Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Érdekességek - Magazin
A rovat további hírei
Rejtő-figurák, sivatagi rózsa szárított viperával - Dél-Tunézia igazi arca
Tunéziáról a legtöbb embernek csupán hirdetések szlogenjei jutnak eszébe: napfény, tengerpart, charter, sivatag, teve. Kalandtúrákon edződött utazóknak azonban ez kevés. Ők pont nem erre vágynak, de ha elfelejtik a jól hangzó reklámszövegeket, és az ország turisták által nem járt vidékeire indulnak, nem fognak csalódni.Jugurtha hegyeLe Kefből indulunk délre, az algériai határral párhuzamosan futó főúton. A francia katonai vezetés kedvelhette a hűvösebb, dombvidéki klímát és a jó tunéziai borokat, állapítjuk meg, miközben egy hatalmas táblahegy felé autózunk, immár egyenesen az algériai határ felé. Jugurtha táblája, mely 1 271 méteres tengerszint feletti magasságával remekül kiemelkedik a környező pusztaságból, egy numidiai királyról kapta a nevét, aki időszámításunk kezdetén a rómaiak elleni harcban bázisként használta a jól védhető és stratégiailag remek helyen fekvő táblahegyet.Hiába a római hadsereg által alkalmazott korai sziklamászók, a hegyet csak egy helyen lehet megmászni, tehát lényegében bevehetetlen. Jól tudták ezt már a környéken élő berber törzsek is, akik évezredek óta itt találtak menedéket a külső támadások elől. A nagy felületű platón több ezer ember talált biztos helyet saját maga és jószágai részére. Még a vízről is gondoskodtak a sziklába vájt víztározók formájában. Manapság csak a helyi turisták és zarándokok keresik fel, a nemzetközi idegenforgalom szerencsére elkerüli. Talán ennek is köszönhető, hogy a hegy lábánál szinte minden második kő alatt találok egy skorpiót, és az égen szabadon repkednek a sólymok.Gafsától délre kezdődik a Szahara, itt már könnyebb belefutni a turistákat szállító terepjárókba. A környék hírnevét a "Csillagok Háborúja" című filmsorozat alapozta meg, és sokan csak azért látogatnak el ide, hogy lefotózzák magukat a filmforgatás híres helyszínein. A negyedmillió pálmafájáról híres Tozeur város környéke hemzseg a látnivalóktól, így mielőtt nekivágnánk a sivatagi túrának, mi is ezeket keressük fel. A Negeb-hegység a római seregek védvonalát jelentette a támadó szaharai törzsekkel szemben, így érthető, hogy a hegyvidéki oázisok az időszakos vízmosások miatt többnyire csak délről közelíthetőek meg.Star Wars világManapság a turistákból élő berberek lakják ezt a csodaszép vidéket. Szinte mindenki sivatagi rózsát, ezt a furcsa alakú és formájú gipsz-kristályt árul, a pár centistől a méteres példányokig széles a választék. Chebika hatalmas pálmaerdei, a tapasztott agyagból épült Tamerza áradás által elmosott óvárosa, és Midés, a mély szurdokokkal körülvett település egy nap alatt bejárhatók, de ha szánunk rá időt és megalszunk a kisvárosok vendégházainak egyikében, egy teljesen más világba csöppenünk.Magunk mögött hagyjuk az oázisokat, és Ong Jemal felé vesszük az irányt. Ezt a fantasztikus sivatagi képződményt mindenki láthatta, aki megnézte az "Angol Beteg" című filmet. A tevenyakra emlékeztető szikla több film hátteréül szolgált, többek között itt "rendezték" a Csillagok Háborúja fogatversenyeit is. Pár kilométerrel odébb, a rajongói honlapokról letöltött GPS koordináták, és a tapasztalt helyi sofőrök segítségével könnyen megtaláljuk Mos Eisley települést, mely a filmből jól ismert űrkikötőre emlékeztet. 1978 óta forgatási helyszín, és annyira hiteles, hogy nem lepődnénk meg akkor sem, ha éjszaka két Holdat látnánk az égbolton. A mindössze tizenkét perces filmrészlet kedvéért a stáb több mint négy hónapot töltött itt, míg felépítették a díszletet, és leforgatták a jeleneteket. Hiába, Tunéziában lépten-nyomon a legendás Star Wars epizódok helyszíneibe botlik az ember. A relikviagyűjtők ellen egy itt ragadt statiszta védi a "települést", mely érthető, hiszen az épületek egy-egy darabjáért a fanatikus gyűjtők több száz dollárt is megadnának.Só- és homoksivatagon átA hatalmas sós sivatagon - a Chott el-Jeriden - Nefta felől szeretnénk átkelni, de sofőrünk nem vállalja a kiszáradt sós tavon átvezető rögös utat, így marad az aszfalt, mely 100 kilométeren keresztül szeli ketté a Chott el-Jerid és Chott el-Fejej sólepárlóit. Az úton megjelentek a homokfodrok, a távolban sivatagi vihar van kibontakozóban. Az útszéli boltban kóla, sivatagi rózsa, gazellabőr és szárított vipera kapható.Douze szintén a turisták kedvelt célpontja, a város szélén több száz teve várja a buszokkal érkező csoportokat, akik büszkén öltik magukra a berberek által varrt csíkos "rabruhát", hogy így pózoljanak egymás kamerái előtt. Persze a homokvihart nem bírnák, tevegelésük nem tart tovább pár percnél. Mi mindezt már egy ultrakönnyű, motoros sárkány fedélzetéről szemléljük, majd a vihar közeledtével pánikszerűen landolunk a homokos kifutópályán. Marad a négykerekű cross-autó, mely annyira zajos, hogy csak rallyzáshoz használható, állatlesre még süket tevék között is alkalmatlan.Éjszaka mi is tevékre szállunk, és a hatalmas sivatag háborítatlan részére indulunk, az immár teljes erejéből tomboló homokviharban. Ritka alkalom belefutni egy valódi homokviharba, igazi élmény, amely feldobja a tevegelés monotonitását. A távolból fény dereng, tábortüzünknél már készül a sivatagi lepény, igazi hamuban sült pogácsaként szolgálva a sivatagi vacsora mellé.Homokkal teleszórt vacsoránkat hátrahagyva a környék felfedezésére indulok, mert a tüskés bokrokkal benépesült dűnerendszer remek állatos terepnek ígérkezik. Nem is kell sokat gyalogolni, hogy meglássam az első szkarabeuszt és a kisebb fajtársaira vadászó sivatagi gekkókat. A tábor felől énekszó harsan, sivatagi vezetőink rögtönzött dobszólóval kísért éneklése a lassan kitisztuló égbolton a horizonttól-horizontig tartó csillagos ég felé repíti fantáziánkat. Filmjelenetek és Rejtő-regények figurái kavarognak gondolatainkban, s csak tevéink hortyogása zökkent vissza a valóságba.Matmata barlanglakásaiTerepjáróval a tevéknél gyorsabban jutunk ki az újra feléledő viharból, és meg sem állunk a Dahar-hegységben fekvő Matmata kisvárosig, amely sziklába vájt barlanglakásairól híres. Persze ez is csak a Csillagok Háborúja filmek óta ismert, és a díszletül szolgáló lakás azóta a Sidi Driss Hotel nevet viseli. Konyhája falán George Lucas köszönete és áldása a helyiekre: "Az Erő legyen veletek!"A szállodába folyamatosan jönnek a bámészkodó vendégek, gyorsan lelépünk és egy, a sofőr által ismert család lakását látogatjuk meg. Csak az asszonyok vannak otthon, akik a tunéziai emberek természetes vendégszeretetével fogadnak bennünket, és a lakás minden zugát megmutatják. A föld alá vagy dombokba vájt házak eredete több okra vezethető vissza: a külső támadásoktól védték lakóikat, hiszen a lakás láthatatlan volt az ellenséges erők számára. A tíz méterrel a föld szintje alá süllyesztett ház komfortfokozatát illetően egyszerű, de kitűnően véd a nyári hőség és a téli fagyok ellen.A repülőtér felé vezető út Monastirnál ér véget, ahol már egy másik világ fogad bennünket. A helyiektől hermetikusan elzárt üdülőkomplexumban valóban csak a tenger és a napfény élvezhető, az igazi Tunézia nem itt van.
Még mellimplantátumot is felejtettek a szállodákban
Összeállítást készített a Travelodge brit diszkont szállodalánc azokról a fura és érthetetlen dolgokról, amelyeket a vendégek otthagytak szállodáik valamelyikében. A szállodalánc 527 házában több mint 13 millió vendég szállt meg az elmúlt évben, akik olyan értékes holmikat felejtettek távozásukkor a szobában, mint egy nyertes lottószelvény, egy Bugatti slusszkulcsa, egy negyedmillió font értékű bélyeggyűjtemény, egy 200 darab Erzsébet királynő maszkkal teli doboz (a gyémánt jubileum idején), értékes olimpiai belépőjegyek, egy koffernyi tábla csokoládé, egy gyémánttal kirakott jeggyűrű, egy 600 fontot érő perzsa csincsilla, egy börönd bakelitlemez, egy műfogsor gyémántokkal, egy 50 000 fontot érő Rolex karóra, egy Tiffany eljegyzési gyűrű és 76 500 plüss maci.A Travelodge közleménye szerint minden évben számos bizarr dolog megfordul a talált tárgyak osztályukon, találták már meg Harry Potter eredeti varázspálcáját, egy kismalacot, mellimplantátumokat és egy ismert brit szappanopera forgatókönyvét is. Az elmúlt 12 évben közel 20 000 könyvet is elhagytak a vendégek, ebből 7000 példány a Szürke ötven árnyalata volt.A legbizarrabb talált dolgok között olyanok voltak, mint egy vödör élő rák, amit a Brighton Seafront Travelodge-ban hagyott valaki, aki korábban egy halfesztiválon járt. Egy kicsi Monty nevű piton, akit a Bristol Severn View Travelodge-ban felejtett gazdája. A Percy nevű törpe malackát a Glasgow Cumbernauld Travelodge-ban hagyták el. Egy doboznyi régi Liverpool FC meccs programot a Liverpool Central The Strand Travelodge-ban találtak meg. Az értékes gyűjteményt a Liverpool FC múzeumnak akarta megmutatni a tulajdonosa. Egy gyémánttal kirakott iPhone 5 készüléket, amit személyre szabottan vásárolt a tulajdonosa a telefon angliai debütálása napján. 228 nem fogadott hívással kapta vissza.A Manchester Central Travelodge-ban egy 600 font értékű Kenwood Titanium Major Chef robotgépet felejtettek. A Newcastle Central Travelodge-ban az USA-ból rendelt mellimplantátumait hagyta el szórakozott leendő viselője. A Harry Potter filmekben használt eredeti varázspálcát a Scunthorpe Travelodge-ban magas, 2000 fontos értéke miatt elzárva tartották amíg tulajdonosa vissza nem ért érte. Találtak Wonder Woman jelmezt és négyet felnőtt méretben a Power Ranger piros, fekete, kék és sárga jelmezéből, de még pótkereket is tavaly a szobákban. A leggyakrabban elhagyott dolgok 2012-ben a telefon/laptop töltők, pizsamák, alvós macik, nesszeszerek, könyvek, laptopok/iPadek/Kindle-ek, GPS-ek, mobil telefonok, elektromos fogkefék és táskák voltak a Travelodge hotelekben.
Különleges kényeztetés téli hétvégékre
Semmi nem versenyezhet egy jéghotellel, ha téli pihenésről van szó. Aki ilyen különleges kényeztetésre vágyik, az szemezgessen az alábbi, világhírű szállodák közül.A világ egyik leghíresebb jéghotelje 2001 óta minden évben megnyitja kapuit Québecben. Az idei télen 2013. január 5-től március 24-ig várja a látogatókat. Habár az ágyak jégből vannak kifaragva, különleges matrac és hálózsák borítja őket, hogy a vendégek még akkor is melegben legyenek, mikor az idő odakint mínusz 30 alá süllyed.A szobák hőmérsékletét -3 és 5 fok között tartják. Az árak körülbelül 400 dollártól kezdődnek.A svédországi Jukkasjärviban lévő Icehotel december 7-től április 13-ig áll a vendégek rendelkezésére. A kinti borzongató idő ellenére mind a 47 szoba fel van szerelve az összes kényelmi eszközzel, melyekkel melegen tarthatjuk magunkat, például egy bárral. Az árak egy kétágyas szobában 185 dollártól kezdődnek.Minden évben világhírű művészek gyűlnek össze a svéd faluban, hogy jégszobrokat faragjanak, emelve a helyszín meseszerű atmoszféráját.Norvégiában az Alta folyó partján fekszik egy 1600 négyzetméteres hotel, melyben húsz szoba ötven ágya várja az érkezőket. A hotelben természetesen bár, szalon, sőt még egy jégkápolna is kényezteti a vendégeket, ha esetleg esküvőre adnák a fejüket. A Sorrisnivában 375 dollártól indulnak a szobaárak.
Komponáljon operát integetve
Új attrakcióval bővült a bécsi Haus der Musik kínálata: egy virtuális operaszínpaddal. Az egész emeletet elfoglaló virtostage-en a látogatók puszta mozdulataikkal komponálhatnak operát.A világon egyedülálló installációval, egy virtuális, interaktív és multimediális zeneszínházzal bővült a bécsi Haus der Musik (Zene Háza) attrakcióinak sora. A negyedik emeleten kialakított virtostage-en a látogatók mozdulatai szerint változik a külön a virtuális színpad számára komponált opera zenéje és képi világa.A virtostage egy óriási kivetítőből és a közönség számára kialakított nézőtérből áll, ugyanakkor bárki, bármikor maga is részt vehet a darab alakításában. Ehhez csupán a terem közepére kell állnia, és meg kell lengetnie a karját vagy a lábát. A mozdulatokat szenzorok érzékelik, amelyek ezeknek megfelelően változtatják a zene és a kép intenzitását.A virtostage számára készült darab, a Zeitperlen (Időgyöngyök) egy operaénekesnő, Celeste üvegverandáján játszódik, aki jelent és múltat egybeszőve újraálmodja az előző esti fellépését miközben a veranda egy elképzelt színház kulisszájává változik. A darab csupán egyetlen dolgot nélkülöz: a szöveget. Így ugyanis külföldi turisták is részt vehetnek a virtuális történésekben.Noha a gyerekeket is szívesen látják a virtostage-en, a kicsik decembertől saját operát kapnak: ugyanilyen technológián alapuló színpadon komponálhatják állatkerti operájukat.A virtostage-projekt - amelyben a Bécsi Filharmonikusok és Natalia Ushakova szoprán is közreműködött - 500 ezer euróba került, és még a Haus der Musik tiszteletbeli elnökét, Zubin Mehta karmestert is lenyűgözi: "A virtostage egy újabb zenei mintaprojekt, amely elsősorban a fiatalok előtt nyitja majd meg a zene világának kapuit".
Megnyílt a világ legkeskenyebb háza Varsóban
Megnyílt a világ legkeskenyebb háza, amelyet két többemeletes épület közé ékeltek be a lengyel főváros központi részében.A jogi okokból művészeti installációként felépített 14 négyzetméteres házat egy maximálisan 152 centiméter széles, legkeskenyebb részében 92 centiméteres telken húzták fel. A Keret Háza nevű projekt társfinanszírozását magánszponzorokon kívül Varsó város önkormányzata, illetve az államilag támogatott Nemzeti Kulturális Központ vállalta.A nagy nemzetközi érdeklődésnek örvendő rekordkeskeny házat szombaton Jakub Szczesny tervező, Hanna Gronkiewicz-Waltz, a főváros főpolgármestere és a névadó, Etgar Keret izraeli író nyitotta meg.Az épületbe elsőként a névadó izraeli író költözik be, akinek anyja a lengyel fővárosban született, és abban a kerületben, az egykori zsidónegyedben lakott. A projekt célja Varsó nemzetközi promóciója, ezért a következő négy évben a világ legjelentősebb alkotói mellett fiatal pályakezdőket hívnak meg rezidensként.A kétemeletes, dőlt üvegtetejű, fémvázas épület nem felel meg a lengyel lakóházak szabványainak, ezért csak művészeti installációként jegyezhették be. A piciny lakásba csak néhány létfontosságú berendezés került be: a földszinten egy konyhát és étkezőt, illetve fürdőhelyiséget alakítottak ki, az emeletre az íróasztalon kívül egy könyvespolc és egy egyszemélyes ágy fért csak be.
Red Bull Stratos: küldetés teljesítve!
Az osztrák Felix Baumgartner vasárnap körülbelül 2 és fél órás repülés után sikeresen földet ért, miután kiugrott az őt majdnem 39 kilométer magasságra szállító kapszulából. A sztratoszférából való ugrása során Baumgartner elérte az 1342.8 km/h-ás sebességet, így ő az első ember, aki szabadesése során átlépte a hangsebességet. A 43 éves osztrák pilóta megdöntötte a legmagasabb és a leggyorsabb ugrás rekordját.Felix Baumgartner vasárnap reggel Új-Mexikó sivatagából indult útjára egy kapszulában, melyet egy héliummal töltött ballon szállított csaknem 3 órán át keresztül 39 kilométeres magasságba. A változó légnyomástól egy speciális védőruha óvta. Miután átlépte a kívánt magasságot, az ajtó kinyílt, és pár másodperc múlva következett az ugrás.Baumgartner 4 perc 20 másodpercig zuhant a sztratoszférában, mielőtt az atmoszférába való érkezés lelassította. 1342.8 km/h-ra gyorsult a szabadesés során, ezzel átlépte a hangsebességet. Az ugrást követően pár másodpercig gyorsan pörögni kezdett, majd stabilizálta helyzetét, és sikeresen földet ért Új-Mexikóban. " A kiszállás tökéletesen ment, de aztán elkezdtem pörögni. Azt hittem, csak párszor fogok átfordulni, de aztán elkezdett begyorsulni. Nagyon ijesztő volt. Pár másodpercig úgy éreztem, elvesztem az eszméletem. Nem éreztem a hangrobbanást, mert túlságosan el voltam foglalva azzal, hogy stabilizáljam a helyzetemet. Sokkal nehezebb volt, mint ahogy gondoltam" - mondta az ugrást követően Baumgartner.
Éttermi robotlányok
Nem mindennapi szórakozást kínál vendégeinek egy nemrég nyílt tokiói étterem: 3,6 méteres robotlányok nyújtanak show-műsort a látogatóknak."A betérő külföldi vendégek mind ugyanazt mondják: őrület!" - nyilatkozta büszkén Tokutake Dai, a Robot Restaurant elnevezésű étterem menedzsere a Kyodo hírügynökségnek.A tízmilliárd jenes befektetéssel három év alatt elkészült hely elsősorban nem az általa nyújtott gasztronómia élménnyel kíván kitűnni: bár a 4000 jenes belépő étel- és italfogyasztást is tartalmaz, a vendégek döntő többsége az evés helyett az egyórás robotshow-ra kíváncsi.A robotétterem különféle műsorokat kínál látogatóinak: a Nők és háború című produkció során például táncoslányok motorbicikliket, valamint tank- és repülőgépmodelleket felhasználva harcolnak egymással. Egyéb programokban dobolnak, kínai sárkánytáncot járnak vagy éppen Lady Gaga slágereire rázzák magukat.A műsor fénypontja a női robotok fellépése, amelyek során az egyenként két-két lenge öltözetű lány által irányított gépek az asztalok között kialakított kifutón vonulnak fel, integetnek, pislognak, és a maguk módján táncolnak is.A helynek összesen 15 robotja van, amelyek közül a legdrágábbak ára a 30 millió jent is eléri. Az egyedi felsőtesttel rendelkező gépeket egy japán cég technológiája alapján gyártották. A szigetország világelsőnek számít a robottechnológa terén, ott dolgozik a föld ipari robotjainak mintegy fele.Habár korábban egyes japán cégek robotháziállatokat és egyéb szórakoztató célú, a maguk módján intelligens gépeket dobtak piacra, korábban még nem fordult elő, hogy a robotok táncosként bocsássák áruba kasztnijukat. A robotétterem a gépemberek első grandiózus szórakoztatóipari megjelenése a szigetországban.A Sindzsuku kerület híres-hírhedt piroslámpás negyedében található étterem a menedzser elmondása szerint igen népszerű, és nem csak a férfiak körében: állítása szerint a vendégek 40 százaléka nő."Nem igazán tudom, hogy mi volt ez" - mondta a Reuters hírügynökségnek a show egy látogatója, míg egy másik vendég azt nyilatkozta: "Őszintén szólva nem tudom, hogy mit vártam, de abban biztos vagyok, hogy ilyet sehol máshol nem láthatok".A japán fővárosban számos más formabontó étterem üzemel: katolikus templomnak és börtönnek berendezett bár, macskakávézó, vámpír- és nindzsaétterem, valamint az Alice csodaországban című könyv alapján kidekorált étkezde is található Tokióban.
Túlhájpolt szállodai szolgáltatások
Ahogy újabb és újabb szolgáltatások lesznek egyre népszerűbbek, úgy próbálnak ezekkel lépést tartani a szállodák is. Megújulnak a belső terek dizájnjai, egyre több a szórakozási lehetőség, és az elérhető eszközök is folyamatosan bővülnek. A technikai megszállottak elcsábítására sok szálloda high-tech kütyükkel szereli fel szobáit. Egyes házak versenyre kelnek a szórakozóhelyekkel is, exkluzív bárokkal várják a vendégeket. A vendégszobák is különlegesebbek lettek. A Travel+Leisure most összegyűjtötte azokat az új szállodai trendeket, amelyek szerintük túl vannak értékelve. Párna menü Normális esetben egy szálloda habszivacs vagy tollpárnákat kínál, attól függően, melyik vendég mit használ szívesebben. Egyes hotelek igyekeznek ebben is túllicitálni egymást: náluk úgynevezett "párna menüből" válogathatnak a vendégek, a fentieken túl lehet kérni henger alakú párnát, memóriahabos párnát, vagy "body hugger" derékaljakat. Szabad belátás a fürdőbeA szolgáltatás kifejezetten párok számára készült, a fürdő alkalmatosság a szállodai szobában, vagy két helyiség között kap helyet, különlegessége, hogy fal helyett egy üveglap választja el a lakótértől. Így a hálótárs meglesheti hogyan tisztálkodik oldalbordája. Kényeztetés a háziállatoknak Voltak olyan idők, amikor egy jobb szállodába kizárt dolog volt bevinni a háziállatot, különösen egy kutyát. Mostanság az sem gyakori, hogy úgy kényeztessék őket, mintha emberek volnának. Olyan szolgáltatásokat is kínálnak kifejezetten a háziállat számára, mint a masszázs, a szobába kérhető húsos jutalomfalat, a rendszeres kutyasétáltatás, pedikűr, kisállat wellness. Az ágy mint hitvallásSok szállodában az ágy nem pusztán a kényelemért van, a dizájn legalább annyira fontos, mint a funkció. Hatalmas fejtámlák, számtalan párna, különleges ágylábak, kendők, ágyterítők mind-mind gyakori eszközei a szállodai önkifejezesének. Keleti kényelem, sátorban Nem ritka, hogy a tengerpartokon exkluzív sátrakat állítanak fel, hogy védjék a nyaralókat az tűző napsugártól. Ezek a kis építmények valahogy a szállodákba is bejuttottak, ahol úgy vislekednek, mint VIP vendéghelyiségek. A fura, épületen belüli épületben ételeket, italokat szolgálnak fel, wifit kínálnak és nagy kijelzős televíziókat nézhetnek bennük a vendégek. Vers mindenkinekSok szálloda gondolhatja, hogy pusztán egy hívogató ágyat találni a szobában nem elég a becses vendég számára, ezért mindenféle bekészítésekkel igyekeznek meglepni őket. Nem várt meglepetés lehet például egy csokor virág. De ami még ennél is meglepőbb, egy olyan versike, amit személyesen a vendégnek írtak. Vízalatti hangfalakEzekkel akár táncolni is lehet úszás közben, de főleg zenét hallgatni úszás közben. Minden bizonnyal van olyan vendég, akinek ez vonzó, de legtöbbjük egész egyszerűen csak kíváncsi rá, hogy az milyen. Szakosított komornyikok Az egy dolog, hogy egy szállodában komornyik is jár a szobához, de egyes hotelek a külön feladatokra külön szakosodott komornyikokat alkalmaznak. Így például ha a vendég elakad valamilyen számítógépes feladattal, az e-komornyik segít neki. Szín- és illatterápia Mindenki szereti, ha jó illatú a lakótere. Egyes szállodák ebbe jó mélyen belegondoltak, és a légkondícionálóval illatanyagokat is juttatnak a szoba levegőjébe. Mások fényterápia gyanánt különleges világítási rendszert kínálnak.
A képeslap halála?
A képeslapokra nézve egészen lesújtó eredményt hozott az brit O2 mobil szolgáltató 2000 fő megkérdezésével a közelmúltban készült tanulmánya.A kutatásból kiderül, a 2000 brit felnőtt közel fele, 46%-a életében nem küldött még képeslapot nyaralása során és mindössze 16% az, aki rendszeresen ír a barátainak, kollégáinak, családtagjainak, írja a Tnooz. A megkérdezett emberek 55%-a az elmúlt egy évben nem is kapott ilyen postai küldeményt. A válaszadók közül ötből három mobiltelefonon sms-ezik haza a nyaralásból. Közel 40%-a az utasoknak szokott hazatelefonálni, míg egyharmaduk a Facebookot használja arra, hogy képekkel és posztokkal üzenjen az utazásból. A kutatás szerint e-mailt a nyaralók 29%-a ír.Mi is a baj a klasszikus képeslapküldéssel?A válaszadók 38%-a szerint túl lassan ér haza így az üzenet, 36% pedig macerásnak találja, hogy a képeslap feladásához bélyeget és postaládát keressen. Elég érdekes eredmény, hogy azok a válaszadók, akik semmi kivetnivalót nem találnak a Facebookos posztolgatásban, a képeslapoknál azon is reklamáltak, hogy a postás elolvashatja a képeslapra írt üzenetet.Egy másik kutatás szerint, amelyet a Generator Hostels végzett, a helyzet nem ennyire borús. Igaz, az ő mintájuk kisebb, csak 500 fő körüli volt. Szerintük az utazók (a kutatás külön figyelmet fordított a fiatalabb generációra) 28%-a küld haza képeslapot utazás során. Habár ez a csoport nagyobb arányban használta a "toll-képeslap-bélyeg-postaláda" kombinációt, mégis azt válaszolták (73%), hogy elsődlegesen a Facebookon tartják a kapcsolatot. Ezt követi 60-60%-kal az SMS és a telefonhívás. A különféle okostelefonos alkalmazásoknak köszönhetően a videós kapcsolat is egyre népszerűbb, a megkérdezettek pontosan harmada használ ilyet.