Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Űrturista lesz a világhírű tudós
2007. január 08.

Űrutazásra készül Stephen Hawking: a világhírű brit asztrofizikus szeretne egyike lenne a Virgin Galactic magáncég első űrturistáinak a két éven belül beinduló kozmikus utak során.

Mint Hawking a Daily Telegraph című brit lapban hétfőn megjelent interjúban elmondta, már az idén tervez egy atmoszferikus utazást a súlytalanság állapotában, mielőtt 2009-ben elindul az űrbe. Ez utóbbinak dátuma attól függ, hogy milyen ütemben halad Sir Richard Branson brit mágnás Virgin Galactic-programja.

Branson tavaly szeptemberben New York-ban jelentette be, hogy az első próbaútra várhatóan 2009 elején kerül sor, és ezen a két pilóta mellett hat utas vehet részt. A Telegraph úgy tudja, hogy a médiacézár-utazási vállalkozó ígéretet tett Hawking utazásának finanszírozására. Az "űrjegy" 100 ezer fontba (148 ezer euróba) kerül.
A 65 éves Hawking, a cambridge-i egyetem matematika-tanszékének vezetője, aki 1988-ban vált világhírűvé Az idő rövid története című könyvével, több mint négy évtizede súlyos sorvadásos betegségben, Charcot-kórban szenved, ma már csak egy számítógép és egy hangszintetizátor segítségével képes kommunikálni, ennek ellenére ma is folytatja kutatásait a "fekete lyukakról", és megpróbálja egyesíteni a különböző fizikai elméleteket.

forrás: www.metro.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Nagy-Britannia