Tel.: 06 1 371 21 91 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Kamerun II.
2002. május 23.

BAFFANG, BAFOUSSAM

Másnap továbbindultunk. Itt már az őserdőből kiharapott út hegyes terepen kanyargott. A katonákat és a fizető pontokon zsúfolódó árusokat már teljesen profin kezeltük.

Az első célpont Baffang volt. Ehhez átverekedtük magunkat Bofoussam közepes városának metropoliszi forgalmán. Ide még vissza kell majd jönnünk, hiszen a Lonely Planet szerint csak itt kapunk szállást. Baffang jelentéktelen hely, viszont előtte van egy csodálatos vízesés. Amikor megálltunk előtte, még csak két gyerek nézegetett minket. Utána öt. Aztán tíz, tizenöt, huszonöt. Kicsit kényelmetlen volt a helyzet. Felváltva, kettesével mentünk megcsodálni a vízesést. A kocsit az összes pakkunkkal nem akartuk őrizetlenül hagyni. A gyereksereg meg csak egyre nőtt. Egyébként a gyerekek gyönyörűek. Hatalmas szemek, szép fekete bőr, a lánykák erős hajából pedig hihetetlen frizuracsodák kerekedtek. Ami még furcsa volt Kamerunban, hogy szinte alig láttunk öregembert, viszont gyerekekből rengeteg volt. Valószínűleg az átlagéletkor nem haladhatja meg a negyven évet. De visszakalandozva a gyereksereghez. Az otthonról hozott szóróajándékok között természetesen szerepelt úgy kb. 200 lufi is. Gondoltuk, kiosztunk néhányat. Először egyesével adtuk, amiből nem is volt baj. A gyerekek nem látták, honnan vesszük elő, csak a kocsinál tülekedtek. Aztán a Csaba egyszer csak úgy gondolta, hogy elővesz egy marékkal. Nem kellett volna. Szerencsére ekkor már mind a kocsiban ültünk. A gyerekek meglátva a maréknyi lufit, egy emberként megrohamozták a Csaba résnyire nyitva lévő ajtaját. Csaba egy éktelen sikoly kíséretében a levegőbe hajította a lufikat, majd "Tűz! Tűz!" üvöltéssel becsapta az ajtót. Padlógáz. Bafoussamba visszaérve találtunk egy tökéletesen lepukkant szállodát. Persze, hogy itt szálltunk meg. Este rituális konyhaművészkedés, majd szunya.

BAMENDA, FOUMBAN

Ami még sokszor feltűnt útközben, az albínó feketék nagy száma. Hogy miért van ennyi, nem tudtuk megfejteni. Cserébe viszont sajnáltuk őket. Az övéik is kivetik maguk közül őket, ráadásul itt, az állandó napsütésben kell teljesen bebugyolálva élniük.

A következő célpont, Foumban felé, még beugrottunk Bamendába is. Ez volt a legkultúráltabb rész, amit Kamerunban láttunk. Talán ezért is nem fogott meg minket. Az egyetlen élmény az volt, amikor bementünk egy faragványboltba, és a tulaj megengedte, hogy megnézhessük a hátsó udvaron dolgozó fafaragókat. Elképesztő ügyességgel és gyorsasággal dolgoztak. És nem mellékesen gyönyörűen. Érezhető volt, hogy már nincs olyan messze Kamerun kézműves paradicsoma, Foumban.

Foumban külsőre ugyanolyan jelentéktelen, mint a többi hasonló városka. Szállásként gyorsan megtaláltuk a Lonely Planet útmutatásai alapján a katolikus missziót. Érdekes, hogy pont ott lakunk katolikus misszión, ahol nagyrészt muzulmánok élnek. Ez már idefele is feltűnt, az egyre szaporodó minareteket látván. A misszión nem állapítottak meg szállásdíjat, hanem azt mondták, annyit adunk, amennyit akarunk. Mi 10 000-ret akartunk. Megfelelt. Utána nekiindultunk felderíteni Foumbant. Piac, utána a főutca, mellette kis fafaragvány boltok egymás után. Csorgott a nyálunk, dehát pénz ohne. Pedig mindenhol mindenáron ránk akartak sózni valamit. Hiába mondtuk, hogy nincs pénzünk. Bólogattak, hogy persze, persze, aztán még egyszer megkérdezték, mennyit adnánk. Ez addig tartott, amíg Mamas kicsit félve, de mégis csak fel nem mutatott egy napelemes valutaváltót. Ezért mit adna? Az ürge fején szétterült a szája a mosolytól, és körbemutatott az egész üzleten. Bármit. Elképesztő volt. Mindent el akartak cserélni. Árussereg rohant utánunk az utcán "Change! Change!" kiáltásokkal. Nekünk sem kellett több. Vissza a misszióra, elő az összes fölösleges cuccot! Koszos reklámpóló, napszemüveg, maradék tollak, kalapok, szóval minden, amit nem sajnáltunk. Az itt töltött két nap alatt tetemes álarcmennyiségre sikerült szert tennünk. Az üzleti sikerek után megkönnyebbülve ültünk be a misszióval szemközti kocsmába. Itt marha jó fejekkel sikerült találkoznunk. A kocsma a következőképpen nézett ki. Belül egy lyuk, ahol volt a pult, kívül a bejáratra merőlegesen két hosszú pad, ahol ücsörögtek az emberkék. Átadták a helyet, egyből szóba elegyedtek velünk. Sikerült kideríteni, hogy miért nem szeretik, ha fényképezzük őket. Úgy tartják, hogy ezzel ők valami személyes dolgot adtak nekünk, ezért azt szintén valami személyessel illik viszonozni. Itt nem kell feltétlenül pénzre gondolni, elég valami tárgy, amiről elhiszik, hogy személyes. Egy középkorú nő ráadásul meghívta a Mamas-t a házába. Utána elmesélte, hogy fürdőszobát nem látott, a lakás teljesen lerobbant volt, de a nő nyilván azért hívta meg őt, mert büszke volt az otthonára. Itt nyilván ez előkelőnek tűnt. Másnap reggel volt egy megrázó élményünk. Kint a ház előtt ébredeztünk a Prisztavokkal, amikor a kivágott fatörzsek között valami mozgást láttunk. Egy kicsit féltünk, hátha egy kutya vagy ki tudja mi. A méretéből erre lehetett következtetni. Utána egyszercsak a ház sarkán felrohant  egy irdatlan, elképesztő, botrányosan nagy patkány. Nem hittünk a szemünknek. Utána kijött a Csaba fogat mosni. Persze nem hitte el. Aztán még egyszer megismétlődött. Ugyanaz a patkány, ugyanott még egyszer. A Csaba szájában megállt a fogkefe, és csípőre tett kézzel egy percig mozdulatlanul állt. "Hubaze..."

Másnap ismét egy kis csereberével töltöttük a napot. Prisztavoknak sikerült beszereznie egy mellényért, egy pólóért és még valami apróságért egy kb. 60 cm magas, 30 cm széles szobrot. Pont jól jön ötünk mellé az amúgy is zsúfolt kocsiba. Elnevezte Brudernek. Ő lett a túra hatodik tagja. Kényelmetlen egy alaknak bizonyult. Ráadásul éjszaka előhozta az UFO-parámat is, mert állandóan azt hittem, hogy egy ufonauta figyel a sarokból. Később elsétáltunk a szultán palotájához, ahova persze pénzhiány miatt nem mentünk be. Az udvarán viszont elkapott minket egy jópofa, középkorú, elegáns népviseletbe öltözött pacák. Hiába mondtuk neki, hogy nincs pénzünk, berángatott egy helyiségbe és két társával valamint különböző meg nem nevezhető hangszerekkel rögtönzött népzenei bemutatót tartott nekünk. Utána sikerült elbeszélgetnem vele, kiderült, hogy jól beszéli a németet, mivel a zenekarával járnak Európába koncertezni. Mint megtudtuk ő valóban herceg és nem csak a művészneve a Prince Yaya. Foumban ugyanis egy önálló királyságnak a központja, ő pedig rokona a királynőnek. Ez nagyjából olyan lehet - tudom, hogy nem jó példa - mint nálunk a cigányvajda is uralkodó egy bizonyos területen a cigányok között. Azt mondta, novemberben van meghívásuk Magyarországra is. Mostmár november vége van, de nem találkoztam még itthon a nevükkel.

Estére is maradt egy kis élmény. Prisztavok, Csaba és én elhatároztuk, hogy egy másik kocsmában - ahol vélhetően az egyetlen tévé található - megnézzük az Afrika Kupa elődöntőjét, amit persze Kamerun játszott, ha jól emlékszem, Tunéziával. Foumbanban este is nyugodtan lehet sétálgatni. Egy kis segítséggel megtaláltuk a helyet, ahol egyből egy kis félreértés kerekedett. A helyen már gyülekeztek a férfiak, bent már nem volt hely. Kívülről kukucskáltunk be, amikor egy férfi odajött, és mutatta, hogy kövessük. Bevezetett egy másik helyre, ahol egy fehér család ült. Mutatta, hogy foglaljunk helyet. Én felháborodtam, hogy mi ez az egész. Most a fehéreket különítik el? Ráadásul innen még a tévét sem látjuk. Hamar kiderült, hogy ők csak udvariasak akartak lenni, és leültetni olyan helyre, ahol nyugodtan ellehetünk. Amikor megértették, hogy mi velük akarjuk nézni a meccset, nagyon megörültek és szorítottak maguk között egy kis helyet. A meccsből nem sokat láttunk, mert állandóan elment a kép, de irgalmatlan hangulata volt. Később kiderült, hogy a Csekóék a megszokott helyünkön láttak egy gitáros csodát. Lehozott egy összeeszkábált erősítőt, amin olyan tölcsérek voltak, mint egy hangosbeszélő, és elképesztő zenéket nyomott gitáron. Sajnáltam, hogy nem láthattam. Visszatérve a szállásra újra hódolhattunk gasztronómiai szenvedélyünknek. Ráadásul a szabadban.

OBALA

Az eddigi leghosszabb folyamatos utunkon nem élveztük kifejezetten Bruder társaságát. Persze attól a felvetéstől, miszerint dobjuk ki a francba, a Prisztavok meglehetősen elzárkózott. Így kénytelenek voltunk hatan nyomorogni. Még szerencse, hogy Bruder hátizsákkal nem rendelkezett.

Következő célállomásunk, Obala kis üdülőtelep nem messze Yaoundétől. Bungalók, kellemes környezet. Márcsak az a kérdés, hogy mindez mennyiért? Nagy nehezen megérkeztünk abba a faluba, amelyet a helységjelző tábla Obalaként aposztrofált. Viszont a tábla mögött egy egyetlen főutcából álló, végtelenül poros, betonozatlan, randa kis falucska lapult. Itt lenne üdülőfalu? Érdeklődésünkre egy srác rögtön motorra pattant, és előttünk felverve a port mutatta az utat. Hamarosan beértünk egy kapun (egyedül soha nem találtuk volna meg), és tényleg ott volt. Szép kis bungalók, nagy zöld terület, úszómedence. Megviselt szervezetünknek ez kellett. Útmutatónk leszállva a motorról várakozó álláspontra helyezkedett, amit persze mi az istenért sem akartunk megérteni. Ahogy a helyi személyzet se minket, amikor megpróbálkoztunk azzal, hogy az én bankkártyámmal fizessünk. Gondoltuk, ilyen helyen csak lehet. Persze egytől egyig kizárólag franciául tudtak. Amikor felmutattuk, mosolyogtak, udvariasan elvették és felírták a számát. Utána mutattuk, hogy ezzel mi fizetni szeretnénk. Ezt már nem értették. Nem volt más, maradt a kápé. Nem is volt drága. Ötünkre 18 000 CAF. (A Bruder ingyen aludt.)

Elfoglaltunk két kis bungalót és kezdődött a Hawaii. Egyetlen negatívuma volt a helynek, de az erősen. A területen mindenhol különböző fákhoz, cölöpökhöz mindenféle majom volt kiláncolva hatalmas láncokkal. Szerencsétlenek láthatóan már elmebetegek voltak a rabságtól. Volt, amelyik csak keresztbe fonott karokkal egykedvűen reszketett, a másik iszonyú sivítozással próbált szabadulni. Nyilván nekünk, hülye turistáknak szólt ez a "látványosság". Én inkább gyönyörködtem volna az ugyanígy kiláncolt személyzet látványában. Anyáztunk is rendesen. Ezt leszámítva semmi baj nem volt a hellyel. Maradtunk is még egy napot, aminek a nagy részét teljes relax töltötte ki: heverészés a medence mellett, lustulás, tunyulás. Jól esett, mit mondjak. Az eddigiekhez képest luxuskörülmények voltak. Csak egyszer mentünk ki a faluba, természetesen sört venni, mivel boltban még számunkra is megfizethetően, nagyobb mennyiségben is vásárolhattunk. Itt szembesülnünk kellett azzal, hogy X sör és Y liter víz árának összeadása még számológép segítségével is megoldhatatlan feladat elé állítja a helyieket. Amikor visszavittük az üvegeket, már külön kis matekpéldát állítottunk össze levezetve rajta tételesen, hogy mennyit is kell visszakapnunk. Persze nem hitték el. A másik, amit mi nem hittünk el, hogy itt a világ végén, a poros főutcán is van egy kínai patika. Doualában láttunk egy kínai éttermet, na de itt?

Utolsó este volt az Afrika Kupa döntője Kamerun és az ősi nagy ellenség, Nigéria között. Persze megint a helyiekkel néztük. Komoly problémát okozott megkülönböztetni a csekély színtelítettséggel üzemelő tévén a két csapatot. Tehát, nagyon figyelnünk kellett, nehogy rosszkor ugorjunk fel örülni. Sikerült. Kamerun nyert, kitört a népöröm. Jöttek is az ajándék kör sörök. Nagyon tetszett nekik, hogy néhány fehér együtt örül velük. Utána a helyiek egy része elindult a nem messzi főváros Youandé felé ünnepelni. Örültünk, hogy mi most itt vagyunk elzárva. Ott nyilván előkerültek a gépfegyverek és miegymások. Nem baj, legalább a holnapi utunkon a fővároson át nem lesznek dugók.

folytatjuk...

Forrás: MaxMix