Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Hírek, aktualitások - Magazin
A rovat további hírei
5 százalékos növekedést hozott novemberben Németországnak a berlini fal leomlása
A beutazó turizmus novemberi, öt százalékos növekedése eddig messze a legerősebb volt a 2009-es évben.„2009 novemberében külföldiek 3,5 millió vendégéjszakáját töltöttek el németországi kereskedelmi szálláshelyeken, ami meghaladja a 2007-es rekordév eredményét” - hangsúlyozta Petra Hedorfer, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) elnök-vezérigazgatója. A komoly növekedésben jelentős szerepet játszhatnak a novemberi rendezvények, például a november 9-ei nagyszabású ünnep, amelyet a berlini fal leomlásának 20. évfordulója alkalmából tartottak.A belföldi idegenforgalom is növekedett 2009 novemberében egy százalékkal, összességében 19,1 millió vendégéjszakát regisztáltak. „2009-ben a belföldi turizmus adta az alapot ahhoz, hogy az összvendégéjszakák száma mindeddig stabil maradhatott. Tavaly november végéig 22,6 millió vendégéjszakát regisztráltak, ami időarányosan éppen a 2008-as év színvonalának felel meg” - emelte ki Hedorfer asszony. A hazai vakáció Németországban ebben az évben népszerűbb volt, mint valaha, ami valószínűleg nagyban köszönhető a fal leomlásának jubileumi eseményeit egész évben hangsúlyozó marketingtevékenységnek."A növekedés 2010-ben is folytatódhat: a szárazföldi utazások változatlanul keresettek és az utazók továbbra is érzékenyek az árakra. Németország mint úti cél, a maga kiváló infrastruktúrájával, változatos tájaival, s igen jó ár-érték arányával bizakodással tekinthet a 2010-es év elé. Belföldön folytatjuk majd az „Utazzunk közelre” kampányt s az országot mint az év minden szakában vonzó úti célt állítjuk a középpontba” - mondta a DZT vezetje. „Ami a beutazó turizmust illeti: a változatlanul bizonytalan gazdasági körülmények között 2010-ben is azt hangsúlyozzuk majd, hogy minőséget nyújtunk - méghozzá kedvező áron - tette hozzá Hedorfer asszony.
Félmillió részeges brit síelő várható
Több mint félmillió ittas, vagy másnapos brit síelő és hódeszkás várható az európai síparadicsomokban.A MORE TH>N biztosítótársaság felmérése szerint 1072 megkérdezett síelő 74 százaléka mondta el, hogy a sportolás előtti este keményen iszik, de ez nem befolyásolja a másnapi sporttevékenységüket, ráadásul a hideg levegő is segít, hogy kitisztuljon a fejük. A biztosító szerint az idén 2,5 millió brit síelő várható az alpesi síparadicsomokban, akik közül 23 százalék legalább egyszer 18 egységnyi alkoholt, azaz 18 deciliter bornak megfelelő italt fogyaszt a sportolást megelőző este. Ez a mennyiség pedig a kétszerese annak, ami után másnap reggel a brit törvények szerint még autóba lehetne ülni. Egy közepes tudású síelő átlagosan 32 kilométeres óránkénti sebességgel halad, ebből adódóan pedig a súlyos baleseteknek is nagy az esélye - magyarázta a biztosító, hangsúlyozva, hogy a közúti közlekedésben szigorúan kezelt ittas vezetést az ittas síelőkre is ki kellene terjeszteni. A biztosító számításai szerint az iszákos síelők általában hajnali egyig mulatoznak, majd reggel nyolckor kelnek, hogy kilencre már ismét a pályán legyenek. Ez egy átlagos súlyú embernél azt jelenti, hogy 7 egység alkohollal, azaz csaknem egy üveg borral a szervezetében kezdi el a napot - mondta a számításokat végző orvos. Harvinder Gill szerint az ilyen állapotban lévő sportolóknál egyensúlyzavar, homályos látás, különböző érzékszervi zavarok és az ítélőképesség csökkenése jelentkezhet. A biztosítótársaság szerint a lehangoló felmérés valamilyen mértékben brit síelők többségét érinti. A dorbézolóknak azt javasolják, hogy lassabban és kevesebb alkoholt igyanak. Ha lehet, csak délután induljanak síelni, de semmi esetre se higgyék azt, hogy a hideg levegőtől kijózanodnak. (MTI)
Budapestről Hannoverbe: új közvetlen járat a Germanwings kínálatában
A Germanwings Légitársaság bővíti Budapestről közvetlenül elérhető célállomásainak számát: 2010. április 29-től hetente négy alkalommal közlekednek a német diszkont légitársaság repülőgépei Budapest és az új bázisrepülőtér, Hannover között. Jegyek már most foglalhatók a www.germanwings.com honlapon.A Germanwings 2003-ban a német diszkont légitársaságok között elsőként jelent meg Magyarországon. Azóta közvetlen járatokat üzemeltet Budapest és Köln/Bonn, illetve Stuttgart között. A járatok átlagos helykihasználtsága a kedvezőtlen gazdasági helyzet ellenére továbbra is 80% felett maradt. A Germanwings idei évre kitűzött növekedési tervének részeként 2010. április 29-én Hannoverben nyitja meg hatodik bázisrepülőterét, ahonnan Budapesten kívül további 13 célállomás érhető majd el. A Germanwings 2010-ben több, mint 500 000, az azt követő évben pedig 750 000 utasra számít a hannoveri járatokon.„A Germanwings megjelenése Hannoverben jelentős mértékben hozzájárul az idei évre kitűzött növekedési tervünkhöz. Ráadásul a város és a környező régió is profitál, hiszen üzleti utasoknak és szabadidős céllal utazóknak is előnyére válik - mondta Thomas Winkelmann, a Germanwings igazgatótanácsának szóvivője. A Germanwings utasainak 41,6 százaléka üzleti céllal veszi igénybe a járatokat. Ez az arány a németországi belföldi járatokon már meghaladta az 50%-ot, és várhatóan tovább emelkedik. A német diszkont légitársaság magas színvonalú, ugyanakkor kedvező árú szolgáltatása ideális választás a vállalatok számára, amelyek a kedvezőtlen gazdasági körülmények miatt költségcsökkentésre kényszerülnek. A légitársaság megjelenése kedvezően hat Hannover és a régió foglalkoztatottságára: egyetlen repülőgép annyi munkahelyet teremt, mint egy közepes méretű vállalat. Egy repülőgép üzemeltetése 53 munkavállaló számára kínál vonzó álláslehetőséget, közvetett módon pedig további 200 főt foglalkoztat a hannoveri repülőtéren.
Csalók nyerészkednek az amerikai beutazáshoz szükséges regisztrációval
Hamis honlapok segítségével pénzt csalnak ki a tájékozatlan utazóktól szélhámosok az Egyesült Államokba szükséges beutazási engedély ürügyén - írta keddi számában egy osztrák napilap.A világ országainak túlnyomó többségéből 2009 óta csak vízummal vagy előzetes elektronikus engedéllyel lehet beutazni az Egyesült Államokba. Míg a vízum továbbra is pénzbe kerül, a beutazási engedély és az ahhoz szükséges regisztráció ingyenes. A Kurier cikke szerint számos példa volt arra, hogy osztrák utazóktól csalók pénzt kértek a regisztrációért. A különböző megtévesztő honlapokon 19 és 120 euró közötti összeget kérnek az "engedélyért". A hivatalos honlap a https://esta.cbp.dhs.gov internetes címen érhető el. Az Egyesült Államok 2008 novemberében hét országra - köztük Magyarországra is - kiterjesztette a vízummentességet, egyidejűleg azonban bevezette az előzetes elektronikus regisztrációt (ESTA). A vízummentességi program keretében külföldi turisták és üzletemberek legfeljebb kilencven napig tartózkodhatnak vízum nélkül az országban, munkavállalóknak és kint tanuló diákoknak továbbra is kell vízumot kérniük. Az ingyenes elektronikus regisztráció legfeljebb két évig érvényes. Az ESTA kizárólag a légi és a vízi belépésre vonatkozik. Így ha valaki például Kanadában lép először az amerikai kontinensre, és onnan szeretne átmenni néhány napra az Egyesült Államokba, nincs szüksége ESTA-engedélyre, csak akkor, ha nem tér vissza Kanadába, hanem például New Yorkban száll repülőre és utazik vissza Magyarországra. (MTI)
Ottawa vízumkényszert fontolgat Magyarországgal szemben
Kanada 2008 tavaszán eltörölte a Magyarországgal szembeni vízumkényszert, most újra fontolgatják a bevezetést, miután tízszeresére nőtt a benyújtott menekültkérelmek száma.A kanadai sajtó szerint Ottawa komolyan fontolgatja a vízumkényszer ismételt bevezetését Magyarországgal szemben, hogy gátat szabjon az elsősorban romák által benyújtott, egyre növekvő számú menekült kérelmek áradatának. A Canadian HR Reporter című újság - amely a Canadian Press hírügynökségre hivatkozva hétfőn írt cikket a témáról – hozzátette, a vízumkényszer az EU ellenlépését válthatja ki, az EU ugyanis már a csehekkel szemben tavaly nyáron bevezetett kanadai vízumkötelezettség ellen is felszólalt. Helyes Imre ottawai konzul elmondta, nem tud arról, hogy a kanadai kormány hivatalosan jelezte volna, vízumkényszer bevezetését fontolgatja Magyarország ellen.A HR Reporter emlékeztetett rá, Kanada 2008 tavaszán törölte el a magyar állampolgárokkal szembeni vízumkényszert, azóta azonban egyre többen folyamodtak az országból menekült státusért. Tavaly drámai módon növekedett a kérelmek száma, különösen sok roma nyújtott be kérelmet. Míg a vízumkényszer eltörlése után havonta átlagban 20-40 ilyen kérelem érkezett a kanadai hatóságokhoz, tavaly ősszel már ez a szám elérte a 200-at, ezzel Magyarország bekerült azon három ország közé, ahonnan a legtöbb menekültkérelem érkezett , írta a lap. Eredménytelen diplomáciai egyeztetések A Canadian Press múlt hetén arról írt, a magyar menekültkérelmek száma tavaly annak ellenére szökött magasba, hogy a magyar és kanadai hatóságok hónapokon át egyeztettek az ügy kezeléséről. A hírügynökség felidézte, hogy Jason Kenney kanadai bevándorlási miniszter tavaly júniusban Budapesten járt és sürgette a magyar felet, tegyen lépéseket az ügyben. A miniszter szóvivője, Alykhan Velshi akkor elmondta, hogy Kenney jelezte országa aggodalmait a menekült státust kérők növekvő száma miatt. A szóvivő egyúttal közölte, Kanada nem tervezi a vízumkényszer bevezetését, de elmondta, az együttműködést célzó erőfeszítések nem jártak konkrét eredménnyel. Helyes Imre ottawai konzul hétfőn nem akart előrejelzésbe bocsátkozni, hogy Kanada milyen lépéseket tervez, de kiemelte, nagyon nagy a visszaélések, a megalapozatlan kérelmek száma. Mint fogalmazott, "tény és való, hogy 2009-ben a menekültkérelmeket elbíráló hivatal egyetlen egy magyar kérelmet nem hagyott jóvá". Elmondta, a magyar diplomaták együttműködnek, folyamatosan kommunikálnak a kanadai hatóságokkal, egyeztetnek velük, "hogyan lehetne a folyamatot pozitívan befolyásolni". Sok a visszaélésA Canadian Press azt írta, az utóbbi három hónap adatait még nem hozták nyilvánosságra a kanadai bevándorlási hatóságok, de a kérelmek száma valószínűleg tovább növekedett. A hírügynökség idézte a bevándorlási szóvivőt, aki kijelentette, egyre többen akarnak visszaélni a kanadai bevándorlási szabályokkal, és a magyar kormány felelőssége, hogy kivizsgálja a problémákat. A Canadian Press szerint a magyar kormány viszont másként látja a helyzetet. Helyes Imre a hírügynökség szerint azt mondta, a magyar kormány nem gátolja állampolgárai szabad utazását, és ha a kanadai menekültügyi rendszernek olyan kiskapui vannak, amelyeket ki lehet használni, akkor Ottawának kell kijavítani a rendszert. A kanadai hírügynökség szerint szó van egy bizonyos törvénycsomagról, amely egyszerűsítené a rendszert és megszüntetne több kiskaput; a csomag többször a kanadai parlament előtt volt, de tárgyalását már többször elhalasztották. A Canadian Press a torontói roma közösség szóvivőjét is idézte, aki azt mondta, Kanada nem tekintheti alaptalannak a magyar menekültek kérelmeit. A magyarországi romák egy visszataszító fasiszta újjáéledés elől menekülnek, mondta fogalmazott Paul St. Clair, az ottani Roma Közösségi Központ igazgatója. Szerinte Kanada nem fog odáig merészkedni, hogy vízumkényszert vezessen be Magyarország ellen, és ezzel az EU ellenlépését kockáztassa, de az erről szóló fenyegetések elrettentő erővel bírnak. (MTI)
Reptér épül a világ tetején
A világ legmagasabban fekvő repülőterét készül megépíteni Kína Tibetben - jelentette be a területileg illetékes polgári légügyi igazgató kedden.A világ tetejére tervezett új légikikötőt 4436 méter magasságra építik, kivitelezésének csak jövőre állnak neki, s várhatóan három év alatt fejezik majd be. A mintegy 250 hektár nagyságú területet lefedő beruházás értékét 1,8 milliárd jüanra (263 millió dollár) teszik. Egyelőre egy bizottság dolgozik a helyszín pontos kijelölésén. Tibetben jelenleg öt repülőtér található, ez lesz a hatodik, amelyet Nagcsü Tagring (Nagqu Dagring) repülőtérnek fognak majd nevezni a térség után, ahol helyet kap. "Ezzel Tibetnek mind a hat prefektúrájának lesz egy reptere" - állapította meg a Hszinhua hírügynökségnek Hszü Csien (Xu Jian) a nagcsüi fejlesztési- és reformbizottság igazgatója, aki szerint a következő lépés már Tibet közvetlen összekötése lesz az ázsiai országokkal. Nagcsü a Csinghaj-Tibet (Qinghai-Tibet) fennsík közepén, Lhászától (Lhasa) körülbelül 300 kilométerre található. A túlnyomó részt tibetiek lakta térség (prefektúra) lakossága 400 ezer ember. Tavaly augusztus óta egyébként már a - Csinghaj-Tibet vasútvonal mentén található - Nakcsü (Nagqu) tölti be a fennsík legnagyobb logisztikai központjának szerepét. Az új repülőtérrel gazdasági szerepének megerősödését várják. A világ ma legmagasabban lévő repülőtere a tibeti Csamto (Qamdo) prefektúra területén található, 1994-ben készült el. A most bejelentett, rekordmagasságban épülő reptér 102 méterrel lesz feljebb a jelenlegi "csúcstartónál".
Pénzhiány miatt leállt a metró építése
Fizetési problémák miatt leállították a dubaji metró építését - írta csütörtöki számában a Nikkei című japán gazdasági napilap.Az arab világ legnagyobb metróberuházását végző japán-török konzorcium azért függesztette fel a munkálatokat, mert az emírség kormánya nem fizetett időben - írta a lap. A konzorcium tárgyalásokat kezdett a megbízóval, s csak akkor folytatják a kivitelezést, amikor biztosítottnak látják a finanszírozást. A Nikkei szerint a vitát az okozza a felek között, hogy az 5,3 milliárd dollárosra tervezett projekt költségei menet közben a duplájára nőttek. A lap szerint a csaknem 75 kilométeres hálózat így biztosan nem készül el az eredeti határidőre, idén tavaszra. Legkorábban az év végén fejeződhet be a munka a négy metróvonalon, amelyeken teljesen automatizált, vezető nélküli szerelvények közlekednek majd. Dubajban a novemberben kitört adósságválság ellenére igyekeznek folytatni az egyedülálló, látványos fejlesztéseket: a héten felavatták a világ legmagasabb épületét, a 828 méteres Burzs Kalifát, amely a Közel-Kelet legnagyobb bevásárlóközpontja és több tucatnyi "kisebb" felhőkarcoló között áll. Dubaj a relatív nyersanyagszegénység miatt fogott bele a nagyszabású beruházásokba. Az apró ország az Egyesült Arab Emírségek tagállama, amely a harmadik legnagyobb olajexportőr, kitermelhető olajvagyona pedig nagyságra az ötödik a világon. Az ásványkincs 90 százaléka azonban a legnagyobb társállam, Abu Dzabi területe alatt fekszik, ezért Dubaj olajjövedelmei szinte elhanyagolhatók. Az ország éppen ezért az idegenforgalomra épít és hitelből fedezett, hatalmas értékű luxusingatlan-beruházásokra alapozza gazdaságának fejlesztését. A pénzügyi válság miatt azonban a luxusingatlan-szektor forgalma is csaknem elapadt, az építkezések leálltak, s gyakorlatilag egyik napról a másikra bevételek nélkül maradtak a fejlesztők: köztük a Dubai World, amely a három meghatározó állami óriásvállalat legnagyobbika az Investment Corporation of Dubai és a Dubai Holding előtt. Novemberben aztán a Dubai World - amelynek adósságát különböző becslések 30 és 60 milliárd dollár közé teszik - hiteltörlesztési haladékot kért, decemberben pedig Abu Dzabi egy 10 milliárd dolláros csomaggal sietett a társállam segítségére. Így, legalább is átmenetileg, sikerült megelőzni a Dubai World fizetésképtelenségét. (MTI)
Stonehenge-nél régebbi kőépítményt fedeztek fel egy angliai Nemzeti Parkban
Stonehenge-nél is idősebb lehet az a kőépítmény, amelyet egy tűzvész után fedeztek fel a lápvidéken az angliai North York Moors nemzeti parkban.Miután a bozóttűz elpusztította a növényzetet a lápvidék 25 hektáros területén, az English Heritage örökségvédelmi szervezet légi felvételeket készíttetett. A fotókon prehistorikus építmény, kövekkel elkerített terület látható, valamint több kőhalom is kirajzolódik. Az eddig háborítatlan területet a skótfajd (Lagopus lagopus scoticus) élőhelyének tartották, és keveset tudtak arról, hogy mit is rejt a növényzet. "Nehéz megmondani, hogy mi volt az újkőkori építmény rendeltetése" - közölte David MacLeod, az English Heritage vezető kutatója, aki szerint ki lehet zárni, hogy rituális célokból emelték volna, inkább temető lehetett a körzetben. Az újkőkor a Kr.e. 4000-től Kr.e. 2500-ig tartott, amely alatt a brit szigetek lakossága megnőtt, kialakult a földművelés, és a korai farmerek elkezdték irtani a növényzetet a lápvidéken. Hitvilágukról, szokásaikról keveset lehet tudni. Graham Lee, a North York Moors régésze szerint nehéz meghatározni az építmény korát. "Négyezer-ötszáz éves lehet, vagy még régebbi, akár Stonehenge-nél korábban is emelhették" - magyarázta Lee, hozzátéve, hogy a helyszínen bronzkori tevékenység nyomait is felfedezték. A kövek némelyikét pedig a XX. században mozdították el a helyükről. (MTI)
Megszületik a világ legnagyobb légitársasága
Az Egyesült Államok kormánya hivatalosan is jóváhagyta a két amerikai légitársaság, a Delta és a Northwest összeolvadását. A fúzió az év első felében lezajlik, és a két légifuvarozó közös kód alatt repül majd. A Northwest tavasszal tehát megszűnik mint önálló légiszállító, beleolvad a Deltába légitársaságba, amelynek vezérei azt remélik, hogy a szoros együttműködéssel több milliárd dollárt tudnak megspórolni. De mit jelent mindez az utasok számára? A szakemberek négy hosszútávú hatással számolnak. Ezek egyike, hogy várhatóan emelkednek a viteldíjak, ami minden piacon törvényszerű, ahol az egyik szereplő kihullásával mérséklődik a verseny. Főleg a rövidtávú, regionális járatok esetében várható drágulás. Emellett járatritkításokkal és a gépek zsúfoltságával is számolni kell, kevesebb tér, alacsonyabb komfort áll majd rendelkezésére az utasoknak. Egy járat törlése pedig már komolyabb fennakadásokat okozhat, a szűkösebb kínálat miatt. Az összeolvadásnak azonban előnyei is lesznek, a két társaság több közvetlen járatot indít majd, és az utasok hosszú utazásokat tehetnek anélkül, hogy más légitársaság járatára kéne, hogy váltsanak. A szakértők szerint az összeolvadás utáni időszak hozhat átmeneti nehézségeket, hosszútávon azonban magasabb színvonalú szolgáltatásokat tud nyújtani a két légicég, amelyek azt kommunikálják, hogy az összeolvadás minimális hatással lesz az utasokra. Egyelőre az utasok még a két légitársaság saját honlapjain, a delta.com és a nwa.com-on tudnak repülőjegyet foglalni, addig, amíg 2010 első negyedévében minden járat a Delta üzemelése alá kerül és a Delta brand fut majd tovább a repterek check-in pultjainál is. A két légitársaság két törzsutasprogramja helyett egy lesz majd.
Öt üveg méz miatt zártak be egy repteret
Több mint három órán át zárva tartottak kedden egy kaliforniai repülőteret, mert a biztonsági berendezések robbanóanyagot észleltek egy poggyászban, holott méz volt benne.A bakersfieldi Meadows Field repülőtéren a biztonsági berendezések kétfajta robbanóanyagot észleltek a 31 éves férfi táskájában. A helyi rendőrség tájékoztatása szerint az érzékelőt TNT (trinitrotoluol) és TATP (triaceton-peroxid) jelenlétét jelezték, ami nagy riadalmat keltett: a repülőteret bezárták, és mindenkit evakuáltak. A csomagban öt műanyag tégelyben volt a gyanúsnak vélt anyag. A tégelyeket vizsgáló két repülőbiztonsági szakembert émelygés kerülgette, ezért kórházba szállították, majd elengedték őket. A poggyász tulajdonosa, egy milwaukee-i kertész azt állította, hogy csak méz volt a tégelyekben, semmi más. A helyi rendőrség szóvivője is elismerte, hogy gyújtószerkezetet nem találtak a gyanús poggyászban, de a hatóságok mindenesetre folytatták a vizsgálatot, és a kertészt sem engedték el, míg ki nem derült, hogy igazat mond. Steve Dupre, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szóvivője csak órákkal később jelentette be, hogy a tégelyekben valóban méz van, és az elvégzett vizsgálat negatív lett. Hasonló incidens történt a minneapolisi St. Paul nemzetközi repülőtéren is, ahol mindenkit evakuáltak, és késleltették a repülőjáratokat is, mivel keresőkutyák tévesen robbanóanyagot szimatoltak egy csomagban. Az amerikai Közlekedésbiztonsági Felügyelet (TSA) azután szigorította meg a beutazó légi utasok átvizsgálását, hogy karácsonykor egy nigériai terrorista az alsónadrágjába rejtett robbanószerrel megpróbált felrobbantani egy Amszterdamból Detroitba tartó amerikai repülőgépet. (MTI)
A drogturisták új Mekkájává válhat Csehország
Egy új törvény értelmében kis mennyiségben bárki tarthat magánál bizonyos kábítószereket saját felhasználásra. A magyar droglobbi üdvözli az újítást, de a jogalkalmazók szerint nálunk ilyen sosem lesz.Csehországban jövőre már nem büntetik azokat, akik kábítószert tartanak maguknál kis mennyiségben saját használatra: heroin esetében maximum másfél grammot, kokainból 1 grammot, pervitinből 2 grammot, marihuánából 15 grammot, hasisból 5 grammot, míg ecstasyból 4 tablettát, és LSD-ből 5 adagot engedélyeznek a cseheknek. A cseh törvényhozás a bíróságok eddigi gyakorlatából indult ki, amikor megalkotta a szabályozást: az említett mennyiségek esetében a bíróság elnéző volt. A magyar Nemzeti Drogmegelőzési Intézet (NDI) igazgatóhelyettese szerint az unió legtöbb országában egyre inkább a kereskedőket, és nem a fogyasztókat támadja a törvény. – A fogyasztókat nem kellene büntetni, mert azzal, hogy kábítószert használnak, más személy ellen nem követnek el bűnt – véli Topolánszky Ákos, az NDI igazgatóhelyettese a Borsnak. Csehországban is ezt követik, ahol Európában a legmagasabb a kábítószert kipróbálók aránya: a 16 évesek 43-44 százaléka kipróbált már valamilyen drogot, nálunk ez az arány 16-17 százalék. – Igaz: mindeközben a csehek kiemelkedően foglalkoznak a megelőzéssel és a kábítószerfüggők kezelésével, míg Magyarországon kritikusan kevés pénz van erre, mindössze 1,5-2 milliárd forint – folytatta a szakember. – A hatóságok eljárása a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekben összesen 8-9 milliárdot emészt fel. Topolánszky Ákos aláhúzta: a magyar társadalom nem elég érett arra, hogy a cseh példához hasonló szabályozást léptessenek életbe.  Itthon virágzik a drogcsempészet - tudtuk meg Sipos Jenőtől, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivőjétől. – Tavaly 118 kilogramm, idén már 234 kilónyi kábítószert foglaltunk le. A toplista élén a heroin, a kokain, a marihuána és az ecstasy áll. A tavalyihoz képest több a kokainbehozatal: újra előkerültek az utóbbi években eltűnt kokainnyelő drogfutárok – magyarázta a szóvivő. Hozzátette: tudnak a csehországi törvénymódosításról, és készülnek rá. – Mivel vámhatáron történő ellenőrzés nélkül lehet oda eljutni, számítunk rá, hogy a drogturisták Csehország felé veszik az irányt – magyarázta Sipos Jenő.  Magyarországon becslések szerint mintegy 100 ezer rendszeres marihuánafogyasztó él, és a mi ismereteink szerint a piac önellátó – állítja Tóth Barna, a Kendermag Egyesület szóvivője. Üdvözlik a prágai döntést, de nem bíznak benne, hogy hasonló változást Magyarországon is elérhetnek. - Nálunk struccpolitika folyik: a döntéshozók úgy vélik, a tiltással eltüntethető a probléma. Mindeközben csak a kannabisz-származékok forgalma eléri a 60 milliárd forintot, és ezt a pénzt az alvilág teszi zsebre - hangsúlyozta Tóth Barna. - Ráadásul a totális tiltás miatt a drogkereskedők többsége nem egyféle narkotikumot árul, így -például a marihuánafogyasztókat a díler gyorsan megkínálhatja más, veszélyesebb szerrel is. - Kétségtelen, hogy a toleráns törvényi szabályozás jó hatással van a kábítószerrel kapcsolatos bűnügyi statisztikákra - véli Dr. Bayer István, nemzetközi hírű addiktológus professzor. - A '70-es években a kenderszármazékokkal kapcsolatos könnyítés idején Hollandiában soha nem látott mértékben csökkent a heroinfogyasztók aránya, és az ehhez kapcsolódó bűnözési ráta is. (Borsonline)