Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Gasztronómia - Magazin
Görög tipp háziasszonyoknak, a hagymaszag eltávolítására

A hagyma sokak ellensége, pedig senkinek sem ártott még, sőt! A görög atléták versenyek előtt jó nagy adag fokhagymát fogyasztottak, csakúgy mint az ókori harcosok, valamint Hérodotosz, ókori görög történetíró szerint a piramis építői is minden alkalommal belakmároztak a fokhagymából, amely megóvta őket a lázzal járó fertőzésektől. Az egyiptomiak egykor annyira tisztelték a fokhagyma gyógyító erejét, hogy előfordult, hogy fizetőeszközként használták. A középkori Európában a légszomj és még a pestis ellen is a fokhagymát javasolták. A fokhagyma vértisztító, baktériumölő hatású, amelyet számos megbetegedésre használnak alternatív megoldásként.Régi iszlám mese szerint a fokhagyma ott nőtt ki, ahol a paradicsomból történő kiűzetése után az Ördög a lábát a földre tette. Más középkorból származó népi hiedelmek szerint a fokhagyma ördögűző, amely távol tartja a gonoszt. Egyes feltételezések szerint az a babona, miszerint a fokhagymának ördögűző hatása van, abból alakult ki, hogy régen a lepra idején az ember a fokhagymával távol tudta tartani magától a többi embert, így elkerülve a fertőzést. Az igazságot mindenki maga döntse el, egy azonban biztos. A fokhagyma fontos alapja az alternatív gyógyászatnak, erősíti az immunrendszert, véd a gombás fertőzésektől, csökkenti a vérnyomást, a vérrögképződés esélyét, és további számos gyógyhatással bír.Görögországban szeretik a hagymát, néhány legismertebb görög étel hozzávalói között is szerepel a hagyma. A Gyroshoz és a görögsalátához pl. fehér hagymát használnak, amely a szokásosnál enyhébb íze miatt nagyon finom a salátákba!Manapság azonban sokan az erős szaga miatt nem szeretik a hagymát, pedig a szag hamar elszáll, de ennek ellenére találtunk valamit a hagymaellenzőknek. A Tsantiri Magazin arra hívta fel olvasói figyelmét, hogy hogyan lehet a vágott hagyma, illetve fokhagyma erős illatát eltüntetni az ember kezéről. Azt írták, ha szeretnénk felesleges költségek és vegyszerek nélkül eltüntetni a hagyma szagot bőrünkről, dörzsöljük be egy csipet görög kávéval a kezünket. Azt is írták, hogy a lakás légköréből hogy lehet elnyomni a hagymaszagot; ez esetben tegyünk egy kis őrölt görög kávét a forró tűzhelyre, ezzel sikerül megszabadulnunk a kellemetlen szagoktól a konyhában, továbbá a konyhát átjárja majd a kellemes aromájú kávé illatával...
BŐVEBBEN
6+1 tipp a sztárséfektől
A február végén megrendezett négynapos Nespresso Atelier rendezvénysorozaton a kávé és a csúcsgasztronómia találkozásának lehettünk szem- és íztanúi. Most a sztárséfekből álló Atelier-csapat: Sárközi Ákos (Borkonyha), Palágyi Eszter (Costes Restaurant), Barna Ádám (St. Andrea Wine & Gourmet), Segal Viktor és Ádám Csaba (Olimpia Vendéglő) olyan praktikákat oszt meg velünk, amiket bárki hasznosíthat a mindennapokban.1. A tejföl a jolly jokerSárközi Ákos, a Michelin-csillagos Borkonyha séfje szerint egy háztartás nélkülözhetetlen alapanyaga a tejföl, mindenképpen legyen a hűtőnkben egy pohárral, mert bármikor jól jöhet. Jól variálható és az egyszerű ízeket is gazdagítja. Ami a francia ételekben a tejszín és a vaj, az a magyar konyhában a tejföl.2. A kávé, mint fűszerLássuk be, a kávé sokkal több, mint egy csésze felfrissülés. Bátran használhatjuk ételekben is. Segal Viktor tanácsa, hogy tekintsünk rá fűszerként, ízesítsünk vele pl. húsokat, de készíthetünk belőle szószt, vagy akár habot is. Bátran kísérletezzünk, hiszen sokszor a látszólag nem összeillő alapanyagok is alkothatnak tökéletes ízpárokat.3. Készüljünk rá a főzésreBarna Ádám, a St. Andrea Wine & Gourmet Bar séfje szerint az otthoni főzéskor is érdemes alkalmaznunk a Mise en place technikáját, ami annyit jelent, hogy minden ételkészítéshez szükséges eszközt és alapanyagot előkészítünk és rendszerezünk, amire a főzéskor szükségünk lesz. Ezzel gyorsítjuk a főzési folyamatot és biztos, hogy tiszta és rendezett környezetben alkothatunk. 4. Az egyszerű a nagyszerűHinnénk vagy sem, de Palágyi Eszter, a Costes Michelin-csillagos sztárséfje rajong az egyszerű, magyaros ételekért. Tervezzünk mi is ezekkel a hétköznapokban is: egy szaftos pörköltnek, egy tartalmas főzeléknek vagy egy rakott krumplinak van helye a mai modern konyhákban is. Apró kis ötletekkel feldobhatjuk ezeket az ételeket is. Például csinálhatjuk a rakott burgonyát franciásan hajszálvékonyra vágva, és egy könnyű besamel mártással rétegezve. Emellé persze még a hagyományos alapanyagok is belekerülhetnek, például a tejfölt elkeverjük a mártással, a kolbászból csinálhatunk chipset, de a tojást is posírozhatjuk.5. Színek és harmónia a tányéronEvéskor nem csak az ízek, hanem a vizuális élmény is hozzájárul az étkezés tökéletességéhez. Ádám Csaba, az Olimpia Vendéglő séfje arra bátorít minket, hogy tálaláskor játsszunk a színekkel és a formákkal is, legyen szó egy-egy szép és különleges kerámia tányérról, apró ehető virágokról vagy színes zöldségekről.6. Állagok és textúrákA játék a textúrákkal, szintén a legtöbb séf arzenáljában helyet kap. Segal Viktor például többféle textúrát használ egy tányéron, és erre bátorít mindenki mást is. Ha például sok puha, lágy összetevőt teszünk a tányérra, akkor teremtsünk egyensúlyt azzal, hogy valami roppanósról is gondoskodunk, amit majd élmény lesz elrágni. Ha viszont szárazabbak az összetevők, akkor a tányérra megfelelő mennyiségű szósznak vagy jus-nek is kerülnie kell. Izgalmas és gyakran alkalmazott fogás, hogy ugyanaz az alapanyag több formában szerepel a tányéron - például zellerhab, párolt zellerkocka és zeller chips. Persze, sose vesszünk el a részletekben, ne hanyagoljuk el a fő attrakciót.+1. Használjunk szezonális alapanyagokatSéfeink egyetértettek abban, hogy a jó étel a jó minőségű, szezonális alapanyagokkal kezdődik. A természetes körülmények között termett zöldségekben és gyümölcsökben több a tápanyag és vitamin, ráadásul használatukkal a helyi termelőket is támogathatjuk. Márciusban az alma, burgonya, cékla, fekete retek, fokhagyma, petrezselyemgyökér, sárgarépa, vöröshagyma és a zellergumó a legnépszerűbbek, de itt a tavasz, és vele az új, friss ízek.
Bejött a lejárt szavatosságú élelmiszerek boltja Koppenhágában
Nagy siker a lejárt szavatosságú élelmiszerek boltja Dániában, az ilyen termékeket árusító szupermarket már a második üzletét nyitja Koppenhágában.A Wefood projekt Koppenhága Amager negyedében nyitotta meg első üzletét év elején, majd novemberben a felkapott Norrebro negyedben is hatalmas sikert aratott - írta a The Guardian brit napilap online kiadásában."Fantasztikus, hogy ahelyett, hogy kidobnák az ételt, eladják pénzért. Jó ügyet támogatunk ezzel" - mondta egy dán egyetemista, miután húsz koronáért (840 forintért) vásárolt egy üveg olívaolajat. Egy nagymama egy üveg lekvárt vett, amelyet unokáinak ajándékoz karácsonyra. "Az édességek száz évig is eltarthatók, mert cukor van bennük" - tette hozzá.A lejárt szavatosságú élelem árusítása törvényes Dániában, amennyiben egyértelműen feltűntetik rajta, hogy lejárt, és fogyasztása nem jelent közvetlen veszélyt. "Megnézzük, megszagoljuk, megtapogatjuk a terméket és megállapítjuk, hogy fogyasztható-e" - mondta Bassel Hmeidan, a projekt vezetője.Jótékony célokra fordítják a bevételtMinden termék termelők, importőrök, exportcégek és helyi szupermarketek adománya, a Wefood önkéntesekből álló csapata összegyűjti és értékesíti őket. Az üzlet bevétele jótékony célokat szolgál.A termékek ára körülbelül feleannyi, mint máshol, a készlet azonban nem kiszámítható. A kínálat ugyanis attól függ, mit sikerül beszerezni az adományozóktól.A kidobott ételek témája az elmúlt években került a figyelem középpontjába. Egy kezdeményezés hatására Franciaországban megtiltották például az eladatlan élelmiszer megsemmisítését, egy nemzetközi kávézóhálózatban pedig szemétbe szánt, ám fogyasztható alapanyagokból készült ételeket szolgálnak fel.Szeptemberben az angliai Leedsben nyitotta meg az ország első hasonló üzletét a The Real Junk Food Project. Az angol projekt elsősorban a szegények élelmezésére koncentrál, a vásárlók a termékekért annyit fizetnek, amennyit tudnak.Probléma a tömeges pazarlásAz ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO novemberi jelentése szerint az élelmiszerek tömeges pazarlását generálja, hogy a szupermarketek a tökéletes küllemű termékeket preferálják és önkényesen használják a "minőségét megőrzi" jelöléseket. A szervezet szerint ha az emiatt eldobott élelmet felhasználnák, azzal el lehetne látni a világ éhezőit.A világon évente csaknem 1,3 milliárd tonna élelmiszert pazarolnak el, többet mint amennyire a világon éhező egymilliárd ember ellátásához szükség lenne - közölte a FAO.
A rovat további hírei
Disznótoros Kolbászfesztivál Budapesten!
Disznótoros Kolbászfesztivál Budapesten!Igen, Budapesten a kétmilliós nagyvárosban, 100% hagyományőrző gasztro-fesztivál lesz! A Magyar Vasúttörténeti Parkban 2015. október 16-18-ig rendezik meg, 10 hektáros rendezvényterületen. Nappal családi programok, folklór műsorok, disznóvágás bemutatók és óriási kolbászvásár várja a vendégeket 3 napon át.Magyarország legújabb gasztro-fesztiválján, amely második alkalommal kerül megrendezésre, a kolbászválaszték óriási lesz. A medvekolbásztól a Csabai csípősig mindenféle kolbász megvásárolható lesz, közvetlenül a termelőktől. Fontos hangsúlyozni: csupa olyan háztáji kolbász, ami a boltokban nem kapható! Ráadásul a kolbászokon kívül mindenféle disznótoros finomság, a tepertőtől a cigánkáig, sajtok, fűszerek, stb... A Borteraszon híres magyar borvidékek mutatkoznak be borkóstolással. Lesz még Gasztro utca és Vásártér is a 3 kolbászutcán kívül. A Borterasz előtti területen délelőttönként, a Disznótoros sátorban pedig ebéd után lesz disznóvágás és feldolgozás bemutató, mindhárom napon. A böllérek és mészárosok népviseletben, hagyományőrző eszközökkel mutatják be, hogyan történt száz évvel ezelőtt a disznóvágás. A Víztorony Parkban felépített 140 éves Csabai Tájház előtt pedig nem más, mint a világhírű Csabai kolbász készül majd. Falain belül az egykori alföldi élettel ismerkedhetnek meg a látogatók. Budapesten egyedülálló lesz ez a múltidéző bemutató, ahol kiderül: a főváros eljött a fővárosba, mármint a kolbász fővárosa megérkezett az ország fővárosába.A Disznótoros Kolbászfesztiválon a zenei kínálat is hatalmas lesz, immár három színpaddal várják a közönséget. A fellépők listája hosszú, elég legyen most annyi, hogy a legnagyobb szabású Fásy Mulatót is itt rendezik meg. A látványosságok hosszú listájáról néhány csemege: oldtimer autó kiállítás, veterán traktorok, gőzmozdonyok, lóvasút, kerti vasút, stb...További információ a Kolbászfesztiválról ITT.
Mexicoi konyhaművészet
A mexikói konyha három fontos ételen alapszik: a tortillán, a babon és a chilin. A tortilla kicsi húspástétomos vajas sütemény magokkal megszórva. A babot általában főve, vagy fagyasztva fogyasztják, tortillával, vagy magában. Nagyon kedvelt országszerte a jugos, amely finom gyümölcslé, és az utcákon lépten-nyomon vásárolható. A mexikóiak általában a híres tequillával koktélként fogyasztják.Néhány növényi mag különös karriert fut be. A szentjánoskenyérfa-magok például annyira egyformák, hogy évszázadokon át ezekkel mérték a drágaköveket. A Theobroma cacao magját Amerika őslakói, elsősorban az azték és maja indiánok tartották nagy becsben: Mexikóban, a XVI. század elején, a kakaóbab volt a pénzgazdálkodás alapja. Ezt követően még hosszú ideig pénzként használták egész Közép-Amerikában és Dél-Amerika északi részének nedves trópusi esőerdő-területein, ahol a 10-15 méteres örökzöld növény őshonos.A hódítás előtti indiánvilágról szóló, színes festményekkel, rajzokkal illusztrált fakéreg kódexek élethű képet idéznek a Tlatelolko-piacról, ahol az árucikkekért kakaóbabbal fizettek. A kor e leghíresebb piactere az azték birodalom fővárosában, a mai Mexikóváros helyén, Tenocstitlánban volt.Európába Kolumbusz mások szerint Cortez hozta az első terméseket Mexikóból. Latin nevét Linné adta. A Theobroma, azaz az istenek tápláléka, találó név. Magjából készült ugyanis a mexikói indiánok ősi tápláló itala, a sokoatl. A megőrölt magokat kukoricaliszttel, vízzel, esetleg mézzel keverve, és az egyik orchidea termésével, a vaníliával ízesítve habzó italként fogyasztották. Ez volt az első csokoládéital a világon.A csokoládé tehát Mexikóból terjedt el a közép-amerikai indián civilizációkba, és Peruba is, majd Amerika felfedezésével s a spanyolok közvetítésével Európába.Utazz velünk Mexikóba!!! Utazásaink széles választékát ITT keresd!
Sztárszakácsnő az Air France fedélzetén
A héten Anne-Sophie Pic, az Air France új sztárvendég séfje főz a Párizsból New Yorkba tartó AF008-as járaton, akinek a menüsorát az elkövetkező hat hónapban élvezhetik az utasok. Az utazás alatt a három Michelin csillagos séf különleges gourmet fogásokkal lepi meg a Business osztály utasait. A neves szakács előzetesen személyesen mérte fel az utasok igényeit, észrevételeket-javaslatokat gyűjtött, és azt is elmagyarázta, miként lehet összhangba hozni a magas minőségű gasztronómiát a fedélzeti ellátás korlátaival.Anne-Sophie Pic-hez a Servair séfje, Michel Nugues is csatlakozott. A francia szakács a légiutaskísérőkkel osztotta meg tapasztalatait, akik a fogások helyes tálalási módját is elsajátíthatták. Az Air France leányvállalatának és légi ellátás specialistájának, a Servairnek az is a feladata, hogy biztosítsa: a Michelin csillagos séfek fogásait az utasok az eredeti ízvilágban és frissességben élvezhessék akár 9000 méter magasban is.Mesés ízek és illatok Anne-Sophie PictőlMiután decemberben és januárban a szakácsnő fogásai elvarázsolták a La Première kabin utasait, Anne-Sophie Pic most az Air France Business kabin számára állított össze öt vadonatúj fogást. Az új kreációk ízvilága igazán egyedi, hiszen a séf az erőteljes aromákat vegyítette a legfinomabb illatokkal. Az új menüsorban olyan különlegességek találhatók, mint: sült borjú royal quinoa-val, sült piros paprikával és ananásszal, vagy enyhén sült tőkehal krémes fekete rizzsel és kókusztejjel. A különlegességeket havonta kétszer cserélik a törzsutasok kedvéért.Anne-Sophie Pic az egyetlen francia női szakács, aki három Michelin csillaggal rendelkezik, valamint 2011-ben a világ legjobb női szakácsának is megválasztották. A séf autodidakta módon tanulta a mesterséget miután üzleti profilú iskolában végzett. Ez a nem mindennapi életút vezetett ahhoz, hogy konyhája mára ennyire intuitív és érzelmi ízvilágot árasszon."Szakácsok a Fedélzeten"Az Air France utasai egész évben élvezhetik a "Szakácsok a Fedélzeten" kezdeményezés előnyeit. Itt lehetőség van arra, hogy a Servair egyik szakácsa bevezesse az utasokat a fedélzeti ellátás kulisszatitkaiba. Anne-Sophie Pic mellett a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről Szöulba tartó gép fedélzetén pedig Servair elismert szakácsa, Eric Wilmes képviseli a legmagasabb minőségű kulináriát. A "Szakácsok a fedélzeten" eseménysorozat a Twitteren is követhető: #AFchefsonboard