Filmajánló: Az egymillió dolláros hotel
2000. október 24.

Kár lenne kihagyni. Képzeljünk el egy lepusztult hotelt, csomó rögeszmés, elmebeteg, vagy értelmi fogyatékos kivénhedt hajléktalant, drogost, kurvát, akiknek jutott hajlék a címben szereplő hotelben. No mármost mi ott csöppenünk a történetbe, mikor megérkezik Mel Gibson, a special-agent érdekes nyakvédőjében (amitől leginkább egy gerincproblémás robotzsaru benyomását kelti). Azért jön a lepukkant elmegyógyintézeti elfekvőbe, hogy kinyomozzon egy öngyilkosságot vagy gyilkosságot (ezt nem áruljuk el, tessék megnézni). Ugyanis valami nagyfejes fia, aki már pár éve a züllés útjait járta, ennek a hotelnek a tetejéről pottyant le. A szuperzsarunak eredményt kell produkálnia. De hát ki lehet az? A melankolikus, depressziós utcalány (Milla Jovovich), aki a néhai milliomos csemete ágyasa volt, a legjobb barátja, a fogyatékos Tom-Tom, vagy a magát a hatodik Beatles-tagnak képzelő őshippi, vagy a mániákus szemű indián, aki aszfaltképeket fest?

A média is rászáll az ügyre. A gyanúsított percről-percre változik. A hotel lakói összefognak, hogy valahogy bearanyozhassák nyomorult életük pár percét, napját a rájuk irányuló figyelmet kihasználva. Közben a szerelem intézménye is felüti a fejét, no és minden emberi, végtelenül emberi. Az összes társas életbeli jelenség pontos makettjét, szatíráját láthatjuk, a látszólag összetartó bolondok közt, akiknek maguknak kell megnevezni a nagyfejes fiának gyilkosát, maguk közül választva ki valakit.

Izgalmas, jó film, néha dé ja vue érzéssel, de valóban szép alaptörténettel és alap-igazságokkal á lá Wenders & Bono, ugyanis a U2 énekese, azon kívül, hogy szinte végig ő énekel (nem rosszul), jelentősen hozzájárult az alkotás szellemi magjának formálásához is.

Nekem az öngyilkosság utáni lét leírása tetszett a legjobban. Ezzel kezdődik és végződik is a film, ahogyan kell. Egytől nyolcig osztályozva hatos.

Eleven