Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Tengeren túli utazás - Az ár motivál, az élmény vonzerőt jelent
2007. január 19.

Annak ellenére, hogy az utazás, mint szolgáltatás megvásárlása más szolgáltatások beszerzéséhez képest komplexebb, a tengeren túli repülős utak megvásárlásában is egyre inkább előtérbe kerül az ár alapján történő spontán döntés. Amíg a magyar utazók korábban jellemzően a tervezett szabadságuk idején elérhető utak közül választottak, addig napjaink utazóinak 25-26 százaléka már egy-egy kedvező árajánlathoz időzíti tervezett tengeren túli utazását. Az ár persze meghatározó, de nem az egyetlen döntési szempont. A tengeren túli utazások célállomását, amelyek tekintetében a magyar utasok körében Észak-Amerika és Ázsia világvárosai a legnépszerűbbek, az utazók 40 százaléka az adott város természeti értékei és környezetének szépsége, 38 százaléka a város nevezetességei és látványosságai, 9 százaléka pedig kulturális kínálata alapján választja ki. - derül ki a British Airways tengeren túli utazási szokásokat vizsgáló felméréséből. A felmérés eredményeinek közzétételével egy időben a légitársaság rendkívül kedvező, akár 36 százalékkal alacsonyabb jegyárakat publikál Észak-Amerika, Ázsia és Kanada nagyvárosaiba a közelmúltban megújult ba.com internetes oldalon.

A British Airways immár 4 éve készít felméréseket a magyar utasok európai és tengeren túli utazási szokásaival, valamint az internet utazási döntéseinkre gyakorolt hatásával kapcsoltban. A légitársaság legfrissebb felméréseiből kiderül, hogy a repülőjegy árak folyamatos csökkenésével az utazás is egyre inkább spontán megvásárolt termékké, szolgáltatássá válik, légi utazásainkból pedig lassan-lassan eltűnik a korábban jellemző erős szezonalítás.

A régi gyakorlat, amelyben az utazók szabadságuk tervezett idejére választottak az elérhető utazási ajánlatok közül változóban van. Az utazók 25-26 százaléka már tengeren túli utazásának időpontját is egy-egy kedvezőbb árú ajánlathoz időzíti. Az Európai utazások tekintében az ár által motivált utazások aránya akár 51 százalék is lehet, a jegyár és a desztináció függvényében.

A British Airways felmérésében megkérdezettek körében elsősorban Észak-Amerika (24%) és Ázsia (21%) világvárosai a legnépszerűbb tengeren túli desztinációk. Erre való tekintettel, a felmérés eredményeinek közzétételével egy időben a légitársaság rendkívül alacsony tengeren túli jegyárakat publikál a magyar utasok által közkedvelt 20 célállomásra. A légitársaság illetékek és adók nélkül Miami-ba most például 65.000.-, Los Angeles-be 75.000.-, Shanghai-ba 100.000.-, Hong Kong városába pedig mindössze 105.000 forintért kínál utazási lehetőséget 2007. január 17-től 24-ig történő foglalás esetén, június 15-ig történő utazással.

"Az ár meghatározó, de tengeren túli utazásaink során nem az egyetlen döntési szempont. Az árak által inspirált utazási szándékot alapvetően a kedvezményes árfekvésű célállomások természeti környezete, az ott remélt élmények sokszínűsége és az adott város nevezetességei befolyásolják." - mondja Nagy Katalin, a British Airways magyarországi képviseletének marketing vezetője.

Alapvetően tehát új világokat és kultúrákat felfedezni indulunk a több ezer kilométeres tengeren túli utazásokra. Habár háromból két esetben ez a vágy érhető tetten a magyar utazók utazásainak hátterében, az utasok 17 százaléka pihenés, további 10 százaléka pedig rokonok és barátok meglátogatása céljából repüli át az óceánt.

A légitársaság felméréséből kiderül az is, hogy a magyar utazók a tengeren túli utazásokra elsősorban párjukkal (42%), családjukkal (36%), egyedül (13%) valamint barátaikkal (7%) utaznak.

Érdekesség, hogy a tengeren túli uticélok kiválasztását a felmérésben megkérdezettek 38 százalékánál az adott város építészeti, kulturális és művészeti nevezetességeinek kínálata, 40 százalékánál a természeti értékek és a környezet befolyásolja, de arra nincs vagy alig van hatással a város gasztronómiai kínálata és az ott fellelhető szórakozási lehetőségek kínálata.

Az adott desztinációra vonatkozó, kedvező árú utazási lehetőség kiválasztása után, tengeren túli utazási döntéseink kiemelten fontos eleme a légitársaság kiválasztása. A British Airways tapasztalatai szerint e tekintetben az utasok elsősorban a fedélzeti szolgáltatások színvonala valamint a légitársaság online szolgáltatásainak minősége, egyre nagyobb mértékben pedig ezek áttekinthetősége és kezelhetőségének egyszerűsége alapján döntenek.

Az ACNielsen közelmúltbeli, az online kereskedelemről készített globális kutatása szerint, a világ 627 millió online vásárlója körében a legnépszerűbb interneten vásárolt termék a könyv (212 millió vásárló), amelyet a CD és a DVD (135 millió vásárló) valamint a repülőjegy (135 millió vásárló) követ holtversenyben. E tekintetben a magyar utasok is a világ élvonalába tartoznak, hiszen a British Airways felmérése szerint a repülőjegy Magyarországon a 4. legnépszerűbb online termék.

A British Airways tengeren túli utazási szokásokat vizsgáló felmérésben megkérdezettek 28 százaléka Afrika, 24 százaléka Észak-Amerika, 21 százaléka pedig Ázsia világvárosaiba látogatott már el repülővel, utazása egyes részeit az interneten keresztül intézve.

forrás: British Airways