Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Esterházy-kastély: 3 látogatói útvonalat alakítanak ki
2008. január 29.

Tavasszal az eddigi egy helyett három látogatási útvonal közül választhatnak majd a turisták a fertődi Esterházy-kastélyban.

Többet szeretnének megmutatni a műemlékegyüttesből, hogy még átfogóbb képet nyerhessenek az érdeklődők a kastély egykori életéből – írja a Kisalföld. A még restaurálásra váró melléképületeket is bevonva, kiállítják azokat a kastélyból való felszerelési és más műtárgyakat, amelyeket az elmúlt évek során sikerült összegyűjteni a környező településekről és Budapestről. A fejlesztési terveket is megtekintheti a nagyközönség. Idén 1,7 milliárd forintos projektként nemcsak a külső homlokzat felújítása folytatódik a franciapark felé eső részen, hanem a belső restaurálások is elkezdődnek – így például a Sala Terrena, a lépcsőház és a zeneterem renoválása is –, egyes helyeken üvegfolyosókat építenek, hogy a látogatók közvetlen közelről láthassák, miként újítják fel a kastélyt, hogyan dolgoznak a restaurátorok. Tavaly a felújítások ellenére is 154 ezer látogató kereste fel a kastélyt, mintegy tízezerrel többen, mint 2006-ban. Idén áprilistól a kastélyban kap helyet a fertődi Tourinform-iroda.

forrás: www.turizmusonline.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Fertőd
Magyarország