A Fado
2007. július 27.

A legjobb kalauz a portugál szórakozáshoz a fado, a leghagyományosabb portugál zene, mely a nemzeti karakter lényegét képező fatalizmus és lélekmardosó fájdalom kifejezője.

A fado lehet megindító, de olykor bizony unalmas is. Akadnak persze vidám fadók is elszórtan közbeiktatva az est műsorába. Ezek többnyire Portugália egyes tájainak szépségét dicsőítik, mint a "Coimbra Vista da Cidade" (Coimbra, a város látképe) vagy a híres "E Uma Casa Portuguesa com Certeza", mely a portugálok nemzeti büszkeségét ecseteli mély átéléssel.

A fado melankólikus zenei műfaj, egy énekes (fadista) adja elő egy portugál gitár (guitarra) és egy spanyolgitár (violão) kíséretével. Kialakulása az 1820-as évekre tehető. A fado életérzése a portugál saudade szóval jellemezhető, mely egyszerre jelent vágyakozást, nosztalgiát, szomorúságot, fájdalmat, de egyben a szerelem és a boldogság lehetőségét is.

A fado szó etimológiailag a latin fatum, 'sors' szóval van kapcsolatban. Valószínűleg afrikai rabszolgák és portugál tengerészek hagyományos zenéjéből formálódott, arab hatással. Más elképzelések szerint a brazil lundum és modinha stílusokból jött létre. Két stílusváltozata él: a populárisabb, szórakoztatóbb liszaboni és a kifinomultabb coimbrai.

Előbbi az első ismert fadoénekes, a 19. század első felében élt Maria Severa művészetéből alakult ki; utóbbi pedig az 1920-as, 30-as években, az addigi fado erőteljesen stilizált változataként, Artur Paredes és fia, Carlos Paredes gitárművészek keze alatt. A műfaj legismertebb előadója Amália Rodrígues (1920-1999) volt.

forrás: www.nagyutazas.hu