Tel.: 06 1 371 21 91 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Oman I.
2002. augusztus 15.

Amikor egy huszonéves nő - kalandos körülmények között - eljut egy teljesen más kultúrájú országba (pontosabban az első arab országba, ahol megfordul életében), akkor várhatóan sok dologra fog rácsodálkozni, annak ellenére, hogy nem naiv típus.

Nos, megvallom, azóta már jártam több arab országban, de prospektusok szóvirágai ide vagy oda, egyik ország sem volt annyira kulturált, európaizált, miközben ugyanakor vegytisztán arab, mint Omán. Itt még nem hígitotta fel az ősi hagyományokat és életvitelt a turizmus tömegáradata. Az "őslakosok" tényleg gyermeki rácsodálkozással fogadják vidéken az idetévedőt, mivel egyáltalán nem megszokott, hogy fehérbőrű idegen látogat oda. Éppen ezért elsősorban nem a "pénzszag", hanem a vendégszeretet hajtja őket, amikor meginvitálnak. 

Mint európai nő (bár nem vagyok sem szőke, sem kék szemű), meglepődve tapasztaltam egyfajta tiszteletet, amire egyáltalán nem számítottam. Nem hagyományos értelemben vett tartózkodás volt ez részükről, hiszen azért ne felejtsük el délen jártam, egy olyan kultúrában, ahol hagyományosan egészen másképp kezelik a nőket, mint az öreg kontinensen.

Távol a nagyobb városoktól természetesen - főleg a fiatalabbak -, leplezetlenül megbámultak de inkább csodálkozással vegyes kíváncsiság, mint erőszakos tolakodás volt ez részükről. (Utóbbit sokszor voltam kénytelen tapasztalni más- turistaparadicsomként emlegetett - arab országokban.) Bár sokat közlekedtem egyedül, egyetlen atrocitás sem ért azalatt az intenzív több, mint két hét alatt, amit volt szerencsém eltölteni ezen a különleges helyen.

Omán egy modern értelemben vett keleti paradicsom. Infrastruktúrálisan már felkészült a vendégek fogadására, de még nem fertőzte meg a tömegigény, mivel várhatóan csak az elkövetkező években fog "felfutni" az idegenforgalmi prospektusok kiemelt ajánlatai közé. Aki idelátogat, az- most még - tényleg az arab világ esszenciáját kapja, ahol még minden az eredeti, miközben tiszta és igényes, és az emberek még természetesek, sőt ártatlanul naivan tekintenek az idegenre. Itt az utazó átélheti, milyen is, amikor egy idegen civilizáció első hírnökeinek egyikeként találkozik egy ősi és nagyon gazdag kultúramai, hétkönapi képviselőivel.

"Papucs orrán pamutbojt":

A csizmára emlékeztető Arab-félsziget "orrán", annak délkeleti részén hosszanti irányban fekszik Omán. Három oldalról öleli magába- hol sziklás, hol homokos partjait - az Ománi-öböl, a Perzsa (Arab)-öböl és az Arab-tenger tajtékos vize.

Az ország jellegzetességét az el-Hadzsarnak nevezett csupa-kopár sziklás hegyvidék, a méltóságteljesen elterülő sivatagrengeteg, és a tagolt, sziklás-homokos tengerpartok alkotják.

A régiek úgy hitték: Isten négy részre osztotta a földet: egy rész tengerre, két rész hegyes-völgyes szárazföldre és egy rész lakatlan (ahogy ők nevezik Rub Al Khali vagy Empty Quarter) területre.

Nyugatra Ománt Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek határolják, délre Jemen, északra a Hormuzi-szoros, keletre pedig azArab-tenger.

Az ország éghajlata tájegységről tájegységre változó. A tengerparti vidékeken nyáron meleg és nedves a levegő. Az ország belseje forró és száraz, néhány magasabban fekvő hely kivételével, ahol egész évben mérsékelt a hőmérséklet. Délen viszont kellemesebb az éghajlat, főleg a nyári időszakban. Aki teheti ilyenkor délre megy, hogy a Dhofar monszuntól buja és hűs vidéken találjon enyhet a perzselő ománi nyárban.

Itt tulajdonképpen két évszak van: a tél októbertől márciusig tart és kellemesen meleg, a hőmérséklet ilyentájt 20-30 Celsius fok. A nyár viszont égetően forró, májustól szeptemberig az átlaghőmérséklet 35 és 45 fok között mozog.

Kevés eső esik és az is rendszertelenül, bár néha előfordulnak nagy helyi esőzések is. Ez alól kivétel a déli körzet, ahol június és szeptember között rendszeres a csapadék a nagy víztartalmú monszun szelek jóvoltából.

Múlt és meséi:

Omán nagyon fiatal ország, mindössze 30 éves. A szultánság- egészen 1970-ig - jószerével a külvilágtól elszigetelten, középkori körülmények között élt. Annak idején az Ománi Szultánság volt az első arab ország, amelyik diplomáciai kapcsolatot létesített az Amerikai Egyesült Államokkal. Már korábban is kötött megállapodásokat Nagy-Britanniával, Franciaországgal és más országokkal, ezt az időszakot azonban hamarosan visszaesés követte.

Pedig ebben az időben Omán befolyása elérte Zanzibárt, Kelet-Afrika egyéb vidékeit és voltak területei Perzsiában is. Ekkoriban Maszkat az egész térség fontos kereskedelmi és politikai központja volt. Szajjíd Szaíd bin Szultán, az akkori uralkodó honosította meg például Zanzibárban a szegfűszeget, amit Indonéziából hozott.

1856-ban a Nagy Szaíd halála után az ország részekre szakadt, megfosztották Kelet-Afrikai gyarmataitól és majd száz évre elszigeteltségbe és belső megosztottságba süllyedt.

Ezen a megkövült helyzeten változtatott Kábúsz bin Szaíd el-Szaíd szultán, akinek 1970-es trónra lépése új fejezetet nyitott az ország történelmében. Modernizálta az országot közigazgatásilag, gazdaságilag, de ami a legfontosabb: nyitottá tette az embereket a külvilág felé. A szultánság hivatalos politikája, hogy minél szélesebb körű kapcsolatokat építsen ki az arab és nem arab országokkal, hogy toleranciát hirdessen kultúrától függetlenül, hogy a világ népei jobban megértsék egymást.

1970-ben, mindössze egyetlen 10 km-es kövezett út volt, amely Maszkattól vezetett Beit-el-Faladzs repülőtérre. Ezen kívül csak terepjáróval, könnyű tehergépkocsival vagy tevével járható ösvények léteztek. Mára már több ezer kilométernyi kiépült úthálózattal rendelkezik az ország, összekötve egymással a szultánság legtávolabbi pontjait, nem is beszélve a föld- (vagy inkább kavics-) utakról.Bár ezt is folyamatosan fejlesztik, nemegyszer előfordult, hogy egyszerűen le kellett fordulnunk a betonozott útról a kavicsos homokba, mert véget ért a már kiépült szakasz. A földet döngölő munkások mellett elhaladva figyeltem, micsoda energiával épül- szó szerint - az ország.

Harminc évvel ezelőtt csupán egyetlen postahivatal volt az országban, az is a fővárosban. Maszkaton kívül a küldemények továbbítása kizárólag az utazók jóindulatán múlt. Akkoriban csak három fiúiskola volt, lányiskola egy sem. (Ma már több főiskola mellett 1986-ban megnyílt a Kábúsz Szultán Egyetem, ahol a két nem aránya nagyjából egyenlő.) 1970 előtt mindössze egy - az Amerikai Misszió keretében működő - kórház volt Ománban, és egyetlen végzett orvos, aki külföldön praktizált. Amikor hazatért, ő lett az ország első egészségügyi minisztere.

Beduinok és dzsabalik:

Az ország lakossága alapvetően arab származású, bár ma sok bevándorló (afrikaiak, indiaiak, pakisztániak stb.) él az országban, akik a jobb élet reményében jöttek ide. Az emberek jelentős része északon (Maszkat körzetében) és délen (Szalalah vidékén) a part mentén csoportosul. Az ország belsejében elszórtan élnek.

Az eredeti őslakosok a félsivatagos területeken vándorló beduinok, akiknek egy része még most is nomád életet él. A helyiek- kicsit irigykedve - azt mondják róluk: szabad emberek, szabad élettel. A beduinok asszonyai ívesen szabott, leginkább farsangi álarcra emlékeztető maszkot viselnek. Arab vezetőm elárulta, hogy ez azért van, mert így jobban érvényesül gyönyörű szemük- amely olyan, akár a gazelláé - de ha egy nő kéri, leveszik a maszkjukat.
A beduinok főleg tevét, kecskét tartanak (bár vannak köztük halászok is), a nők pedig a kézművesség mesterei: gyönyörű és tartós használati tárgyakat gyártanak, amit aztán eladnak a piacon.

Lent délen, a tengerre néző hegyoldalakon, a parti síkságon túl élnek a dzsabalik. Hegylakóknak nevezik őket, furcsa, nehezen érthető nyelvjárásukat pedig madárnyelvnek. Szintén állattartásból élnek.

A beduin vendégszeretet egyébként legendás. Ez a hagyomány mit sem veszített szívélyességéből az évszázadok során. Az omániak legifjabb generációja is híven gyakorolja ősei örökségét.

Odalátogatókat meghívni különleges bedouin kávéra vagy teára (ez eltér az ománi vagy arab kávétól) náluk teljesen természetes. Különleges szabály náluk, hogy a gyűszűnyi méretű kiürült teás vagy kávéscsészéket azonnal újratöltik, hacsak a vendég meg nem fogja csészét jobb kézzel, és meg nem rázza, jelezve, hogy elég volt. A beduinok szívélyesek, barátságosak és segítőkészek. Nem ritka náluk az sem, hogy meghívják az idegent, ossza meg velük ételüket, ami azt jelenti, hogy a tányérjukról ehet a szerencsés kiválasztott.

Omán ma:

Omán gazdasága az olajra épül, de a megnövekedett ipari termeléssel párhuzamosan nő a kereskedelem és a szolgáltatóiparjelentősége is.

A hagyományos közigazgatás modern államszerkezettel párosul. Megmaradt az ősi törvény, miszerint minden ománi polgár az uralkodóhoz- a nép atyjához - fordulhat, ugyanakkor létrejött a minisztertanácsból álló kormány.

A szultánság hét fő tervezési körzetre tagozódik, amelyek további vilajetekre (kormányzóságokra) és központokra oszlanak.

Omán azon kevés országok közé tartozik, ahol a kormány polgárai javára folytat igen határozott lakáspolitikát. A gomba módra szaporodó épületek hagyományosak, mégis újszerű stílusban épülnek. Megőrzik az ománi kultúra hagyományait ötvözve azt a modern építészeti megoldásokkal. Ezért egy-egy régi és új épület egymás mellé kerülve teljes harmóniában van.

Iszlám:

Omán, az iszlám aranykorában i.sz. 7. században csatlakozott a vallást követő országok sorába. Mazin bin Ghadonba of Samail volt az első ománi, aki elindult, hogy találkozzon Mohamed prófétával. Bármily távol is volt Omán Mekkától és Medinától, az első országok közt volt, amelyik még a próféta életében felvette a vallást. Hamarosan egész Ománban beköszöntött az iszlám, és "Allah akbar"-t zengtek a hívők és "Allah akbar"-t kezdtek visszhangozni a - mai napig egyre szaporodó - mecsetek falai.

Az iszlám eleinte a nomád beduin pásztorok és törzsek vallása volt, akkor jött, mikor a gyors gazdagodás és az erkölcsi és tradícionális züllés aláásta/megrokkantotta a törzsi társadalmi berendezkedést és a régi értékeket,amikre az a társadalom épült.

Az új vallás új hitet adott a jóság erejében, amely győzni tud a gonosz felett. Hamarosan Omán az iszlámság egyik fellegvára lett, és innen terjedt tovább többek közt Afrika keleti felébe, valamint Kínába is.

Az iszlám ma is döntő szerepet játszik a szultánság életében és társadalmában. Az országban ma a vallások aránya: 75% arab és 25% egyéb. Itt nem kötelező az iszlám követése és a tradícionális ruhák viselése sem.

Az iszlámban a vallás és a törvény egymásba olvad, ezért az iszlám törvénye Omán törvénye. Az iszlám ma toleranciát jelent Ománban többek között a nem hívőkkel és a más vallásúakkal szemben is. Engedélyezett az iszlámon kívüli vallások gyakorlása és templomok építése is. Az idelátogató idegen teljes biztonságban érezheti magát, ha más ruhát visel, mint az itteniek, még akkor is, ha történetesen- mint jómagam - nő az illető. Az omániak tényleg toleráns emberek, bár a szokatlan látvány okozta meglepetést nem rejtik véka alá. Ez egy idő után zavaró lehet, ezért ajánlatos a kezet-lábat védő ruhák viselése, már csak az erős napsugárzás miatt is. De hangsúlyozom, eme ruhadarabok viselése nem kötelező, csak javasolt.

folytatjuk...

Körte Ildikó

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Omán
Oman II.