Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Telt házzal zárt a Balaton Sound
2008. július 15.

Fennállásának második évében már telt házat vonzott a Balaton Sound fesztivál: míg tavaly 32 ezren látogattak el Zamárdiba, a vasárnap véget ért rendezvényen összesen 88 ezren jártak. Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy a hazai zenei fesztiválok történetében egyedülálló módon a szervező Sziget Kft. már szerdán közleményt adott ki, felhívva a figyelmet, hogy a pénteki és szombati napra a napijegyek, valamint a bérletek elővételben elfogytak, a rendezvény első és utolsó napjára is csak korlátozott számban lehetett jegyet vásárolni. Természetesen a jegyüzérek is hatalmas piacot láttak a rendezvényben, volt olyan, aki a 7 ezer forintos napijegyet 50 ezerért kínálta.

A telt ház ellenére még kényelmesen el lehetett férni a Balaton-partján, és a szervezők jövőre sem tervezik a kiadható jegyek számát növelni, hiszen ezzel elveszne a kulturált, sorban állástól mentes szórakozás lehetősége.

Mindenesetre az idő is kegyes volt a fesztiválozókhoz, a vasárnap délutáni hatalmas vihar a Balatonnak ezt a pontját megkímélte, így zavartalanul lehetett élvezni a világsztárok és hazai kiválóságok koncertjeit. A fellépőknek pedig annyira megtetszett a Balaton, hogy sokan rögtön meg is hosszabbították hazai tartózkodásukat. A fesztiválra egyébként a magyar közönség mellett Ausztriából, Szlovákiából, Horvátországból és Németországból érkeztek látogatók.

forrás: www.turizmuspanorama.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Magyarország