Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Nincs többé dohányzó taxi Tokióban
2008. január 08.

Hétfőtől már a tokiói taxikban sem lehet cigarettára gyújtani az új dohányzásellenes szabályok életbe lépése miatt.

A döntés előzménye, hogy két taxitársaságot 2005-ben bepereltek sofőrjei, amiért utasaik dohányfüstjét kellett szívniuk.

A bíróság akkor még elutasította kártérítési igényüket, melyet a passzív dohányzásból adódó egészségromlásukra hivatkozva kértek. Az ítéletben azonban az is szerepelt, hogy a társaságok gondolják át, milyen intézkedéseket tehetnek.

A tiltás mellett némi engedményt is tettek a társaságok. A sofőrök kis hamutálakat hordanak majd magukkal, és az utas kérésére egy biztonságos helyen félreállva lehetővé teszik számára, hogy elszívjon egy cigarettát.

Japán valaha a dohányzók paradicsoma volt, ám úgy tűnik itt is beköszönt a füstmentes korszak. Egyre több cégnél tiltják meg a munkavállalóknak az épületen belüli dohányzást, egyes önkormányzatok pedig az utcai füstölést is.

1966-ban érte el a maximumot Japánban a dohányzók száma. Ekkor a felnőttek 49 százaléka volt dohányos. Egy évtizede már csak 34 százaléka, 2007-re pedig 26 százalékra csökkent a dohányzó lakosok aránya.

A Kyodo hírügynökség szerint Japánban jelenleg a taxik mintegy fele nemdohányzó, a füstmentesítési törekvések helyenként az utasok erős ellenállásába ütköznek.

forrás: www.Stop.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Japán