Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Debrecen eladja repülőterét
2007. augusztus 29.

Érétkesíti a debreceni nemzetközi repülőteret és az azt működtető céget az önkormányzat - jelentette be Kósa Lajos (Fidesz) polgármester.

Elmondta: a repülőtér értékesítésével kapcsolatos javaslatát a szeptember 6-i közgyűlésen terjeszti be, ezt követően a testület várhatóan októberben írja majd ki az értékesítési pályázatot. Az önkormányzat és a vagyonkezelő holdingja 1994 óta 4 milliárd 733 millió 158 ezer forintot költött a repülőtérre, annak fejlesztésére. A városnak elemi érdeke, hogy komoly forgalom legyen a repülőtéren - tette hozzá a polgármester. Emlékeztetett rá, hogy voltak már erre kísérleteik, például a Debrecen-München járat, illetve Debrecen-Budapest járat beindításával.

Jelenleg 16 desztinációba indulnak charter járatok a debreceni légikikötőből. Komoly előrelépésre a forgalom tekintetében viszont csak akkor lehet számítani, ha a nemzetközi repülésben érdekelt szakmai befektető partnert talál a város. Kósa Lajos elmondta: az előzetes tárgyalássorozatok során meglepte őket a jelentős érdeklődés a repülőtér iránt. Jelenleg több mint 10 cég érdeklődik: kínai, orosz, német, osztrák, angol és spanyol befektetők. (MTI)

forrás: www.turizmuspanorama.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Debrecen
Magyarország