kopár, sivatagos környezetben, mire föltűnik a város bástyákkal tűzdelt fala: ez aztán tényleg az ezeregy éjszakából lesz egyjelenet. A falakon belül Kis Mukk ugyan nem jön szembe, de népes felvonulások, tarkaruhás piaci kofák és élénk színű turbánnal díszített férfiak le-föl járkálnak a vöröses színű havelik között. A tipikus haveli három-négyszintes díszes homlokzatú épület, a gazdagabb kereskedőcsaládok városi palotája. A sikátorokban szőnyegárusok és hennafestők ajánlják magukat, máshol meg gebére fogyott szent tehenek kószálnak az Internet cafék között. Hiába, a leggyorsabb összeköttetést már a "mesés keleten" sem a repülő szőnyeg jelenti, hanem a wwwilágméretű pókháló. A rajasthani szép városok közül még útba esett Jodhpur, ahol egy hegy tetején valamelyik egykori maharadzsa palotáját lehet megcsodálni, valamint Udaipur, ahol egy másik maharadzsa másik palotájában lehet gyönyörködni. Valamint egy húsz évvel ezelőtti James Bond filmben, melyet itt forgattak, és manapság a város összes éttermében/teázójában ezt játsszák minden este hétkor.

November 29., hétfő 13.18, Bombay, városi mosoda.

Micsoda? Egy mosoda, mint látványosság? A belvárosi vasútállomásról ötpercenként indulnak HÉV-szerű szerelvények Bombay elővárosaiba.Ha az ötödik megállónál kiszállva az utazó átmegy a sínek fölötti hídon és lenéz, több száz mosóférfi (és néhány mosónő), közkeletű nevükön dobi-wallah, gyaszatolja egy-egy betonkockán a város szennyesét. Szennyesből aztán van jó sok, hiszen ez isa harmadik világ egyik tipikus tízmilliós megamonstruma. Bombay más értelemben is izzadságszagú. A kikötőváros, melyet újabban hivatalosan Mumbainak neveznek, India olvasztótégelye. Aki szerencsét szeretne próbálni, ide sereglik az egymillárdos ország különböző sarkaiból. Aki a bankvilágban, vagy éppen a mozik jelentette szórakoztatóiparban akar érvényesülni, az mind itt nyomul. Első látásra a város megtévesztően brit, sőt, viktoriánus. Az épületek - bankok, állomások, hivatalok - mintha csak Londonban lennének. A piros színű emeletes buszok és a fekete taxik is megtévesztőek. Az utca szintjén azonban a pálmafák már zavarba ejtenek. A járókelők közül sokan elegáns bankszerű öltözékben járnak és kelnek, de a járdára tekintve már egyértelmű lesz, hogy Indiában vagyunk: kolduló családok itt-ott, cipőpucolók és utcagyerekek. Pechünk van, hogy éppen hétfőn vagyunk itt, hiszen a híres Elefánt-szigetre éppen hétfőn nem járnak kishajók. Rövid mérlegelés után úgy dönt a kupaktanács, hogy Bombayben csak a feltétlenül szükséges időt tölti az ember. Még aznap este éjszakai buszra szállunk, és irány Dél.

December 3., péntek, 11:11, Goa Velha, Xavéri Szt. Ferenc ünnepe.

Goa régi portugál telep, még a XVI. században kanyarította ki magának az első nagy hajósnép. Birtokaikon Xavéri Ferenc terjesztette a keresztény hitet. Aztán meghalt, felravatalozták, de az teljesen épen maradt. Hamarosan szentté avatták, és azóta is minden évben tömegek jönnek el sírjához, a goai székesegyházba. Az egész környék egyébként egy hatalmas búcsúra emlékeztet. Van itt vattacukor és bóvliárus. A családok (ne feledjük: egy család 8-10 főből áll) piknikelnek a füvön, de akár benn a templomban is. Goa persze a nyugatiak szemében nem erről híres, hanem homokos partjairól, a hippi-világról, a teliholdas-kábuló bulikról. Na, ezeket mi szépen nagy ívben elkerültük, inkább választottunk egy nyugodt kis partszakaszt, ahol (még) nincsen parti szállodasor, ahol a helybéliek még mindig halászatból élnek. Hajnalban kimennek a vízre a legények. Amikor visszaérkeznek, az egész falu ott sürög-forog. Valaki jeget hoz, valaki a hálót bogozza, valaki reggelit szállít a halászoknak.

December 6., hétfő, 9:28, komp Ernakulam és Kochin között.

Már egészen délen vagyunk, Kerala államban. Idefelé a vonat trópusi erdőkön futott át, buja zöld minden. Ernakulam a szárazföldön van, az igazán érdekes Kochin pedig egy szigeten. Kochin városának nagyon régre visszanyúló története van. Ötszáz éve a partot érő portugálok megdöbbenve látták, hogy itt már vannak keresztények. Történt ugyanis, hogy Jézus egyik tanítványa, a hitetlen Tamás, fogta magát és eljött Indiába és itt elkezdett téríteni. A helyi zsidó közösség hasonlóan régi. Így aztán a portugálok legfeljebb a meglévő templomokat építhették újjá. Aztán szokás szerint jöttek hollandok, majd az angolok, egyre nagyobb gazdasági és politikai befolyást szerezve. A végeredmény: helyes kis utcácskák, ősi zsinagóga, ódon protestáns templom, krikettező indiai fiúk, művészeti galériák. Az idők során itt voltak a kínai kereskedők is. Tőlük fennmaradtak a különleges halászhálók és egy díszes-színes táncforma, a khatakali. Itt, a városban tudtuk meg, hogy éppen a templomi fesztiválok idényében érkeztünk. Egyik délután egy helyi busszal kibumliztunk egy kisvárosba, és a hindu templom iránt érdeklődtünk. - Kövessék csak a tömeget! Benn a templomban tizenöt csodásan díszített elefánt, mindegyiken három templomi szolga, illetve a templom (inkább talán kolostornak megfelelő intézmény) főterén több száz félmeztelen férfi kürtökkel, dobokkal felszerelkezve. A lassú zene olyan negyedóránként fölerősödött, egyre nagyobb lett a harsogás, majd az elefántok egy lépéssel előbbre dübörögtek.

Innen átröppentünk Sri Lanka szigetére, majd vissza Indiába. Ezekről legközelebb számolunk be.

Békeffy - Bán