Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Hírek, aktualitások - Magazin
A rovat további hírei
Átadták a világ legmagasabb épületét
Luxuslakások és irodák mellett egy Giorgio Armani tervezte hotel is helyett kapott a világ legmagasabb épületében, melyet hétfőn este adnak át Dubajban.A Burdzs Dubaj, azaz a Dubaji Torony végső magasságát hivatalosan egyelőre nem jelentették be, azt azonban tudni lehet, hogy meghaladja a 800 métert, s már ez is messze túlszárnyalja a jelenlegi rekorder tajvani Tajpej 101-torony 509 méteres magasságát. A "függőleges városnak" is nevezett épület több tíz kilométer távolságból is látható, s a levegőből magányos, égbe meredő tűre emlékeztet. "Nem láttuk előre, milyen magasra jutunk el" - mondta az épületszerkezettel foglalkozó egyik mérnök, Bill Baker. A kivitelező cég, a chicagói székhelyű Skidmore, Owings & Merill szakembere úgy fogalmazott: egyfajta "felfedezőút, tanulási folyamat" volt az építkezés. A kezdeti tervek szerint az épület csak tíz méterrel szárnyalta volna túl a Tajpej 101-et, de a fejlesztő Emaar Properties az építkezés megkezdése után is folyamatosan arra sarkallta az építészcéget, hogy egyre magasabbra jussanak - magyarázta Baker. A Burdzs nemcsak a legmagasabb épület a világon, de egyúttal a legtöbb emelettel, a legmagasabb látogatható szinttel és a legmagasabb kilátószinttel rendelkező is. A világ legmagasabb építménye is, megelőzve a 628 méteres észak-dakotai TV-tornyot. A torony végső állapotában több mint 160 emeletből áll, ezzel mintegy 50 szinttel előzi meg a chicagói Willis - korábbi nevén Sears - tornyot. Az üveg-fém épületet Dubaj uralkodója adja át hétfő este tűzijáték kíséretében, és szigorú biztonsági intézkedések közepette. A helyi lapok a dubaji rendőrség egy magas rangú vezetőjét idézve arról írtak, hogy több mint ezer rendőrt, többek között mesterlövészeket rendeltek ki a helyszín biztosítására. A Burdzs Dubaj építési munkálatai 2004-ben kezdődtek, és gyorsan haladtak. 2007 januárjára a többezer munkás, köztük sok Indiából érkezett alkalmi munkavállaló, már száz emeletet felhúzott. Emberi jogi szervezetek tiltakoztak a munkásokkal való bánásmód miatt, környezetvédő szervezetek pedig azt nehezményezték, hogy a torony hatalmas energiaszükséglete tovább növeli az emírség egyébként is kimagasló karbonlábnyomát. A megaberuházás a felhőkarcoló mellett magában foglalja az azt övező 500 hektáros terület fejlesztését is, ami a tervezők reményei szerint új üzleti és lakóközpontot alkothat a meglehetősen szétszabdalt városban. A Burdzs Dubajt kisebb, ám vadonatúj felhőkarcolók tucatjai veszik körül, és a közelben van a Közel-Kelet legnagyobb bevásárlóközpontja is. A teljes beruházás a most átadott toronnyal együtt a fejlesztő Emaar Properties szerint 20 milliárd dollárba (közel 3800 milliárd forintba) kerül. A torony építésének költsége önmagában 1,5 milliárd dollárra (283 milliárd forintra) rúg. Elemzők szerint a torony önmagában ráfizetéses lenne, marketingértéke azonban jelentős, hiszen ráirányítja a világ figyelmét Dubajra. Erre szüksége is van a 100 milliárd dolláros adósságállomány alatt nyögő emirátusnak, mely a gazdasági válság hatására 2009-ben kénytelen volt a szomszédos miniállamhoz, Abu-Dzabihoz fordulni egy 25 milliárd dolláros pénzügyi mentőövért. Dubaj tőzsdéje is a válság egyik fő vesztese volt. Sokak szerint a torony átadása után az ország néhány évig szünetelteti a presztízsberuházásokat, és inkább gazdasága rendbeszedésére koncentrál. (MTI)
Egységes európai szállodai besorolás születik - Magyarország jövőre csatlakozik
Jövőre újra meg kell szerezniük csillagaikat a magyar szállodáknak. Magyarország alapítótagja annak a múlt héten alakult szövetségnek, amely kidolgozza azt a kritériumrendszert, amely egy egységes európai szállodabesorolási rendszert biztosít. A magyar szállodák számára gyökeres változásokat hoz a jövő év. Két paradigmaváltás is történik a szakmában, nagyjából egyidőben. Egyrészt a szállodák számára megszűnik az osztályba sorolás kötelezettsége. Az annak alternatívájaként megjelenő védjegyrendszerhez tetszés szerint csatlakozhatnak a hotelek. Másrészt, ha csatlakoznak, mert meg szeretnék őrizni csillagaikat, egy egységes, európai rendszerben foglalnak majd helyet, amely most van születőben, és amelynek szükségességéről hosszú évek óta folyik a diskurzus az öreg kontinens országainak szállodaszektoraiban.A Magyar Szállodaszövetség is alapítótagja a Hotelstars Union nevű szövetségnek, amely az Európai Szállodaszövetség, a HOTREC ernyőszervezeteként jött létre azzal a céllal, hogy egységesítse Európában a csillagokkal való kategorizálást. A szövetség a cseh, holland, német, magyar, osztrák, svájci és svéd szállodaszövetségek összefogásával alakult meg Prágában december 14-én. A Hotelstars Union a különböző országokban érvényben lévő kritériumrendszerek összehangolásával, egységesítésével azt kívánja elérni, hogy átláthatóbbá váljon a vendégek számára mely hoteltől mit várhatnak, ezáltal jobban megfeleljenek a hotelek a fogyasztóvédelmi igényeknek, és nagyobb elégedettség jellemezze vendégeiket.A közös szállodai minősítési rendszer, amely a jelenleg érvényben lévő német kategorizáláson alapul, összesen 270 feltétel teljesítésén nyugszik. Az új követelmények nagy hangsúlyt helyeznek a szállodák magas minőségű szolgáltatásaira, egyebek mellett a wellnessre, vagy a kifogástalan alváskomfortra. Az új rendszert már a jövő év elején alkalmazzák Ausztriában, a Cseh Köztársaságban, Németországban és Svédországban. Magyarországon a jogi keretek megteremtésével előreláthatólag 2010 második felétől csatlakozhatnak hozzá a hotelek, míg Svájcban és Hollandiában 2011-től vezetik be.A mintegy 17 ezer házat és egy 130 millió fős piacot lefedő 7 alapító ország további uniós tagországok csatlakozását várja a jövőben a Hotelstars Union soraiba, ezzel fokozatosan létrejöhet az egységes, harmonizált szállodai minősítési rendszer Európában.És hogy mindez mit jelent a hazai szállodák számára? „2010 közepére várhatóan elkészül a védjegyrendszer, amelynek használatára, az arra kedvet érző hotelek az onnan számított egy évig jelentkezhetnek. Amelyek jelentkeznek, továbbra is 1-től 5-ig terjedő csillagos besorolásban maradhatnak, amelyek nem, azok nem használhatják a csillagokat, hanem csak olyan megjelöléseket, mint például budget, luxus vagy sztenderd szálloda. A jövőben a superior kategória használata nem minősük jogszabálysértésnek ahogy jelenleg, jóllehet számos hotel igyekszik ezzel a minősítéssel felhívni a vendégek figyelmét kategóriájától magasabb szintű szolgáltatásaira” – tájékoztatta a Napi Turizmust Kovács István, a Magyar Szállodaszövetség titkára, aki kérdésünkre azt is elmondta, úgy véli, a hazai 800-900 hotelből az igényes 3, 4 és 5 csillagos házak ragaszkodnak majd a csillagaikhoz, és regisztrálni fognak a védjegy használatára.A szakember szerint a Hotelstars Union követelményrendszere a hazai szállodák számára jól teljesíthető, ezért arra lehet számítani, hogy a hotelek annyi csillagot kapnak majd, ahánnyal jelenleg is rendelkeznek. A csillagokat elnyerő hotelek azonban nem ülhetnek a babérjaikon, négyévente újra megmérettetnek, ami garantálja az állandó színvonalat.Ez komoly minőségi előrelépést jelenthet a hazai szállodaipar számára, hiszen eddig az önbesorolás után automatikusan működési engedélyt kaptak a hotelek, azonban a hatóságoknak, jelen esetben a Fogyasztóvédemi Főfelügyelőségnek sem kapacitása, sem ideje és legelsősorban szakértelme nem volt ahhoz, hogy ellenőrizze, az adott szálloda, megfelel-e a saját kategóriája számára előírt követelményeknek.Ezt a jövőben azonban a Magyar Szállodaszövetség elvégzi. Az új egységes szálláshelyekre vonatkozó októberben kihirdetett jogszabály egyébként nemcsak a hotelek, hanem az összes kereskedelmi szálláshely számára megszünteti a kötelező minősítést, és felkínálja a tanúsító védjegy megszerzésének lehetőségét. A védjegy-program kidolgozására, megvalósítására, működtetésére a turizmusért felelős Önkormányzati Minisztérium kijelölte a szervezeteket az egyes szálláshely típusokra vonatkozóan, a hotelek esetében ez a Magyar Szállodaszövetség lett.
A tíz legzsebtolvajabb város
Nemrég hozta nyilvánosságra TripAdvisor a tíz, zsebtolvajok által legkedveltebb város listáját. Megnyugodhatunk, hazai helyszín, Budapestet is beleértve, nem szerepel köztük.Zsebtolvajok, szól a jelentés, mindehol előfordulnak. Persze nagy arányban ott, ahol tömött, vagy kevésbé tömött erszényű turisták is jelentős számban bóklásznak. A lista első helyezettje Barcelona, azon belül a forgalmas Las Ramblas. Itt a TripAdvisor szerint a zsebtolvajlásból olyan szinten sportot űznek, mint a labdarúgásból. A második helyen az Örök Város, Róma követi a katalán világvárost. Különösen a Trevi-kút és a Pantheon környéke számít veszélyesnek.Harmadik helyen az Arany Prága szégyenkezhet. A TripAdvisor javaslata szerint, mielőtt egy szép felvételt készítenénk a Károly-hídon állva a Hradzsinról, győződjünk meg arról, hogy fényképezőnket biztosan rögzítettük ruházatunkhoz.Negyedik befutó az örökké nyüzsgő Madrid. Itt - mondja a TripAdvisor - a szűk utcákban kell különösen figyelmesnek lenniük a turistáknak, főképp, ha egy autó hajt végig az utcán, és emiatt a falhoz kényszerül húzódni az ember.Ötödik: Párizs. Óvakodjon a metrón!A mezőny második felét Firenze vezeti. Vigyázat! A reneszánsz csodákon ámulva a zsebesek hamar könnyíthetnek a turista össztömegén a buksza és a fényképező elemelésével.A messzi Buenos Aires nyerte el a hetedik helyet. Evita után szabadon: Ne sírj a tárcádért Argentínában! A TripAdvisor szerint óvatosan a barátságosnak tűnő, ismeretlen helyiekkel.A nyolcadik helyen visszatérünk Európába, Amszterdamba. Itt a város szépsége könnyen elaltatja az ember éberségét, és kész a baj.Kilenc: Athén. Ésszel csodáljuk az Akropoliszt!És végül a sort a vietnami Hanoi zárja, ahol az óváros nem csupán a turisták számára vonzó.
Abu Dhabi kisegíti Dubajt
Abu Dhabi, az Egyesült Arab Emírségek legnagyobb tagállama feltételekkel ugyan, de támogatni fogja adósságproblémákkal küszködő kisebb társállamát, Dubajt - áll londoni elemzők hétvégi helyzetértékelésében.A Perzsa-öböl mentén fekvő Dubaj a múlt héten sokkolta a piacokat azzal a bejelentéssel, hogy legnagyobb állami vállalatának, a holdingként működő Dubai Worldnek adóssághaladékot kért. Az OPEC-tag Egyesült Arab Emírségek kitermelhető olajvagyona nagyságra az ötödik a világon, de ebből Dubajban viszonylag kevés van. Dubaj ezért az idegenforgalomra és adósságból fedezett, hatalmas értékű luxusingatlan-beruházásokra alapozta gazdaságának fejlesztését. A Dubai World vállalatbirodalmába tartozó ingatlanfejlesztő cégek a világ pénzarisztokráciájának felső néhány ezrét célozták meg merész beruházásaikkal. A legnagyobb ilyen vállalkozás az a mesterséges szigetcsoport, amely a partok előtt, a tengerre épült, és a világ földrészeinek térképét rajzolja ki. Ezeken a szigeteken lehet több millió dolláros luxusotthonokat vásárolni; a vevők listáján Hollywood legnagyobb sztárjainak és a legjobban fizetett futballcsillagoknak a nevei sorakoznak. A pénzügyi válság miatt azonban a luxusingatlan-szektor forgalma is szinte elapadt, az építkezések leálltak, és a hitelből dolgozó fejlesztők gyakorlatilag egyik napról a másikra bevételek nélkül maradtak. Csak a Dubai World adósságát különböző becslések 30 és 60 milliárd dollár közé teszik; Dubaj bruttó államadóssága 88 milliárd dollár, amelynek jelentős része a következő két-három évben esedékessé válik. Az emírség középtávú bruttó külső finanszírozási igénye londoni elemzők szerint 30 milliárd dollár. A fejlett ipari és a felzárkózó térséget egyaránt megrázó kezdeti piaci sokkot elsősorban az okozta, hogy a Dubai World adósságát a nemzetközi befektetői közösség "kvázi-szuverén" adósságnak - vagyis szinte államadósságnak - tekinti, és attól tart, hogy a cégnek kért törlesztési haladék a dubaji szuverén nem fizetővé válás előjátéka lehet. Londoni elemzők azonban az ügy kipattanása óta higgadtságra intenek. Általános az a vélemény a Cityben, hogy Dubaj formális szuverén nem fizetővé válása erősen valószínűtlen, mert ezt sem Abu Dhabi - az Egyesült Arab Emírségek "fővárosa" és jegybankjának székhelye -, sem a jelentős dubaji befektetésekkel és kinnlevőségekkel bíró Szaúd-Arábia nem hagyná. A Goldman Sachs bankcsoport londoni befektetési részlegének hétvégi kommentárjában az áll, hogy a térségi pénzügyi hatóságok eddig elhangzott nyilatkozatai "meglehetősen bátorítók". A GS londoni szakértői szerint az Abu Dhabi-i illetékesek és különösen az emírségek jegybankjának eddigi megnyilvánulásaiból az a következtetés szűrhető le, hogy Abu Dhabi továbbra is elkötelezett Dubaj támogatása mellett, és a hatóságok készen állnak a szükséges lépések megtételére a rendszerszintű válság és a széleskörű nem fizetővé válás megelőzése végett. A Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML) bankcsoport londoni elemző és befektetési részlegének helyzetértékelése szerint a rövid ideig tartó járványos tünetek kialakulása elkerülhetetlen volt, tekintettel a Dubai World törlesztési halasztására vonatkozó kérés meglepetésszerű jellegére és az érintett adósság méretére. A BoA-ML szakértői szerint az igazi kérdés azonban az, hogy ezután mi következik. A legjobb forgatókönyv alapján az egész ügy megmarad a dubaji vállalati szektoron belül, és vagy az Egyesült Arab Emírségek hatóságai nyújtanak pénzügyi segítséget, vagy piacbarát módon átstrukturálják a szóban forgó adósságot. A Bank of America-Merrill Lynch szerint ugyanakkor távoli kockázatként felmerülhet, hogy az ügy komoly szuverén nem fizetői problémává fajul, aminek a felzárkózó piaci térség egészében következményei lehetnének. A cég ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ennek a forgatókönyvnek a megvalósulását csak kis esélyű kockázatnak tartja. (MTI)
Óvja Ön is a reptéri dolgozók ízületeit!
Az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége (European Transport Workers’ Federation – ETF) az egész kontinenst érintő kampányt indított. A Szövetség tag-szervezetei – Magyarországon a legnagyobb légiközlekedési szakszervezet, a LESZ – november 27-én figyelemfelkeltő matricákkal igyekeznek rávenni az utasokat, szorítsák értelmes korlátok közé poggyászaik súlyát. "15 ország 35 repülőterén, összesen százezer kiadvánnyal és matricával igyekeznek emlékeztetni az utazókat a következőkre: Ha kevesebbet pakolnak koffereikbe, azzal olcsóbban repülhetnek, mivel a legtöbb légitársaság 23 kg-nál nehezebb poggyászra komoly pótdíjat vet ki. A könnyebb csomagok kerozin és széndioxid megtakarítását is lehetővé teszik, védve a környezetet. A földi kiszolgálásban dolgozók, a check-inért felelős munkavállalók és a szállítómunkások naponta több ezer súlyos tárgyat pakolnak. Körükben igen gyakori a tartós, maradandó mozgásszervi bántalom, ami könnyebb kofferek esetén elkerülhető volna.Enrique Carmona, az ETF elnöke elmondta: „Minden egyes nap elképesztően nehéz poggyászokat kell megemelnie a check-inért és a csomagszállításért felelős kollégáknak. Olyan súlyokról van szó, amelyet szinte minden egyéb ágazatban habozás nélkül visszautasítanának a dolgozók. Az eredmény pedig sokszor élethosszig tartó egészségkárosodás. Ezért arra kérjük az utasokat, hogy gondoljanak azokra is, akik az ő repülésükért fáradoznak, és egyúttal arra kérjük a légitársaságokat és a politikai szereplőket, hogy tegyenek lépéseket e probléma megszüntetéséért" – olvasható a LESZ közleményében.
Többen utaztak hajóval és repülővel
A helyközi személyszállításban szállított utasok száma 7 százalékkal 481 millióra csökkent 2009 első három negyedévében az előző év azonos időszakához képest, ám a repülőgéppel és hajóval utazók száma a visszaesés ellenére is több mint három százalékkal haladja meg a tavaly azonos időszaki értéket.A helyközi személyszállításban az utaskilométerben mért teljesítmény 6 százalékkal csökkent. Negyedéves összehasonlításban a harmadik negyedben 141,65 millióra csökkent a helyközi közlekedésben szállított utasok száma az előző negyedéves 165,75 millióról. A harmadik negyedévben így is 6,6 százalékos volt az elmaradás az előző év azonos időszakához képest, míg a második negyedévben ugyanez 8,6 százalék volt. A harmadik negyedévben az előző negyedéves 163,8 millióról 139 millióra csökkent a belföldön szállított utasok száma, míg a nemzetközi utasok száma 1,9 millióról 2,6 millióra nőtt. A belföldi távolsági személyszállítás terén - a szállított utasok számát tekintve - az autóbusz-forgalom súlya a legjelentősebb, 78 százalék. A nemzetközi szállításban 61 százalékos részesedésével a légi közlekedésé a vezető szerep, a vasút 24, az autóbusz 15 százalékos hányadot képvisel. A közlekedési eszközöket tekintve a harmadik negyedévben vonattal utazók száma 4,2, az autóbusszal utazóké pedig 7,5 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól, míg a repülővel és hajóval utazók száma 4,6, valamint 5,1 százalékkal haladta meg azt. A helyi személyszállítás utasszáma és utaskilométerben mért teljesítménye egyaránt 5 százalékkal csökkent az előző évihez képest. A szolgáltatás 63 százalékát az autóbusz-közlekedés adja, ennek 52 százaléka Budapesten bonyolódik. A budapesti utasforgalomból a metró részesedése 23 százalék - derül ki a KSH legutóbbi jelentéséből. (MTI)
Megkapta az uniós vízummentességet Szerbia, Macedónia és Montenegró
Vízum nélkül utazhatnak az Európai Unióba december 19-től Szerbia, Macedónia és Montenegró állampolgárai - erről fognak határozni hétfőn az EU belügyminiszterei uniós diplomaták pénteki közlése szerint.A három érintett ország polgárai legfeljebb 90 napig tartózkodhatnak uniós országokban vízum nélkül. A vízummentesség csak a szerbiai lakóhellyel rendelkező szerbekre vonatkozik majd, a Koszovóban élőkre nem. A beutazási engedély kötelezettségének eltörlése a schengeni zónához tartozó Izlandra, Norvégiára és Svájcra is vonatkozik. Diplomáciai források szerint Bosznia-Hercegovina és Albánia még nem teljesítette a szükséges feltételeket, ezért egyelőre nem részesülnek vízummentességben. A feltételek között szerepelnek bizonyos biztonsági előírások a vízumkiadásra és az útlevelekre vonatkozóan, illetve a határok biztosítása. Az uniós miniszterek az Európai Bizottság júliusi javaslata alapján hozzák meg döntésüket. Olli Rehn bővítési biztos korábban azt mondta: a vízummentesség biztosítása elősegíti "a Nyugat-Balkán civil társadalmának további európaizálását". Vannak politikusok, akik bírálják Bosznia-Hercegovina és Albánia kihagyását a vízummentesek köréből. Ők attól tartanak, hogy "az állampolgárok kétféle osztálya jöhet létre Délkelet-Európában az etnikai hovatartozás alapján". (MTI)
Felelőtlenek a magyar utazók
Az Európai Járvány és Betegségmegelőzési Központ, az ECDC október végén publikálta legfrissebb európai egészségügyi összefoglalóját, melyből kiderül, hogy az unióban még mindig többezres nagyságrendben fordulnak elő olyan fertőzések, amelyek védőoltással megelőzhetőek lennének.Az Egészségtudatos Utazásért Program tavasszal végzett online felméréséből kiderült, hogy a nyaralók 24 százaléka más földrészre utazik, azaz valószinűen egzotikus nyaralást tervez az idei esztendőben. A KSH és az online kutatás adatait összevetve ez azt jelenti, hogy Magyarországról közel 250-350 ezer ember készül olyan területre, ami komoly egészségügyi veszélyeket rejt. A magyar utazók oltási hajlandósága azonban elmarad a Nyugat-Európában tapasztalható mértéktől, míg ott az utazók közel negyede egészségügyi szempontból is felkészül utazására, különösen igaz ez a trópusi desztinációkra, addig Magyarországon a külföldre látogatók alig 10%-a van beoltva például hepatitis A és B ellen. A ritkább fertőzések és betegségek megelőzéséről pedig nem állnak rendelkezésre információk. Az Országos Epidemiológiai Központ jelentései szerint tavaly összesen 414 hepatitis vírusos fertőzés fordult elő az országban, egy behurcolt eset kapcsán ismét felbukkant nálunk a tífusz és öt utazónál maláriát mutattak ki. Annak ellenére, hogy a trópusi országokban valódi veszélyhelyzetben vannak a nyaralók, a magyar utazók védőoltási hajlandósága rendkívül alacsony. Az Egészségtudatos Utazásért Program tavaszi kutatásának adatai szerint az utazók nem tartják veszélyesnek az úti célpontokat. A válaszadók 29%-a általában nem tudja, hogy a kiválasztott országban milyen fertőzések és egészségügyi problémák fordulnak elő, 47% meg van győződve arról, hogy ahova készül, ott nincs sem a hepatitis veszélynek, sem más fertőzésnek kitéve, csupán 24% nyilatkozott úgy, hogy hepatitis és egyéb fertőzésveszélyes országba készül. A H1N1 világjárvány kapcsán is elmondható, hogy az oltási hajlandóság messze elmarad a várakozásoktól, és nincs ez másként az utazók esetében sem, holott ők a forgalmas reptereken sokkal nagyobb eséllyel fertőződhetnek meg H1N1 vírussal.