Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Utazás repülővel - Hasznos információk
A rovat további hírei
A repülőgép biztonságos közlekedési eszköz
Az IATA március 7-én közzétett elemzése szerint - elsősorban Észak-Amerikában, Európában és az ázsiai-csendes-óceáni térségben - 2011 a nemzetközi légiközlekedés eddigi történetének legbiztonságosabb éve volt, de a világ más régiói még elmaradnak az átlagtól. Tavaly a nyugati gyártású repülőgépekből 1 millió járatra mindössze 0,37 baleset jutott, s már csak minden 2,7 milliomodik járaton következett be halálos áldozattal járó repülőesemény. 2010-ben ez a szám még 1,6 millió volt, ami a 2011-es adat alapján 39%-os javulást mutat. Tavaly összesen 11 (míg 2010-ben 17) nyugati gyártmányú repülőgép szenvedett katasztrófát. A keleti - elsősorban orosz - típusokat is beleértve, 2011-ben 92 repülőbaleset történt, ami csak enyhe csökkenést jelent a 2010-es 94 eseményhez képest. A nyugati típusokkal közlekedő járatok közül mindössze öt (2010-ben nyolc) katasztrófa követelt halálos áldozatokat, az elhunyt utasok aránya pedig egymillió járatra számítva a 2010-es 0,21-ről 0,07-re csökkent. Az IATA a fenti mutatószám tekintetében - kizárólag a nyugati gyártású gépeket figyelembe véve - világ fontosabb régiói szerint is elkészítette elemzését (zárójelben az egymillió járatra jutó halálos áldozatok aránya szerepel). Ázsia-Csendes-óceán (0,25), Európa (0,0), Észak-Amerika (0,1), Észak-Ázsia (0,0) adatai azt mutatják, hogy itt a 0,37-es világátlagnál jobb eredmények születtek. Ezzel szemben jelentősen rontották a statisztikát Oroszország és a FÁK-tagállamok (1,06), Latin-Amerika és a Karibi-térség (1,28), a Közel-kelet és Észak-Afrika (2,02), valamint Afrika (3,27). Ennek alapján az IATA - immár nem először - most is felhívta a figyelmet arra, hogy azok az afrikai légitársaságok, amelyek csatlakoztak a nemzetközi szervezet IOSA (IATA Operational Safety Audit) biztonsági ellenőrző programjához, gyakorlatilag elérték a "nullás" átlagot. Az IATA szerint az afrikai kontinensen a problémák összetettek, és az világátlagnál jóval rosszabb repülésbiztonsági statisztikák elsőszámú oka az elégtelen kormányzati felügyelet és a szükséges infrastruktúra hiánya. A szervezet hasonló tendenciát tapasztalt Oroszországban és a FÁK-tagállamokban is, ahol az IOSA programban résztvevő légitársaságok ötször jobban teljesítettek, mint azok, amelyek még nem csatlakoztak. 2011-ben egyébként a balesetek 18%-a a földi guruláskor vagy felszállás előtt következett be, amit megfelelő ellenőrzéssel és a nemzetközi biztonsági ajánlások betartásával a jövőben gyakorlatilag nullára lehetne csökkenteni.
Debrecen – London heti háromszor a Wizz Airrel
A Wizz Air bejelentette, hogy 2012. június 18-tól repülőjáratokat indít a Debreceni Repülőtérről (DEB). Kezdetben heti három járat indul - hétfőn, szerdán és pénteken - a londoni Luton repülőtérre, amely közvetlen eljutást biztosít London központjába és Közép-Anglia más városaiba. A járatok a két város között oda-vissza közlekednek, az említett napokon vissza is térnek Debrecenbe.A Wizz Air és Debrecen város vezetésének meggyőződése, hogy az új járatok nagymértékben hozzájárulnak Kelet-Magyarország - különösen Debrecen és térsége - turizmusának fejlődéséhez, továbbá a repülőjáratok indítása, az ahhoz kapcsolódó új szolgáltatások következtében a régió gazdasági növekedésének egyik motorja lesz. A tervek szerint az első évben közel 50.000 ember utazik majd ezeken a járatokon. Az egy héttel ezelőtt bejelentett kapacitás-duplázás mellett ez a terjeszkedés is a vállalat elkötelezettségét mutatja a magyar piac iránt.A debreceni járatindulást úgy köszönti a Wizz Air, hogy mostantól 9900 Ft-ért árul jegyeket Londonba (egy útra, összes költséggel). A jegyeket lefoglalni a www.wizzair.com honlapon vagy a 06-90-181-181-es telefonszámon lehet. A Wizz Air menetrend szerinti járatainak elindítása igazolja mindazon erőfeszítések helyességét, melyeket Debrecen önkormányzata és az üzemeltető Airport Debrecen a repülőtér fejlesztése érdekében megtett, s a jövőben tenni fog. A járat kiszolgálásához a jelenleg is biztosított műszaki szükségleteken túl, az üzemeltető további jelentős eszközfejlesztésről döntött, ezáltal felgyorsítja az üzemeltetési jog megszerzésekor vállalt repülőtér-fejlesztési programot, valamint bővíti az alkalmazottak létszámát, új munkahelyeket hoz létre.Közös érdek a június 18-ától induló menetrendszerinti járat sikere, ezért Debrecen önkormányzata, a Wizz Air-rel, a térség turisztikában érdekelt vállalkozásainak jelentős részét képviselő Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesülettel összefogva turisztikai marketingkampányt indít a régió turisztikai értékeinek, valamint az együttműködésben részt vevő turisztikai szolgáltatók -utazóközönség számára történő - bemutatása céljából."A menetrend szerinti járat beindításának számunkra legfontosabb következménye azon túl, hogy Debrecen és London, a világ egyik legfontosabb gazdasági, kulturális és turisztikai központja között közvetlen légi összeköttetés jön létre, az, hogy a járatindítás városunkban és térségében jelentős hatást gyakorol a gazdaság fejlődésére, a munkahelyteremtésre és kifejezetten pozitív következményei lesznek a turizmus területén." - fejtette ki álláspontját Kósa Lajos, Debrecen polgármestere."A debreceni repülőtéren jelenleg is jelentős fejlesztések folynak, azonban a Wizz Air járatindításával összefüggésben a szolgáltatási színvonal növelése érdekében további mintegy 500 millió forint értékű fejlesztést tervezünk megvalósítani. A Debrecen-London járat közvetlenül 15-20 fővel növeli a repülőtéri munkahelyek számát" - mondta Herdon István, a Debreceni Repülőteret üzemeltető társaság tulajdonosi képviselője
Visszatér a Ryanair
Puskás legendás mezébe bújva jelentette be cége visszatérését a magyar piacra Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója. Az ironikus megjegyzésekkel tarkított tájékoztatón kiderült: márciustól hetente kétszer közlekednek a gépek Budapestről Bristolba, Birminghambe, Bolognába és Dublinba, heti négy járat pedig London Stanstedre megy. A jegyek január 25-től foglalhatóak a www.ryanair.com oldalon.Az önmagát a világ legjobb légitársaságának tituláló Ryanair O'Leary szerint a legjobb ár és a legpontosabb járatok kombinációját kínálja az utasoknak, emellett a gépek magas telítettségének köszönhetően az egy utasra jutó károsanyag-kibocsátásban terén is kiváló eredményeket ér el. A tavalyi 76 millió utas számát idén 80 millió fölé kívánják tornázni, amiben persze szerepe lesz a budapesti járatoknak is.A 2010-es téli szezonban kivonuló légitársaság visszatérését O'Leary szavai szerint a "gazdag repülőtér és a szegény turisztikai hivatal" segítette, és nem tartja kizártnak a további bővülést a magyar piacon. Mindenesetre addig maradnak, amíg a gazdasági körülmények ezt lehetővé teszik számukra - tette hozzá.Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója szerint a repülőtér által hivatalosan meghirdetett kedvezmények valamennyi diszkont légitársaság számára egyformán rendelkezésre állnak, minden bizonnyal ez is közrejátszott abban, hogy a Ryanair a budapesti járatok újraindításáról döntött.Bánki Erik, az Országgyűlés Sport és Turisztikai Bizottságának elnöke, a Puskás-mez adományozója szerint igenis van igény Magyarország meglátogatására, amit kiválóan példáz a Ryanair járatindítása. A képviselő az MTI kérdésére elmondta: az önkormányzatoknak fizetendő kommunális adóból - egyedi elbírálással - 4 millió euró kedvezményt kapott a Budapest Airport, így segítve a minél több járat indítását.Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt vezérigazgatója szerint azonban nem elég csupán idecsábítani, de meg is kell tartani a légitársaságokat. Megfelelő közlekedési eszközi hiányában ugyanis visszaesik az egyes küldőpiacok forgalma, amit jól példáz Nagy-Britannia is: míg 2000-ben 300 ezer, a fapados nyitásokat követően már 800 ezer vendégéjszakát jelentettek az angolok, de számuk 2010-re visszaesett 510 ezerre.A Ryanair naponta több mint 1400 járatot üzemeltet 44 bázisról és több mint 1100 fapados útvonalat szolgál ki 27 országon keresztül, 160 desztinációt összekötve. A Ryanair flottája 250 db új Boeing 737-800 repülőgépből áll és további 64 új repülőgépet rendeltek már meg, ezeket a következő két évben vesznek át. A Ryanair csapatában több mint 8 ezren dolgoznak és a jelenlegi pénzügyi évben várhatóan kb. 73,5 millió utast szállítanak.
A Malév járatok mindegyikére a 2B-n lehet bejelentkezni
Június elsejétől a 2B Terminálon néggyel több pultnál történik az utas-felvétel, így a hó elejétől a Malév összes járatára - függetlenül a célállomástól - a bejelentkezés egy terminálépületben bonyolódik.Az utazóközönség számára a Budapest Airport új központi terminálépülete a minőségi szolgáltatásokat nyújtó SkyCourt, a nyári menetrend indulásának napján nyitotta meg kapuit az utasok előtt. A nyitás óta eltelt két hónap alatt folyamatos munkálatok folytak a 2B Terminál poggyászosztályozó rendszerének véglegesítésén, valamint a check-in lehetőségek száma is megnövekedett, tájékoztatta a TurizmusOnline-t a Malév. Június elsejétől a légitársaság összes járatára - függetlenül a célállomástól - egy terminálépületben lehet becsekkolni. A check-in folyamatot követően a Malév utasai a SkyCourt-ban eltöltött idő után a korábbiakkal megegyező módon, a Schengen illetve nem Schengen célállomásnak megfelelő terminálépületbe mennek, ahonnan az utas-beszállítás történik. Ennek megfelelően érkezéskor is a korábban bevett gyakorlatot (2A Terminál - Schengen országokból érkező utasok, 2 B Terminál - nem Schengen országokból érkező utasok) kell figyelembe venni.A 2B Terminálon mindemellett megújult, tágasabb Malév jegyiroda is várja az ügyfeleket, míg az új üzemelési rend kezdetétől a 2A Terminálon lévő iroda bezárt.
Több, mint egy millió poggyász tűnik el évente
Minden 2000. utasnak rosszul kezdődik, vagy végződik utazása az elveszett, vagy sérült poggyász miatt. A légitársaságok többnyire az utasra hárítják a felelősséget és csak részben kárpótolják őket az elveszett csomagokért.2005-ben 30 millió, egy évvel később 34 millió, tavaly pedig már 42 millió poggyász kallódott el világszerte. Évente több mint egymillió csomag soha nem kerül elő.Nem csak az a baj, hogy egyre több csomag tűnik el, hanem az is, hogy a légitársaságok igyekeznek az utasokra hárítani a felelősséget. Nem fizetik ki az elveszett holmi teljes értékét, és nem térítik meg azokat a kiadásokat, amelyekre a poggyász elvesztése miatt kényszerült az utas. Ilyen például, ha a megérkezés után kénytelen ruhát és tisztálkodó szereket vásárolni, vagy hogy taxit kell fizetnie, hogy kijusson a reptérre a megkerült csomagért.Külföldön már létrehoztak egy olyan szervezetet, amely a légi utasok érdekvédelmével foglalkozik. A 28 céget tömörítő Európai Légitársaságok Szövetsége minden évben felméri, hogy tagjai hogyan gondoskodnak az utasok poggyászairól. E szerint a Malév már 5. éve az élvonalban van, tavaly a 2. leggondosabb európai légitársaság lett.Hegedűs Ádám kommunikációs vezető elmondta, hogy a magyar légitársaság tavaly 5 és fél millió poggyászt szállított. A csomagok 0,03 %-a nem érkezett meg időben, de több mint kétharmaduk később előkerült.A Malév - a Montreáli Egyezménnyel összhangban - 1000 SDR értékhatárig téríti meg a poggyászkárokat. Az SDR a Valutaalap elszámolási egysége, 1000 SDR ma 1117 eurónak felel meg. Amennyiben a poggyász késve érkezik, az utas kérhet 50 euró gyorssegélyt a légitársaságtól, de csak akkor, ha nem hazaérkezéskor történik az eset. A Malév 21 nap keresés után nyilvánítja a késett poggyászt elveszettnek, és ekkortól lehet kárigénnyel élni. Ha a poggyász megsérült, a légitársaság megjavítja vagy kicseréli azt. Ha ez valamiért nem lehetséges, akkor utólag kifizeti a javíttatás vagy a csere számláját. A légitársaság nem vállalja bizonyos tárgyak szállítását, így ezekért nem vállal felelősséget. Ilyen például a műszaki cikk, ékszer vagy a törékeny tárgyak. Fontos, hogy az utas még a repülőtér elhagyása előtt készíttessen a poggyászkárról jegyzőkönyvet.
A légi utasok jogai
Ha a dolgok nem a tervek szerint történnek...Az Európai Unió számos jogszabályt alkotott, hogy biztosítsa a légi utasokkal való tisztességes bánásmódot. Az Ön járatát üzemeltető légitársaság felelős az Ön és poggyásza fuvarozásáért, és köteles az Ön jogait tiszteletben tartani.Az utasok jogai vonatkoznak a menetrend szerinti és a charterjáratokra, a belföldi és a nemzetközi járatokra, minden légitársaságra, legyen szó akár teljes körű szolgáltatásról, akár alacsony díjszabásról. A légitársasággal kötött szerződése egyéb jogokat és kötelességeket is tartalmaz. Kérjen egy példányt a légitársaságtól vagy az utazási irodától.A beszállás megtagadása, járattörlésHa megtagadják Öntől a beszállást, vagy járatát törlik, a járatát működtető légitársaságnak pénzbeli kártalanítást, valamint segítségnyújtást kell biztosítania Önnek. Ezek a jogok bármilyen járatra vonatkoznak, beleértve a charterjáratokat is, amennyiben Ön idejében bejelentkezik (checkin) a járatra, amely• az EU valamely repülőteréről indul, vagy• az EU valamely repülőterére érkezik az EU-n kívülről, és a járatot EU-beli légitársaság működteti.A beszállás megtagadásaAmennyiben az utasok száma meghaladja a rendelkezésre álló ülőhelyekét, a légitársaságnak először önként jelentkezőket kell felkérnie, hogy azok - megállapodás szerinti juttatások ellenében - adják át ülőhelyüket. E juttatások tartalmazzák a jegyár visszatérítésének lehetőségét (ha szükséges, ingyenes visszautazással az utazás kiindulópontjára), vagy azt, hogy Ön más közlekedési eszközzel juthasson el úti céljára.Ha Ön nem tartozik az ülőhelyüket önként átadók közé, a légitársaságnak a következő összegű kártalanítást kell fizetnie Önnek:• 1 500 km-nél rövidebb járat esetén 250 €,• 1 500 km-nél hosszabb, az EU-n belüli járat vagy egyéb, 1 500 és 3 500 km közötti járat esetén 400 €,• az EU-n kívüli, 3 500 km-nél hosszabb járat esetén 600 €.A kártérítés összege a felére csökkenthető, ha a késés a fenti esetekben nem több mint két, három, illetve négy óra.A légitársaságnak továbbá a következő ellátást kell nyújtania Önnek:• a jegyár visszatérítésének lehetőségét (ha szükséges, ingyenes visszautazással az utazás kiindulópontjára), vagy azt, hogy Ön más közlekedési eszközzel juthasson el úti céljára,• élelmiszert és üdítőket, továbbá, ha szükséges, szállodai elhelyezést (beleértve a transzfert is), valamint kommunikációs lehetőséget.JárattörlésHa az Ön járatát törlik, a járatot működtető légitársaság a következőket köteles nyújtani Önnek:• a jegyár visszatérítésének lehetőségét (ha szükséges, ingyenes visszautazással az utazás kiindulópontjára), vagy azt, hogy Ön más közlekedési eszközzel juthasson el úti céljára,• élelmiszert és üdítőket, továbbá, ha szükséges, szállodai elhelyezést (beleértve a transzfert is), valamint kommunikációs lehetőséget.A légitársaság a beszállás megtagadásánál említettel azonos mértékű kártalanítás megfizetésére is köteles, kivéve, ha idejében értesítette az utasokat, és más közlekedési lehetőséget biztosított számukra, amellyel az eredetileg tervezettel megközelítőleg azonos időben érkeznek úti céljukra.A kártalanítás vagy a visszatérítés történhet készpénzben, banki átutalással vagy csekkel, valamint - ha Ön ehhez írásos hozzájárulását adja - utazási utalványok formájában is. A kifizetésnek hét napon belül kell megtörténnie. Ha Ön nem részesül jogainak megfelelő elbánásban, azonnal tegyen panaszt a járatot működtető légitársaságnál.Jelentős időtartamú késésAzonnali segítségnyújtásValamennyi járat esetében, beleértve a charterjáratokat is, amennyiben Ön idejében bejelentkezik (check-in) a járatra, amely• az EU valamely repülőteréről indul, vagy• az EU valamely repülőterére érkezik az EU-n kívülről, és a járatot EU-beli légitársaság működteti,továbbá a járatot működtető légitársaság• két óra vagy annál hosszabb késésre számít 1 500 km-nél rövidebb járat esetén,• három óra vagy annál hosszabb késésre számít 1 500 km-nél hosszabb, az EU-n belüli járat vagy egyéb, 1 500 és 3 500 km közötti járat esetén,• négy óra vagy annál hosszabb késésre számít az EU-n kívüli, 3 500 km-nél hosszabb járat esetén,a légitársaságnak élelmiszert és üdítőket, továbbá, ha szükséges, szállodai elhelyezést (beleértve a transzfert is), valamint kommunikációs lehetőséget kell biztosítania Önnek.Ha a késés öt óra vagy annál hosszabb, a légitársaság fel kell, hogy ajánlja a jegyár visszatérítésének lehetőségét is (ha szükséges, ingyenes visszautazással az utazás kiindulópontjára).Ha Ön nem részesül jogainak megfelelő elbánásban, azonnaltegyen panaszt a járatot működtető légitársaságnál.Későbbi kárigényekAmennyiben a világ bármely részén egy EU-beli légitársaság felelős egy járat késéséért, Ön az ebből eredő kárait illetően legfeljebb 4 150 SDR* összegű kárigénnyel léphet fel. Ha a légitársaság nem ért egyet a követeléseivel, Ön bírósághoz fordulhat.Kárigényét ahhoz a légitársasághoz nyújthatja be, amellyel szerződése van, vagy ahhoz, amely ténylegesen működteti a járatot, amennyiben a kettő különbözik.PoggyászÖn legfeljebb 1 000 SDR* összegű kárigénnyel léphet fel, ha a világ bármely részén egy EU-beli légitársaság járatán kár éri amiatt, hogy megsemmisül, megsérül, elvész vagy késve érkezik meg a poggyásza. Ha a légitársaság nem ért egyet a követeléseivel, Ön bírósághoz fordulhat.A feladott poggyász károsodásával kapcsolatos kárigényét írásban kell benyújtania a poggyász átvételét követő hét, késve érkező poggyász esetén pedig az átvételt követő huszonegy napon belül.Kárigényét ahhoz a légitársasághoz nyújthatja be, amellyel szerződése van, vagy ahhoz, amely ténylegesen működteti a járatot, amennyiben a kettő különbözik.Baleseti sérülés, halálesetÖn kárigénnyel léphet fel, ha a világ bármely részén egy EU-beli légitársaság járatán bekövetkezett baleseti sérülés vagy haláleset következtében kárt szenved. Sürgős anyagi szükségletei fedezésére jogában áll előleget kérnie. Ha a légitársaság nem ért egyet a követeléseivel, Ön bírósághoz fordulhat.Kárigényét ahhoz a légitársasághoz nyújthatja be, amellyel szerződése van, vagy ahhoz, amely ténylegesen működteti a járatot, amennyiben a kettő különbözik.Szervezett társasutazásokA fenti jogokon kívül kárigénnyel léphet fel az utazási irodánál, ha az - az úti céltól függetlenül - nem nyújtja az EU-n belül kötött megállapodás szerinti szolgáltatásokat. Ezek a jogok a meghirdetett utazás szerinti járat igénybevételének meghiúsulására is vonatkoznak. Ezenkívül, ha az utazási iroda által meghirdetett szolgáltatások jelentős része meghiúsul, az utazási iroda köteles segítséget nyújtani, valamint - további költség felszámolása nélkül - más megfelelő intézkedéseket tenni, beleértve az utazást is.Az első lépésAmennyiben Önt az ebben a tájékoztatóban említett bármely probléma érinti, késedelem nélkül kérje ajáratot üzemeltető légitársaság képviselőjétől, hogy orvosolják a problémáját.A következő lépésAmennyiben Öntől megtagadják a beszállást, járatát törlik, vagy a járat jelentősen késik, és a járatot működtető légitársaság nem tesz eleget kötelezettségeinek, forduljon panasszal az illetékes nemzeti hatósághoz.Amennyiben járata EU-tagállamból indul, panaszát ott tegye meg. Ha utazásának kiindulópontja az Unión kívülre esik, és járatát EU-beli légitársaság üzemelteti, panaszát abban az EU-tagállamban tegye meg, ahová járata érkezik.Az illetékes nemzeti hatóság nevét és címét, továbbá az egyéb (pl. poggyászra, baleseti sérülésre, halálesetre, szervezett társasutazásokra vonatkozó) panaszokkal kapcsolatban tanácsot és segítséget nyújtó szervezetek adatait az alábbi, ingyenesen hívható Europe Direct* vonalon tudhatja meg:00 800 6 7 8 9 10 11,vagy érdeklődjön e-mailben:mail@europe-direct.cec.eu.int.Értesítheti az Európai Bizottságot is arról, hogy milyen intézkedések történtek panaszával kapcsolatban:B-1049 Brüsszel, fax: (32 2) 299 10 15,e-mail: tren-aprights@cec.eu.intTovábbi információkEz a tájékoztató a vonatkozó uniós jogszabályokat foglalja össze. Vitás esetben bármely jogi követelés vagy eljárás alapját kizárólag a vonatkozó jogszabályok szövege képezi, amely az Európai Unió Hivatalos Lapjában (HL) található.• Kártalanítás és segítségnyújtás utasok számára beszállás megtagadása, járattörlés és jelentős időtartamú késés esetén: 261/2004/EK rendelet, HL L 46., 2004. 02. 17.• A légifuvarozó kötelezettségei: a 2027/97/EK rendeletet módosító 889/2002/EK rendelet, HL L 140., 2002. 05. 30. (a Montreali Jegyzőkönyv beépítése az uniós jogszabályokba a nemzetközi légifuvarozás egyes szabályainak egységesítése céljából: HL L 194., 2001. 07. 18.).• Szervezett társasutazások, nyaralások és túrák: 90/314/EGK irányelv, HL L 158., 1990. 06. 23.
Tudnivalók a charter járatokról
A légi charterjáratok átszállás nélkül visznek kedvelt üdülőhelyekre, ráadásul a menetrendszerű járatoknál kedvezőbb árakon.Több típusa van: A klasszikus eset az, amikor a szállító cég charter járatok üzemeltetére szakosodott. (Futura, Air Europa, LTU) A másik esetben menetrend szerini járatokat működtető cég indít a nyári és téli szezonban chartereket, hiszen ilyenkor jóval többen utaznak. Az utazási irodák a légitáraságoktól bérelnek gépeket, a charter-helyeket szállásaikhoz foglalják, ezért általában ezeket a jegyeket "csomagban", a szállásokkal együtt adják el.Ezeken a járatokon nincs első, business vagy turista osztály, és külön dohányzó szakasz sem létezik. Általában az utolsó pár üléssort nevezik ki dohányzó résznek. Jegyvásárláskor előre kell jelezni, ha az utas kísérő nélküli gyermek vagy mozgássérült. Utóbbiak rendelkezésére állnak a repülőterek betegszállító szolgálatai.Jó tudni:Poggyászként a szokásos 20 kg vihető, kézipoggyászként egy db 5 kg-os csomagot vihetnek az utasok a fedélzetre. Ennek összmérete (hosszúság, magasság, szélesség) nem haladhatja meg a 115 cm-t. Ha szörfdeszkát vagy sílécet szeretnénk magunkkal vinni, előre tájékozódjunk a szállítás feltételeiről és költségeiről.A charter járatokon is van lehetőség külön menü igénylésére-pl. vegetáriánus- ezt leegyszerűbb foglaláskor jelezni. A jegyeket két órával az indulás előtt a repülőtéren lehet átvenni az utazási irodáktól. Ha meghatározott személy mellé, vagy meghatározott ülőhelyre szeretnénk ülni, feltétlenül tartsuk be ezt a szabályt, mert a kívánságokat szívesen teljesítik amíg van hely.
Hogyan vásároljuk repülőjegyet és mire ügyeljünk repülőutunk folyamán?
A British Airways utazási tanácsadó rovata Milyen típusú repülőjegyek léteznek? British Airways: A jegyek ára szerint megkülönböztethetünk teljes árú valamint kedvezményes jegyeket. Mindkét jegy az árnak megfelelő teljes körű szolgáltatást foglal magában, azonban a teljes árú jegyek időpontja rugalmasabban változtatható. A légitársaságok utasosztályai, termékei szerint pedig beszélhetünk üzleti, business és turista jegyekről. A különbségek még egy osztályon belül is meglepően nagyok. Egy teljes árú turista jegy például Londonba 171.200 forintba kerül, de kedvezményesen - értsd bizonyos megkötésekkel - már 69.000 forintért is vehetünk egyet. Miért van a repülőgépeken ugyanolyan kategóriájú helynek többféle ára? Egy jegy árát, azon túl, hogy turista vagy business kabinba szól, több tényező is befolyásolja. Ezek közül a legfontosabbak az utazás időpontja és időtartama, mivel nem mindegy az hogy mikor és mennyi időre utazunk. Főszezonnak számít általában a nyári utazási szezon, valamint a nagyobb ünnepek, mint például a karácsony és újév. Utazásaink megtervezésénél nem árt felkészülni, utánanézni az adott országok fontosabb ünnepeinek és eseményeinek is, mert azok is főszezoni árakat vonzanak és ez akár 20-30 százalékkal olcsóbbá vagy drágábbá teheti ugyanazt a kategóriájú jegyet.A jegyek árát nagyban befolyásolja az adott célállomáson eltöltött, un. minimum és maximum tartózkodási idő is. A turisták számára talán legismertebb minimum feltétel az, hogy repülővel történő utazásaik során a szombat éjszakát az adott városban töltsék. A tengeren túli utazások esetében a minimumidő általában 1 hét. A minimum idő mellett a repülőtársaságok meghatározzák a célállomáson eltölthető maximális időtartamot is. A legtöbb repülőjegy érvényessége 6 hónap. Ezen belül, általában bizonyos felárért megváltoztathatjuk visszautazásunk időpontját. Itt már nagyon nagy szerepet játszik az ár, minél drágább a jegyünk, annál nagyobb időtartam rugalmasságot kapunk a légitársaságtól cserébe. Hogyan módosíthatjuk utazásunk időpontját? A változtathatóság a repülőjegy ára szempontjából szintén fontos és meghatározó tényező. A legolcsóbb kategóriájú jegyek egyáltalán nem változtathatóak. Tehát, ha az utas kifizette és átvette a jegyet, de az adott időpontban mégsem tud elutazni, akkor az utazás lehetősége és vele együtt sajnos a jegy ára is elveszett. Létezik viszont egy olyan lehetőség a magasabb árú jegyek esetében, hogy további 50-100 dollár megfizetése mellett a jegyek időpontja utazás előtt megváltoztatható. Ennek a kis többletnek nagy hasznát vehetjük az átszállással járó, tengeren túli utak esetében, például ha lekéssük az átszállást. A jegyek változtathatóságát az is meghatározhatja, hogy az milyen osztályra szól. Hasznos tudnivaló, hogy a teljes áru business jegyek utazási időpontjai felár nélkül, bármikor szabadon változtathatóak. A legmagasabb kategóriájú business jegyek az adott útvonalon más légitársaság járatán is felhasználhatók. Mit tegyünk, ha nem tudunk vagy mégsem áll szándékunkban elutazni? Hasonlóan a jegyek cseréjéhez, a legolcsóbb kategóriájú jegyek nem válthatók vissza, ha nem használjuk fel azokat. Minél többe kerül egy jegy, annál biztosabb, hogy részben, vagy teljes egészében visszateríti a légitársaság a jegy árát, ha azt nem utazták le. Hol vegyünk repülőjegyet, illetve mi a különbség egy repülőtársaság irodája és egy értékesítőhely, avagy az utazási iroda között? Mind az utazási irodáknál, mind pedig a légitársaságnál történő jegyvásárlásnak meg vannak az előnyei.Ha jegyünket közvetlenül, a légitársaság irodájában vásároljuk, akkor a légitársaságok dolgozóinak termékismerete, különösen a tengeren túli utazások tervezésénél, nagy segítséget jelent, hiszen egy 10-12 órás út során minden apróság, amiről tájékoztatást kapunk jelentősen befolyásolhatja utazásunk kényelmét. Bár a helyek meghatározása 1/3-1/3-1/3 arányban a hely foglalásakor, az utazás előtt 24 órával valamint a repülőtéri check-in során történik, a repülőtársaságnál általában több lehetőségünk nyílik a fedélzeti helyválasztásra. A légitársaságok alkalmazottainak ismeretei a speciális szolgáltatások tekintetében is (pl.: a biztonsági gyermekülések, az egyedül utazó gyermekekhez kirendelt gyermekkísérők vagy akár az egyéni menüválaszték) ugyancsak jól kamatoztathatók. Mindemellett elmondható az is, hogy a légitársaságoknál általában kiegészítő utazási szolgáltatások is megrendelhetők. A British Airways-nél például nemcsak londoni repülőjegy, de szállás, autóbérlet, színházjegy, sőt akár buszbérlet is vásárolható vagy leköthető.Az utazási irodáknál történő jegyvásárlásnak is több, fontos előnye mutatkozik. Az első és legfontosabb az, hogy az utazási iroda több légitársaság szolgáltatásai közül ajánlhatja az utas igényeinek és lehetőségeinek leginkább megfelelőt. Így az utasok szélesebb útvonalválasztékot élvezhetnek. Az utazási irodákon keresztül, a repülőutak értékesítésén túlmenően, más kiegészítő utazási szolgáltatások is elérhetők. Az utazásaikat tervezők az utazási irodákban számos célállomásra foglalhatják le szállásukat, bérelhetnek autót, válthatnak az adott országban használható valutát vagy akár befizethetnek az adott célállomáson szervezett fakultatív programokra, városnézésekre is. Mi a teendő ha nem férünk fel a gépre? Általában minden légitársaság több jegyet ad el, mint amennyi hely van a gépen, statisztikailag meghatározható ugyanis az, hogy hányan nem utaznak el azok közül, akik jegyet váltottak. Fontos tudnivaló az, hogy ha mégis minden érvényes jeggyel rendelkező utas időben érkezik és a túlfoglalás miatt nem tudunk elutazni, a légitársaságok szállást és ellátást biztosítanak számunkra vagy gondoskodnak arról, hogy más útvonalon juthassunk el a kívánt célállomásra. Ezt a helyzetet úgy kerülhetjük el ha az utazás előtt 1-2 nappal telefonon vagy személyesen megerősítjük az utazási szándékunkat. Erre a British Airways-nél vagy más nagy légitársaságnál nincs szükség, de tengeren túli vagy észak-amerikai belföldi járatok esetében nem árt az elővigyázatosság. Mit tegyünk ha lekéstük a gépet? BA: Annak ellenére, hogy lekéstük a gépet, ne m minden esetben veszítjük el a jegy árát. A teljes árú turista valamint a business osztályra szóló jegyek újra felhasználhatók. Ilyen esetben célszerű kapcsolatba lépni a légitársasággal, hogy módosíthassuk az utazás időpontját. Utazásunk sikerét azonban ne bízzuk a véletlenre, érkezzünk mindig 1 órával a repülőgép indulása előtt vagy a légitársaság által előírt időpontban a repülőtérre.Bővebb információt talál a következő oldalon : www.britishairways.com/hungary