Adria, a magyar tengerészek második bölcsője
2000. december 22.

Mare Adriaticum

Az Adria napsütése örök emlék. Emlék olyan idők távolából, amikor még csak olvastam róla. Emlék abból az időből, amikor még csak álmodoztam róla. De nemcsak emlék, hanem egész életemre meghatározó élmény. Sokak könyvespolcán talán még ma is ott pihennek azok az ifjúsági regények, amelyeknek főhősei Daniló bácsi és a "Jadran" szkúner legénysége. Az enyémen ott vannak. Sokszor olvastam őket, de még ma is szívesen előveszem egy­két fejezet erejéig, hogy felidézzem gyermekkorom lelkes álmodozásait. Nem tudom biztosan, de valószínű, hogy ezek az álmodozások indítottak el a tengerész pálya felé.

Elindítottak ezen az úton és végig is kísértek, minden ésszerű megfontolás vagy családi lebeszélés ellenére. Az álmodozások valóra váltak, kissé megfakultak a valóság kijózanító fényében, majd lassan emlékké szelídültek. Azóta sok ezer mérföldet hajóztam különféle teherhajókon és jachtokon szerte a világban, de az Adria még mindig a hazai vizeket jelenti nekem. Az olasz csizma sarkán, a Santa Maria di Leuca-fok világítótornya mindig azt jelezte: hazatértünk. Rumében, Triesztben vagy a Velence-környéki kicsiny kikötőkben gyakran rakodtunk a MAHART tengerjáró hajóival. Amióta a vashajókat lecseréltem a jóval kisebb, de barátságosabb vitorlás jachtokra, olyan csodás helyeket fedeztem fel az Isztrián vagy a dalmát partokon, amelyek azelőtt csak távoli díszletként vonultak el a távcsövem lencséje előtt.

Az Adria napsütése azóta állandó élmény. Az adriai hullámok otthonosan fogadnak, a parti városkák utcáinak kövezetén meghitt hangulat árad. Kis rejtett öblökben dobunk horgonyt fürdőzni vagy ha akár a bóra heves széllökései ellen éjszakára védelmet keresünk. Sok arcát ismerem az Adriának. Napos délelőttökön friss szélben vidáman szaladó hajónk: mosolygó Adria; augusztusi hőségben bágyadtan csüngő vitorlák árnyékában védelmet keresünk a Nap elől: álmos Adria; hosszas veszteglés a szélcsöndben: undok Adria; friss szellő támad: jószívű Adria; percenként feltámadó és elhaló szellő: játékos Adria; a bóra ijesztő száguldása tépi a megriadt hullámok taraját: haragos Adria; esős, hideg tavaszi napokon hiába próbálunk a biztonságot nyújtó kikötőnk felé vitorlázni a heves szél által napok óta kergetett hegynyi hullámokkal szemben: kíméletlen Adria; a délnyugati vihar hazavisz, élvezzük a száguldást: kegyes Adria.

A Magyarországhoz közel eső tengerpart, a sok történelmi emlék, régi magyar helységnevek, a K.u.K. hangulat, az ideális éghajlat sok magyar turistát és vitorlázót vonz ide tavasztól őszig. Az Isztriától Dubrovnikig tucatnyi helyen várják a vitorláskikötők, a maripák a hajósokat: Rovinj és Pula (Póla), Zadar (Zára), Biograd (Tengerfehérvár), Trogir és sok más kikötő. A maripák a biztonságot és a kényelmet jelentik. Mosdók és zuhanyzók, étterem, hálózati áram a partról, édesvíz csatlakozás a hajó tartályainak feltöltésére. A mai túrahajókon nyoma sincs már a vitorlás hőskor kemény tengerészvilágának. Nincsenek "koporsónak" becézett szűk hálóhelyeknek, nincs hordóban tárolt sózott marhahús, nincs poshadt ivóvíz... Ezek a hajók rendszerint nagyobbak, mint a balatoniak, a kétágyas kabinokban a kényelmes és tágas tér 6-10 utasnak ad helyet. A zuhannyal felszerelt toilette, a minden igényt kielégítő konyha és a kényelmes szalon teljes komfortot biztosít családoknak, baráti társaságoknak.

Én is, mint sokan a Balatonon tettem meg a vízen járók első lépéseit, itt tanultam vitorlázni, megtanultam hát becsülni. Mégis azt mondom, a tenger más. Itt újra kell kezdeni a járni tanulást, újra kell megtanulni becsülni a Vizet. Kellő felkészülés vagy szakképzett kapitány nélkül kockázatos lehet vízre szállni.

Nem csoda, hogy mind a mai napig bogarasnak tartják a szárazföldi emberek a tengerészeket: a biztonságos partot elhagyni, mi értelme? Ők nem tudják, mi az a hatalmas erő, ami a tengerre vonz. Az emberiség történelme azt bizonyítja, hajózás nélkül nincs fejlődés, nincs élet. Ismert a római mondás: "Navigare necesse est...", azaz: "Hajózni szükséges...", de a római mondás tovább is folytatódik: "...de élni nem!".

Az adriai tengerpart rengeteg élményt kínál. Nem csak a természeti szépségekre, a kis kikötői kocsmákra, az új cimborákra gondolok. Ha valaki elolvassa Herczeg Ferenc magyar író adriai csatangolásairól szóló könyveit, vagy a neves tengerkutató, Dr. Leidenfrost Gvula útleírását, a "Keserű tenger"-t, amely Ő. H. "Najade'' hajóján tett Adria-kutató expedíciójának hű emlékező leírása, netán a "Kék Adriá"-t, olyan helyekre juthat e könyvek nyomán, amelyek egyébként esetleg elkerülnék a figyelmét. Így a kikapcsolódáson túl a szellemi felfrissülés teheti teljessé a vitorlástúrát. Hadd említsek néhányat ezek közül: a Mira Mare kastély Trieszt közelében, Pula, a valamikori kir. és cs. hadikikötő, Abbázia, a Monarchia fényes fürdőhelye vagy a Frangepánok vára a Buccari-öböl bejáratában.

Az Adria mindig visszavár. Mindig a régi és mégis mindig tud újat mutatni. Igazán megismerni csak a hajósok tudják, bejárni az ezernyi szigetet, felfedezni rejtett öblöket. Az ismert helyeket nem lehet megunni, az ismeretlenek új kalandot ígérnek. A hullámokon csillogó napfény, a tengeri szellő sokat mesél annak, aki érti.

Mare Nostrum

Még ma is gyakran látom feltűnni a horizonton a "Jadran" vitorláit, hogy aztán hamarosan ködbe vesszenek...


Kép és szöveg: Horváth Csaba