Tel.: 06 1 371 21 91 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Ide utaznék Körmend

Általános leírás

Neve valószínűleg török eredetű, átkelőt, gázlót jelent. Körmend első okleveles említése 1238-ból való, de feltételezhető, hogy a település ennél jóval régebbi, hiszen már 1244-ben szabad királyi városi rangot kapott IV. Béla királytól.
A város jelentőségét növelte, hogy fontos kereskedelmi útvonalak találkozásánál feküdt. Az egyik út a délre, délnyugatra vezető, még a római időkben kialakult Borostyánkő út (a mai 86-os út nyomvonalán), a másik pedig a nyugatra, Grazba, Stájerországba vezető útvonal (a mai 8-as út).
Zsigmond király uralkodása idején az addigi királyi város földesúri kézbe került. A következő két évszázadban több tulajdonosa is volt. 1604-ben a Batthyány családé lett, ez a tény több mint három évszázadon keresztül meghatározta a város történetét.
Körmendtől délnyugatra torkollik a Rábába a Lugos patak
Batthyány Ferenc, a dunántúli seregek kapitánya 1604-ben a török elleni védelemre használta a várat, majd az erődöt az 1650-es évek elején egy olasz hadmérnök tervei alapján jelentősen átépítették. A város sohasem lett hódoltsági terület. Lipót császár 1703-ban kiadott, a magyar várakat leromboltató rendelete ellen sikeresen protestált Batthyány Ádám: a körmendi erősség elkerülte a felrobbantást. A Rákóczi-szabadságharc alatt kurucok és császáriak egyaránt fosztogatták a helységet, de ők is elálltak az erőd lerombolásától.
Különösen fontos dátum 1716, hiszen ettől az évtől kezdve Körmend a Batthyány-birtokok igazgatási központja lett. 1871-ben elveszítette városi rangját, bár továbbra is a környék közigazgatási központja, járási székhely maradt. Trianon után ide költözött vissza Batthyány-Strattmann László, a "szegények orvosa". A városi rangot csak több mint egy évszázaddal később, 1979-ben kapta vissza Körmend.
Közlekedés

A település megközelíthető közúton: a 8-as úton Vasvár után 14,7 km, észak-dél irányban a 86-as út megy át rajta; vasúton: a Szombathely-Szentgotthárd és a Zalalövő-Körmend vonalon.
Városok
Budapest
Agárd
Aggtelek
Ajka
Albertirsa
Alsóörs
Alsópáhok
Badacsonytomaj
Bag
Baja
Balassagyarmat
Balatonalmádi
Balatonberény
Balatonboglár
Balatonfenyves
Balatonföldvár
Balatonfüred
Balatongyörök
Balatonlelle
Balatonmáriafürdő
Balatonszabadi-Fürdő
Barcs
Bábolna
Békéscsaba
Berettyóújfalu
Bicske
Bikal
Bódvarákó
Bóly
Budakeszi
Budaörs
Bugac
Bükfürdő
Csákánydoroszló
Csákvár
Császár
Csopak
Csorna
Dabas
Debrecen
Dombóvár
Domony-Domonyvölgy
Dunaharaszti
Dunakeszi
Dunaújváros
Dunavarsány
Ecsegfalva
Ecser
Edelény
Eger
Érd
Erdőbénye
Felsőörs
Felsőtárkány
Fertőd
Fonyód
Füzesgyarmat
Galyatető
Gárdony
Gyenesdiás
Gyömrő
Gyöngyös
Győr
Győrújbarát
Gyula
Hajdúböszörmény
Hajdúszoboszló
Harkány
Hatvan
Hegyhátszentjakab
Herend
Hévíz
Hőgyész
Hollókő
Hortobágy
Hódmezővásárhely
Igal
Ipolytarnóc
Jászberény
Kõröshegy
Kalocsa
Kaposvár
Kapuvár
Karcag
Kecskemét
Kerekegyháza
Keszthely
Kétpó
Kisbér
Kiskőrös
Kiskunfélegyháza
Kiskunhalas
Kiskunmajsa
Kisoroszi
Kisvárda
Kölesd
Komárom
Komló
Köröshegy
Körösszegapáti
Kőszeg
Köveskál
Lajosmizse
Lakitelek
Leányfalu
Lillafüred
Magyarszék
Makó
Marcali
Mátészalka
Mátraverebély
Mezőkövesd
Mezőtúr
Miskolc
Miskolctapolca
Mohács
Monor
Mosonmagyaróvár
Nagyatád
Nagykanizsa
Nagykőrös
Nagykovácsi
Nagymaros
Neszmély
Noszvaj
Nyíregyháza
Orfű
Orosháza
Öttevény
Paks
Pannonhalma
Parádfürdő
Parádsasvár
Pápa
Pásztó
Pécel
Pécs
Pécsvárad
Pilisborosjenő
Piliscsaba
Pilisvörösvár
Pomáz
Poroszló
Pula
Ráckeve
Rétság
Révfülöp
Ruzsa
Sajószentpéter
Salgótarján
Sármellék
Sárospatak
Sárvár
Sátoraljaújhely
Siófok
Sopron
Sormás
Sümeg
Szabadszállás
Szarvas
Százhalombatta
Szeged
Székesfehérvár
Szekszárd
Szentendre
Szentes
Szerencs
Szigetszentmiklós
Szigetvár
Szilvásvárad
Szolnok
Szombathely
Tahitótfalu
Taksony
Tamási
Tapolca
Tata
Tatabánya
Tát
Telkibánya
Terény
Tiberias
Tihany
Tiszafüred
Tiszaújváros
Tolna
Törökbálint
Üröm
Vác
Várpalota
Vecsés
Velence
Veresegyház
Verőce
Verseg
Vértesszőlős
Veszprém
Villány
Visegrád
Vonyarcvashegy
Zalaegerszeg
Zalakaros
Zamárdi
Zirc