Árulkodó kézírás?
2000. december 12.

A grafológiáról - dióhéjban

"A kézírás elárulja az embert, akár akarja, akár nem.
A kézírás éppoly egyedi, mint a személyiség,
és néha azt is felfedi, amit az eltakar..."
Stefan Zweig

Lehetséges-e néhány sor kézírásból megállapítani az azt leíró személy jellemét? Tükrözhetik-e a betűk írójuk érzelmeit, vágyait? Egyáltalán: mit lehet kiolvasni a kézírásból?

Egyre gyakrabban halljuk a kifejezést: grafológia. Mit is értünk alatta? Talán az írásképelemzés szóösszetételfejezi ki a legérzékletesebben a fogalmat. Írásképelemzés: vagyis egy adott kézírásos minta (akár mérhető) grafikai sajátosságainak feltérképezése, ami általában lélektani végkövetkeztetések felé halad. Azt ismondhatnánk, hogy a grafológia egy a pszichológia által alkalmazott mérési módszerek, segédtesztek közül.

Közmegítélése mégsem egységes. Tudomány? Áltudomány? Azt általában elfogadjuk, hogy a kézírás egyénre jellemző (nincs két tökéletesen egyforma kézírású ember, de a sajátunk is változik idővel), ebből egyenesen következik: egyfajta lenyomata személyiségünknek, valamint állapotunknak is. A köznapi életben aláírásunk hitelesít bennünket, igazolja személyazonosságunkat, akár egy ujjlenyomat. De hogy egy-egy betű, vonalvezetés stb. formájából személyiségjegyek lennének kiolvashatók? Vannak, akik "hisznek" a grafológiában, mások szkeptikusan fogadják az írásszakértői véleményeket, megint mások "hitelt adnak" azoknak, eredményeiket felhasználják, alkalmazzák. Azonban akár hiszünk a kézíráselemzésben, mint valami varázslatban, akár kételkedünk, akár tudományként ténylegesen is elfogadjuk módszereit, az minden esetre tény, hogy felhasználási területe folyamatosan bővül. Néhány példa: a kriminalisztika, a pszichiátria, vagy éppen az irodalomtörténet egyaránt jól hasznosíthatja ezt a segédeszközt, de akár egy munkakör betöltésére való rátermettségünk is mérhető egy célirányos írásvizsgálat révén.

Már az ókorban is... - kezdhetnénk a grafológia történetének bemutatását. De hát valóban: amióta kézzel-írás létezik, azóta foglalkoztatja az embereket az is, miért más az egyik írás, mint a másik. A feltételezés szintén hamar megszületett, miszerint írás és jellem között kapcsolat lehet. Az i. sz.II. században Suetonius Tranquillus római történetíró A császárok élete című művében foglalkozik Octavius Augustus császár kézírásával, melyről megállapítja, hogy az szépen tükrözi takarékosságát - a császár ugyanis igen szűk szóközöket hagyott, és ahol csak tehette, néhány betűt még hozzátoldott a sorvégekhez.

Európán kívül is számos írásbeliséggel rendelkező kultúrában (pl.: Kína) volt ismeretes személyiség és kézírás/kézjegy kapcsolata; kontinensünkön viszont az ókor után csak aXVII. században találkozunk újra a témához kapcsolható művekkel. A grafológiával mint tudományos módszerrel kapcsolatos első lépésnek egy 1622-ben megjelent könyvet tekintenek. Camillo Baldi orvosprofesszor jelentette meg ekkor Az ember szokásainak és tulajdonságainak megismerése a leveleiből című munkáját. Ezt hosszú ideig csupán kedvtelésből végzett íráselemzések, megfigyelések követték: sok hírességnek (pl.: Leibniz, WalterScott; Goethe) maradtak fenn rövidebb lélegzetű feljegyzései kézírások külső jegyeit illetően.

1871 a grafológia történetének talán első igazán jelentős dátuma, amikor is egy francia abbé, Jean Hippolyte Michon kiadta A kézírás misztériuma és A grafológia rendszere című műveit. Ekkor született meg a "grafológia" szó, de ezt tartják a kézírás első valóban rendszeres vizsgálatának is. Az itt megszületett elméletek azonban még nem tarthatók eléggé megalapozottnak és tudományosnak, így hatását tekintve inkább Michon tanítványa, Jules Crepieux-Jamin tekinthető megalapozóként fontosabbnak. Az ő hatása mutatható ki az első grafológia-tankönyv megszerkesztésében is, amelyet Cesare Lombroso egyetemi orvosprofesszor állított össze, és amelyben zseniális emberek, elmebajosok valamint bűnözők írásjegyeivel foglalkozott.

Magyarországon a tudomány bemutatkozása lényegében Románné Goldziher Klára 1925-ben megjelent Írás és jellem című munkájához köthető, amely többek között kiválóan ültette át a grafológiában használatos megjelöléseket nyelvünkre. 1930-ban pedig megalakult a Magyar Írástanulmányi Társaság, melynek célkitűzése volt az írásvizsgálatnak és társtudományágainak előadások és kiadványok útján történő ismertetése, népszerűsítése, fejlesztése.

Hányadán is állunk tehát a grafológiával? Itthon ma még gyakran tekintenek ferde szemmel az írásképelemzésre, mondván, van benne valami ködös, valami homályos, valami bizonytalan. Pedig a szakember által végzett, módszeres, sokoldalú és átfogó írásképelemzés valóban tudományos tevékenység.

Csakhogy olykor bizony még lehet találkozni "műkedvelők" (nevezzük most így őket) tolla alól kikerült, egészen elképesztő spekulációkkal is, amelyek eredményeként sajnos a közvélemény számára mégis a tenyérjóslással vagy az asztrológiával kerül egy polcra a grafológia.

Ez egészen nyilvánvalóan káros a ténylegesen módszeres munka általános megítélésére nézve, így hát a következőkben azt tekintjük át, mivel védhető meg mégis a grafológia hitele, azaz mi teszi a szakavatott személy végezte íráselemzést valóban tudománnyá.

Minden tudományos vizsgálat vagy mérés alaposan kidolgozott módszertannal rendelkezik, vagyis a vizsgálatot felépítő műveletek egymásutánja világosan meghatározott, valamint az egyes lépések egymást logikailag támogatva visznek az elérni kívánt végeredmény felé, amelynek legvégül szabatos formában kell megfogalmazódnia. (És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy egyedül csak a valóban tudományos indíttatású kutatás számol etikai követelményekkel is!)

Így van ez a ténylegesen tudományként fellépő grafológia esetében is. Itt az írásképelemzés szerepel tudományos vizsgálatként, amelynek lépéseit ebben az esetben röviden a következőkben vázolhatjuk fel:

- mintavétel;
- a vizsgálandó kézírásminta grafikai képének elemzése;
- az elemzés eredményeinek értelmezése, megfeleltetése személyiségjegyekkel;
- a megállapított jegyek összevetésével komplex személyiségkép megrajzolása.

Az egyes lépések részletesebben tárgyalva több problémát is felvetnek. Ezekre minden esetben figyelnie kell a grafológusnak egy adott céllal végzett íráselemzéskor a minél nagyobb pontosság, hatékonyság, eredményesség és a szakszerűség érdekében.

Mintavétel alkalmával mindenkor előzetesen rögzítik a vizsgált személy életkorát, nemét, foglalkozását, valamint hogy melyik kezét használja íráskor és hogy nincs-e az írást befolyásoló betegsége. Fontos az írásminta keletkezési körülményeinek lehetőség szerinti optimalizálása (zavaró körülmények kizárása). Íráselemzést szakember kizárólag az alany tudtával és beleegyezésével végez!

A kézírás grafikus képének célirányos áttekintése, értékelése és feldolgozása több lépésben történik. A különböző szintű összetevőkre való felbontást az elhatárolt elemek mérhető, tapasztalatilag érzékelhető sajátosságainak rendszeres rögzítése követi. Számtalan tényező figyelembevételével rajzolódik ki egy kézírás képi megvalósulásának egyedisége: markáns vonások és tendenciák válnak láthatóvá.

És hogy egyáltalán miféle tényezőket vizsgálhat a grafológus?

Csak néhány ezek közül: tagoltság, arányok, ritmikusság, írástempó, a sorok irányítása, margók, sorköz, szóköz, betűkötés, betűnagyság, dőltség, ékezetek, írásjelek, vonalminőség és vonalvastagság, írásnyomaték - illetőleg ezek változásai, ingadozásai.

Ezen összetevők sokféle rend szerint számba vehetők. Beszélhetünk például az íráskép különböző szintjeiről: a szöveg egészének írásképében szerepet játszik többek között a sortáv, a sorok iránya, a margók nagysága stb.; ezt követően vizsgálhatók a betűk közötti kapcsolatok (betűkötés); végül pedig az egyes betűk és részleteik, továbbá az írásjelek. Alkalmazása révén központi szerephez jut az írás zónákra történő felosztása is; alsó, középső és felső zónát különítenek el, ami szintén segítséget nyújt egy-egy jelenség helyhez kötéséhez. (A kis "a" betű pl. a középső zónát tölti be, míg a felső zónába felső hurkok és szárak nyúlnak át, mint a kis "h" betűé, az alsó zóna pedig ugyancsak hasonló módon áll fel.)

Az íráskép grafikus jegyeinek áttekintése után lényegileg már csak egyetlen lépés marad hátra az elemzés folyamatában: a mintából megállapított jellegzetességek átfordítása személyiségalkotó jegyekké, végeredményében pedig egységes jellemrajzzá. Azonban talán éppen ez a legnehezebb, legösszetettebb lépés. A dolog ugyanis nem úgy áll, hogy létezik egy pontosan leírt kulcs, miszerint ez és ez ezt meg ezt jelenti és némi behelyettesítéssel már készen is lennénk.

Bármilyen sematizálás, leszűkítés, vagy egy-egy elem önkényes kiragadása egysíkúvá, végül pedig eredménytelenné teheti az elemzést. Lehetőség szerint minél több összetevő együtthatása kerül értékelésre.A sajátosságokat összefüggéseikben vizsgálja a grafológus. Más és más környezetben akár ugyanaz a vonás is eltérő jelentéssel bírhat. Egy jellemrajz készítője tehát azáltal éri el íráselemzésének maximális pontosságát, hogy a meglévő jellegzetes jegyeket - akár többszörös átrendezés révén - megfelelően csoportosítva eljut bizonyos központi tendenciák felismeréséig, míg végül a domináns jegyeket kiemelve már adódik egy igen jól körülhatárolható pszichikai tulajdonságcsoport.

Mostanra már láthatjuk: a grafológia objektív, mérhető paraméterekből indul ki, éspontosan kidolgozott módszerekkel dolgozik. A grafológia tehát nem hit kérdése, hitelességén alapuló alkalmazhatóságát talán nem kell tovább bizonygatnunk.

Amit a grafológiai vizsgálat nem képes kimutatni:

- az író személy neme
minden kézírás hordoz a nemiségre utaló jegyeket, azonban mivel mindenki írásában jelen lehetnek az ellenkező nemre jellemző sajátosságok is (csupán azok aránya, mértéke eltérő), valójában sohasem létezhet egyértelműen besorolható kézírás; tehát nem létezik "női" kézírás, sem pedig "férfi" kézírás, csak olyan minták léteznek, amelyekben dominálnak a nőies, vagy éppen a férfias jegyek;

- az író személy életkora
a kézírásos mintából kiindulva azért nem szabad életkorra vonatkozóan következtetést levonni, mert egy személy valódi, biológiai életkora és lelki kora jelentősen eltérhet egymástól;

- az író személy külsődleges jegyei
egy írásmintában semmilyen jel sem utal a kézírást produkáló személy bőrszínére, hajszínére, testalkatára, nemére.

Merre tovább?

Az alábbiakban néhány, hazai kiadású grafológiai témájú könyvet próbálunk meg röviden bemutatni és ajánlani. A célunk: némi segítséget, útbaigazítást nyújtani azok számára, akik behatóbban kívánják megismerni a grafológia gyakorlatát.

Dr. Agárdi Tamás: Grafológiáról mindenkinek (1984; szerzői kiadás)

- talán a legmegfelelőbb könyv azok számára, akik még csak ismerkednek a grafológiával, azaz ideális bevezetésként;

- a szerző könnyen követhető, olvasmányos, lényegre törő stílusban járja végig az írás és az írásképelemzés fontos elemeit, rövid áttekintést nyújt különböző lélektani tipológiákról, konkrét kézírásbeli motívumok jelentéseiről, majd néhány speciális esetet tárgyal (pl. balkezesség); legvégül pedig híres emberek önértékeléssel párosított írásmintáit találjuk.

Csötörtök Csaba: Grafológia (1986; Gondolat Könyvkiadó)

- alapvető, jól használható kézikönyv, amelyben a szerző tömör, de átfogó képet rajzol mind a grafológia megítéléséről, mind a tudomány történetéről, mind pedig egyes sajátosságok értelmezhetőségéről; a könyvet gazdag kézírásminta-gyűjtemény egészíti ki.

Rákosné Ács Klára: Vallanak a betűk (1985; Magvető Könyvkiadó)

- a szerzőnő történelmi személyiségek, tudósok és művészek írásmintáit elemzi; az egyes elemzéseket az adott személlyel szakterületén belül foglalkozó kutató (történész, irodalomtudós, stb.) véleménye, az íráselemzésről adott értékelése követi.

A klasszikus grafológia kézikönyve (szerkesztők: Gál Péter, Miklós Judit; 1992; Grafológiai Intézet)

- a kézikönyv első részében a kézírásban megjelenő formai jegyek igen tömör értékeléseit találhatjuk, ezeket a szerkesztők több szerző eredményeinek összevetéséből nyerték, és táblázatos formában is feldolgozták;

- a könyv második felében a vonatkozó hazai szakirodalomból találunk szemelvényeket, kiemelt vázlatokat.

Frits Cohen - Daniel Wander: Munkahelyi grafológia (ford.: Killik Mária; 1997; Magyar Könyvklub)

- elsősorban a pályaalkalmassághoz, foglalkoztatáshoz kapcsolható kérdésekre koncentráló, kötetlenebb hangnemű, pszichikai tulajdonságcsoportokat is áttekintő szakkönyv.

A grafológia kézikönyve (szerk.: Dr. Agárdi Tamás, Dr. Szidnai László; 1998; Grafológiai Intézet)

- tankönyv jellegű, nagyobb terjedelmű munka, amely huszonhat szerző közreműködésével jött létre; az áttekinthetőséget megfelelő tagoltság és tömörség teszi lehetővé;

- igen tág körű képet ad, hiszen igyekszik a lehető legtöbb háttéranyagot és határterületet (pl. kommunikációelmélet, pszichológia, fiziológia, stb.) érinteni és az írásvizsgálat szempontjából lényegileg leírni.

- cp -