Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Hírek, aktualitások - Magazin
A rovat további hírei
London rendezheti majd a 2012-es olimpiát
Évek óta a legszorosabb küzdelemben London győzött, és elnyerte a 2012-es nyári olimpiai játékok rendezésének jogát.London nemes versenyben végül legyőzte a legesélyesebbnek tartott Párizst: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) neki ítélte a 2012-es nyári olimpia rendezésének jogát, amiben meghatározó szerepet játszott, hogy a brit főváros ígérte a legnagyobb összegű beruházást. Igaz, ezek java része a versenyben végig hátrányának számító elmaradott infrastruktúra, elsősorban a tömegközlekedés korszerűsítését célozza- 13,7 milliárd dollárt fordítanak erre. Magukra a játékokra 2,46 milliárd dollárt szánnak, az olimpiai infrastruktúra megteremtésére pedig 2,1 milliárdot, amiből 700 millió jut az új sportlétesítményekre, 800 millió az olimpiai parkra és 600 millió utakra, vasutakra.A olimpiai park központi létesítménye egy 80 ezer ember befogadására alkalmas stadion lesz London eddig elhanyagolt keleti részén, amelynek új életet adnak a létesítmények. Itt épül meg az olimpiai falu 7860 kétágyas szobával, valamint 12 sportág létesítményei. Ezen a környéken, a szegénynegyedben nőtt fel David Beckham, a világhírű focista, aki elkísérte Tony Blair miniszterelnököt Szingapúrba, a NOB tanácskozásának helyszínére, hogy London mellett lobbizzon. A vesztes Párizs tulajdonképpen nem ígért sokkal kevesebbet: a játékokra még többet is adtak volna: 2,65 milliárd dollárt, míg az olimpiai játékok infrastruktúrájára 6,2, Párizs fejlesztésére 4 milliárd dollárt szántak.Ken Livingston londoni főpolgármester arra számít, hogy 1948 után a második londoni olimpia 9 milliárd dollárnyi befektetést fog a városba vonzani. Senki se akar hallani Athén példájáról, ahol az olimpia a tervezettnél 56 százalékkal többe került, és jelentősen hozzájárult a költségvetési hiány felduzzadásához. A görögök egyedül a biztonsági intézkedésekre mintegy 1,5 milliárd dollárt költöttek, s ezek vélhetőleg Londonban se lesznek elkerülhetőek, pedig a korábbi olimpiák többségének összköltsége nem volt több ennél. Az eddigi tapasztalatok ellentmondásosak, de a szakértők szerint nem minősíthető tipikusnak Los Angeles példája, amely 1984-ben nyereséges olimpiát rendezett. A helyzet ugyanis azóta drasztikusan megváltozott. Nemcsak a biztonsági költségek miatt, hanem azért is, mert a tévétársaságok egyre kevésbé hajlandók megfizetni a közvetítési jogokért kért óriási összegeket.A londoni kereskedelmi kamara felmérése szerint a fővárosi cégek több mint kétharmada támogatja az olimpia megrendezését, amiből az egész országnak haszna lesz, s azt várják tőle, hogy már a felkészülés új lendületet ad a lassuló gazdaságnak. Csupán az építőiparban mintegy 70 ezer munkással többre lesz szükség a jelenleginél. A bírálók egyik legfőbb érve, hogy tartani kell a lakbérek emelkedésétől abban a városban, amely már most is Tokió és Oszaka után a legdrágább a világon. A NOB döntésének hírére a font azonnal erősödött a dollárral szemben, és reagáltak a részvényárfolyamok is. Erősödtek a brit építőipari, szállodai, catering és szórakoztatóipari cégek papírjai és gyengültek az ugyanezen a területeken érdekelt francia cégek árfolyamai. Forrás: Napi Gazdaság
Bemutatták a World Trade Center utódának terveit
A legmagasabb fokú biztonsági előírásoknak is eleget tesz a World Trade Center lerombolt ikertornyai helyébe épülő Freedom Tower - írta a NAPI Gazdaság.Egyszerűbb és biztonságosabb lesz a Freedom Tower - derült ki a 2001. szeptember 11-én lerombolt World Trade Center (WTC) helyére szánt felhőkarcoló átdolgozott terveinek bemutatásakor. David Childs főépítész a korábbi paralelogramma alakú alaprajzot kör formájúra cserélte, az új épület így sokkal inkább emlékeztet az ikertornyokra. A tényleges, 415 méteres magasság az egykori tornyokéval egyezik meg, de a Szabadság-szobor fáklyájára emlékeztető, éjszakánként megvilágított csúcs, amelyben folytatódik, a korábban tervezett 541 méteres magasságban ér véget.Az eredeti terveket azért kellett megváltoztatni, mert az épületet nem találták elég biztonságosnak a gépkocsiba rejtett bombákkal szemben. Az új változat azonban már a legszigorúbb előírásoknak is megfelel: Childs, akit a tulajdonos-építtető Larry Silverstein a nemzetközi tervpályázaton győztes Daniel Lebeskind német építész helyett bízott meg a feladattal, kijelentette: a Freedom Tower a világ legbiztonságosabb felhőkarcolója lesz.Az épület, amelyet a robbantásos merényletek ellen egy méter vastag, csillogó fémfüggönnyel erősített betonkerítés fog védeni, a szakemberek szerint biztonság terén vetekedni fog a Pentagonnal. A betonalap a huszadik emeletig ér, innentől műanyaglapokkal megerősített üveg lesz a borítás. A lépcsőházakat, a lifteket, a kommunikációs rendszert és a központi vízelosztót egy méter vastag vasbeton fal fogja védeni, a tűzoltók számára pedig külön lépcső lesz fenntartva. A Freedom Tower a tervek szerint 2010-re épül fel. Forrás: Napi Gazdaság
Mit csinál a magyar, ha nyaral?
A magyarok többsége egyáltalán nem tervez külföldi nyaralást, de ha igen, akkor leginkább Horvátországban pihennének. A tengerpart mellett - azok között, akik egyáltalán elutaznak - népszerű a belföldi turizmus is. A legkedveltebb nyaralási időtöltés a napozás. A GfK Hungária Piackutató Intézet legutóbbi, a magyarok utazási szokásait felmérő kutatásának tapasztalatai azt mutatják, hogy a magyarok közel fele (43,2 százalék) egyáltalán nem tervez szabadságot. Az összes megkérdezett mintegy 20 százaléka előreláthatólag otthon tölti a nyarat. A nyaralást, azaz legalább öt éjszakás főnyaralást tervezők többsége vízpartra, azaz tengerhez (9,6 százalék) vagy tavakhoz (8,9 százalék) kíván utazni. A tavakhoz utazók elsődleges úti célja a Balaton, a Velencei tó és a Tisza tó. Összességében elmondható, hogy a válaszadók közel fele tehát nem kíván külföldre utazni szabadsága eltöltéséhez.Az elkövetkező 12 hónap nyaralóhelyeinek spontán említéses versenyében Horvátország az abszolút győztes - a megkérdezettek 16,1 százaléka említette az Adria partján elterülő országot. A listán Horvátországot a megkérdezettek 14,3 százaléka által megjelölt Magyarország következik. Őket követi - az említések számát tekintve - az örökzöld Mediterráneum: Görögország (5,9 százalék) és Olaszország (5,3 százalék), valamint Spanyolország (3,1 százalék).A válaszok összesítése után arról is képet kapunk, hogy mi a magyarok kedvenc szabadidős tevékenysége vagy időtöltése nyaraláskor. Ezek szerint honfitársaink több mint fele főleg napozással üti el idejét. Majdnem minden második magyar nyaraló szereti utazásának végcélját megismerni, s így bejárni az adott város múzeumait, történelmi emlékműveit és katedrálisait. Hasonló arányt érnek el a sétát kedvelők. Kedvenc időtöltéseink közé tartoznak a sportok - úgymint biciklizés, úszás, vitorlázás, kirándulás, vagy akár hegymászás -, az olvasás, továbbá a jó éttermekben való étkezés. Forrás: Napi Gazdaság
Csúszik az A380-as szállítása
A francia-német-brit-spanyol Airbus SAS repülőgépgyárban fellépő gyártási problémák miatt az első megrendelők a tervezett időponthoz képest hat hónapos csúszással állíthatják forgalomba az A380-as új szuperjumbót, a világ legnagyobb utasszállító gépét. Így az első vásárló, a tíz gépet rendelő Singapore Airlines 2006 első fele helyett csak az év második felében, a 43 darabos megrendelésével a legnagyobb vevőnek számító arab Emirates Airlines pedig 2006 októbere helyett csak 2007 áprilisában kapja meg a repülőket. A csúszás érinti még az ausztrál Quantas Airwayst, a francia-holland Air France-KLM-et és a brit Virgin Atlantic Airwayst. A késés miatt a légitársaságok kártérítésre tarthatnak igényt, ennek várható összegéről azonban egyelőre nincs információ. Az alapváltozatban 555 férőhelyes - teljesen turistaosztállyal berendezve kapacitása 853 utas - A380-as listaáron 280 millió dollárba kerül, de az első megrendelők eleve árengedményt kapnak.Az Airbus egyébként visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint elsősorban hamburgi üzeme okolható a cég A380-as óriásgépe mintegy féléves szállítási halasztásáért. Mint közölték, a halasztás nem vezethető vissza egyetlen okra, az inkább azzal függ össze, hogy az április 27-i próbarepülést követően újra áttekintették a programot. Az International Herald Tribune azt jelentette, hogy a hamburgi Airbus üzemben hibák mutatkoztak a repülőgép-törzs összetevőinél, és ez okozza a késedelmet, amelyet a toulousi végső összeszerelésnél kell behozni. Az Airbus németországi szóvivője szerint a Hamburgban gyártott törzsrészeket határidőre Toulouse-ba szállították, a franciaországi üzem azonban korábban a termelési folyamatban levő problémákról és kisebb változtatásokról beszélt.A késés a repülőtereknek jöhet jól, mivel egyetlen olyan légikikötő sincs, amelyik átépítés nélkül fogadni tudná a gépóriást. Még ahol a kifutópálya széle, hossza és teherbírása megfelelő volna, ott is át kell alakítani a földi fogadó részeket, hogy képesek legyenek kezelni az egyszerre bezúduló 3-4 repülőgépnyi utast és csomagjaikat. Forrás: Napi Gazdaság
Próbaúton a világ legnagyobb utasszállító gépe
Április 27.-én tette meg első útját a levegőben a világ legnagyobb utasszállító repülőgépe, az Airbus A380-as. A gép a franciaországi Toulouse-ban emelkedett először a levegőbe. Az Airbus A380-as a repülés történetének legnagyobb utasszállító repülőgépe, amely nagyobb a Boeing négy évtizede bemutatkozott Jumbójánál is. A szakértők a Concorde 1969-es felszállása óta a repülés legjelentősebb eseményének tartják ezt a startot, amit több mint egy évnyi tesztelés követ, mielőtt az első példányokat leszállítanák a Singapore Airlinesnak. Eddig 11 légitársaság fizette be az előleget több mint 100 darab A380-asra, amelynek darabja 285 millió dollárba kerül. Ez azonban még nem elég a befektetés megtérüléséhez, miután csak a fejlesztésre és a prototípus legyártására több mint 12,6 milliárd eurót költöttek, 1,5 milliárddal többet a tervezettnél. A 650 tonnás, kétemeletes gép akár 800 utast is szállíthat, de valószínű, hogy a leggyakoribb változata 555 személyes lesz és 8000 tengeri mérföldet (14 816 kilométer) képes megtenni a hangsebesség felével. Az egyik megrendelő, a Virgin Airlines tulajdonosa, Richard Branson több franciaágyas hálószobát és tornatermet kíván kialakíttatni a magángépének szánt A380-asba.A gép beszerzése azonban a történetnek csak az egyik része, ugyanis éppen úgy, mint a Boeing Jumbo szolgálatba állásakor, most is át kell alakítani a repülőtereket, hogy fogadni tudják az új óriást. Ennek első lépései a Los Angeles International Airportnak 52,75 millió dollár kiadást jelentenek. Általában meg kell erősíteni és ki kell szélesíteni a kifutópályákat, a repülőnek megfelelően kétszintesre átalakítani a rácsatlakozó folyosókat, átszervezni és átalakítani a felszálló és az érkező utasok és poggyászaik kezelését, de még az üzemanyagtöltő rendszert is. Eddig száz A380-asra érkezett megrendelés. Forrás: Napi Gazdaság
Délkelet-Ázsia - WTO
A WTO álláspontja a délkelet-ázsiai eseményekkel kapcsolatban Az Indiai Óceánon történt katasztrófának nem kellene elriasztania a turistákat a régióból- véli a Turisztikai Világszervezet (WTO). Francesco Frangialli főtitkár figyelmeztetett rá, hogy "dupla csapást" jelenthet, ha a térségről szóló nem megfelelő tájékoztatás hatására a turisták elkerülik a régiót. Egyúttal felszólította a kormányokat, hogy kezeljék az utazási figyelmeztetéseket gondosan és felelősségteljesen, és a helyzet normalizálódása után vonják vissza azokat. Ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy a korábbi vészhelyzetek bebizonyították, hogy a turizmus a vártnál sokkal gyorsabban képes helyreállni. A WTO piacokért és promócióért felelős vezetője Augusto Huescar hozzátette, hogy a cunami által sújtott területek csupán töredékét jelentik az érintett országok tengerparti részeinek. Thaiföldön Bangkok és Chiangmai, Indiában Goa és Indonéziában Bali például nem szenvedett károkat. A WTO statisztikái szerint a szökőár által érintett, a világ turistaforgalmának 4 százalékát adó 12 ázsiai és afrikai országba két éve összesen 31 millió turista érkezett, 23 milliárd dollárt költve, míg Ázsia egésze az elmúlt év első 8 hónapjában 37 százalékos forgalomnövekedést könyvelhetett el.A Külügyminisztérium közleménye alapján a Maldív-szigetekre történő utazási korlátozásmegszűnt, így az utasok számára ismét lehetővé vált a térségben való biztonságos nyaralás. Újraindították maldív-szigeteki chartereiket az olasz tour operatorok Miközben január 5-én Olaszországban is félárbocra eresztették az Európai Unió és az ország nemzeti zászlóját a középületeken, és 3 perces csenddel adóztak a tragédia áldozatainak a gyász és az együttérzés jeléül, az olasz tour operatorok - felhasználva az olasz Külügyminisztérium Maldív-szigetekre vonatkozó korlátozó intézkedéseinek feloldását- január 8-tól újraindították a szigetcsoportra tervezett charterjáratok egy részét (a programozott heti 12 helyett 2-3 járat). Az Olasz Tour Operatorok Szövetségének (ASTOI) a Maldív-szigeteken járt küldöttsége szerint az olasz irodák által használt 53 struktúra közül 32 teljes egészében használható, a higiéniás körülmények jók, a repülőtér használható és az élelmiszerellátás is biztosított. A korallszigetek partközeli része a szökőártól nagyobb kárt nem szenvedett. A Maldív-szigetek nemzeti jövedelmének 70%-a a turizmusból származik és évente közel 150 ezer olasz látogat ide. Január 4-én elindult a szökőár utáni első olasz, 150 fős turistacsoport a szigetre, miközben folyamatosan térnek vissza a Thaiföldről és Srí Lankáról az olasz utasok. Az előzetes adatok szerint a szökőár miatt 18 olasz állampolgár halt meg, az eltűntek száma 436 (401 Thaiföld,35 Srí Lanka). (Varga Béla, Milánó)
Sikeres évet zárt a Germanwings
A Germanwings forgalma 60 százalékkal, alkalmazottainak száma 44 százalékkal emelkedett 2004-ben,2005-ben tovább bővül a flotta BUDAPEST - A Germanwings Légitársaság 2003-as 150 millió eurós forgalmát- több mint 60 százalékos növekedéssel - 245 millió euróra emelte 2004-ben. Az utasok száma 2,4 millióról 3,5 millióra emelkedett 2004-ben, amely 46 százalékos emelkedést jelent az előző év eredményével összehasonlítva. A Légitársaságnak 2004 decemberében összesen 459 munkavállalót alkalmazott, 44 százalékkal többet mint az év elején. A Germanwings, melynek legelső járata 2002. október 27-én hagyta el a Köln/Bonn repülőteret, a 2004-es évet nyereséggel zárta."Ezzel az eredménnyel vállalatunk Németország legsikeresebb vállalatai közétartozik." - mondta Dr. Joachim Klein, a Germanwings Légitársaság vezérigazgatója."Nem hagytuk magunkat megfertőzni az országban elterjedt pesszimizmus által, hanem vállaltuk egy új vállalat felépítését. A Germanwings sikere mutatja, hogy egy jó ötlettel és kellő bátorsággal még nehéz időkben is lehetséges jó eredményt elérni."2005-ben további bővítést tervez a Germanwings. A Légitársaság tervbe vette egy harmadik bázisrepülőtér felépítését Németországban. A tervekben szerepel továbbá, hogy az utasok száma eléri majd az ötmillió főt. A tervek megvalósításához szükségessé vált a flotta kibővítése, a jelenlegi tizenöt repülőgép számát húszra emeli majd a Germanwings. Három darab Airbus-Jet típusú repülőgép beszerzését már jóváhagyta a felügyelőbizottság. Az új gépek 2005 első néhány hetében érkeznek meg.2004-ben a Germanwings a Köln/Bonn Repülőtér legnagyobb légitársaságává nőtte ki magát. A repülőtéri vasúti pályaudvar tavaszi átadása, valamint a- decemberben átadott - repülőtéri B és C terminálokat összekötő "Starwalk" tovább fokozzák a Germanwings utasainak kényelmét.A Germanwings Stuttgartból összesen 16 célállomásra közlekedtet járatokat a jelenleg érvényes téli menetrendben, így a Baden-Württemberg régióban is piacvezető pozícióra tett szert a diszkont légitársaságok között.A Légitársaság bázisrepülőtereinek (Köln/Bonn és Stuttgart) vonzáskörzetében a Germanwings márka ismertsége túllépte a 90 százalékot."Munkatársaim lelkes és kitartó munkájának köszönhetően, megvalósítottuk álmunkat, miszerint bárki számára megfizethetővé vált a repülés."- mondta Dr. Klein.2004-ben a Germanwings Légitársaság - ellentétben más légitársaságokkal- nem vezetett be üzemanyagpótdíjat, mindez a hatékony és következetes költségmenedzsmentnek volt köszönhető. A Germanwings Légitársaság 2005-ben is 19 eurós ártól kínálja repülőjegyeit. A www.germanwings.com internet címen számos kreatív akciót hirdet a Légitársaság, melyek keretében kedvezményes repülőjegyek ezrei várnak gazdára. Európa legvonzóbb városai válnak így elérhetővé bárki számára."Vállalatunk filozófiája, hogy a legjobb ár-érték arányt nyújtsuk utasainknak. 2004-ben sikerült ezt megvalósítanunk, amit a"Capital" gazdasági magazin felmérésének eredménye is bizonyít. A Germanwings Légitársaságot a 2004-es év legjobb diszont légitársaságává választották."- mondta Dr. Joachim Klein.A Germanwings Köln/Bonn repülőteréről a 2004-es téli menetrendjében (2004. október 31-től 2005. március 26-ig) a következő célállomásokra indít járatokat:Athén, Barcelona, Berlin (Schönefeld), Bécs, Bologna, Budapest, Drezda, Dublin, Edinburgh, Helsinki, Isztambul, Krakkó, Lisszabon, London (Stansted), London (Gatwick), Madrid, Milánó (Malpensa), Malaga, München, Nizza, Oslo, Palma de Mallorca, Párizs (Charles de Gaulle), Prága, Róma, Stockholm, Thesszaloniki, Varsó, Zágráb, ZürichA Germanwings Stuttgartból a következő célállomásokra indít járatokat:Barcelona, Bécs, Berlin (Schönefeld), Budapest, Drezda, Hamburg, Isztambul, Krakkó, London (Stansted), Lisszabon, Madrid, Palma de Mallorca, Róma, Thesszaloniki, Varsó, Zágráb. Árak: Szezontól és időponttól függetlenül a Germanwings repülőjegyeinek nagy részét a legolcsóbb kategóriájú, 19 eurós áron kínálja egy útra utasainak. Foglalások: A repülőjegyek a www.germanwings.com internet címen vagy a 06/80 016 015-ös telefonszámon foglalhatók.
Délkelet-ázsiai szökőár
Cunami - szökőárhullám 2004. december 26-án majdnem ezer kilométer hosszan repedt szét az Indiai-óceán feneke a Szumátra szigeténél bekövetkezett földrengésmiatt. A Richter-skála szerint 9-es erősségű földrengés szökőárja végigvonultaz Indiai-óceánon és a Dél-Kínai tengeren, mely következtében több mint140 ezren vesztették életüket a térségben. Az érintett országok: - Indonézia- Srí Lanka- India- Thaiföld- Szomália- Mianmar- Maldív-szigetek- Malajzia- Banglades- Kenya- Seychelles-szigetek- Tanzánia A Külügyminisztérium utazási felhívásai: Budapest, 2004. december 27.A Külügyminisztérium a délkelet-ázsiai térséget ért katasztrófa miatt nem javasolja, hogy magyar állampolgárok utazzanak Sri Lankára és a Maldív-szigetekre. India érintett államaiba- Tamil Nadu és Andra Pradesh - csak nagyon indokolt esetben utazzanak.Thaiföldön biztonságosnak tekinthető Bangkok, valamint az alábbi üdülőhelyek: Chiang Mai (északon), Pattaya (keleten), Koh Samui szigete (Thaiföldi-öböl). Újabb értesítésig nem javasolt az utazás Phuket, Krabi, Phi-Phi és Phang Nga szigetére.Budapest, 2004. december 31.2004. december 27-én kiadott utazási felhívását a Külügyminisztérium az alábbiakkal egészíti ki.A természeti katasztrófa miatt - a helyzet normalizálódásáig - az állampolgároknak továbbra sem javasoljuk felkeresni Phuketet és a környező szigetvilágot, Phi Phi, Krabi és Phang Nga szigeteket. A korábbi felhívás értelmében úgyszintén nem javasolt az utazás Sri Lankára és a Maldív-szigetekre, illetve csak nagyon indokolt esetben India érintett államaiba- Tamil Nadu és Andra Pradesh területére.A Külügyminisztérium javasolja egyúttal, hogy utazási terveik összeállításakor az állampolgárok vegyék figyelembe az Egészségügyi Minisztérium aktuális állásfoglalását is(www.eum.hu).A Külügyminisztérium felhívása értelmében az el nem utaztatott utasok vis majorra hivatkozva elállhatnak a szerződéstől. A rendelet alapján- minthogy nem a saját érdekkörben felmerült okból álltak el az utazástól- az utasok az eredetivel azonos értékű helyettesítő szolgáltatást igényelhetnek, amennyiben arra az utazási vállalkozó más helyszínen, illetve időpontban képes. Amennyiben az utazási vállalkozó mégis a katasztrófa sújtotta területre utaztatja az utasait, az utasokat hátrányosan érintő minden következményért felel.Ha az utas az egyenértékű helyettesítő szolgáltatást nem fogadja el, a részvételi díjat vissza kell fizetni, ám az irodák jogilag nem kötelezhetők a teljes összeg visszafizetésére. Ha az iroda kötött biztosítást, a szerződéstől függően a kár részben vagy teljes egészében megtérülhet. Azon is sok múlik, hogy az utazási iroda miben állapodott meg külföldi partnereivel. Utazási irodák közleményei: Az utazási irodáktól kapott információk alapján aMaldív-szigetekre, Srí Lankára, Phuketre belátható időn belül nemindulnak charterek.A térségben Bangkok, Pattaya, Koh-Samui biztonságosan látogatható, a szállodákzavartalanul működnek, járványveszélytől nem kell tartani.
FedEx "repülőrajt" Magyarországon
Szorosabb nemzetközi integráció és szolgáltatásfejlesztés az új járat révén Budapest, 2004. szeptember 21. - A FedEx Express, a világ legnagyobb légi expresszáru szállítmányozó vállalata új, napi rendszerességgel közlekedő járatot indít párizsi székhelyű európai elosztó központja és Budapest között. A FedEx Express Corporation leányvállalata számára ezáltal lehetővé válik az, hogy Magyarországi tevékenységét és szolgáltatásait nagyobb mértékben integrálja nemzetközi hálózatába. Az új járat bevezetése kiemelkedő szolgáltatásfejlesztést tesz lehetővé a FedEx magyar és külföldi ügyfelei számára. Az Európai Unió 2004. májusában- 10 országgal - történt bővítése lehetőséget teremtett a FedEx számára arra, hogy kielégítse a nemzetközi kereskedelemben érdekelt vállalatok azon igényét, hogy azok könnyen és gyorsan érhessenek el fejlődő piacokat, gazdaságokat. Járatrendszerének jelenlegi bővítése révén a FedEx Express Magyarországra érkező küldeményei esetében a tranzit idő egy nappal csökken, míg nő azon FedEx ügyfelek köre, akik európai országokba szánt küldeményeit a vállalat már másnap kézbesíteni tudja. Az új járat bevezetésének eredményeként változó menetrend révén, az országban 3 órával tovább adhatóak fel expressz küldemények."Az 1990-es évek közepe óta Magyarországot figyelemre méltó, éves szinten átlagosan 4 százalékos gazdasági fejlődés jellemzi, az ország export volumenének folyamatos bővülése miatt. Az export és import volumen bővülésének üteme várhatóan 9 százalékkal nő majd Magyarországon 2010-ig bezárólag. A kereskedelem élénkülésével párhuzamosan várhatóan nő majd az expressz szolgáltatások iránti kereslet is, amely hozzájárul a FedEx Magyarországon betöltött piaci pozíciójának erősítéséhez."- mondta Antje Schütt-Fahrenkrog, a FedEx Közép- és Kelet-Európa régiójáért felelős alelnöke.Az új budapesti járat az ország gazdasági potenciáljának 80 százalékát adó vállalatokat köti majd össze egy napon belül a főbb európai gazdasági központokkal, két napon belül pedig a legnagyobb ázsiai városokkal, ahová a FedEx AsiaOne regionális hálózata heti 260 járatot közlekedtet.A járat bevezetésével lehetővé válik az Észak-Amerikába irányuló expressz küldemények másnapi kikézbesítése. A járatnyitással párhuzamosan a FedEx a veszélyes áruk expressz szállítását magában foglaló szolgáltatását is bevezeti Magyarországon.A FedEx Magyarországon, egy a küldemények felvételéért és kikézbesítéséért felelős képviselettel, a Flying Cargo-val működik együtt."Partnerünk, a Flying Cargo kiterjedt és jól működő hazai hálózattal rendelkezik. Ezen évek óta sikeres együttműködés teszi azt lehetővé, hogy magyarországi ügyfeleink számára teljes körű küldemény kiszállítási és felvételi szolgáltatást valamint vámügyintézést biztosítsunk."- tette hozzá Antje Schütt-Fahrenkrog.Ezen túlmenően, a FedEx online eszközeinek használatával a vállalat magyar ügyfelei automatizálhatják a küldemények feladását, jelentősen egyszerűsítve a folyamatot és lerövidítve annak idejét. A FedEx Ship Manager software révén a teljes küldeményfeladás és kézbesítési folyamat az Interneten végezhető. Egy másik online eszköz, a FedEx Insight az összes érkező és elküldött küldemény Interneten keresztüli nyomon követését teszi lehetővé. Ez az alkalmazás automatikus értesítést ad a felhasználók számára az olyan fontos adatokról, mint például a kikézbesítés ideje vagy a vámügyintézés esetleges késései.David Lobaccaro, az AVIS Group BSC menedzsere a közvetlen járat lényegét a következőkben látja:"Cégünk működéséhez elengedhetetlen, hogy napi rendszerességgel jutassunk el iratokat, dokumentumokat egyik egységünktől a másikhoz. Ez azt jelenti, hogy mi beszállítóink szolgáltatásainak minőségétől függünk. A FedEx új, párizsi közvetlen járatának beiktatásával nő az esélyünk arra, hogy a csomagjaink időben és pontosan célba érnek." A FedEx Corporation - ról A FedEx Corporation magánszemélyek és vállalkozások számára egyaránt szállítási, elektronikus kereskedelmi (eCommerce) és üzleti szolgáltatások széles skáláját nyújtja. Az éves szinten 25 milliárd dollár árbevétellel rendelkező vállalat integrált üzleti szolgáltatásokat nyújt azáltal, hogy leányvállalatait közösen és együtt vezeti és működteti a FedEx márkanév ernyője alatt. A FedEx-et immár évek óta a világ legjobb és legmegbízhatóbb munkaadójaként tartják számon.A vállalat az összes, több mint 240.000 munkavállalóját és alvállalkozóját arra ösztönzi, hogy munkájukat biztonságosan, a lehető legmagasabb etikai és szakmai színvonalon végezzék ügyfeleik és a helyi közösségek érdekeit és igényeit szem előtt tartva. További információ: fedex.com A FedEx Express-ről A FedEx Express, amely a FedEx Corporation leányvállalata a világ nemzeti össztermékének 90 százalékát előállító régiókat kapcsolja össze egymással 24-48 órán belüli, háztól-házig történő, vámügyintézést is magában foglaló expressz szolgáltatás révén, amelyre a cég pénz-visszafizetési garanciát vállal. Egyedülálló útvonalhálózata és infrastruktúrája révén a FedEx ma a világ legnagyobb légi expresszáru szállító vállalata, amely naponta több mint 3,1 millió küldemény gyors, megbízható és pontos szállításról gondoskodik a világ, több mint 215 országában. A FedEx Express több mint 136.000 munkavállalót foglalkoztat és több, mint 50.000 küldemény felvételi hellyel rendelkezik, 645 repülőgépet és hozzávetőlegesen 42.000 motorizált járművet üzemeltet integrált nemzetközi hálózatának keretein belül.