Tel.: 06 1 371 21 91 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Oman II.
2002. szeptember 30.

Éjjeli menedékhelyen pazar vendéglátás:

A turizmus fejlesztését a szultánságban nem gazdasági érdekek mozgatják. Az olaj és a földgáz elegendő növekedést biztosít az ország gazdaságának. A vendégszeretet alapvetően az ország kultúrájából és hagyományaiból ered. A helyiek- akár elhagyott tengerparti részen, akár messze a nyüzsgő városoktól félsivatagos vidékeken találkoztunk- mindig szívélyesen invitáltak otthonukba. Ilyenkor szinte kötelező volt elfogyasztani társaságukban kedélyes cseverészés közepette egy-két csészécske különleges ománi kávét vagy teát, néhány szem datolya kíséretében; még akkor is, ha történetesen éjnek évadján szerényen szállást kérő éjszakai vándorként kopogtattunk az ajtajukon. A vendéglátás mindig pazar volt - a körülményektől függetlenül.

A tömegturizmus igazából még gyerekcipőben jár Ománban, bár a kormány is bátorítja azidegenforgalom fejlesztését. Komoly pénzforrásokat fektettek be ennek elősegítése érdekében: ilyen például a Maszkat melletti Szidabban lévő 250 különféle hajót befogadó yachtkikötő megépítése. 1992-ben 8 millió ománi riált költöttek az ország turistafogadási feltételeinek kialakítására.

1970-ben mindössze egyetlen szálloda üzemelt a szultánságban, Matrában. Mára már az ország legfontosabb pontjain mindenhol vannak szállodák, de a gyérebben lakott vidékeken (értem ezalatt akár a sivatag közepét) is akadnak motelek és üdülőházak. Mondhatom ott tartózkodásom egyik legkülönlegesebb estéje volt, amikor Golden Sands Reportban egy sivatagi zarándokszállón volt szerencsém éjszakázni. Túlzás nélkül mondhatom,hogy ifjú Marco Polónak éreztem magam, amint egy félig nyitott, lapos tetejű beduhin sátor puha szőnyegén ejtőzve, a közösen elfogyasztott arab vacsora után, élvezettel szívtam a vízipipából az illatossheeshat. Miközben figyeltük, hogy kúszik fel az égbolt közepéig a sivatagi telihold, újdonsült arab barátaimmal eszmét cseréltünk kultúráink különbözőségéről, minduntalan derülveazon, hogy emberiességünkben mégis mennyire hasonlítunk.

A sivatag egyébként itt teljesen veszélytelen, nincsenek kígyók, sem skorpiók, az itteniek szerint pedig a világon nincs pihentetőbb dolog, mint a sivatagi szabadban aludni, mivel itt elég mindössze öt óra alvás, hogy az ember felébredve úgy érezze, egy ma született bárány frissességével rendelkezik (ezt én magam is tanúsíthatom).

Datolyapálma - Omm al Faqir, a Szegények Anyja:

Az itteni nomád népek évszázadokon keresztül szoros kapcsolatban éltek a természettel, és mindig is nagyra tartották a növényeket: hasznosságukért, szépségükért, illatukért, és gyógyhatásukért. Az egyes növények titkát generációról-generációra adták tovább egymásnak.

A legfontosabb, leggyakoribb és legtradícionálisabb növény a datolyapálma. Az őslakos beduinoknál mindennapos étel volt a hal, tevehús és tevetej mellé. A régi omániak a Omm al Faqir-nak azaz a Szegények anyjának hívták, mivel nemcsak finom, de nagyon hasznos is, szinte nincs olyan része, amit ne használnának fel. Mintegy 200 fajtája honos itt, Nizwa Souq-ban, a helyi piacon bőséges választék van ízletes és jó minőségű datolyából.

A különlegességét igen magas, mintegy 70%-os cukortartalma adja. Emiatt a természet adta tartósítás miatt nem romlik meg, mint a legtöbb trópusi gyümölcs. A mai napig kézzel szüretelik, júniustól novemberig gyümölcsét frissen fogyasztják, amúgy pedig aszalva, de készítenek belőle mézet is. A fa leveleiből kosarat vagy árnyékot adó ereszt fonnak, kérgéből hajó és egyéb faáru készül, elszáradt, ágas-bogas kinövéseit söprűnek használják, a finomabb részekből pedig tisztálkodásra alkalmas szivacsot készítenek.

Sok régi erődben külön datolyaraktárakat építettek, ahol speciálisan kiképzett helyeken tartották (általában pálmalevélből font) zsákokban, hogy idővel méz képződjön, ami a kialakított kanálisokban összegyűlt és máris fogyasztható volt. (Ezek a mai napig megtekinthetők.)

A datolyafa hím és nő egyedekből áll, a gazdák gyakran maguk porozzák be a fákat a biztosabb termés érdekében. Az emberek szerint a datolya porzója olyan erővel bír, mint a férfiember magja, így- engem is figyelmeztettek - nőszemélyek csak óvatosan szagolgassák a növény eme részét.

Az el-Bátna parton, főleg a partvonal északi részén nagy mennyiségben terem a citrom, aminek szintén több fajtája honos a vidéken. Az akácfa- ellentétben Magyarországgal -errefelé igen ritka, főleg időszakos vízfolyások medrénél található.

Hűvösebb hegyvidékeken barack, füge és dió terem, a hegyi réteken pedig gyönyörű színekben pompáznak a vadvirágok. Egy-egy csapadékosabb időszak után hamarabb érezzük a jázmin, levendula illatot, minthogy látnánk a virágokat. 

Tengerpartokon sétálgatva sárga vagy bordó sivatagi jácintot találhatunk, a monszunesők öntözte Dhofar hegyeiben pedig orchideák és liliomok nyílnak.

A Szalála körüli síkságon banán és papaya terem a dombokon pedig hosszan elnyúló kókuszültetvények zöldellnek.

A sivatag hajója, a modern kor versenyállata:

A beduionok úgy nevezik: ata Allah (vagyis Isten ajándéka). Nagyon hosszú időt kibír étel-ital nélkül és igazi önjáró takarítógépek: szinte mindent megeszik a kartondoboztól kezdve a szandálig.

Az arab tevéknek csak egy púpjuk van. Az ebben felhalmozott zsír formában tárolt energiát képes képes felhasználni, ha nincs víz vagy élelem.

A beduinok sokkal tartoznak a tevének. Évszázadokon keresztül nemcsak szállításra használták, hanem a legfontosabb tej- és húsforrást is jelentette számukra. A szőréből sátrat, takarót és tarisznyát szőttek, bőrében vizet vagy tejet tároltak, trágyáját tüzelőanyagnak használták.

Manapság a tevék az egyik legnépszerűbb arab sport, a teveverseny sztárjaivá váltak, ahol másfajta hasznot hajtanak: a győztesek nagy értékű pénzjutalmat kapnak.

Azok a tevéknek, amelyek látszólag magányosan kószálnak az útszélen, mindig van jogos tulajdonosa, maximum nem pásztorkodik négylábúja mellett, mivel azok nem távolodnak el 4-600 méternél messzebb. Az országban nincsenek gazdátlan kóbor tevék, maximum túl messze elkóborolt haszontalan haszonállatok.

Ománban szinte kötelező ápolni a hagyományokat, így ha valaki büszke tevetulajdonos- dacára az egyre terjedő sok lóerős autócsodáknak - bizton számíthat mindenki elismerésére, mivel, hála a gazdaság növekedésével járó jó életszínvonalnak, senki sincs rászorulva tevetartásra a megélhetéshez.

A sivatagi országokról alkotott előzetes feltevések ellenére egyvalamit biztosan állíthatok: Ománban nem legelésznek hatalmas zebra csordák és nem fenik rájuk a fogukat éhes oroszlánok. Ne számítson vad szafarikra, aki idejön, mert ez békésebb vidék: itt tevék, kecskék és kis méretű, ám annál ízletesebb húsú birkák legelésznek a sivatagi beduin sátrak közelében.

Az ország egyébként is nagy hangsúlyt fektet a természetvédelemre: a jelenleg érvényes törvények szigorúan tiltják a vadon élő állatok vadászatát az ország egész területén. Az arab nyársas antilopot- amely csak errefelé őshonos - 1972-re teljesen kiirtották az orvvadászok. Az állatok megmentése érdekében rezervátumokat hoztak létre többek között Dzsiddat-el-Harászíszban, hogy természetes környezetükben szaporodhassanak. 

A nagy kiterjedésű sivatagos területek életkörülményeihez jól alkalmazkodott néhány állat,amely szintén megtalálható itt: a sivatagi macska, a sivatagi nyúl és sivatagi róka is. Általában jóval nagyobb a fülük, mint nem sivatagi fajtársaiknak és a lábukon szőrpamacs van. A nagy fülek az itt létfontosságú hőleadást segítik, a szőrpamacsok pedig nem engedik, hogy túl mélyen belesüppedjenek a homokba, így nem igényel túl sok energiát közlekedni a sivatagban.

Omán 1700 km hosszú tengerpartja az északi Maszandam-félszigettől délen, a jemeni határig húzódik. A parttól a nyílt tenger felé 200 mérföld széles halászati zóna tartozik az országhoz. Az ománi vizekben több, mint 150 halfajta él, köztük a legkeresettebb hal és rákfajokkal (pl. sügér, tonhal, homár stb.) A fűrészes sügérnek- itt hamúr a neve - mintegy 35 fajtája él a szultánság vizeiben. A bátnai partok mentén a víz gazdag szardíniában (a dzsabati törzs mai napig ezzel takarmányozza marháit a száraz évszakban), Maszíra szigeténél és Dzofár partjainál pedig homár jellemző.

Az öbölben élnek delfinek és a vidék otthont ad rengeteg egzotikus költöző madárnak is, így gyakorta láthatunka sekély vízben halászó flamingókat. Mintegy tíz éve, a partvidék aprólékos átvizsgálása során felfedeztek számos új hal- és korallfajtát, eddig ismeretlen madártelepeket és nemzetközi jelentőségű teknősbéka költő- és táplálkozóhelyeket.

A halászat évszázadok óta hagyományos megélhetési forrás Ománban. A partvonal rendkívül gazdag halászati lehetőségeit talán fel sem mérték még teljesen. Mindenesetre ha korán reggel kisétálunk a tucatnyi halpiac egyikére (pl. Muttrah souqban, nem messze Maszkattól van egy), kedvünkre válogathatunk a frissen fogott ínyenc csemegékből, vagy mindent a szemnek alapon belefeledkezhetünk a gazdag látványba.

Néhány természetvédelmi, vagy történelmi jelentőségű látványosság, nevezetesség megtekintéséhez előzetes engedély szükséges: ilyen pl. a Rász-el-Hadd vidék, ahol a teknősbékák költenek, a Dzsiddat-el-Harászísz vidék, ahol az arab nyársas antilop él, valamint az ország belső részének néhány faluja.

Tömjén, mirha - amit akartok:

Az ókor legbecsesebb kincse, a szertartásoknál használt illatos tömjén, amelyet Sába királynője vitt ajándékba Salamon királynak,az Omán déli vidékén lévő Dzofárból származott. A tömjén tulajdonképpen bizonyos fák által kiválasztott illatos gyanta, amit úgy kapnak, hogy speciális bemetszéseket végeznek a fatörzsön. Ezek a fák csak Ománban, Jemenben és Szomália északi részén élnek. A tömjén anyaga természetes illóolajokat tartalmaz ezért erőteljes aromatikus illata mellett jól ég, és természetes gyógyhatása is van. Ezek a tulajdonságai tették a legjobban keresett, legértékesebb dologgá az ókori időkben.

Annak idején a gyermek Jézusnak is tömjént és mirhát vittek ajándékba, ami abban az időben sokkal értékesebb volt, mint az arany. 

Hamarosan alapvető kellék lett a vallásos szertartásoknál és az egyiptomi, jeruzsálemi és római templomok lettek a legfőbb megrendelők. Akkoriban úgy háromezer tonna tömjén ment ki Arábiából, főleg tengeri úton. A tömjén és mirha kereskedelem a világ leggazdagabb embereivé tette a dél arábiaiakat.

A központ Sumhuramban volt, ahogy a görögök hívták Moscha, ma Khor Rouri néven ismert a hely. Romjai nem messze vannak Szalálától Dél-Omán mai központjától.

A tömjén mai napig népszerű illatosítószer, sokféle formában kerül felhasználásra: szilárd, szemcsés- eredetileg is használt - anyagtól kezdve egészen olajos alapú parfümökig. Árát mindig minősége szabja meg, mindenesetre ma már mindenki által hozzáférhető.

Víz és vízvezetés, avagy a faladzs-rendszer:

A szultánság a föld egyik olyan száraz zónájában terül el, ahol a víz drága kincs, mivel mindig is gondot okozott a megfelelő vízellátás. A helyiek viszont remekül megoldották a problémát, a vízkihasználásnak mondhatni évszázados művészete van erre. A víznyerés alapját a faladzs-rendszer képezi, amelynek eredete ókorba vész, bár gyanítható Perzsiából került ide. Számos afladzs (a faladzs többesszáma) kis híján ezer éves.

A zseniális rendszer lényege, hogy a hegyek mélyében összegyűlt vizet ember alkotta föld alatti csatornák segítségével felszínre hozzák, majd azt öntözésre és háztartási célokra használják. Ez a valóságban úgy néz ki, hogy a falvakat mini kanális-rendszerek hálózzák be, amelyek minden házhoz elvezetik az így szerzett vizet. A víz, amely egyenletesen folyik a vájatokban, egyébként igen tiszta és meleg és mennyisége még nagy szárazság idején is alig csökken. A legtöbb faluban a mai napig működik a rendszer és megtalálhatóak azok az ősi napórák is, amelyeket arra használtak, hogy mindenki egyformán részesüljön a közös kincsből. Általában külön erre a feladatra kijelölt ember ellenőrizte és szabályozta a víz folyásának irányát.

Ma már több nagy teljesítményű fúrt kút, valamint tengervíz sótlanító állomások biztosítják a megfelelő mennyiségű ivóvizet, bár a kormány szorgalmazza a régi faladzs rendszerek korszerűsítését.

Sivatagi kaland - három óra vagy három nap itt az életet jelenti:

A sivatagban, terepjáró és modern felszerelések ide vagy oda, azért a homok az úr. Hogy milyen törékeny is a biztonság a homok birodalmában, azt a következő példa mutatja. Egyik napon épp Salalahba indultunk Ras Madrakahból, amikor- vezetőm javaslatára - egy kis kitérőt tettünk a senki földjére, Rub Al Khaliba. Angolul Empty Quoternek, azaz üres negyednek is nevezik, mert itt több száz négyzetkilométernyi terület teljesen lakatlan.

Csináltunk pár fotót, megmártottuk lábunkat a selymes sivatagi homokban (nem tartott az egész csak egy órát) és indultunk volna tovább, azonban pár méter után egy alattomos homokbucka vendégmarasztaló csapdájában landoltunk négykerékmeghajtású Land Cruiserünkkel. Dél felé járt, de szerencsére február volt, ami azt jelentette, hogy "csak" 30 Celsius fok volt az 50 helyett.

Eleinte nem tűnt konolynak a dolog, de másfél órás megfeszített ásás a sivatagi napon rádöbbentett, mennyire felkészületlenül indultunk útnak. Egy napra való élelmünk és két napra való vizünk volt csupán. Tizenöt kilométernyire voltunk az országúttól, de ami a városban tizenöt kilométer, az a sivatagban harminc. Mobiltelefonjaink használhatatlanok voltak, mivel a sivatagban nincsenek átjátszó tornyok (teljesen feleslegesek, az átutazóknak csupán pár óra kiesést jelent).

Benszülött vezetőm elárulta: aranyszabály, hogy a sivatagba soha nem szabad egyedül elindulni, bármilyen tapasztalt is valaki. Két autóval most semmi gond nem lenne, de így lehetetlen megmondani mikor szabadulunk: lehet, hogy három óra, lehet, hogy három nap. Egyszóval ott álltunk a XXI. század küszöbén, és a tíz körmünkkel kezdtük kapargatni a homokot autónk alól, törölgetve homlokunkról a csípős izzadtságot. Közben az járt a fejünkben, hogy három órát, vagy három napot kell itt töltenünk...

Két és fél óra után - a folytonos própálkozások, amiknek az eredménye az lett, hogy a négykerékmeghajtás fél perc alatt visszahányta az autó alá azt a pár köbméter homokot, amit fáradtságos munkával kiszedtünk- kezdett vészesen lemerülni az akkumulátor. Helyzetünk kezdett komolyan aggasztóvá válni, de nem adhattuk fel, így próbáltunk nem arra gondolni, mi történhet legrosszabb esetben.

Szerencsére négy és fél óra test és lélek edző ásás után makrancoskodó Land Cruiserünk hirtelen kiugrott homokágyából. Fülrengető örömsikollyal üdvözöltük a mutatványt.

Később - amikor már a jóval biztonságosabb kövezett út szalagját hasítva elmerengtem a történet lehetséges végkifejletein-, értettem meg, miért tágítják úgy ki az idő fogalmát az arabok. Három óra, vagy három nap- a sivatagban nincs sok különbség. Viszont a türelmetlenség az életedbe kerülhet. Ők megtanulták tiszteletben tartani a természet játékszabályait, cserébe a túlélésért. Mi európaiak azt hisszük: mi irányítunk, mert a betondzsungelekben ez az illúzió támad, pedig tévedünk. A nap, a víz és a homok az úr, és ha nem tiszteljük a természetet, csak magunkra vethetünk.

Körte Ildikó

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Omán
Oman I.