Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Hírek, aktualitások - Magazin
A rovat további hírei
Hónapokra elhallgat a világ egyik leghíresebb toronyórája
Nem lehet sokáig halogatni már a londoni Big Ben nagyjavítását, így jövőre várhatóan hozzáfognak a munkához. Az óra mellett a tornyot is felújítják, így három évig állvány takarhatja majd.A londoni parlament világhírű toronyórája 1859 óta működik. Az otthonául szolgáló tornyot 2012, vagyis II. Erzsébet királynő trónra lépésének 60. évfordulója óta hivatalosan Erzsébet-toronynak hívják, és legutóbb 1983-ban újították fel.Az egész órát jelző harangjátékot a BBC politikai és közéleti csatornája, a Radio 4 élőben közvetíti a nagyobb délutáni és esti hírműsorok előtt, pontos időjelzés gyanánt.Előtte 1976-ban, utána 2007-ben szünetelt néhány hónapra a harangjáték, de ettől eltekintve az óramű harangja folyamatosan működik a több mint másfél évszázaddal ezelőtti átadás óta.A 157 éves szerkezetet 29 millió fontos, vagyis átszámítva több mint 11 milliárd forintos költségvetéssel három évig tartó rekonstrukciónak vetik alá. A parlament keddi tájékoztatása szerint a harangjáték nem némul el a javítás teljes időtartamára, de több hónapig biztosan nem lesz hallható a jól ismert dallam.A felújítás a toronyra is kiterjed, és a parlament keddi tájékoztatása szerint a 97 méter magas építményt a renoválás három éve alatt végig állványzat takarja majd.Az Erzsébet-toronnyal egyelőre súlyosabb statikai problémák nincsenek, most elsősorban beázásokat, rozsdásodó épületgépészeti elemeket kell javítani és helyreállító kőművesmunkákat kell elvégezni, de azt már évekkel ezelőtt megállapították, hogy a torony és a hozzá kapcsolódó parlamenti épületrész süllyed, elsősorban az elmúlt évtizedek felszín alatti nagyszabású munkálatai miatt. A parlament alatt két metróvonal és egy nagy átmérőjű szennyvízgyűjtő csatorna húzódik, emellett a képviselők számára épült egy mélygarázs is.Ennek már látható következményei vannak: az Erzsébet-torony északnyugat felé 0,26 fokkal megdőlt, és ez bizonyos távolságról szabad szemmel is észlelhető. Statikusok szerint mindazonáltal ez a folyamat még hosszú évtizedekig nem ad okot aggodalomra.
A magyarokat érdekli legjobban a foci-Eb
A magyar labdarúgó-válogatott 44 év után először vesz részt az Eb-n, így nem meglepő, hogy rengetegen szeretnének a helyszínen szurkolni. A trivago.hu adatai szerint a résztvevő országok közül a magyarokat érdekli legjobban a június 10. és július 10. között megrendezésre kerülő Európa-bajnokság.A szálláskeresések 40%-a a foci-Eb-re irányulA magyarok sokkal nagyobb arányban érdeklődnek az Eb helyszínei iránt, mint bármely más nemzet szurkolói. A június 10. és július 10. közötti időszakra a magyar utazni vágyók által leadott összes szálláskeresés 41%-a az Európa-bajnokságnak otthont adó tíz francia városra irányult.Bennünket az osztrákok, szlovákok, valamint írek követnek, akik ugyan sokkal kevésbé lelkesek, de náluk is nagy az érdeklődés: az általuk leadott keresések több mint ötöde a tíz francia városra irányult. A trivago adatai azt mutatják, sok lesz a Lengyelországból, Belgiumból, Svájcból és Csehországból érkező szurkoló is.Szállásra nem szánnak sokat a magyar szurkolókA leglelkesebbek tehát mi vagyunk, de nem mi szánjuk a legtöbb pénzt szállásra; a magyarok átlagos kattintott ára a trivagón a meccsnapokra vonatkozóan 57 200 forint/éj (figyelembe véve az egy vagy két személyre, illetve csoportokra vonatkozó kereséseket is).Ez meg sem közelíti néhány más nemzet szurkolóinak szállásra szánt összegét; az írek átlagosan körülbelül 74 ezer forintot hajlandóak fizetni, és a belgák is 70 ezer forintért keresnek szálláshelyeket az Eb idejére. Azonban az olaszok, németek és maguk a franciák is átlagosan kevesebbért kattintottak a tíz város szálláshelyeire, mint a magyar focirajongók.Alig van már helyAkik szeretnék megnézni a magyar csapat egyik meccsét, de még nem foglaltak szállást, azoknak most, a bajnokság előtt 2 hónappal már nincs egyszerű dolga, ugyanis a szobák nagy része elkelt. Bordeaux-ban június 14-re, vagyis az osztrák-magyar meccs napjára a helyi szállások mindössze 4%-a elérhető a trivagón, és a második, Izland elleni meccs helyszínén, Marseille-ben is 96%-os a foglaltság június 18-án. Valamivel könnyebb a dolga azoknak, akik a lyoni magyar-portugál összecsapást szeretnék végigszurkolni, a városban ugyanis június 22-re a szállások 13%-a még elérhető.
Lekéste a hajót, úszva próbálta utolérni egy idős nő
Egy trópusi hajóúton vett részt egy nyugdíjas brit házaspár, Susan Brown, és a férje, Michael. Az utazás India nyugati partjaitól indult, és 32 napig tartott volna, Brownék azonban a 28. napon úgy döntöttek, hogy nekik elég volt a kalandból. Madeira kikötőjében kiszálltak, hogy hazarepüljenek.A repülőtéren azonban Susan és Michael elkeveredtek egymás mellől. Az asszony azt hihette, hogy a férje a hajón lehet, ezért maga is visszament a kikötőbe. Még látta, hogy a tengerjáró kifut a nyílt vízre nélküle. A 65 éves nő úgy gondolta, hogy sebaj, majd úszva utoléri hajót, úgyhogy ruhástól, karján a kézitáskájával, haladéktalanul a tengerbe ugrott.Susant három órával később a parttól ötszáz méterre, helyi halászok mentették ki, akik meghallották a segélykiáltásait. Retiküljét még mindig szorongatta. Nagy szerencséje volt: a teste annyira kihűlt, hogy kis híján belehalt. Az asszony annyira rossz állapotban került kórházba, hogy a hatóságok még nem tudtak vele beszélni. Ahogyan Michaellel sem, mert róla azt sem tudják, hogy felszállt-e a repülőre a felesége nélkül.A helyi sajtó azt írta, hogy Susan és Michel azért szakíthatták meg nyaralásukat, mert összevesztek, de ezt az információt eddig senki sem tudta megerősíteni. Ha jobban lesz, Susant majd kihallgatja a rendőrség. Addig is, az egyik madeirai kórház pszichiátriai osztályán ápolják.
Migráns helyzet, görög partnerünk állásfoglalása
Tisztelt Utasaink, kedves Partnereink!Tekintettel az utóbbi hónapokban kialakult migráns helyzetre, s az azokkal kapcsolatban megjelent korrekt vagy éppen félrevezető hírekre, úgy éreztük, hogy meg kell szólalnunk, ahogy az egy 22 éve Görögországra szakosodott utazásszervező irodától elvárható.A Personal Tours 6 görög szigetre és több szárazföldi üdülőhelyre szervez utazásokat. Mindenhol előre lekötött, jól bevált szállásokkal rendelkezünk és garantáljuk, hogy migránsokat egyik általunk programozott desztinációban sem lehet találni. A migránsok Törökországból elsősorban Kos, Lesbos, Samos és Chios szigetekre érkeznek, hiszen ezek vannak a legközelebb a török partokhoz. Onnan szállították őket az Athén melletti Pireus kikötőjébe. Ezen kívül a legutóbbi híradások szerint még kb. 15.000 menekült ragadt Idomeniben, mely 10 km-re található a turisták által használt nemzetközi útvonaltól ill. Evzoni határátkelőhelytől, ahol a turistabuszok is közlekednek.Miután a Personal Tours KORFU, KRÉTA, RODOSZ, ZAKYNTHOS, KEFALONIA, KARPATHOS szigetekre repülővel és Paralia, Sarti, Kamena Vourla, Tolo üdülőhelyekre egyéni utazással valamint autóbusszal szervez elsősorban utakat, a jelzett térségekben nem volt és nem is lesz migráns probléma, legalábbis mai ismereteink alapján.A napokban megszülettek az Európai Unió és Törökország, ill. a Törökország és Görögország által aláírt bilateriális szerződések, melyek szerint az illegális határátlépőket visszatoloncolják Törökországba és lépéseket foganatosítanak az embercsempészet visszaszorítására. Ha ennek ellenére a helyzet rossz irányba változna, esetleg az utazás ellehetetlenülne, a Külügyminisztérium korlátozást rendel el és az utasok visszakapják befizetett részvételi díjaikat. Erre garancia cégünk jó anyagi helyzete és a törvényi előírások.Bízunk benne, hogy a nyári szezon kezdetéig rendeződnek az általunk ajánlott desztinációkat eddig sem érintő problémák és mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy Görögország az egyik legbiztonságosabb úti cél a turisták számára 2016-ban is!Budapest, 2016. március 23. Bajai Ágnesa Personal Tours ügyvezetője
Felújítják a prágai Lőportornyot
Felújítják a prágai gótika egyik legértékesebb és közismert emlékét, a Lőportornyot. A prágai városi tanács 25-30 millió koronára becsüli a várhatóan két évig tartó munkálatok költségeit.A konkrét felújítási és költségvetési terveket a műemléket kezelő városi múzeum készíti el. A felújítás a tervek szerint 2019 tavaszán kezdődne és két évig tartana. A városi múzeum azzal számol, hogy a munkálatok alatt az épület le lesz zárva a turisták előtt.A neves műemléket legutóbb az 1960-as, 1970-es években újították fel, de azóta, elsősorban az időjárás viszontagságai miatt, az épület külseje nagyon leromlott.A Lőportornyot az 1470-es években II. Ulászló cseh és magyar király kezdeményezésére kezdték építeni. A késő gótikus stílusú tornyos kapu építése 33 évig tartott. Az új tornyos kapu azért volt fontos, mert annak idején Prágának ezen a részén volt a királyi rezidencia. Ez később átkerült a Moldva folyó másik partján lévő várba, a Hradzsinba. A tornyos kapu onnan kapta mai nevét, hogy a 17. században ott volt elraktározva a város puskapora.A 65 méter magas Lőportorony ma látható neogótikus formáját a 18. századbeli átépítések után kapta. A prágai városi múzeum azt szeretné, ha a tervezett felújítás eredményeként a Lőportorony visszakaphatná egykori, a mainál jóval színesebb, tarkább képét. Mára az egykori városfal 13 tornya közül csak ez az egy maradt fenn teljes épségben.
197 lépcsőfok után olyan panorámát kap, mintha drón lenne
Elképzelhető, hogy átaludtam egy szalagátvágós avatót, sőt az is előfordult már, hogy egy napig elkerültek a hírek, de az is lehet, hogy "csak úgy" megnyitották a Mátyás-templom tornyát a nagyközönség előtt.Ha ez utóbbi történt, jól titkolták, mert a tegnapi spontán felfedezésünk során megtudtuk, hogy június óta lehet megmászni a 197 lépcsőt a lélegzetelállító körpanorámáért. Várbéli újdonságokra vadászó portyánk során kollégámmal felfigyeltünk a toronysisak körüli alakok mozgására. Ezen a ponton meg is álltunk, és azonnal a kassza felé vettük az irányt, ahol előzetes regisztráció nélkül megkaptuk a szakmai jegyeinket, és mázlinkra 5 perc múlva indulhattunk is fel egy 20 fős, rajtunk kívül kizárólag külföldiekből álló csoporttal. Szó szerint egy régi álmom vált valóra, mert az elmúlt évek generál felújítása óta szinte odaképzeltem a toronyba a kilátót. Mivel Budapest legnagyobb erőssége a termálvizek mellett a fenséges panoráma (és ezért is a legfotogénebb főváros messze s távol a fővárosunk), így az ebben rejlő ziccert a Mátyás-templom sem akarta kihagyni. Vagyis a templom teljes felújítása idén júniusban csendesen befejeződött a torony megnyitásával.A torony egy jól elkülöníthető turisztikai termék a Mátyás-templomon belül, pontosabban mellette, ugyanis a vendég egy közel 45 perces, jól felépített élményt kap, amely lépcsőzésből, mini tárlatvezetésből és bőséges panorámából áll. Mind az installációk, mind az élő idegenvezetők (ketten kísérik a csoportot) nagyon logikus tartalmat adnak a vendégek számára. Kezdjük azzal, hogy a lépcsők meg vannak számozva. Ha lépcsőről van szó, én mindig azt keresem, hogy több legyen, hisz a lépcsőzés fél egészség. Tudom, hogy sokaknál ez annyira fontos adat, hogy a fokokat azonnal átváltják méterekre, majd emeletekre. Rendben, legyen kb. 40-45 méter a leküzdendő magasság, és ezt váltsa át emeletre ki-ki, ahogy akarja. Jó hír viszont, hogy a torony adottságai miatt elég szűkre szabott "csigalépcsőház" két helyen is kiszélesedik. Az első harmadban egy minikiállítás keretén belül többek között a látogatók elé kerül az eggyel korábbi felújítás során elhelyezett időkapszula tartalma, amit természetesen itt nem fogok elárulni, hogy miket rejtettek el benne anno. Itt az idegenvezetők kettéválasztják a csoportot egy sportosabb és egy komótosabb tempójú csapatra, hogy a torony második harangtermét kellő lazasággal tudjuk elfoglalni tumultus nélkül, majd adjuk tovább a stafétát a kényelmes csoportnak. Végezetül mindenki felér a túra megkoronázásának számító torony körüli körerkélyre.Itt fent eláll a szavunk a látványtól, de ha mégsem így történne, akkor idegenvezetőink minden felmerülő kérdésre megpróbálnak válaszolni. De ami a legszebb az egészben, hogy öt perc múlva nem zavarnak le bennünket, hanem a fényképezkedés után bőven jut idő megpihenni ebben a hatalmas térben, és beleélni magunkat a város feletti magasságba, mint ha Corvin Mátyás hollója lennénk, vagy egy drón. A Mátyás-templom körpanorámás toronyerkélye körülbelül 210-220 méterrel van a tengerszint felett, és körülbelül 45 méterrel az utcaszint felett, ami azt jelenti, hogy jóval magasabbról kínál panorámát, mint a Szent István Bazilikahasonló kupolaerkélye, és összességében majdnem olyan magasan helyezkedik el, mint a szomszédos Gellért-hegy teteje. Fontos információ idegenvezetőknek, hogy a toronytúrák napközben minden egész órakor indulnak, és egy-egy turnusban, vagyis óránként körülbelül 20 vendéget tudnak fogadni. Szerintem is jobb, hogy eddig nem verték nagydobra a kilátó létezését.
Átvették a robotok az uralmat egy japán szálloda felett
Mit szólna hozzá, ha a szálloda bejáratánál robot üdvözölné, robotportásnál jelentkezne be, automata vinné fel a csomagját, és a szobában is robot érdeklődne az igényeiről? Japánban ez már a valóság!Hideo Sawada, aki valami nagyon is egyedülállót akart létrehozni, megnyitotta az első majdnem teljesen automatizált robotszállodáját a Huis Ten Bosch élménypark részeként. A vendéget az ajtóban a robot fogadja és üdvözli (egyenlőre csak japán nyelven), kinyitja és becsukja az ajtót, a robotportás felveszi bemondás alapján az adatait, és elkészíti a vendég fotóját a későbbi azonosításhoz és számlázáshoz.Ezt követően a poggyászt egy automata viszi fel a szobába, ahova a vendég a fényképe alapján - arcfelismerő rendszer segítségével -, szobakulcs nélkül bejuthat. Ott szintén robot érdeklődik kívánságairól, felhívja a figyelmét a szállodai szolgáltatásokra, ismerteti a várható időjárást és jó néhány kérdést is meg tud válaszolni.A Henn-na Hotel névre keresztelt szálloda szobaárai 80 jennél kezdődnek, mely Japánban jó árnak számít, és három kategóriában is bérelhetők: standard, superior és deluxe. A szállót majdnem teljes egészében robotok irányítják, kivételt képez a konyha, a szobaasszony és a biztonsági szolgálat. A jelenlegi állapotban a komputerek csak japánul "értenek és beszélnek", de a menedzsment elképzelése szerint még ez évben "megtanítják" őket kínaiul és koreaiul is.A vendégek véleménye megoszlik a szállodáról. Vannak, aki szertik, ha minél kevesebb személyes kontaktjuk van, mások viszont igénylik ezt. Az azonban egyértelmű, hogy ilyen árakat teljes személyzettel nem tudnának fenntartani, ezért főleg az üzletembereknél sikeres a kezdeményezés. A vezetés a kezdeti sikerek után elhatározta, hogy a jövő év folyamán még több hasonló, automatizált szállót kíván nyitni.
Nem muszáj a legfelkapottabb helyeken nyaralni
Kréta, Mallorca, Szardínia nevét mindenki ismeri, de hányan hallottak már Saint Honorat-ról, Cabreráról vagy San Nicoláról? Pedig ezek is gyönyörű földközi-tengeri szigetek kristálytiszta vizű strandokkal, zegzugos utcákkal, citromfákkal, kaktuszokkal. Olyan is akad közöttük, amelynek mindössze három állandó lakosa van. Viszont mindhárman rendkívül vendégszeretők.San Nicola, OlaszországA Tremiti-szigetek (öt van belőlük, egyik kisebb, mint a másik) az olasz csizma sarkantyúja fölött találhatók az Adrián. Az öt közül méretét tekintve San Nicola a harmadik a sorban, területe 42 hektár, és alig több mint 100 ember lakja. Repülőtere nincs, és kompösszeköttetés is csak a nyári hónapokban - júniustól szeptemberig - van a szárazfölddel, illetve a többi szigettel. Egykor börtönsziget volt, ma viszont turistaparadicsom ínyencek számára, akik kerülik a tömegnyomort.document.write('San Nicola');Aki idejön nyaralni, autentikus falusi életbe csöppen, a helyiek még a turisták kedvéért sem tanultak meg angolul vagy németül. A sziget épített látványossága a hatalmas Santa Maria a Mare kolostor, amelyet bencések alapítottak a 9. században, de a természeti környezet is lenyűgöző, az egész szigetcsoport egy nemzeti park része.Homokos strandot csak a szomszédos San Dominón találunk, amely azonban már korántsem olyan nyugalmas hely, mint San Nicola, ahol mindössze egyetlen hotel van, ezen kívül pedig csak a helybeliek kiadó szobáiban szállhatunk meg. Nyugalmat kedvelő tenger szerelmeseinek ajánljuk, akik arra sem restek, hogy néhány szót megtanuljanak olaszul.document.write('San Dominón');Cabrera, SpanyolországA Baleár-szigetek ötödik legnagyobb tagja Mallorca déli partjainál fekszik. Területe 15 négyzetkilométer, amivel elnyerte a gran, azaz nagy melléknevet. Ha méretben nem is, szépségen simán vetekszik a felkapott Mallorcával, mivel egész területe egy nemzeti park része. A sziget természeti kincseit olyannyira védik, hogy naponta csupán 50 turista kap engedélyt arra, hogy Cabrera kikötőjében kikössön, és a szigetre tegye a lábát.document.write('Cabrera');Tavaly nyitotta meg kapuit a sziget első szálláshelye, az Albergue de Cabrera. A mallorcai környezetvédelmi minisztérium kezdeményezésére 12 volt katonai barakkot alakítottak át kétszemélyes szobává. Egyébként júniustól szeptemberig a turisták csak egy éjszakát tölthetnek a szigeten, az érintetlen természet látványáért mégis megéri idejönni. A búvárok a kristálytiszta víz alatt is csodákat láthatnak. Ott van például a 160 méter hosszú és 50 méter széles kék barlang, amelyben a fény tükröződése miatt még kékebb a tengervíz, mint a sziget környékén.Cres, HorvátországCres - a vele egy méretű Krk-sziget mellett - az Adria legnagyobb szigete, mégis sokkal kevésbé ismert és látogatott, mint szomszédja. Pedig itt is megtaláljuk mindazt, amit annyira szeretünk Horvátországban: mesés öblöket és strandokat, hangulatos városkákat és halászfalvakat, finom ételeket és vidám, vendégszerető helyieket. Ráadásul a dombokról pazar kilátás nyílik a tengerre az olivaligetek, füge- és barackfák fölött.document.write('Cres Krk');Délen Crest híd köti össze Európa egyik legnaposabb helyével, Losinjjal, ami szintén megér egy kirándulást, különösen az érintetlen, szubtrópusi növényekben tobzódó belső része miatt.Panarea, OlaszországAki szereti a békés, nyugodt nyaralást, de hébe-hóba azért szívesen betér egy elegáns étterembe vagy szórakozóhelyre, az jól fogja érezni magát a csizma orra fölött található miniszigeten. Panarea mindössze 3,4 négyzetkilométer, a lakott Lipari-szigetek legkisebbike. Fehérre meszelt házak, sikátorok, virágzó oleanderek, citromfák, kaktuszok, csillámlóan kék tenger, igazi plakátszépségű hely. Kis elektromos taxik szállítják a helyieket és a turistákat a sziget egyik végéből a másikba, de Panarea gyalog is könnyedén bejárható.document.write('Panarea');Július végén és különösen augusztusban azért ellepik a szigetet a külföldi turisták. Ilyenkor a kis kikötő partizónává alakul trendi bárokkal és éttermekkel. Innen lélegzetelállító kilátás nyílik a szemben emelkedő és folyton füstölgő Strombolira, amely néha lávát is lövell magából. Ha szívesen kihagyjuk a főszezoni tumultust és árakat, inkább májusban, júniusban vagy szeptemberben látogassunk a szigetre. Ilyenkor a délkeleti oldal kis strandja szinte csak a miénk, és alkalmunk van arra is, hogy szóba elegyedjünk a kedves szigetlakókkal.document.write('Panarea');Szkopelosz, GörögországKréta, Rodosz, Szantorini, Leszbosz, Naxosz, ezekről mindenki hallott már, na de Görögországnak több mint 3000 szigete van. Érdemes ezek közül szemezgetni, ha az igazi vidéki görög életre vagyunk kíváncsiak, és nem szívesen botlunk lépten-nyomon turistahordákba. Szkopelosz sziklás keleti, északkeleti része nagyon meredek, sokszor járhatatlan, a nyugati és déli terület viszont annál több szépséget rejt: a levegő zsályaillatú, gyönyörű öblök és strandok sorakoznak a parton, például a hosszan elnyúló Limnonari Beach fehér homokjával és türkiz tengerével.document.write('Szkopelosz');Szkopelosz kiválóan alkalmas aktív pihenésre, túrázóknak, biciklizőknek, kajakozóknak is ajánljuk. Na és persze Mamma Mia rajongóknak, ugyanis a film néhány jelenetét ezen a szigeten forgatták, az esküvőt például az Agios Ioannis-kápolnában vették fel. Mindenképp érdemes felcaplatni a templomhoz, egyrészt mert szép az épület, másrészt mert pazar kilátás nyílik odafentről a tengerre.Saint-Honorat, FranciaországA Lérin-szigetek két tagból áll, az északi Szent Margit- és a déli, kisebb Saint-Honorat, vagy magyarosan Szent Honorátusz-szigetből. Honorátusz az 5. század elején élt remete volt, aki bejárta a fél világot, hogy egy igazi remetezugot találjon magának, és végül ezen a másfél kilométer hosszú, 600 méter széles kis szigeten találta meg igazi otthonát, ahol valószínűleg senki sem zavarta elmélkedésében.document.write('Saint Honorat');Ma harminc ciszterci szerzetes él a Cannes-tól pár kilométerre fekvő szigeten, akik a lelki gyakorlatok mellett leginkább bor-, likőr-, olaj- és mézkészítéssel foglalkoznak.A parányi sziget leglátványosabb épülete a 11-14. századi ciszterci kolostor és a hozzá tartozó vár, amely a sziget délkeleti partjának szikláin trónol. A szigetre Cannes-ból juthatunk el, ahonnan naponta egy komp közlekedik a szigetekre.document.write('Saint Honorat');document.write('Saint Honorat');Comino, MáltaA Málta és Gozo között elterülő kis földközi-tengeri szigetnek három lakója van. Az egykori kalózsziget egyetlen szállodájában 95 szoba várja az oda látogatókat, az épület már nem mai gyerek, de megvan a maga bája. Ezen kívül találunk még Cominón egy kempinget és néhány kiadó bungalót. A szigeten autók nem közlekednek, amit a kisgyerekes családok különösen élveznek, a rengeteg öböl és barlang pedig a merülők Mekkájává teszi a helyet.document.write('Comino, Málta');Különösen kedvelt hely a Kék lagúna, amely kristálytiszta, türkizszínű vizéről kapta a nevét. Főszezonban itt azért elég nagy a tömeg, sokan jönnek át hajóval Máltáról és Gozóról, hogy itt strandoljanak. Aki háborítatlan természetélményre vágyik, ne július-augusztusban utazzon Cominóra. Kötelező program felmászni a Szűz Mária-őrtoronyba, amely 1618 óta, lassan négyszáz éve magasodik a szigeten.document.write('Comino, Málta');
Ókori romvárosok, csillogó szállodák
Az almától a búzáig, az ökörtől a kapuig legalább 500 török eredetű szót találunk a magyarban - és ez csak az egyik jele annak, hogy ezer szállal összeköti a magyar és a török népet a történelem.Persze a múltat mindenki a saját szájíze szerint értelmezi, a törökök szerint például ottomán őseik egyáltalán nem hódítani jöttek hazánkba, csak meglátogatták a legnyugatabbra szakadt török népet, azaz bennünket. Szóval ők is szeretik a saját nézőpontjukat alapigazságnak tekinteni és egyébként is jelentős hasonlóságot mutat a két népcsoport nemzeti öntudata. Minden jó dolog, ami a világban létezik, török, vagy legalábbis kapcsolódik hozzájuk.Éppen az országos választások előestéjén érkeztünk ebbe az öntudattól duzzadó Törökországba. Transzferbuszunk bele is futott a török miniszterelnök konvojába az autópályán, a másnapi választáson bukta is az előnyét, persze nem miattunk.Ferihegyről 2 és fél órás repüléssel jutottunk el Antalyába a Kartago Tours és török partnere, az Akdem Tourizm jóvoltából, hogy egy hét alatt végignézzük, végigéljük és végigkóstoljuk, mit kínál a Török Riviéra Kemertől Alanyáig tartó 160 km-es szakasza.A Földközi-tenger gyöngyének is nevezett Antalya környékének kedvező fekvését és kellemes mikroklímáját a Toros-hegység által védett síkon már az i.e. II. században felfedezték, amikor Attalosz király várost építtetett itt.A történelem folyamán a vidék számos fennhatóság alatt állt, amelynek tárgyi emlékeivel a helyi múzeumokban - Antalya régészeti múzeuma Törökország második legnagyobb régészeti bemutatóhelye -, illetve a városban kóborolva találkozhatunk.Érdemes kirándulni egyet a környező ókori romvárosokhoz (Phaselis, Adrasant, Olimpus), vagy a Düden vízeséshez is. Természetesen a főszezonban a legforróbb órákat még mindig leginkább a szállodák légkondicionált belső tereiben, medencéinél vagy tengerpartján érdemes eltölteni.document.write('A tengerapart');All inclusive vendégszeretetUtunk első állomása, Kemer városa egy álmos citrus-termesztő település volt, mígnem az 1980-90-es években felfedezték az ingatlanfejlesztők. Ma 100 felett van a különböző csillagzatú szállodák és üdülőfaluk száma a körzetben, melyek egyikében, a Phaselis Rose nevű ötcsillagosban tettük próbára első ízben az all inclusive török vendégszeretetet.Az önkiszolgáló éttermeken túl a nagy szállodák általában többféle - török, olasz, mexikói, keleti - tematikájú a' la carte vendéglőt is üzemeltetnek, ha egy kis pincéres-körbeugrálós kényeztetésre vágyunk. Mert bele lehet fáradni az all inclusive létbe is; a sorban állásba a bárnál és a tálalópultok mellett, a harcba a medence melletti pihenőágyakért. A török tengerpart kedvelt üdülőhely, tehát lesz nyaralótársunk bőven.Természetesen a megfelelő szálláshely kiválasztásával jelentősen csökkenthetőek az esélyek, hogy a turistaáradat a nyaralásunkat negatívan befolyásolja. Aki nem kedveli a nagy szálloda-komplexumokat, az is megtalálhatja a kedvére valót. Ilyen például a Side térségében található Paradise Side Beach Hotel, amely egy tágas nyaralófalu a nagy hotelek minden szolgáltatásával, ráadásul az árfekvése is kedvező.document.write('Török est');document.write('Török est a Paradise Beach-ben');document.write('Animációs design a Phaselis Rose-ban');Alkudozás az Apolló-templom tövébenSide városa szintén ősi múltra tekinthet vissza, hiszen az i.e. 7. században görögök alapították, bár fénykorát a római birodalom idején élte. Utána elnéptelenedett, és csak a krétai törökök 1895-ös bevándorlásakor épült újjá. Az ókori épületmaradványok ott láthatóak mindenfelé a városban. Hangulatos, ahogyan felsétálunk az Apolló-templom kivilágított romjaihoz a nyüzsgő hangulatú kikötővároska esti utcáinak boltjai, bárjai és vendéglői forgatagában, bár andalítónak nem nevezném, mert a török behívó-fiúk elég rámenősek tudnak lenni, ha üzletről van szó. És ha már betértünk, kezdődhet az alkudozás. Amikor kimondjuk, hogy magyarok vagyunk, az általuk meghatározott összegből rögtön engednek, illetve hevesen érdeklődnek, hogy mennyit is ér nekünk az üzlet tárgya. Nyugodtan mondjuk be akár az induló ár felét, és kezdődhet a játék. Viszont ne csodálkozzunk azon sem, ha egy sarokkal arrébb, a fixáras üzletben 17 euróért adják az imént hosszas alku során 20 euróért megszerzett darabot. Ja kérem, a játéknak ára van...Ha autentikusabb dolgokat szeretnénk vásárolni, mint egy török Louis Vuitton, nagyon szép kézműipari dolgaik, kozmetikumaik, csemegéik vannak, mint a lokum, a török csemege.Aki szereti ezt a porcukorba forgatott, keményítőből, cukorból és rózsavízból készült édességet, tudnia kell, hogy a minél frissebb a lokum, annál finomabb, tehát válassza a boltban kapható kimérős fajtát, ne a reptéren vegye meg.document.write('Side');document.write('Side');document.write('Side'); document.write('Side');Édes élet török módraA törökök egyébként is úgy gondolják, hogy az élet édesebben jó, bizonyítandó az éttermeik süteményes pultja roskadásig van rakva a különböző, leginkább mézzel és növényi magvakkal dúsított "nehézbombázókkal". És akárcsak mi, a törökök is szeretnek jókat enni: rengeteg féle sajt, zöldségek, gyümölcsök, raguk, halétel és a klasszikus döner kebab, saslik mindenhol jelen van. Kóstoljuk meg a lachmacunt (bárányhúsos török pizza) vagy a köftét (grillen sütött fűszeres fasírt), és ha mindezek kicsit megülnék a gyomrunkat, hát igyunk meg étkezés után néhány pohár ayrant (sós joghurtital). Esetleg az akutabb gyomorpanaszok kezelésére némi rakit, azaz ánizspálinkát, vagy a kappadókiai borok széles választékát. Vigyázzunk tehát, mert könnyen előfordulhat, hogy a törökországi nyaralás végén a mérlegünk többet mutat.Persze a lerakódni szándékozó kilókkal könnyen megküzdhetünk, ha a nyaraláson is aktívabbra vesszük figurát. Félnapos, napos túrák keretében felvisznek bennünket a hegyek vadregényes folyóvölgyeibe egy kis rafting-túrára, semmi előképzettség nem szükségeltetik, a legnagyobb kellemetlenség a hideg víz, ami ér bennünket. Van itt nyitott terepjárós kirándulás városi és hegyi verzióban, nappal és éjszaka.Aztán ott vannak a szállodai csúszdaparkok és a motorcsónakos siklóernyő, de kora reggel lesétálhatunk a tengerpartra jógázni, vagy kocogni is.Merülj le a cápa mellé!Alanyában, mert a tapasztalatok gyűjtögetése során idáig értünk, meglátogattunk a Sealanya nevű aquaparkot, ahol egész napos programot kapunk. Van itt delfin- és fóka-show, cápamedence bemerülő-ketreccel, rája-simogató, az óriási tengervizes fürdőmedencékben lubickolhatunk mindenféle hal társaságában, a belépőjegy árában az ebéd és a búvárfelszerelés bérlése is benne van.Alanya szintén ókori település, de a csúcsot a 13. századi szeldzsuk uralom jelentette, akkoriban a birodalom téli fővárosa volt. Ebből az időből származnak emblematikus épületei: a Vörös-torony és a vár. Az 1960-as években indult meg a város komolyabb turisztikai fejlesztése, a betelepülő munkaerő jelentősen megnövelte a város népességét és dinamizmusát. Ez a pezsgés jellemző most is Alanyára, sok fesztivált rendeznek itt főleg a szezon idején. Aktív éjszakai élettel a fiatalos városi szállodákban az itteni nyaralás egy pörgős beach-partyvá varázsolható. Természetesen ezen a partszakaszon ugyanúgy megtalálhatóak a nyugodtabb, családokra, vagy akár párokra szakosodott szállodák a buli-hotelek mellett.document.write('Alanyai szállodasor');document.write('Alanya, kikötő éjszaka');document.write('Sealanya vízipark, fókashow');document.write('Sealanya vízipark');Szállodák minden igényreEgy szállodai márkán belül is egyre gyakoribb a specializáció: az elegáns Papillon Hotels-láncnak egyaránt van kimondottan gyermekes családokra, fiatalokra és konzervatívabb vendégekre szabott szállodája. De jártunk olyan háromcsillagos, 24 szobás, házias hotelben, ahol az éppen kicsekkoló német vendégcsalád könnyes szemmel ölelkezve búcsúzott a tulajdonostól, aki elmondta, hogy a vendégkörük 70! százaléka visszatérő.Nekem két volt a kedvencem az út során, az egyik a már említett ötcsillagos Paradise Side Beach, a másik a négycsillagos alanyai Taksim International Oba, ami egy közepes méretű városi szálloda.A Kartago Tours - amely 2015-ben megduplázta törökországi szállodakínálatát - minden igényre és pénztárcára szabva több mint 80 hotelt kínál. Idén már debreceni indulással is indítanak charterjáratot a Török Riviérára. Magyar nyelvű animátor várja a vendégeiket a Mango Clubos alanyai Suntopia Pegasos Clubban és a kemeri Marti Myraban.Ja igen, állítólag a honfoglaló hét vezérünk közül kettő török volt - mondják a törökök.Hogy melyik kettő, arra nem sikerült rákérdeznem, de legalább van egy indokom, hogy visszamenjek.document.write('Diszkrét luxus');
Afrodité szigete: Ciprus
A szépség és szerelem ókori istennőjének szigetén nemcsak a napfény és a tenger, hanem a kulturális és természeti örökség együttes élménye ejti 1124rabul a látogatót.A sziget elsősorban azoknak jó választás, akik szeretik a luxust, a kényelmet, hiszen összehasonlítva a versenytársakkal, itt sokkal kedvezőbb áron érhetők el a kiváló szolgáltatásokat nyújtó 4-5 csillagos szállodák. Ezen kívül rengeteg olyan, még a magyar közönség számára kevésbé felfedezett attrakció és program van a szigeten, mely a kulturális érdeklődést, az aktív kikapcsolódás és a szórakozási igényeket egyaránt kielégíti - foglalta össze a sziget legfőbb vonzerőit Ács Viktória, a Ciprusi Idegenforgalmi Hivatal budapesti kirendeltségvezetője.Aratás tavasszal?Igen! Tavasszal Cipruson már learatták a búzát, nem ritka áprilisban a 25-30 fokos meleg, a türkizkék tengerben is meg lehet mártózni! A napsütéses időjárás miatt itt télen is vannak vendégek, főként skandináv nyugdíjasok, akik akár 3-5 hónapra is beköltöznek a szigetre, hogy napfényt és levegőt szívjanak a sötét északi klímát maguk mögött hagyva. De a szépség és szerelem ókori istennőjének szigetén nemcsak a napfény és a tenger, hanem a kulturális és természeti örökség együttes élménye, a tengerpart mellett benyúló romantikus sziklaszirteken épült kis kápolnák, ókori romok, régi kőházakból épült ősi falvak is felfedezésre várnak. Mindemellett a városokban pezseg az élet, a helyiek nagy vendégszeretettel várják a látogatókat a kis tavernákban, kávézókban, bazárokban, művészeti galériákban vagy múzeumokban.document.write('Agia Napa Nissi Beach');Mesés tengerpartokHa ciprusi utunkat tervezzük, több kiváló tengerparti szakasz között is választhatunk. Agia Napa vagy Protaras fehér homokos aranypartjával első osztályú üdülőhely. Míg Agia Napát főleg fiatalok, a 'bulizós' korcsoport, addig a közeli Protarast - nyugodt légköre miatt - elsősorban házaspárok és gyermekes családok választják. Larnaka és Limassol homokos tengerparti övezete a pálmafás lido tengerparti hangulatot kedvelőknek remek, míg a gyönyörű Pafos (Páfosz) és környéke a vadregényes természeti kincseivel és kulturális látnivalóival varázsol el bennünket. Bármelyikre essen is a választás, csalódni bizonyára nem fogunk! Mindemellett Ciprus egy könnyen bejárható és áttekinthető ország, autóval vagy busszal 1-2 óra alatt szinte bármelyik kívánt úti célt elérhetjük a szigeten.document.write('Vadregényes sziklaszirtek');10 ezer éves történelemA ciprusi ember - azaz a kiprióta - három dologra rendkívül büszke: A sziget Európa legrégebbi kőkorszaki települése, itt volt először rézolvasztás még az ókorban, és Ciprus Európa első keresztény országa. A sziget lakói többnyire a turizmusból élnek. Legnagyobb számban a britek, franciák és németek látogatják, de évente mintegy 12.000 magyar is a szigetországra teszi a voksát. Területe csupán egytizede Magyarországénak, azonban a harmadik legnagyobb mediterrán sziget. Három kontinens, Európa, Ázsia és Afrika csomópontjában fekszik, s földrajzi elhelyezkedése már az ókortól kezdve igen nagy szerepet játszik történelmében. A sziget történelme és civilizációja mintegy 10 ezer évre nyúlik vissza, melyről rengeteg kőkorszaki lelet tanúskodik. Jelentős nyomot hagytak 3500 évvel ezelőtt az ókori görögök, akik 11 városállamot alapítottak mikéniai mintára. Ezt követően több más kultúra is meghonosodott, többek között a föníciai, asszír, frank, velencei, ottomán, brit, mind maradandó emlékeket hagyva maguk után. A sziget ma egy valóságos szabadtéri múzeum, ahol kőkorszaki települések, klasszikus görög emlékhelyek, római kori színházak, villák és fürdők, ókeresztény bazilikák, bizánci templomok és kolostorok, keresztes hadjáratokból maradt várak, gótikus katedrálisok, velencei erődítmények, muszlim mecsetek és brit koloniál stílusú épületek között sétálhatunk.document.write('Ókori villa maradványai Páfoszban');A több mint 80 éves brit gyarmaturalom után 1960-ban megalakult a Ciprusi köztársaság, melyet követően ugyan minden állampolgárnak biztosították az alapvető jogokat, azonban bizonyos kikötések mégis működésképtelenné tették a békés együttélést. A köztársaságot viszont a törökök nem ismerik el, 1974-ben több mint egyharmadát, a sziget északi részét erőszakkal elfoglalták, mintegy 200 ezer görög cipriótát kényszerítve lakóhelyének azonnali elhagyására. Azóta ENSZ békefenntartó haderők vigyáznak a két országrész közötti biztonságra, akik a semleges zónákon állomásoznak. Ennek a megosztottságnak a fővárosban, Nicosiában, vagy ahogy a szigeten hívják Lefkosiában tanúi is lehetünk, hiszen határállomás választja el a város görög és török részét, ahol csak komoly sorban állás és ellenőrzések után juthatunk át egyik területről a másikra. De így maradt lakatlanul az a 52 luxusszállodának helyet adó Famagusta is, mely a világ egyik leggyönyörűbb fehér homokos aranypartja, jelenleg sajnos semleges zóna, így a szállodák és az egész partszakasz is ki van vonva a forgalomból.Nemcsak tengerpart, hanem kész kalandtúra!Ha már Cipruson vagyunk, bármely partszakaszt is választottuk, Nicosiába (Lefkosia) mindenképp érdemes legalább egy félnapos túrát tennünk. A Régészeti Múzeumban mintegy 9 és fél ezer év történelmének nyomaira bukkanhatunk. 1878-ig a brit gyarmatosítás kezdetéig még 3 kapun keresztül lehetett megközelíteni a romantikus óvárost, mára azonban a grandiózus velencei fal, csakúgy mint a városfal bástyáinak egy része a váronak hol a török hol a görög részhez tartozik. A világ egyetlen megosztott fővárosában a görög részen a minaretek körül kiürült, romlásnak és enyészetnek indult üres épületek látványa megdöbbentő, melyet a lőporos hordók felett átkukucskálva saját szemünkkel láthatunk. A várfallal körülvett óváros kanyargós, kaviccsal burkolt kis utcái azonban igazán hangulatosak! Itt a helyi bazárok között sétálhatunk, apró ajándékboltok és hagyományos kis tavernák nyújtanak kiváló vásárlási és étkezési lehetőséget a szabadban.Izgalmas kalandtúrára mehetünk a Protarashoz és Agia Napához közeli festői szépségű Cape Gkreko fokhoz, ahol a különleges növényzet és a sziklás, barlangos partszakasz csodás összhangját élvezhetjük. Nem véletlenül lett divatos esküvői helyszín a sziklaszirten a kis fehér kápolnának is otthont adó Cape Gkreko. A sportosabbak még akár kerékpárral is érkezhetnek, de a botanikai rezervátum kiválóan alkalmas természetjárásra és lovaglásra, sőt még búvárkodásra is.document.write('Cape Gkreko');Agia Napán, azaz jelentése szerint a Szent parton egy 12 századi kolostor nyomaira bukkanhatunk. Az ősrégi legendát övező kolostor mellett található ökomenikus templomban láthatjuk a termékenység után epekedő, majd végül sikerrel járó nők adományait - méghozzá kis szent szobrokat formázó ezüstlapocskák formájában - melyhez természetesen jelentős pénzadomány is jár mindenkor a templomnak! A lakosság egyébként 95%-ban görög ortodox vallású, de bárhol a szigeten úgy katolikusok, mint muszlimok szabadon gyakorolhatják vallásukat. A török minaretek a nagyobb városokban mind ott vannak, jelezve, hogy egykor a több vallású lakosság békében megfért egymás mellett.document.write('12. századi Kolostor Agia Napában');A sziget egyik fő kikötőhelye, Limassol, Yanapától azaz Agia Napától eltérően már nem üdülőfalu, hanem igazi tengerparti város. A legelegánsabb szállodák itt vannak a szigeten, tengerpartja többnyire köves, apró kavicsos, a part mellett végig kerékpárút fut. A város, melyben bizánci és frank emlékek nyomait találhatjuk egyúttal Ciprus borászati központja is, de karneváljáról is híres. Itt találták meg a világ legnagyobb kőedényét, melynek lenyűgöző másolatai a városban több helyen is láthatók egy-egy körforgalom közepén díszelegve. (Az eredeti változat a Louvre-ban van.)document.write('Afrodité szigete: Ciprus');A part városaitól eltávolodva a lejtőkön felfelé kanyarodva a Troodos hegység fenyvesekkel borított természeti kincsei és festői szépségű kis falvai lenyűgözőek. Ha már eljutottunk a Kaledónia vízesés lábához, a Psilo Dendro, azaz a "Magas Fa" kirándulóközponthoz, innen több jelzett turistaúton is elindulhatunk a hegynek felfelfelé. Túránkból visszaérkezve a patak melletti, hűs erdei környezetben fekvő, teraszos étteremben élvezhetjük az elsőosztályú friss pisztráng vagy a kemencében omlósra sült ciprusi bárány különleges ízeit. Igen, a ciprusi bárány más ízű, mint a magyar, a meleg időjárásnak köszönhetően szinte faggyú nélküli és illatos fűszernövényekkel, hegyi füvekkel táplálkozó állat húsa teljesen más gasztronómiai élményt nyújt.document.write('Ciprusi férfiak a kávézóban');A hamisítatlan ciprusi hangulatú Omodos faluban elsősorban szőlészettel és borászattal foglalkoznak a helyiek. Itt érdemes borkóstolóra mennünk, melyre a falu közepén levő üzletek, kávéházak egyikében jó lehetőség is nyílik. Ugyanebben a kis faluban találjuk a világ egyik legrégebbi présházat eredeti berendezéssel. A környéken nemcsak bortermelő falvak, de pihentető hegyi üdülőhelyek és falvacskák is találhatók, érdemes Platres faluba vagy a bájos Pitsiliára is ellátogatnunk.document.write('A Troodos hegységben');Larnaka és Limassol között érdemes meglátogatni az UNESCO örökségbe elsőként bekerülő Choirokoitiát is, ahol a légifelvételről méhkas kinézetű, de valójában 150 kis kör alakú házikó lábazati fala maradt meg. A házak alatt pedig mintegy 9000 évvel ezelőtti, közel 500 emberi csontvázat és kőkorszaki kultúra és mindennapi élet nyomait találták meg. document.write('Görög-római emlékek Kourionban');Kicsit távolabbra, a dél-keleti parton az ókori görög-római Kourion az egyik legragyogóbb megmaradt római kori emlék a világon. A domboldal egyik csúcsán elhelyezkedő, szinte eredeti állapotban fennmaradt színháza, gőzfürdőjének nyomai, a fürdőt borító mozaikok, egy tudományos alapokon megépített vízvezetékrendszer és egy lélegzetelállító tengerre és a környező dombokra néző panoráma fogadja a látogatót. Itt már a rómaiak tudták, hogyan kell összegyűjteni a hegyekből érkezett édesvizet, mely már akkor is nagy kincsnek számított! Jelenleg Cipruson édesvízhiány van. A sziget vízkészletének 750 ezer görög kipriótát és évi mintegy 3 millió turistát kell kiszolgálnia. A víz 75%-a Troodos hegységből származik, melyről az esőt és az olvadó havat gravitációval, csövek segítségével levezetik és összegyűjtik. Régebben a ciprusiak használtak tengervíz-sótlanító berendezést is, azonban amikor a működtetéséhez szükséges kőolajnak felment az ára rájöttek, hogy olcsóbb, ha külföldről szerzik be a hiányzó 25%-ot.document.write('Mozaikok Páfoszban');Ha nyugat felé haladva követjük a tengerpart vonalát elérkezünk Pafosba (Páfosz), ahol nemcsak a tenger szépsége, de ókori romvárosok, régészeti területek kincsei ragadják meg figyelmünket. A ciprusiak még nem nagyon reklámozzák, de jó ha tudjuk, hogy 2017-ben Pafosz Európa kulturális fővárosa lesz! Pafos óvárosa az UNESCO világörökség része, a legnagyobb vonzerőt a környéken a Pafos-i mozaikok jelentik. A világ talán legszebb mozaikjának minden egyes darabja egy-egy mesét mond el az ókori görög világról és mítoszairól. Egy csodálatos tengerparti ókori villa maradványai és a padlózaton fellelhető mozaikok talán azért is maradhattak ilyen jó állapotban, mert egy mezőgazdasági munka folytán csak véletlen kerültek elő a 60-as években.document.write('Ahol Afrodité kikelt a habokból');A Pafosi sziget nyugati partjánál Petra tou Romiou-nál meglátogathatjuk a szépség és szerelem istennőjének 'szülőhelyét'. A legenda szerint ugyanis Afrodité itt kelt ki a habokból. A partszakaszon különösen a naplementék csodálatosak és a hagyomány szerint aki a parton szív alakú követ talál, az örökre szeretni fog és őt is viszont szeretik. Aki ügyes, többet is találhat! Érdemes utunkba ejteni Latchi halászfalut, a helyiek egyik kedvenc üdülőövezetét, ahol valamelyik part menti tavernában mindenképp meg kell kóstolnunk az ízletes hal-mezét.document.write('Pelican étterem');Remek kirándulási célpont Afrodité fürdője is az Akamaszi félsziget északi csücskében. A legenda szerint ebben az apró víztükörben mártózott meg a szépség és szerelem istennője a hűs habokban. Gyönyörű virágok és illatos fűfélékkel szegélyezett sétautak hálózzák be a vidéket, valamint az Akavasi szurdok csodálatos természeti környezete, s a sziget legtisztább és legérintetlenebb partszakaszai várják a felfedezőket. Egyébként Protarasról, Agia Napáról és Larnakából, a 3 legnépszerűbb üdülőhelyről hetente több alkalommal indulnak szervezett buszos kirándulások, Nicosiaába, Troodosba és Pafos szigetére is.Amit mindenképp meg kell kóstolni!A helyi konyha friss és ízletes fűszernövények sokrétű felhasználásán alapszik. A helyi tavernákba betérve megkóstolhatjuk a 'meze' nyújtotta gasztronómiai élvezeteket. Friss saláta olíva öntettel, paradicsom fetasajttal, krémszerű tahini, grillezett halloumi-sajt, ízletes kebab, fűszeres falusi kolbász, grillezett és sült zöldségek, muszaka, báránysültek mind megtalálhatók. A bazárakban is számtalan exotikus aszalt gyümölcs, dió és magfélét találunk végtelen kombinációban. Az egyik legkülönlegesebb a gránátalma szirupba mártott kis mandulás 'kolbászkák' vagy mogyorófélék.document.write('Grillhús meze');A Halloumi sajt, mely az eredeti recept szerint 100%-ban kecsketejből készül, a ciprusiak egyik büszkesége. Kiváló grillsajtként, de találkozhatunk vele natur formájában is, szinte mindenhol fellelhető, a szállodák reggeli és vacsorakínálatában is nélkülözhetetlen. Azonban, ha a legjobbat keressük, érdemes egy helyi sajtkészítőhöz ellátogatni, ahol nyomon követhetjük a sajt kézzel való készítésének összetett folyamatát. Letymbou faluban megkóstolhatjuk a helyi kovásszal készült, római köménnyel, mentával és fahéjjal fűszerezett kenyeret, melyet olykor olívabogyóval és sajttal töltenek.document.write('Ciprusi házi kenyér');
Görög helyzet: a készpénzfelvételi korlátozás nem vonatkozik a turistákra
A görög szakminiszter közleményben igyekszik megnyugtatni a közvéleményt, hogy a turistákat továbbra is magas színvonalon tudják fogadni, és a bevezetett korlátozások semmilyen formában nem érintik őket. Hétfőn nem nyitottak ki a bankok, és limitálták a helyieknek a készpénzfelvételt.A Konzuli Szolgálat oldalán olvasható információk szerint a görög miniszterelnök június 28-án jelentette be, hogy Görögországban június 29-én, hétfőn nem nyitnak ki a bankok. A fenti intézkedéssel egyidejűleg 60 euróban limitálták azt az összeget, amelyet helyi kibocsátású bankkártyával naponta felvehetnek a pénzjegykiadó automatákból.A korlátozások a turistákat alapvetően nem érintik. Külföldi bankkártyákra külön szabályok vonatkoznak. Értesüléseik szerint azokkal továbbra is korlátozás nélkül lehet pénzt felvenni az automatákból. Az automatákat folyamatosan visszatöltik, azonban előfordulhat, hogy átmenetileg kiürülnek, ezért a Görögországba utazóknak javasolják, hogy vigyenek magukkal megfelelő mennyiségű készpénzt. A bakkártyás fizetés elméletileg továbbra is lehetséges, azonban ezek elfogadása feltehetőleg több helyen nehézségekbe ütközik majd.A közhangulat Görögországban feszült, azonban pánik nem érezhető. Athénben a banki és pénzügyi szolgáltatásokat leszámítva a szolgáltatások pillanatnyilag működnek, benzinkutak, illetve a boltok kinyitottak, a tömegközlekedés üzemel. Az intézkedések hatására tömegdemonstrációkra, sztrájkokra a nagyobb városokban lehet számítani, azonban ez a turistaközpontokat, illetve a turisták által látogatott szigeteket feltehetőleg nem érint.Az ország továbbra is biztonságosnak tekinthető.