Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Magazin
További cikkek
A kullancs és a Lyme-kór
Az egyesült államokbeli Lyme városkában huszonkét évvel ezelőtt tört ki az az ízületigyulladás-járvány a gyermekek körében, amelyről kiderült, hogy azt a kullancs terjesztette és dugóhúzószerűen csavarodott - Borrelia burgdorferi nevű - baktérium okozta. Habár ez a mikroba napjainkban sem mutatható ki könnyen, a rendelkezésre álló antibiotikumok hatásosan pusztítják.Sok más betegséghez hasonlóan a Lyme-kórnak nevezett betegség sem előzmény nélküli baj. Nem huszonkét évvel ezelőtt bukkant fel az orvosi gyakorlatban, hanem már 1909-ben felfigyelt rá a svéd A. Afzelius, midőn azt tapasztalta, hogy kullancscsípés után idült vándorló bőrpír (orvosi nevén: eritéma krónikum migransz) jelent meg a betegeken. Erről pedig ma már tudjuk, hogy a Lyme-kór első szakaszát képviseli. A francia C. Garin-Bujadoux a húszas évek elején észlelte ennek idegi szövődményét, amely - az esetleges szívszövődményekkel együtt - már a betegségnek a négy-öt héttel később jelentkező második szakasza. A negyvenes évek vége felé pedig C. Lennof nemcsak azt fedezte föl, hogy a fertőzés antibiotikumokkal jól kezelhető, hanem egy betegből magát a dugóhúzószerű baktériumot is sikerült kivonnia. Minthogy azonban ezt nem tudta megismételni, azaz igazolni, 1982-ig kellett várni, amikor is az amerikai W. Burgdorfer a kullancsokban föllelte a szóban forgó kórokozót. Ezt aztán két évvel később róla nevezték el Borrelia burgdorferinek. Ugyanebben az évben vált ismeretessé a bostoni A. C. Steere professzor betegségszakasz-beosztása. Ebből kettőt már említettünk, míg a harmadikat a visszatérő ízületi gyulladási rohamok jellemzi.Földrajzi eltérésekAz elmúlt másfél évtizedben a kutatók tüzetes vizsgálatának vetették alá a B. burgdorferit. Kimutatták, hogy a baktériumsejt szélessége 0,18 és 0,30 mikrométer, míg a hosszúsága 4 és 30 mikrométer között van, s viszonylag kevés (hét-tizenegy) az ostora. Terjesztői elsősorban az Ixodes nemzetségbe tartozó kullancsok, de bizonyos vérszívó legyek és szúnyogok szintén közvetíthetik ezt a kórokozót (például Ausztráliában, ahol ez a kullancsnemzetség nem fordul elő). Minthogy a világ különböző tájain más-más Ixodes-fajok fordulnak elő, emiatt mindig a helyben föllelhető kullancs a Lyme-kóros esetek forrása. Az Egyesült Államokban elsősorban az I. dammini, az I. pacificus, az I. scapularis és az I. neotomae, Európában az I. ricinus, míg Ázsia bizonyos területein az I. persulcatus terjeszti a B. burgdorferit. Tekintettel arra, hogy ezek a kullancsfajok főképp az állatok vérszívó élősködői, az általuk terjesztett baktérium a gazdaállatban is betegséget (ízületi és agyvelőgyulladást) okozhat. Nemcsak vadállatokban (egér-, patkány-, nyúl-, szarvas- stb. fajokban), hanem háziállatokban (kutyában, macskában, nyúlban, juhban, szarvasmarhában, lóban stb.) is.A tapasztalatok azt mutatják, hogy kullancs leggyakrabban az erdőben dolgozó, az erdőhöz közel lakó és a háziállatokat tenyésztő gazdákat, no meg a turistákat csípi meg. Persze, nem mindegyik élősködőben lelhető fel a betegségkeltő B. burgdorferi, ám azokon a vidékeken, ahol elég gyakori a Lyme-kór, minden védekezési módot igénybe kell venni a kullancscsípés megelőzésére. Ilyen területnek számítanak például az Egyesült Államok leglátogatottabb északkeleti részei (Massachusettstől Marylandig), ahol az I. dammini kullancsfaj egyedeinek az egyharmada-fele is fertőzött lehet az említett baktériummal, de már olyan gócokra is rábukkantak a kutatók, ahol mindegyik begyűjtött élősködőben akadt B. burgdorferi. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban a Lyme-kór a kullancscsípés okozta leggyakoribb bejelentett fertőzés. Hazánkban, szerencsére, ritka ez a betegség, a jellegzetes bőrtünet megjelenésekor azonban mindenképpen gondolnunk kell rá.TüneteiA Lyme-kór baktériumát a bőrbe oltja be a kullancs. Ezt követően rövidebb-hosszabb (három naptól egy hónapig terjedő) lappangási idő következik, majd apró folt vagy göb jelenik meg a bőrön. Jellemző, hogy a bőrpír kifelé terjed (az átmérője akár az 50 centimétert is elérheti), s a közepe gyakran meggyógyul, azaz elszíntelenedik. Minthogy ilyen bőrelváltozás más ok miatt is kialakulhat, a kórismézésben perdöntő szempont, hogy a baj megjelenése előtt kullancs csípte meg a beteget. A betegségnek ebben az első szakaszában a szakkönyvek szerint amolyan "nyári influenzá"-ra emlékeztető panaszai támadhatnak a betegnek: rázza a hideg, belázasodik, fáj a feje, ritkábban a háta, hányingere támad vagy hány is, s ezek miatt rossz a közérzete. Mindehhez izom- és ízületi sajgás, valamint tarkókötöttség társulhat. De az is előfordul, hogy a betegnek nem jellegzetes a bőrelváltozása, s az is megesik, hogy a kórokozó jelenléte ellenére sincsenek panaszai. Ilyenkor csak a baktériummal szemben termelődő ellenanyagok kimutatásával állapítható meg az - ha ilyen vizsgálatra egyáltalán sort kerítenek -, hogy a B. burgdorferi benne van a szervezetében.Ez a mikroba egyébként nem termel méreganyagot, s egyéb módon sem tör a sejtek életére, ám a védekezési rendszer az esetek nagy részében hatásosan lép fel vele szemben. Ha a behatolás helyéről a véráram vagy a nyirok közvetítésével eljut a test más részeibe, ott is bajt csinálhat. Máig sem tisztázták a kutatások, hogy számára miért az ízület és az idegrendszer az elviselhető élettér, ahol kezelés nélkül akár évekig is életben maradhat, miért tűnik el hamar a vérből, s miért nem kedveli a test többi sejtféleségét.A betegség második szakaszára - az esetleges másodlagos bőrelváltozásokon kívül - idegi, szív- és ízületi panaszok jellemzők. Természetszerűleg nem minden betegen jelenik meg mind a háromféle tünet. Szembeszökő idegi rendellenesség (nyiroksejtes agyhártyagyulladás, az agyvelőre is ráterjedő agyhártyagyulladás, agyidegi és gerincvelői ideggyökér-gyulladás) csupán a betegek egyhatodában alakul ki, s ez néhány hónap múltán szövődmény nélkül megszűnik. Szívműködési zavar (főként a pitvar-kamrai csomó bántalma, ritkábban pedig a szívizomzat és a szívburok gyulladása miatt) csak elvétve (az esetek körülbelül 8 százalékában) fordul elő. Annál gyakoribb viszont az ízületi gyulladás, amely - akárcsak a bőrpír - szintén vándorol. E szövődmények miatt a páciens természetszerűleg elég beteg ahhoz, hogy - ha az első szakaszt, vagyis a bőrelváltozást és az influenzaszerű tüneteket orvos nélkül átvészelte - kezelésbe vegyék őt.A Lyme-kór harmadik szakasza a fertőzéstől számított egy vagy több év múltán, rendszerint rövidebb-hosszabb tünetmentes időszak után kezdődhet el. Elsősorban bőr-, idegi és ízületi tünetei támadnak a betegnek, ám olykor szívelégtelenségre vezető szívizombántalma is kialakulhat. Ijedségre azonban nincs ok, ugyanis súlyosabb idült tünetek még a kezelésben nem részesülő betegeknek is csupán az 5 százalékában fejlődnek ki. Már ez is sejteti, hogy a Lyme-kór kezelés nélkül is nagy hajlamot mutat a gyógyulásra, ám bizonyos panaszok - például az ízületi gyulladás - évekig újra meg újra fellángolhatnak.AntibiotikumokA Lyme-kór az esetek túlnyomó többségében nem rosszindulatú betegség. Az esetek nem kis részében - mint mondottuk - tünetei sem lesznek a páciensnek. De Steere profeszszor szerint a bőrpírral jellemezhető, tehát az első betegségi szakaszban levő betegeknek még akkor is csak a 20 százalékán jelennek meg egyéb tünetek, ha nem részesülnek antibiotikumos kezelésben.A baktériumellenes gyógyszerek nagy választékának köszönhetően a Lyme-kór könnyen gyógyítható. Akkor sincs gond, ha a páciens egyik-másik készítményre érzékeny, mert ilyenkor olyan gyógyszert választanak az orvosok, amelyet jól tűr a szervezete. Szerencsére a B. burgdorferi a penicillintől a doxiciklinen, az amoxicillinen és a tetraciklinen át a kloramfenikolig sok gyógyszerre fogékony. Az antibiotikumon kívül természetesen gyulladáscsökkentő és egyéb készítményekre is szükség van, ha ezt megindokló panasza(i) van(nak) a betegnek.Amikor a beteg állapotában az antibiotikumos kezelés ellenére nem következik be javulás, utána kell nézni, hogy jó-e a kórisme, s valóban Lyme-kórban szenved-e a páciens. Az egyesült államokbeli tapasztalatok ugyanis azt mutatják (márpedig ott tízszeres nagyságrendű a Lyme-kóros betegek száma), hogy előfordul téves diagnózis. Ilyenkor, persze, a valós betegségnek megfelelően kezdik kezelni a beteget. De az is előfordul, hogy a Lyme-kóros beteget más kórisme alapján kezelik. Ha ezt az orvosok a kezelés sikertelensége révén felismerik, s a kezelést antibiotikumokkal folytatják, a gyors javulás nem marad el.Végül megemlítjük, hogy a kutatók sok fertőző betegséghez hasonlóan a Lyme-kór ellen is igyekeznek hatásos védőoltást kifejleszteni. A B. burgdorferi egyik fehérjéjéből készült vakcinát már évekkel ezelőtt kipróbálták kísérleti egereken, s az csakugyan hatásos védelmet nyújtott a betegséggel szemben. Ez ígéretesnek látszik abból a szempontból, hogy a legveszélyeztetettebb embereket az orvosok majdan védőoltással óvhatják meg e baktériumos fertőző betegségtől.Dr. M. K.Forrás: É.T.
Mi táplálja a zivatarfelhők lidérceit?
Kaliforniai kutatók szerint a zivatarfelhők fölött időnként megjelenő különös, gyűrű alakú fénytünemények valami módon a villámokból merítik energiájukat.Pilóták beszámolóiból már régebb óta ismeretes volt, de hitelt érdemlően először csak nyolc éve figyelték meg, hogy a zivatarfelhők fölött különös fényjelenségek tűnnek fel. Közvetlenül a felhőkből, mintegy 15 fokos kúpszögben időnként kékes színű, fényes nyalábok törnek ki,amelyek csaknem 30 kilométeres magasságig, a sztratoszféra felső határáig emelkedhetnek. Még magasabban, a mezoszférában magasba nyúló fényoszlopok tűnnek fel, amelyek sárgás-vöröses színben pompáznak, éssokszor egészen az ionoszféra alsó határáig (90 kilométer) érnek. Élettartamuk alig néhány ezredmásodperc.Az utóbbi, "koboldok"-nak elnevezett fénytüneményeket tanulmányozva aztán további jellegzetes alakzatokat fedeztek fel. Ezek a szinténcsak néhány ezredmásodpercig fennmaradó, vöröses színben izzó fénygyűrűk - amelyek a "lidérc(fény)" nevet kapták - a koboldok felett, többnyire már az ionoszférában jelennek meg. Egy pontból kiindulva úgy gyűrűznek tova, mint a tóba dobott kavics körül a vízhullámok.A jelenségkör tanulmányozását nagyban nehezíti, hogy egy-egy ilyen tünemény csak a másodperc tört részéig marad fenn, s alapos megfigyelésükhöz nagyon érzékeny műszerekre van szükség.Ezért építették meg a "Légyszem" elnevezésű berendezést: ez tízfotoelektron-sokszorozóból áll, amelyek mindegyike más-más irányba tekint, s így befogja az egész égboltot. A műszert - amely olyan érzékeny, hogy akár egy harmincmilliomod másodpercig tartó fényfelvillanást is érzékel - a coloradói Yucca Ridge-ben állították fel. Ez már azelőtt is pompás megfigyelőhelynek bizonyult e jelenségkör tanulmányozásához: tiszta időben, a keleti irányban elterülő nagy síkság fölött akár 500-600 kilométerre is ellátni. (Itt szerencsés esetben néha szabad szemmel is észlelhetők e fénytünemények, bár rövid élettartamuk miatt az emberi szem nem igazán alkalmas az érzékelésükre.)A kutatók megfigyelték, hogy a lidércek többnyire egy villámlást követően, átlagosan 150 milliomodmásodperc múlva jelentek meg. Az első felvillanást rövid szünet után második is követte, amely halványabb volt ugyan, de hosszabb ideig látható maradt: a gyorsan táguló fénygyűrű 220 milliomodmásodperc alatt csaknem 200 kilométeres átmérőt ért el.A kutatók e megfigyelésekből arra következtetnek, hogy a lidércek a villámlás keltette rádióimpulzusok energiájából keletkeznek: erős elektromos terük felgyorsítja az ionoszférában lévő elektronokat, amelyek nitrogénmolekulákkal ütközve ionizálják azokat: a vörös fény az ionizált nitrogén jellegzetes kisugárzása.Egy másik szakértő szerint azonban ez a magyarázat sántít: szerinte a villámlástól a lidérc megjelenéséig túl kevés idő telik el ahhoz, hogy a két esemény között valóságos fizikai kapcsolat lehessen. Úgy gondolja,a rádióimpulzusok nem közvetlenül a villámtól, inkább a koboldokból eredhetnek, hogy azokban mi kelti őket, az még kérdéses. Lehet, hogy egy korábbi villám, lehet, hogy nagy energiájú kozmikus részecskék.Tény, hogy ilyen részletességgel még túl kevés lidérc kifejlődését követték végig, ezért a mérések statisztikai hibaaránya is elég nagy. A kutatók szerint azonban legfeljebb egy éven belül tisztázhatják a felmerült kérdéseket.(Science News, New Scientist)Forrás: É.T.
Alapítvány a Budapesti Állatkert élő gyűjteményének támogatására
Székhely: 1146 Bp. Állatkerti krt. 6-12.Levelezési cím: 1371 Bp. Pf. 469.Telefon / Fax: 363-3701Adószám: 18008481- 1- 42Internet: http://www.allatkertialapitvany.hu e-mail: info@allatkertialapitvany.hu Az alapítvány neve:Alapítvány a Budapesti Állatkert Élő Gyűjteményének TámogatásáraSzékhelye: 1146 Bp., Állatkerti krt. 6-12.T/F: 363-3701A kuratórium elnöke: Szolnoki VeraAlapító: Dr. Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatójaVédnök: Gálvölgyi János, színművészA kuratórium titkára: Barta Lászlóné (Odette)Célok:Az alapítvány betegségmegelőző, gyógyító, rehabilitációs, tudományos, kutatási, környezetvédelmi, kulturális, oktatási célok megvalásitását szolgálja. Egyrészt a köztudat formálásával- és a közérdeklődés ösztönzésével, másrészt a Budapest Főváros Állat- és Növénykertje saját fajtamegőrzési munkájának segítésével járul hozzá a nernzeti és nemzetközi természet, illetve fajtamegőrzési tevékenységéhez.Adománygyűjtés:Az alapítvány napi munkája az adománygyűjtés a Fővárosi Allat- és Növénykert lakóinak számára. Konkrétan az állatok takarmányozására, egyészségmegőrzésére, gyógyítására, kifutójuk bővítésére, korszerűsítésére fordítjuk, az adományokat. Adományával egy nemes ügyet szolgál.Magánszemélyek:Az örökbefogadás, lényege, hogy pénzadománnyal lehet támogatni az Állatkertet. Magánszemélyek örökbefogadása esetén a minimum támogatási összeg egy éves időtartamra: 3500.-Ft. A nevelőszülőnek köszönetképpen átnyújtunk egy díszes oklevelet, egy életrajzi lapot az "örökbefogadott" állat személyes adataival, egy alapítványi kitűzőt és egy meghívót az Állatkerti Nevelőszülők Találkozójára.Cégek:A minimum támogatási összeg cégek esetén 100.000.-Ft200.000.-Ft támogatás esetén a cég nevét és logoját közzétesszük az örökbefogadott állat kifutójánál.300.000.-Ft támogatás esetén az állat kifutójánál és az Állatkert főbejáratánál lévő főszponzori táblán is közzétesszük a cég nevét.1.000.000.-Ft támogatás esetén mind az állat kifutójánál, mind a főszponzori táblán közzétesszük a cég nevét, de egyedi nevelőszülő lesz, tehát az örökbefogadás egy éve alatt más cég nem fogadhatja örökbe a kiválasztott állatot.Tervek:Védett állatok bemutató parkja- tigriskifutó bővítése: A tervezett fejlesztés tartalma: a Fővárosi Állat- és Növénykert természetvédelmi oltalom alatt álló parkjában a védett állatok bemutató parkjának bővítése, szinesitése, újabb állatfajok bemutatásával, az állattartó helyek felújitása, korszerűsitése, mely biztositja a megőrzött értékek továbbtartásának, bemutatásának lehetőségét, valamint az állatok megfelelő színvonalú tartását. Az új fajok, fajták bemutatásával teljesebbé válnak a gyűjtemények, mely az oktatási-ismeretterjesztési feladataink egyik feltétele.Tervek a jövőben:- Akvárium,- Nagyszikla felújítása, omlások miatt,- Kós-majomház és környékének felújitása,- Szavanna kifutó kialakítása,- Gazdasági udvar felújításaMegvalósult tervek:- Elefántház felújítása,- Megújult zsiráf kifutó,- Kisszikla kifutóinak, környékének, és belső terének felújítása,- Pálmaház megújulása,- Új kifutók kialakítása: Déi-Amerika ház és kifutó, majomkifutók felújításai,- Kiállítások: Természet ékszerei, Élet-Halál házHíres örökbefogadók- Demjén Rózsi és Rebecca - Gooffy és Hilda, sziamangok- Lang Györgyi - Hella, elefánt- Falus Mariann - Béla, barna medve- Lagzi Lajcsi - Zitta, elefánt, Csilla, leopárd, Jusztina, víziló- Pogány Judit, színművésznő - Arni, szakállas bagoly, Bence, vadmacska, Éjszakai ház lakói- Zalatnay Sarolta - Píppin, ormányos medve- Csala Zsuzsa, színművésznő - Snufi, házi szamár- Balázsi Panni - szalakóta- Hanzély Ákos - Jump!, babirussza- Bumeráng műsorvezetői: - Bochkor Gábor - Rita, kenguru - Boros Lajos - Roxána, kenguru - Voga János - Rokeby, kenguru- Csisztu Zsuzsa és Básty István - Sára, grizzly medve- R-Go együttes - Ingrid, teve- Alföld Róbert - kakaduAkciókHúsvéti nyuszi örökbefogadás: minden évben a nagyhéten minimum 1.000.-Ft támogatásért egy hónapra húsvéti nyuszit lehet képletesen örökbefogadni. Célunk, hogy ne vásároljanak fejletlen, anyjukról idejekorán leválasztott kölyöknyulakat. A nevelőszülőnek átnyújtunk egy díszes oklevelet és egy polaroid fotót készitünk a Bambi-házban található öt nyuszi közül kiválasztottal.Karácsonyi örökbefogadás: minden év december 1-től 23-ig a karácsonyi díszeket ölt a Bambi-ház, az örökbefogadói oklevél. 5.000.- Ft támogatástól az oklevél, életrajz, meghivó mellé egy színes képekkel illusztrált könyvet, vagy egy felnőtt állatkerti belépőjegyet adunk ajándékba minden kedves támogatónknak.Nevelőszülők TalálkozójaHagyományosan minden év aktóber első vasárnapján, az Állatok Világnapján rendezzük meg a Nevelőszülők Találkozóját. 11.00-kor a főbejárattal szemben kezdődik a találkozó megnyitója. Dr. Persányi Miklós főigazgató úr köszönti a nevelőszülőket és beszámol arról, hogy mire fordítottuk a befolyt adományokat. Híres örökbefogadók is elfogadják meghivásunkat, szívesen mesélnek arról, hogy miért támogatták Alapítványunkat.A megnyitó után egy állatkerti sétán vehetnek részt a nevelőszülők, ahol betekintést nyerhetnek a budapesti állatkert háttér életébe. A szakvezetők szívesen válaszolnak minden kérdésükre.Délután minden nevelőszülőnk találkozhat az örökbefogadott állatának gondozójával, ezt mi szülői értekezletnek hívjuk. Mindemelett állatbemutatók, fókashow, egyéb gyermekprogramok kedveskednek a látógatóknak.InfoAz Alapítvány elérhetőségei: Székhelye: Fővárosi Állat- és Növénykert területén (1146 Bp., Állatkerti krt. 6-12.) a Bambi-házban Szívesen állunk rendelkezésére hétköznapokon 10.00-16.00-ig, hétvégén 11.00-15.00-ig. T/F: 343 00 30 Internet: www.allatkertialapitvany.hu E-mail: info@allatkertialapitvany.hu Bankszámlaszám: Bank Austria Creditastalt Rt. 10900028-00000007-54600019
Orvosok Határok Nélkül
A legutóbbi évek gyakran idézett megfigyelése, a pillangóhatás azon alapul, hogy ha - mondjuk - Brazíliában egy pillangó összeérinti a szárnyait, az tornádót okozhat Texasban. Az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet számos országban nyújtott segítséget a rászorulóknak - és jelenlétük mindenütt jótékonyan éreztette hatását.Az Orvosok Határok Nélkül (Médicines sans Frontieres, MSF) Földünk egyik legnagyobb orvosi segélyszervezete. Az alapszabályában foglaltak alapján tagjainak az a feladatuk, hogy segítsék a háborús konfliktusok, a járványok, a természeti és az emberek által okozott katasztrófák áldozatait, valamint mindazokat, akik a nagy földrajzi távolság vagy etnikai helyzetük miatt nélkülözik a megfelelő egészségügyi ellátást.A szervezet önkéntes munkatársai tevékenységüket a semlegesség elve szerint, részlehajlás nélkül, az egyetemes orvosi etikának és az emberi segítségnyújtás jogának alapján végzik. Kötelezettséget vállalnak arra, hogy betartják a szakmai erkölcs szabályait, és hogy munkájukat nem befolyásolják politikai, gazdasági vagy vallási erők.Az önkéntesek tudatában vannak annak a kockázatnak és veszélynek, amellyel munkájuk vállalása jár, s tevékenységükért nincs joguk más kompenzációt vagy juttatást kérni, mint amelyet a szervezet megengedhet. Magát a szervezetet 1971-ben francia orvosok alapították, hogy segítségüket felajánlják a háborúk vagy egyéb katasztrófák áldozatainak. Tizennyolc országban vannak irodái.Évente negyvenöt különböző országból származó, több mint kétezer önkéntese nyolcvan országban tevékenykedik. Szükség esetén ezek gondoskodnak az alapellátásról, ellátnak sebészeti feladatokat, beoltják a gyerekeket, újra működésbe hoznak kórházakat, részt vesznek sürgősségi táplálkozási, közegészségügyi programokban, valamint a helyi egészségügyi személyzet képzésében. Működésük területe lehet akár menekülttábor, frontvonalbeli kórház, katasztrófa sújtotta város vagy falu. Számos területre kiterjedő szakértői gárdájuk, több hatékony módszerük és stratégiájuk van a válságok és katasztrófák idején nélkülözhetetlen egészségügyi ellátás céljára. Mindenkor kiállnak az emberi jogok védelmében, ha munkájuk során annak megsértését tapasztalják.A szervezetnek a kormányoktól való függetlenségét az szavatolja, hogy éves költségvetésének jókora része magánadományokból, az Egyesült Nemzetek Szervezetének különféle testületeitől és egyéb nemzetközi intézményektől származik.A szervezet napi munkájáról szól annak a 38 éves holland orvosnak a naplórészlete, aki 1999. áprilisában egy macedóniai menekülttáborban dolgozott. (Előtte már Szarajevóban, Ruandában és Sri Lankán vett részt az Orvosok Határok Nélkül szervezet tevékenységében.) "A legtöbb orvosi problémát a krónikus betegek okozzák. A magas vérnyomásban, cukorbetegségben, epilepsziában és asztmában szenvedő embereknek nincs többé gyógyszerük, mivel a legtöbb menekültnek a rajtuk lévő ruhán kívül semmi másuk sincsen. A többi problémát a táborokban szokásos betegségek jelentik, így a hasmenés, a megfázás, a rüh és a tetvesség. Végül megemlítem a lelki problémákat is." A cigarettareklámok analógiájára mi is megállapíthatjuk, akár a gyógyszerreceptekre is rányomtathatjuk, hogy "az ember által okozott katasztrófa, a háború károsítja az egészséget". Jó, hogy vannak, akik ezt helyre próbálták hozni, és jó, hogy ez az igyekezetük elnyerte méltó jutalmát.Dr. Makói Zita (Szerzőnk a Magyar Orvosmozgalom a Nukleáris Háború Megelőzéséért elnöke; e mozgalom - akárcsak nemzetközi szervezetüknek, az IPPNW-nek a többi tagja - az 1985. évi Nobel-békedíj kitüntetettje. - A szerk.) Az 1999. évi Nobel-békedíjOktóber arról is nevezetes, hogy - a fizikai, a kémiai, a közgazdasági és az orvosi Nobel-díjon kívül - ekkor hirdetik ki a Nobel-békedíj nyertesének vagy nyerteseinek a nevét. Az első békedíjat 1901-ben ítélték oda a Nemzetközi Vöröskereszt megalapítójának, Henri Dunantnak. A Nobel Intézet figyelemmel kíséri a nemzetközi eseményeket, s a Nobel-békedíjat elsősorban olyan intézménynek, szervezetnek vagy személynek ítéli oda, amelynek, illetve akinek fontos szerepe van a konfliktusok békés megoldásában. Az utóbbi öt évben az alábbiak nyerték el a Nobel-békedíjat:1994-ben megosztva kapta Yitzhak Rabin izraeli miniszterelnök, Simon Perez izraeli külügyminiszter és Jasszer Arafat, a Palesztin Felszabadítási Front végrehajtó bizottságának és a Palesztin Nemzetnek az elnöke;1995-ben Joseph Rotblat lengyel atomfizikus kapta, aki elnöke és hosszú idő óta a Pugwash konferencia irányítója;1997-ben a nemzetközi ICBL és Jody Williams kapta az aknák használatának megszüntetésére és az aknamentesítésre irányuló munkásságáért;1998-ban John Hume és David Trimble kapta az észak-írországi konfliktus békés rendezésére való törekvéséért;1999-ben mintegy száz jelölt szerepelt a javasoltak listáján. Közülük az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi segélyszervezet részesült a nem mindennapi kitüntetésben.Forrás: Élet és Tudomány Archívum
ÚTI ÉLMÉNY PÁLYÁZAT
Túlélted? Jó volt? Most mutasd meg mindenkinek, merre jártál! Küldd el e-mailben legérdekesebb úti élményeidet!Ha úgy érzed, Veled történt meg a világ legizgalmasabb, legelképesztőbb, leghihetetlenebb... egyszóval valamiért LEG sztorija, ne habozz, oszd meg velünk és olvasóinkkal!Ha utazásaid során történt Veled valami olyan, amire szívesen emlékszel vissza és van kedved szavakba önteni, írd meg nekünk. Mi elolvassuk, és a legjobbakat, legviccesebbeket, legmeghökkentőbbeket...egyszóval a LEGeket mindenki elolvashatja a www.NagyUtazas.hu oldalain.A beküldők között hónapról hónapra a Cartographia útikönyveit és a világjáró Handó házaspárnemrégiben megjelent "Irány a világ" című köteteit sorsoljuk ki.Határidő: nincs, folyamatosan várjuk az élménybeszámolókat, melyeket kizárólag elektronikus formában áll módunkban elfogadni.A terjedelemben sincs megkötés, azt viszont megköszönjük, ha fotókat is küldesz, hogy illusztráld a helyszínt, az eseményt és persze MAGADAT!A hónap nyerteseit minden alkalommal e-mailben értesítjük, és nevüket közzétesszük a www.NagyUtazas.hu oldalain is!További információ:Tel: 06-1-206-5295e-mail: info@nagyutazas.hu Az Úti Élmény Pályázat eddigi nyertesei: Ők is túlélték,és megírták nekünk. Nagy örömmel tesszük közzé az Úti Élmény Pályázatunkelső két nyertesének nevét. Sok szeretettel gratulálunk nekik, és ezútonismételten bíztatunk mindenkit, hogy ragadjon tollat, azaz klaviatúrát, ésbombázzon minket LEG történetekkel. Sok sikert kívánunk mindenkinek, játsszanak,szórakozzanak, rémüldözzenek és nevessenek velünk! Július havi nyertesünk: Kisgyörgy Éva - USA Nemzeti Park körút Augusztus havi nyertesünk:  SinkóJudit - Mexikó arcai Nyereményük egy-egy kötet a Cartographia kiadó útikönyveiközül. Gratulálunk!Élményeiket a NagyUtazas.hu Ulysses magazinjának hasábjain,a Kalandozóink jelentik rovatban Ön is elovashatja. Jó szórakozást!A nyereményeket postán küldjük el.
USA Nemzeti Park körút
Napfelkelte a Bryce CanyonbanAz egész még 2 éve kezdődött, amikor egy haverommal jártunk a Bryce-ban és én a fejembe vettem, hogy meg akarom ott nézni a napfelkeltét. Jó korán felkeltünk, de a fiatalember szép és fitt akart lenni aznap, így egy órat töltött a fürdőszobában. Így hát lekéstük a mágikus pillanatot. Dühöngtem, sírtam-ríttam, de semmi sem segített, a nap már magasan járt, mire odaértünk.Most viszont már az út elejétől azt szajkóztam kedvenc Tortoise sofőrömnek, Raoulnak (egész véletlenül ugyanaz a sofőr volt, aki a közép-amerikai úton!), hogy nekem muszáj megnéznem a napfelkeltét a Bryce-ban. Élet-halál kérdése. Raoul az az ember, aki komolyan veszi az ilyesmit. Így jó korán elindultunk előző állomáshelyünkről. Túl korán - már hajnali 3körül a park bejárata előtt voltunk, de oda csak napfelkelte előtt fél órával lehet bemenni. Raoul beállította hát a vekkert - csak épp elfelejtette felhúzni. "Shit happens" - ahogy az utazas szlogenje mondja.Mire felébredt, már meglehetősen világos volt, de még nem kelt fel a nap. Előreszáguldott a sofőrülésre - és indulás. Gyorsan felébresztette a kezeügyébe kerülő első emberket, Wernert, hogy rohanj az Évához, keltsd fel es mondd neki, hogy álljon készen. Werner tehát felrázott, gyerünk, öltözz. Fogalmam se volt, hol a hatizsákom abban a kupiban, ami a buszon volt. Így hát felkaptam a kezem ügyébe kerülő ruhákat - Christine nadrágját és Lee pulóverét, no meg a fotóstáskát. Előrementem Raoul mellé, aki idegesen kémlelte a horizontot. Kérlek, könyörgök, nap, ne kelj még fel. Őrült tempóban száguldott a busz a park felé. Aztán lefulladt. Raoul, a mindig halálnyugodt emberke idegesen csapkodta a kormányt: Fuck! Fuck! Aztán újra indított és újra száguldás. Éreztük, nem érünk el a legszebb kilatóhoz, a Sunrise Pointhoz, így a közelebbit, a Fairyland-et céloztuk meg. Amikor odaértünk, mindhárman kiugrottunk a buszról és a három fotósőrült - Raoul, Werner no meg én - kamerája egyszerre szólalt meg: Click, click, click. A következő pillanatban átbukott a nap a horizonton. Mi ott álltunk - lihegve, boldogan vigyorogva, egymás kezebe csapva: megcsináltuk!Mire a többiek kikászálódtak a buszból, elmúltak a mágikus pillanatok. Ott álltak álmosan és dideregve és nem értették, mi bajunk van nekünk, hármunknak, hogy őrült módon ugrándozunk össze-vissza. De aztán ők is szétszéledtek a kanyonban és mindenkit megfogott a hely varázsa. Rövid közvéleménykutatásom eredeménye, hogy az út során ez volt a legszebb hely, amit láttunk: kora reggel a Bryce Canyon. Arches National ParkKora reggel érkeztünk a parkba - vörösen izzottak asziklák a felkelő nap fényében. Egyelőre sehol egy "arch", csak mindenfélealakú hatalmas sziklák.Megálltunk egy nagy parkolóban, ahol a társaság nekiállt reggelit készíteni. Nekem nem volt türelmem kivárni, mert a fény a kora reggeli órákban a legszebb, így hipp-hopp nekivágtam a túrának a Devil's Gardenben. A nagy köveken bukdácsolva aztán rájöttem, nem ártott volna végiggondolni, hogy a kamerán és néhány tekercs filmen kívül mi minden kell egy turához. Pl. víz. Vagy napolaj. Vagy nem ártott volna felvenni egy rendes cipőt, és nem a tízéves ócska szandálban nekivágni. De akkor már nem akartam visszafordulni, csak mentem, mentem a gyönyörű túraútvonalon. Egymás után bukkantak elő a sziklaívek. És egyre nagyobbakat estem a szandálomban.Mivel én vagyok a világ leglassúbb túrázója, lassan beértek a többiek és kisegítettek vízzel, napolajjal, sőt Barney még egy tábla csokit is elővarázsolt a zsebéből. Barney egy angyal. Ő a másik sofőrünk, egy fekete fickó, aki minden tájhoz a legmegfelelőbb zenét teszi a magnóba és aki nagy-nagy szakértelemmel és szeretettel kötözgeti sebesüléseinket. Aztán beért Brian is, aki még mindíg kissé kótyagos volt az előző éjjeltől. Megálltunk ugyanis egy benzinkútnál (pee-stop (khm... folyóügyek intézése.:) - a szerk))és valaki egy üveget nyújtott felé: Kérsz egy kis vizet, Brian? Kért. Whisky volt. Nevetés, aztán újabb üveg: Na, igyál rá egy kis vizet. Meghúzta. Az is whisky volt. A másik angol gentleman, Allen is vele volt. A legmulatságosabb figura a buszon. Számitógépprogramozó Cambridge-ből, aki eleinte nagyon szögletes volt. Világkörüli úton vagyok, ez a 3. napom - közölte bemutatkozásként. Aztán lassan engedett a merevsége, és a vasalt inget felváltotta a kanárimintás poló. Egyik éjjel kiesett a kontaktlencséje a buszon és nem találta sehol. Annyira kétségbe volt esve szegény. Fogtam egy zseblámpát és szép tüzetesen átvizsgáltam mindent, meg is lett. Azóta hősként tisztel. Délután ebéd, majd kitört az infantilizmus. Vettek egy páran ugyanis vizipisztolyokat és hatalmas csata dúlt.Este irány a Colorado folyó, annak a partján táborozunk le. Dragon Fly Canyon -még soha nem hallottunk róla, de Raoul esküszik, el leszünk ájulva tőle. Dragon Fly Canyon - A love storyRaoulnak megint igaza volt. Moabtol nem messze, a Colorado partján tényleg egy elvarázsolt helyre bukkantak a Tortoise sofőrök. Az útról befordult a busz egy tisztásra. Innen egy kis alagúton - amin jarmű nem fért át, csak át lehetettmászni - átjutottunk egy minden oldalan zárt kanyonba. Egy kis térség, mindenoldalról óriási vöröslő sziklákkal körülvéve. És szinte tapintani lehet a csendet. Azalagút túloldalán - mintha csak az égből pottyant volna oda - magányosanállt a zöld kis buszunk.A társaság egy része lenyűgözve állt, míg másoknak betelt apohár. Hogy lehet ilyen helyen két napot kempingezni, ahol se víz, se WC, se semmi.Ők - öten - bestoppoltak a városba és egy motelben aludtak. Mi meg ott töltöttük a ket legmiszterikusabbéjszakánkat.Első éjjel vacsora után limbo-verseny volt a tabortűz mellett. Azelső magasságot még mindenki könnyedén vette, de a másodikat egy kis időés sok alkohol után már senki nem tudta teljesiteni.Aztán egyszercsak megérkezett egy autó, benne egy pár emberkeés bevonultak az alagútba zenélni. Csodálatos hangon énekelt valaki.Gudrun, a csoport hercegnője rögtön fel is kapta a fejét. Gudrun egycsodaszép német lány, magas, hosszú szőke haj, ragyogó kék szem, tökéletes alak.És nem egy gátlásos típus. A patakparti és vízesés alatti fürdőzéseknélő az, aki először ledobálja a ruháit és az egyik éjszakai mulatozásunkalkalmával Barney-vel meztelenre vetkőzve tejszinhabbal kenegették egymástegész éjjel. Hm. No meg egyébként is minden utunkba kerülő férfiember potencialis"áldozat" volt. Nem volt hát kivétel a pacsirtahangú énekes sem - Gudrunrögtön bevetette magát az alagútba. Mi hiába győzködtük fennhangon az ismeretleneket, hogybújjanak elő, csak az alagút sötétjében pengették a gitárjukat és remeknótákat énekeltek.Amikor végre kijöttek, hogy hazainduljanak, Raoul meghívtaőket másnap estére, mondván, hogy nagy buli lesz, jön még egy busznyi ember. Udvariasanelköszöntek, aztán eltűntek.Másnap egy kocsi jött Gudrunért, hogy elvigye őt az ismeretlen herceghez. Aki - mintkiderült - épp legújabb filmjét forgatja a közelben, a Sunchasert. Az úr neve: Woody Harrelson, az Indecent Proposalés a Natural Born Killers (Tisztességtelen ajánlat és a Születettgyilkosok- a szerk) főszereplője. Gudrun hezitált, merthogy neki van otthonbarátja, de Woody leszerelte: Don't worry. I am rich. Mintha csak revansot vett volna az Indecent Proposal-banalakított szerepéért... Most ő volt a csábitó. Gudrun velünk maradt mégpár napig, de egyfolytában telefonálgattak egymásnak - ami nem volt könnyű, mert mi is,ők is úton voltunk. Woody részéről a stáb és a hotelszemélyzet egyengette a szerelmesekútját, a mi csoportunkból még egy srác ajánlotta fel Gudrunnak, hogy Woody hagyjonüzenetet az ő üzenetrögzítőjén, mivel ő úgyis naponta lehallgatja. Persze mindannyian izgultunk, hogy mi lesz.Végül - amikor már a Zionban jártunk - Woody elküldte a hölgyért a privatejet-jét (magánrepülőgépét - a szerk). Talán még hallunk róluk.A második este megjött még egy busz, a Tortoise "Crosscountry" (San Francisco - Boston)útja is ide vezetett. Közösen készítettük hát a vacsit, no meg a punch-ot.És ezen az éjjelen is jöttek látogatók: ezúttal nem hírességek, csak helybeliek, akik dobokonjátszottak egész éjjel. Mint kiderült, a helyieknek ez egy kultikus hely, és akörnyékről gyakran járnak zenélni emberek a csodálatosan visszhangzó alagútba. Barney is csatlakozotthozzájuk, fuvolája félelmetesen szólt a csatornában. Mintha csak Földanyaszólt volna hozzánk... És végül... az igazi vadnyugatMa egész nap csak buszozás-buszozás. Délben megálltunk egyvároskában ebédelni. Én rutinosan rögtön végigjártam az összes fast foodéttermet, lecsekkolván, melyiknek a legszimpatikusabb a mosdója. Találtam egytökéleteset, ahol bent van a kézmosó is a magunkra zárható részben, szóval teljes aprivacy (egyedüllét - a szerk). Egyéni csúcsomat beállítva 12 perc alatt megmosakodtamtetőtől talpig, hajmosást, körömtisztítást, stb. is beleértve. Huh, milyenjó is tisztának lenni. Késő délután végre elértük táborhelyünket, a Valley of the Gods-t. Ezközvetlenül a Monument Valley mellett van, ugyanolyan táj, csak épp sehol egy turista.Vörös homok, ágas-bogas cserjék, égbe meredő furcsa sziklaalakzatok. Megint remek vacsikészült, sőt, epres-tejszínhabos torta is előkerült a hűtőből. Az ellátásraigazán nem panaszkodhatunk. Aztán csak csendben ücsörögtunk a köveken,csodáltuk a naplemente fényeit. Percről percre változott a táj. Egyszercsak valami gyönyörű muzsika hangzott fel. Raoul rátalált a pillanathoz tökéletesenillő zenére: tiszta, egyszerű dallamok zongorán és egy csengő női énekhang... 32emberkének egyszerre kezdett el borsózni a háta...Éjszakára kivittuk a matracokat a buszból és a csillagoség alatt aludtunk.Talán még soha nem láttam ennyi csillagot. Telistele volt azég velük.Hajnalban a szokásos napfelkelte-néző őrültek láncszerűenébresztették egymást. Mivel a terv az volt, hogy reggeli után azonnal indulás, inkabb kihagytam akaját és túráztam egyet ezen az elvarázsolt tájon. 10-kor vissza a buszhoz, atöbbiek épp befejezték az edények elpakolását, indulásra kész a csapat. Valakinekeszébe jutott, hogy ez egy tökéletes színhely a csoportfotóhoz. Előkerülthát 32 kamera és nekiálltunk. Közben pedig a Happy Birthday-t dúdolgattuk, mert Raoul ma lett 46 éves.Indulás Monument Valleyhez. Ez eredetileg nem volt benne a programban, dehát nem ez az első változás. És nem is az utolsó.Amikor annakidején úgy döntöttem, hogy a Tortoise-szal utazgatok ezen a nyáron, csak három dolgotsajnáltam, hogy nincs benne a prospektusban: a Monument Valley, a Mono Lake es a Death Valley. Akkormég nem tudtam, hogy a regi haver, a Raoul lesz a sofőr, aki konnyen hagyjamagát meggyőzni egy par kiterőről. Utolsó nap pl. Las Vegasbol Frisco felé a Deep Creek-enkeresztül mentünk volna, de en ANNYIRA szerettem volna elmenni a Death Valley-be.Méghozzá a Zabriskie Pointhoz. Méghozzá napfelkeltekor. Raoul előszor csakcsóvalta a fejét, aztán eltűnt egy rakás térkép mögött, majd mikor előbukkant,közölte a társasággal: a Deep Creek helyett a Death Valley-be megyunk. Szegénynémetek csak nézték a brossúrát, hogy már megint nem stimmel valami. De miért? -kérdezték. Raoul komolyan rájuk nézett: Deep Creek sucks. Erre mit lehet mondani? Devégül mindenki irtó hálás volt a változásért.A Monument Valley-vel igazán könnyű dolgom volt, mert ott Raoul se voltmég, így ő is kiváncsi volt. Útközben egy osztrak csaj megkért, magyarázzammár el, melyik mütyür mire jó a kameráján. Épp a depth-of-field gombnál tartottunk, amikor hatalmasütést éreztem a szemöldökömön. A csoportfotó után nem csomagoltam el rendesen azállványt, csak feldobtam a csomagtartóra és most egy éles kanyarnál lecsúszott. Pontrám. Mindenki iszonyúan sikongatott, én nem tudtam, miért. Aztán kiderült. Tisztavéres volt a szemem, és ők nem tudták, hogy nem vesztettem épp el a látásom. De nem, csak egy kisforradás a szemöldökön. Azért mázlim volt.Végremegérkeztünk az indián- es westernfilmek forgatásának híres helyszínére, a Monument Valley-hez. A buszt nemengedték a parkba, mert túl nagy, így jeep-eket kellett bérelni, hogy bejárjuk a parkot. Ahogyültem a jeep-en baseballsapkában (elveszett a napszemüveg és hát muszáj valami a nap ellen) meg akamerával a kezemben, úgy éreztem magam, mint egy amerikai turista, aki szafarira indul.Körbevittek minket a parkon, irtó jópofa az egész. Aztán egyszercsak lerobbant a jeep-unk. Mi csak vigyorogtunkegymásra: Shit happens. Kiderült, semmi gond, csak elfogyott a benzin. A semmiközepén. Nekiindultunk hát, hogy találjunk egy elő lelket. Rá is bukkantunk egy kocsira, egymásik szerencsétlenre, aki kizárta magát. Nemhiába autószerelő mindkétsofőrünk, pillanatok alatt kinyitották a kocsit, amelynek hálás tulaja adott nekunk benzint. Hiába, Raoul és Barney - a két verhetetlen sofőr.Ennyi megpróbáltatás után vacsora Flagstaffban. Nem volt kedvünk főzni, ma inkább étterembe mentünk. Kiszúrtunk egy csábító feliratot: "Mexican food". Csak amikor közelebb mentünk és az apróbetűs részt is elolvastuk, kezdett gyanús lenni a dolog: "World famous hamburgers".Azért nem volt olyan rossz. Raoul átvette az ajándékát. Kezébe vette apapirzacskót, egy pillanatig végigfutottak ujjai a benne levő üveg formáján és elvigyorodott: Jack Daniels! Lenyűgözve néztük. Aztán rövid kiselőadást hallottunk Raoultól, melyik italosüvegnek milyen a formaja. Főleg a nyakforma az árulkodó.Éjjel meg egy pár itatós játék, aztán ennek a napnak isvége. Allen a whiskysüveget, Claudia a kismackóját szorongatva alszanak mellettem.Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
Túlélőiskola I.
document.write('Túlélőiskola');Napjainkban egyre nagyobb az érdeklődés az úgynevezett túlélés (survival) iránt. Az akciófilmek szinte kötelező szereplőjévé vált a kemény katona, aki a természetben található eszközök felhasználásával száll szembe a "rosszfiúkkal". Érthető, hogy a magyar ifjúság egy jelentős része "kisrambó" akar lenni, meglett családapák pedig alig titkolt infantilizmussal vágyódnak a túlélés szolidan "nélkülözésteli" változatára. Egyre többen igyekeznek elsajátítani és gyakorolni ezt a csodálatos ismeretrendszert, mely egy rég feledésbe merült életfilozófia - a természetben, a természetből, a természettel való harmonikus együttélés - újrafelfedezése.Cikksorozatomban számukra szeretnék praktikus útmutatást adni e "tudomány" alapfogásaiból. Legegyszerűbb, ha kezdetben a túlélést elsősorban kitűnő szabadidő eltöltésnek, a túrázás egy speciális fajtájának tekintjük, melynek célja nem önmagában a távolság legyőzése, hanem a viszonylagos komfortban történő megmaradás. Hazánkban ennek sajátos zamatát az adja, hogy minden "bázistól" egy órányi járásra ott van a jó meleg civilizáció, a legnagyobb veszély pedig az, hogy az erdész hazazavarja az embert. Természetesen a komfortot nem a szó megszokott értelmében kell elvárni. Terepen az ember értékrendje egy-két nap alatt alaposan megváltozik. A kényelem, a biztonság, az ízletes, a hideg, a meleg jelentése módosul. A mohából készített derékalj, egy farönk szék gyanánt a mennyei kényelem érzetét kelti. A "túlélési gyakorlatnak" rendkívüli szerepe lehet a személyiség fejlődésében, igazi tréning, mely reális önismeretre, kezdeményezőkészségre, autonóm gondolkodásra, kitartásra tanít. Ott kinn mindenért keményen meg kell dolgozni. Idő, türelem, szakértelem, sok lelemény és némi szerencse kell (pl. a behavazott erdőben tüzet rakni legalább háromnegyed órás elfoglaltság). Ott megváltoznak az emberi kapcsolatok. Napjaink morális válsággal küzdő társadalmában üdítően hat egy olyan világ, ahol letisztultak az értékek. A helytállás, a bajtársiasság válik a legfontosabbá. A közösen vállalt és legyőzött nehézségek, az együttes munka, a tűz mellett töltött éjszakák vassá kovácsolják az emberi kötelékeket. Érdemes elgondolkodni, mi lenne, ha eltűnne a környezetünkből a civilizáció. A legtöbb ember éhezne, fázna és szomjúhozna. Kiszolgáltatott, védtelen, gyámoltalan lenne. Az átlagember nem ismeri az ehető és gyógynövényeket, a tűzgyújtási technikákat stb. Ezek azonban megtanulhatók. Ismereteinket több forrásból meríthetjük. Hazánkban is nagyon sok tapasztalat halmozódott fel a hegymászók, teljesítmény túrázók, vadászok, erdei emberek, horgászok stb. körében. A magyar folklórból is számos fogást lehet ellesni. Pl. a pusztai emberek mesterei voltak a hajlék építésnek, élelmiszer tartósításnak, eszköz-, fegyver-készítésnek és -használatnak. Valóságos kincsestár az észak-amerikai indián kultúra (méltó letéteményesei ennek a bakonyi "indiánok"). A túlélés ismeretrendszere mindezt a tudást harmonikusan egyesíti századvégünk professzionális eszközhasználatával. Például legmegbízhatóbban az úgynevezett Zippo gyújtóval lehet tüzet gyújtani, de a parázsra tett fa az ősi indián tűzfúvó csővel lobbantható lángra. A túléléshez szükséges ismerethalmaz rendszerbefoglalását katonák hajtották végre (talán a legismertebb név az amerikai függetlenségi háború időszakából Robert Rogers őrnagyé). Így a túlélés elsősorban katonai műfajjá vált. Minden ország hadseregének elitalakulatai magas szinten űzik ezt a mesterséget, de a legtöbb haderőnél része a hétköznapi kiképzésnek is (pl. Bundeswehr, vagy a L'Armée Francaise). Látszólag a mindenható technika korszakában ez fölösleges, azonban az igazi katonák nem felejtik a clausewitzi igazságot, miszerint "a háború a bizonytalanság birodalma". Olyan alakulatok katonái, mint pl. az angol SAS (Különleges Légi Szolgálat) akár hetekig is képesek minimális felszereléssel autonóm módon működni a világ bármely pontján. Napjainkban a túlélés már nem csak a harcosok privilégiuma. Elsajátítása azonban igen nagy szakértelmet, széleskörű ismereteket, sok gyakorlást és a természet iránti alázatot igényel. Szerencsére több túlélő könyv is rendelkezésre áll, de a fogásokat csak az életben, "éles helyzetben" lehet kipróbálni. A látszólag egyszerű feladatok is a legváratlanabb problémákat vethetik fel. Több könyv írja például, hogy szükség esetén a töltényt szétszedve, a lőpor felhasználásával könnyedén lehet tüzet gyújtani. Egy jéghideg téli éjszakán kellett rájönnöm, hogy a megfelelő fogás ismeretének híján (a töltényhüvely palástját be kell horpasztani) nem vagyok képes a "drága" lőporhoz hozzájutni a Parabellum lőszerből. Az ismeretek mellett azonban felszerelésre is szükség van. Természetesen az igazi túlélő egy szál késsel is képes létfeltételeit megteremteni. Ezt azonban nem ajánlom senkinek. Sokkal praktikusabb a megfelelő eszközök birtokában (megerősítve némi készpénzzel, hitel- és telefon-kártyával) nekiindulni. document.write('Felszerelés');1. Összehajtható gyalogsági ásó. 2. Fűrész. 3. Svájci katonai tisztikés lánccal és rögzítő karabinerrel. 4. Balta.   Néhány elv a felszerelés beszerzésével kapcsolatban: Mindig az elérhető legjobb minőséget kell megvenni. Ha nincs elegendő pénzünk, tartsuk szem előtt az alábbiakat: kezdjük egyszerű felszereléssel, majd az ismeretek és az igények növekedésével bővítsünk minden eszköznek vannak előnyös és hátrányos tulajdonságai, ezért határozzuk meg a számunkra legfontosabb használati szempontokat amit lehet, készítsünk el házilag. Megbízható helyen kell vásárolni, tanácsot kell kérni az eladótól. Az eszközöket tovább lehet és kell finomítani. Bevált eszközt csak indokolt esetben cseréljünk újra. A legjobb együttest a military- és a hegyitúra boltokból lehet összeállítani. Minden felszerelési tárgy legyen jól karbantartható (rozsdamentes acél, gyöngyvászon stb.). Az eszközök kompatibilisek legyenek egymással. Toleráns feleség és nagy gardrób szekrény elengedhetetlen. A túlélésnek nem az önkínzás a lényege, hanem a minél komfortosabb élet, ezért mindenki azt visz magával, amit fontosnak tart. Ha elbírja! A képlet egyszerű: csak a testsúly ötödét érdemes cipelni (kb. 15 kiló "és még egykicsi"). A következő felszerelési tárgyakra mindenképpen szükség van: A ruházat. Kényelmes, de erős, zárt, jól variálható öltözet szükséges. Védje viselőjét a meteorológiai hatásoktól, a rovaroktól és a kisebb fizikai sérülésektől. Színe harmonikusan illeszkedjen a természeti környezethez. A legpraktikusabbak a katonai gyakorló ruhák.A nadrág alja lehetőleg gumírozott legyen, mert ez véd a portól, rovaroktól, patakokon átgázolva pedig egy kissé a víztől. Ha nem ilyen, akkor légideszantos módszerrel a bakancs szárára húzott gumiszalag alá kell begyűrni a nadrág alját. A deréknál található beszabályozó zsinórokat állítsuk be méretünkre, de vegyünk fel nadrágszíjat is. Mivel a ruházat fölé még hevederöv és hátizsák derékheveder is kerül, ezért olyan típust válasszunk, melynek csatja nem nyom (pl. lapos, hengeres zárral működő). A nadrágszáron legyen térképzseb, ennek hiányában a térképet átlátszó nylon tasakban rejtsük mellünknél a zubbony alá. document.write('Felszerelés');1. Az ALIC-rendszer hátizsákja. 2. Polifoamlap tokkal. 3. Hálózsák. 4. Kétliteres víztároló. 5. Sátorcsövek. 6. Gumipókok. 7. Poncho. 8. Télen-nyáron nagyon hasznos felfújható párna. A ruha felsőrésze (zubbony) is laza, kényelmes legyen. Zsebeibe lapos tárgyakat rakjunk, de gondoljunk arra, hogy a zubbony átnedvesedhet csapadéktól, vagy izzadságtól, tehát dolgainkat vízhatlanul csomagoljuk. A szakboltokban megvásárolható gyakorló ruhák közül minden szempontból a legkitűnőbb az USA hadseregének öltözete. A magyar egyenruházatból az úgynevezett ejtőernyős gyakorlót tartom jónak (bár a mosásnál nagyon hamar engedi a színét). A lábbeli zárt, magas szárú legyen. Beszerzésénél elsősorban azt vizsgáljuk meg, hogy talpa jól kapaszkodik-e a terepen, illetve jól tartja-e a lábat. Erős, strapabíró legyen. Vannak olyan típusok, melyek talpa acél merevítéses. Ez védi a lábat az elsősorban dzsungelekben használatos "csatasulyom" nevű acéltüskéktől. A hegyitúraboltokban kapható úgynevezett tracking cipők sokkal jobbak bármely katonai lábbelinél (pl. az angolok a Falklandokon, az amerikaiak pedig a Golf-háborúban szenvedtek sokat a nem megfelelő bakancs miatt). Kezdő túlélőnek megfelel a magyar hadseregben rendszeresített bakancs, bár talpa nem kapaszkodik megfelelően. A Bundeswehr bakancsa robosztus, kiváló (ennek azonban csak kínai és román változatai kaphatók, közülük az utóbbi a jobb). A vászon, úgynevezett trópusi bakancs tavasztól őszig remek szolgálatot tesz. Igaz, hogy a csapadéktól átázik, de gyorsan megszárad (ezt a bőr nem képes utána csinálni). Ha úgynevezett Panama talpa van, akkor jól kapaszkodik, de nem ragad bele a sár. Konfortosabbá tehetjük lábbelinket, ha a talpat jól alátámasztó sportbetétet rakunk bele. document.write('Ruházat');1. Bakancs. 2. Gyakorlóruha, derékszíjjal. 3. Gore-Tex kabát. 4. Két pár zokni. 5. Törülköző. 6. Póló. 7. Meleg alsóruha. 8. Vízhatlan lábszárvédő. 9. Kesztyű 10. Izzadságelszívó kendő. 11. Dokkmunkássapka. 12. Kabátbélés. A bakancsot gondosan kell ápolni. Portalanítás után kenjük be cipőkrémmel. Célszerű az orrán és a talp-fejrész találkozásánál víztaszító kenőccsel (pl. G-Wax) elvégezni ezt a műveletet, majd az anyagot hajszárítóval ráolvasztani a bőrre. A tapasztalatok szerint ez akár negyvennyolc órás védelmet is biztosíthat még havas időben is. A tárolás során rakjunk bele sámfát. A bakancsot a következő módon vegyük fel: a zoknit (zoknikat) úgy húzzuk fel, hogy orrészük kb. egy ujjnyival a lábujjunk előtt legyen. Lépjünk bele a kilazított fűzőjű lábbelibe (a mozdulat a zoknit is a lábra simítja). Alulról felfelé húzzuk meg erősen a fűzőt (a kampós gyorsfűző nagyon hasznos segítség lehet), kössünk masnit, majd csomót rá. A maradék anyagot tűrjük be a bakancs szárába. A nagyon hosszú fűzőt még kívül, a boka fölött körbe kell vezetni a megkötés előtt. Ha így járunk el, a bakancs jól tartja a lábunkat és elkerülhetjük a feltöréseket. Maga a fűzés is nagy tudomány. Esztétikai és praktikai szempontok figyelembevételével végezhetjük keresztbe, párhuzamosan, vagy a legkevesebb keresztfűzéssel, elsősorban a lyukak mentén vezetve a szálat (így egy mozdulattal lehet levágni a sérült lábról, de erre nem igazán van szükségünk). A fűzéshez kapcsolódó érdekesség, hogy harcoló alakulatok katonái ez alá teszik az egyik "dögcédulát", hogy minden sérülés esetén lehessen azonosítani a testet. Az alsó ruházat legalább olyan fontos, mint a felső. Fiúknál a hosszúszárú úgynevezett "nyeles gátyó" segít elkerülni a combtövek fájdalmas kipirosodását (a biztonság kedvéért indulás előtt Neogranormon kenőccsel kenjük be magunkat a jelzett helyen). Felülre pólót vegyünk. Mindkettő anyaga pamut legyen. Lábunkra két zoknit húzzunk. Egy vékonyt alulra (pamut) és erre egy vastagabbat (gyapjú). Ez utóbbi célra gyakorlatilag minden típusú sportzokni megfelel (a hegyitúra boltokban kaphatók a legjobbak). Szerencsés párosításuk megakadályozza a láb feltörését és csökkenti az izzadást. Nyáron se induljunk el kabát nélkül, ha a terepen éjszakázunk. A jó kabát anyaga nagyon erős, kissé merev, de puha kivehető bélése van. Ez utóbbi általában télen sem szükséges a menethez, azonban megálláskor fel kell venni. A csuklya véd az eső, hideg, szél, vakító téli nap ellen. Előnyös az is, ha a kabát ujja gumival, vagy tépőzárral szorosan a csuklóra zárható (ez nagy hidegben jelentősen növelheti hőérzetünket). A ruházat kiegészítői:A kabáthoz kesztyű is tartozik (télen-nyáron). A legmelegebb az egy, illetve a kétujjas. Ezek azonban nagyon idétlenek tudnak lenni, ha valamit fogni kell. Ezért éghajlatunkon jobbnak tartom az ötujjas kesztyűt. Az úgynevezett Thinsulate béléses típusok elég melegek, beszerezhetők terepszínű változatban is. A bőr kesztyűkkel egyes feladatokat kiválóan lehet végrehajtani (pl. ereszkedés kötélen) azonban ha átáznak, hasznavehetetlenné válnak. Nagyon fontos a fejfedő, mely véd az időjárástól, a rovaroktól és segíti az álcázást (árnyékolja az arcot és a szemet). Ízlés és cél szerint az "Indiana Jones" kalaptól a barett sapkáig minden viselhető. Extrém időjárási körülményektől eltekintve legjobbnak az úgynevezett izzadságszívó kendőt tartom. Ez egyébként az egyik legsokoldalúbb felszerelési tárgyunk. Megakadályozza, hogy az izzadság a szembe csorogjon és védi a homlokot a hidegtől. Alkalmas sebkötözésre, vízgyűjtésre, sérült testrész rögzítésére, kommunikációra, tároló és hordeszköz készíthető belőle, segíti az álcázást. Vigyünk magunkkal kötött, úgynevezett dokkmunkás sapkát is. Ez utóbbi nyáron is fontos lehet (pl. hálózsákban). Ne feledd: "Ha fázik a lábad, vegyél fel sapkát!". A törölköző is nagyon sokoldalú ruhadarab. Egy közepes törölközőt hosszában hajtsunk négybe, majd sálszerűen tegyük a nyakunkba a zubbony alá! Szívja az izzadságot, megtörölközhetünk vele és véd a rovarok ellen. Különösen nagy megterhelés esetén kapaszkodjunk két végébe. Ez segít egyensúlyunk helyreállításában, s lényegesen könnyebbé válik a haladás. document.write('Túlélőiskola'); A felszerelés szintén többfunkciós eleme az esőkabát. Általános elv, hogy a természeti hatások ellen nehéz védekezni. A vízálló ruházatok vagy elvesztik ezen tulajdonságukat, vagy annyira szigetelnek, hogy a testpárát sem engedik át, akkor pedig belülről ázik meg az ember (ez a rosszabb variáció). Jelenleg a Gore-Tex az egyetlen anyag, amely taszítja a csapadékot, de a testpára nagy részét átereszti. Azonban nagyon drága és a tapasztalatok szerint jó tulajdonságait elég rövid idő alatt végleg elveszti. Eső, hideg, szél, rovarok ellen az úgynevezett "mentális" védekezés vált be a legjobban - vagyis nem kell vele foglalkozni. Mégis sokat segíthet a poncsó. Ez egy nagy méretű, téglalap alakú, közepén csuklyával ellátott alkalmatosság. Eső esetén lábszárig betakarja az embert felszereléssel együtt (ilyenkor az összes víz a nadrág szabadon maradt szárára folyik, majd felszívódik a derékig). Ezen kívül azonban még sok minden másra is alkalmas. Pl. a hálózsák alá tehető szigetelésnek. Még sátor is készíthető belőle. A jó hátizsák nélkülözhetetlen. 60 literesnél nagyobb űrméretűre nincs szükség. A súly a vállon és a csípőn, jól párnázott hevedereken, egyenletesen elosztva legyen. A mellcsat nagyon hasznos. Általában a korszerű, önhordó zsákok jobbak, mint a csővázasak, de több fogyatékosságuk is van a túlélés szempontjából. Látszólag jelentéktelen probléma a színük, amely esetenként a túlélés rejtőzködő filozófiájával nem egyeztethető össze. Nagyobb gond, hogy általában egy, legfeljebb két nagy belső térrel rendelkeznek. Ha valamit elő akarunk venni, mindent ki kell szedni, vagy könyökig vájkálva fel kell forgatni a gondosan kialakított rendet. Aki éjjel, hóviharban, a szájában elemlámpával kereste már a lábszárvédőjét, az megérti, mire gondolok. Továbbá a legtöbb hátizsák szorosan tapad a testhez, s aláizzad az ember (bár vannak jól szellőző típusok is). Hagyományos, csővázas konstrukciója ellenére nagyon jól bevált az USA Army ALICE (többcélú személyi málhaöv) rendszeréhez tartozó zsák. Három nagy külső zsebbel és két részre osztható belső térrel rendelkezik. Belülre a nagyobb védelmet igénylő, vagy kevésbé szükséges tárgyakat (pl. váltás fehérnemű, tartalék élelmiszer), a külső zsebekbe a gyakrabban használatosakat tegyük (pl. főző és a napközben fogyasztott élelmiszer). A hozzá rendszeresített felszerelés (gyalogsági ásó, 2 literes víztároló stb.) modulszerűen kívülre rögzíthető. Viszonylag kis terjedelme ellenére egyaránt alkalmas az egy napos, vagy hosszabb túrákra. Nagyon hozzáférhetően lehet bele pakolni. Gyorsleoldó rendszerrel is el van látva, ami vészhelyzetben nagyon hasznos lehet. Minden hátizsákra praktikus kiegészítés a "gumipók", melyből legalább négy darabot vigyünk magunkkal. Mindazok a felszerelési tárgyak, melyek már nem férnek el a csomagban, jól rögzíthetők vele, a terepen pedig sátor, menedék építésénél használhatók fel. A sátor általában fölösleges luxus, jó hálózsákra azonban minden évszakban szükség van. Télen táborozni igen kemény feladat, ezért kezdetben inkább ne tegyük. Elég tehát egy megbízható és könnyű "pluszos" zsákot beszerezni. Legyen minél kisebb és könnyebb. Kerüljük azokat a típusokat, melyeknél a kéznek külön helye van, csak "múmia" formájút vegyünk. A military és hegyiboltokban széles választékban kaphatók. A hegyiboltokban vásárolhatók jobb minőségűek, a military üzletekben viszont terepszínűek kaphatók. A méretválasztásnál vegyük figyelembe, hogy levetett ruházatunk férjen el a lábrésznél (szükség esetén még a bakancsot is tegyük ide, természetesen megfelelően becsomagolva), így reggel testmeleg, száraz öltözetet húzhatunk. A derékalj kiválasztásánál fő szempont a hő és nedvesség elleni védelem. A dupla rétegű, esetleg hőszigetelő fóliával ellátott polifoam fóliák tökéletesen megfelelnek. Áruk is kedvező. A gumimatrac súlya miatt szóba sem jöhet. Az úgynevezett túlélő fólia nem erre a célra van (életmentő lehet, mivel akár 80%-kal is csökkentheti a hőveszteséget, ezért szerezzük be). A legjobb és legkényelmesebb megoldás a termo matrac (izolier). Könnyű, kiválóan hőszigetel és viszonylag kényelmes alvás esik rajta. Készítsünk tokot a derékaljra, mivel az erdőt járva az első beleakadó tüskés bokor szó szerint szétrágja. Általában ami tekerhető, azt hevederrel vagy gumi szalaggal összefogjuk, a többi felszerelést tasakba tesszük (nem zörög és nem sérül). Végül mindent vízhatlan csomagolásba (nylon zacskóba) rejtünk. document.write('Az ALICE hevederzet és a kés célszerű rögzítése'); Vannak olyan eszközök, melyeket legpraktikusabb övön hordani, hogy könnyen elérhessük. Ezek súlya azonban lehúzza az övet, nyomja a csípőt, s hosszabb távon kellemetlen fájdalmat okoz. Erre találták ki az úgynevezett "Y" hevederrendszereket, vagy a málhamellényt. Legkönnyebben az USA ALICE vásárolható meg (hevederöv, "Y" heveder) a hozzá rendszeresített kiegészítőkkel (kulacs, tártáska, tájolótok, kenyérzsák stb.). A hevedereket, a felszerelést elrendezve testünkhöz kell szabályozni. A málházás után ugrálva ellenőrizzük, hogy egyben van-e, nem zörög-e a "cucc". Ha szükséges a zajt keltő eszközöket szigetelőszalaggal a testhez rögzíthetjük. A kés. Talán ez a legfontosabb felszerelési tárgyunk, melyből két darabra is szükség van: egy nagy túlélőre és egy kis ügyesre. Véssük eszünkbe: soha ne hagyjuk el, mert ha késünk van, mindenünk van! Csak professzionális minőségűt szabad vásárolni, és csak akkor, ha "szerelem az első látásra". Néhány félreértést szeretnék eloszlatni. Más a szurony, a vadászkés, a harcikés és a túlélőkés. A legtöbb úgynevezett "túlélőkést" felejtsük el. Ami sok funkciót ígér, az általában semmit nem tud igazán (ez alól csak a Svájci Katonai Tisztikés és néhány konkurense kivétel, de ezek is csak másodlagos eszköznek alkalmasak). A vadászkések általában túl könnyűek erre feladatra. A szuronyok mérete megfelelne, azonban gyakran nem tartós használatra készülnek, illetve élük struktúrája nem teszi őket alkalmassá a vágásra (túlságosan tompa szögben emelkedik, s így beleszorul az anyagba). Szintén nem felelnek meg a két vagy több élű változatok. A túlélőkést a minősége, mérete és alakja teszi alkalmassá a feladatra. Szükség szerint minden művelet elvégezhető vele, a bozótvágástól a tüske kivételén át az amputációig. Erősnek és nehéznek kell lennie, hogy machete-szerűen is lehessen használni (egyetlen ütéssel vágja át a másfél ujjnyi vastag ágat). A penge hossza ne legyen kisebb a tenyér szélességének másfélszeresénél és ne legyen nagyobb két és félszeresénél (kb. 15-20 cm). Szélessége a hossz 1:3-a és 1:5-e között legyen. Ha csak egy kést kívánunk beszerezni, akkor a rövidebb, változatot válasszuk. Anyaga legyen elég kemény, hogy éles maradjon és elég rugalmas, hogy feszíteni lehessen vele. A legmegfelelőbb a kb. 58-62 Rockwell-es rozsdamentes acél (a szénacélok jobb pengék, de érzékenyek a rozsdára és egyes változatai törékenyek). Hasznos a "fokél", illetve a gerincen kialakított fűrész. Hegye a hossztengely felett helyezkedjen el, alatta az él pedig ívelt legyen, hogy szúrni és vágni egyaránt jól lehessen vele. A kezet keresztvasnak kell védenie. Ideális esetben a penge kissé súlyosabb a markolatnál. Az egész késnek egy darabból kell készülnie. Az üreggel gyengített markolatú kések közül csak a legjobb minőségűek alkalmasak a feladatra (pl. Buckmaster, vagy a Wilkinson Sword). A markolat keresztmetszete ovális legyen. Alakja akadályozza meg a kés kézből való kicsúszását (pl. markolatgombbal). Praktikus, ha hossza kb. negyeddel nagyobb a tenyér szélességénél, mert így a végén megmarkolva nagyobb erővel lehet vele sújtani. Bevonata lehetőleg polimerizált gumi (pl. Craton, vagy Neoprene), vagy bőr legyen. Jól illeszkedjen a kézbe. A túlélési feladatra általában a Bowie típusú kések váltak be a legjobban. A tok védi a pengét és annak tulajdonosát. Könnyen, egy ujjal nyitható legyen, ugyanakkor a penge ne csúszhasson ki magától. Anyaga lehet bőr, gyöngyvászon, műanyag, vagy fém (a Kalasnyikov és az USA M-9 szurony a tokkal hatékony drótvágót képez). A kést hordhatjuk bárhol, csak könnyen elérhető legyen. Általában ahonnan a legkényelmesebb elővenni, oda alig lehet visszatenni (és viszont). A leggyorsabb kirántást a használt kézzel ellentétes vállon, az "Y" hevederen, markolattal lefelé rögzítve lehet biztosítani. A túlélőkés azonban alapvetően mégiscsak fegyver (kevéssé alkalmas precíziós feladatokra). Ezért mindenképpen szükséges mellé egy zsebkés, amit elsősorban szerszámként (élelem-feldolgozásra és eszközkészítésre) használunk. A napjainkban egyre divatosabb recés pengék feladata a hatékony, gyors vágás, ezért céljainkra nem alkalmasak (nem lehet velük jól faragni, gyalulni stb.). Kitűnőek a Svájci Katonai Tisztikések. Ár/minőség arányuk messze a legjobb. Én a Handyman (ezermester) típust tartom a legjobbnak, amely összesen 16 féle eszközt tartalmaz. Mind megbízhatóan használható (pl. fűrészével karvastagságú ág is pillanatok alatt levágható). Nagyon jók az egypengés kések is (pl. Gerber, vagy Buck). Ergonómiailag tervezett, csúszásbiztos markolatukkal kényelmes, biztonságos a munka. A professzionális minőségű egypengés kések előnye a véletlen becsukódás elleni rögzítő és a viszonylag nagy penge. Az úgynevezett "egykezes kések" úgy vannak kialakítva, hogy egy kézzel, általában a hüvelykujj felhasználásával nyithatók (pl. Hole-Opener rendszer, melynél lyuk van a penge gerincén, de lehet csappal, vagy dörzsfelülettel működő is). Ez adott esetben életet menthet. Azonban némi leleményességgel és sok gyakorlással minden könnyen járó típus kinyitható egy kézzel (az enyhén kinyomott hegyet akasszuk be a nadrágzseb szegéjébe, vagy egy energikus csuklómozdulattal "csapjuk ki", esetleg hüvelykujjunkat oldalának feszítve toljuk ki a pengét). Véssük eszünkbe, hogy a kés egyaránt veszélyes lehet a használójára és környezetére is ("töltetlen" kés nincs), ezért csak nagyon fegyelmezetten szabad használni! Nyitott kés lehetőleg csak ülő, vagy álló testhelyzetben legyen a kezünkben. A következő fogás megfelelő védelmet nyújt a balesetekkel szemben akár futás közben is: a markolatot fogjuk hátrafordított tenyerünkbe, a kés hegye a könyökünk felé nézzen, a penge pedig lapjával szorosan simuljon alkarunkhoz. Szükség esetén innen egy gyors csuklómozdulattal ujjaink között alaphelyzetbe fordíthatjuk a kést. document.write('Felszerelés');1.Elemlámpa szűrökkel. 2. Nagy erejű Mag-Lite lámpa. 3. Tartalék elemek. 4. Gerberkés. 5. Cold Steel túlélőkés. 6. 10x25-ös távcső. 7. Tájoló. 8. Jelzősíp 9. SIG benzinfőző 10. Kétszemélyes edény. 11. Paraván a főzőhöz. 12. "Kanálgép" 13.Kulacs tokkal. 14. Tűzgyújtó eszközök. 15. Élelmiszer tárolódoboz. 16.Egészségügyi doboz. 17. Túlélőfólia. 18. Varrókészlet. 19. Cipőtisztítókészlet. 20. Tok. Még egy biztonsági körülményre szeretném felhívni a figyelmet. Az 124/1993 kormányrendelet tiltja "közterületen, nyilvános helyen vagy közforgalmú közlekedési eszközön" az olyan szúró-, vagy vágóeszköz birtoklását, "amelynek szúróhosszúsága vagy vágóéle a 8 cm-t meghaladja." A rendelet hatálya alá eső késeket tehát csak a terepen szereljük fel. Szó szerint borotvaélesnek kell lennie (pl. nyírja kezünkön a szőrt). Minden használat után meg kell tisztítani. A célirányos használat kivételével nem illik és nem praktikus a pengét megfogni (korrodálhat). Az él jól ellenőrizhető szemrevételezéssel is. Ha szinte láthatatlanul vékony, akkor jó. Az így észrevett kisebb csorbulásokat helyre kell igazítani. Erre fenőacélt, vagy olajkövet használjunk. Felületükön a pengét az eredeti köszörülésnek megfelelő szögben az él irányába kell mozgatni. Ezt a műveletet nagyon óvatosan kell elvégezni. Amennyiben késünk komolyabb élezésre szorul, azt bízzuk szakemberre (a házilagos köszörülés során pl. a penge edzettségét alapvetően át lehet strukturálni). Szerencsére a professzionális minőségű pengék megfelelő használat mellett nem igénylik a köszörülést. Talán túlzásnak tűnik, de szerintem a kulacs majdnem olyan fontos, mint a kés. Beszerzésénél három szempontot kell figyelembe venni: tárolható víz mennyisége; rögzítés és hozzáférhetőség; hőszigetelés. A legjobbak az USA kulacsok. Csak vizet tároljunk benne, mert műanyagból van, s így minden ízre "emlékezik". A hőszigetelő tok oldalán található zseb a víztisztító tabletta számára van kiképezve. Ivócsésze is tartozik hozzá, amely szorosan illeszkedik a palack aljára. Ez főzőedénynek, csajkának, pohárnak, mosdótálnak egyaránt alkalmas - igazi főnyeremény. A tartalék víz tehető 2 literes plasztik üdítős palackba, de jobb a műanyag termosz, vagy az ALICE víztárolója. Elemlámpa nélkül nem szabad elindulni. Praktikus egy nagy erejű, pl. Mag-Lite lámpát beszerezni, amely párhuzamos, alig szórt fényét nagy távolságra veti. Masszív alumínium tokja megvédi a sérülésektől, a menetes részeknél elhelyezett gumi gyűrűk pedig vízhatlanná teszik. Ha ilyen rendszerű lámpánkat a fejrész alatt megfogva a jobb vállunkon tartjuk, akkor nemcsak világításra használhatjuk, hanem veszély esetén erőteljes ütés is mérhető vele. E kitűnő eszköznek is vannak azonban hátrányai: mérete viszonylag nagy, nincs lehetőség rögzítésére, ezért tárolása, hordása nehézkes. Gyengébbek, de még elég hatékonyak az univerzálisan használható fejlámpák (pl. a Petzl). Jó, ha van egy kisebb erejű színváltós lámpa is (a vörös fény az egyetlen, ami nem vakít, bár szinte lemossa a piros színű jelzéseket a térképről). A színváltási lehetőség fontos lehet rejtőzködés és a kommunikáció szempontjából is. Praktikus, ha fel lehet akasztani és a ruházatra erősíthető. Erre az "L" alakú NATO lámpák vagy a bolhapiacokon beszerezhető régi katonai színváltós lámpák tökéletesek. Bánjunk elővigyázatosan azokkal a típusokkal, melyek a fejrész elcsavarásával kapcsolhatók be, ugyanis hajlamosak arra, hogy a hátizsák mélyén világítsanak reggeltől estig (akkor viszont már egyáltalán nem működnek). Legjobb, ha a kellemetlenségek megelőzésére nem csavarjuk be teljesen az elemeket, s így védekezünk a spontán bekapcsolódás ellen. Tartalék elemet (lehetőleg tartós típust) és izzót vigyünk magunkkal. A tűz a túlélés központi kérdése. Mindig kell gyújtó eszközt hordani: gyufát és öngyújtót. A profik még valami abszolút biztos eszközt is visznek magukkal (pl. magnézium tömb). A gyufa tárolására ideális megoldás a szakboltokban kapható, vízhatlanul záródó műanyag gyufatartó tubus. Ebbe tegyünk pár szál mentőcsónak gyufát (esőben, szélben is meggyullad) és több szál hagyományos gyufát, közte néhány parafinosat (olvasztott parafinba mártva védetté válik a nedvességtől). Rakjuk mellé 1-2 gyufásdoboz levágott dörzsfelületét. Magára valamit adó, konzervatív túlélő benzines gyújtót használ (ennek magasabb a hőértéke, mint a gázzal működő típusoké és könnyen tölthető). Két fajtát tudok szívemből ajánlani. Az egyik a Zippo (melynek még a hamisított változatai is elég jók), a másik az úgynevezett lövészárok gyújtó, ami egy csúszó szélvédővel ellátott, esztergált rézhenger. Minden bizonnyal ez utóbbi a legmegbízhatóbb és legrobosztusabb öngyújtó. Használjuk a kissé olajos Zippo benzint. Általában a tűz lehetővé teszi a meleg étel, ital készítését. Mégis praktikus főző-berendezést is vinni magunkkal. Többfajta szerezhető be. Növekvő kalória értékben ezek a következők: tablettával, denaturált szesszel működők (kb. 24 000 kJ), PB-gáz (kb. 32 000 kJ), benzinfőzők (kb. 40 000 kJ). A szeszes típusok mellett szól kis méretük, a gáz nagyon tiszta és kényelmes, a benzin minden körülmények között megbízható és kiemelkedő teljesítményű. A hátrányokat is figyelembe véve (pl. a benzin körülményes, a gáz hidegben veszít a teljesítményéből és a palack elég drága) a benzinfőzőket ajánlom. Mindenki választhat ízlésének és pénztárcájának megfelelőt. Én a svájci SIG főzőjét használom, de tökéletesen megfelel a rendkívül robosztus, és kompakt "Szovjet" berendezés is. A tartalék benzint tároljuk speciálisan erre készült fém palackban (SIG gyártmányúak vásárolhatók a hegyitúraboltokban). A tüzelőanyag megválasztásánál vegyük figyelembe, hogy a legnagyobb hőértéke a petróleumnak van (44 000 kJ), de a főző sebbenzinnel működik a legtisztábban. A minél nagyobb teljesítmény biztosítása érdekében úgy állítsuk be a berendezést, hogy kék lánggal égjen és jellegzetes "zúgó" hangot adjon. Egészségügyi felszerelés nélkül még egy laza sétát sem javasolok a hegyekben. Alapvetően két csoportba kell sorolni ennek részeit: 1.) gyógyszerek és gyógyhatású készítmények; 2.) sebészeti eszközök. Nem igazán praktikus gyógyszereket ajánlani, mert egyénileg változik a leghatásosabb szerek köre. Ez alól talán az Aspirin és a széntabletta a kivétel. Tehát inkább a feladatköröket kell megjelölni. Szükséges tehát fájdalom- és lázcsillapító, hasfogó, enyhe hashajtó, torokgyulladás elleni szer, víztisztító tabletta. A sebészeti eszközökhöz tartozik a sebfertőtlenítő- és kötöző szer, rugalmas pólya, csipesz, olló (a svájci késben mindkettő megtalálható), zsinór, bőrre helyezhető lázmérő. Ezenkívül kenőcsök gyulladt bőrre, izületi bántalmakra, valamint Neogranormon a combtövek már jelzett kipirosodása ellen. Nálam mindig van körömvirág kenőcs. Úgy vigyünk egészségügyi felszerelést, hogy társainkra is gondoljunk. Végére értünk a legszükségesebb eszközök ismertetésének. Tudnunk kell azonban, hogy ezeken kívül még igen sok dologra van szükség, hogy igazán autonóm módon élhessünk a természetben: pl. tájoló (ismertetésével a következő számban foglalkozom részletesebben), gyalogsági ásó, balta, fűrész, evőeszközök, 2-4 személyes fedeles főzőedény, varró készlet, álcafesték stb. A szakkönyvek arra is felhívják a figyelmet, hogy a mindennapi élet során is adódhatnak olyan helyzetek, amikor szükséges lehet az életmentő készlet, melyet jól hozzáférhető helyen, külön dobozban praktikus tárolni. Ez a következőkből állhat: zsebkés, drótfűrész, nagyító, preparált gyufa, 10 méter perlon zsineg, nylon zacskó, horgász felszerelés (horog, zsinór, ólom), nyílhegy, jelzőtükör és síp, víztisztító tabletta, textil ragasztó szalag, varrókészlet, 1x1,5 méteres műanyagfólia. Nem árt, ha van ilyen készlet a gépkocsinkban vagy táskánkban nagyobb utazásoknál. Ha beszereztük a felszerelést, nincs más hátra, mint "meghódítani" a természetet. A következő számban el is indulunk. Legközelebb a menettel, a tájékozódással, valamint a táborozással foglalkozom. Írta: Makrai Tibor István alezredesZrinyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem - Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolai Kar Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
Nagyragadozók kis ketrecekben
Mikor Magyarország állatkertjeinek többsége épült, a vadállatok elhelyezésében még nem játszottak fontos szerepet az olyan ma már kikerülhetetlen szempontok, mint az állatok biológiai igényei, kényelme és természetes viselkedése. Bár az utolsó években ezek az állatkertek - köztük a második legrégebbi, az 1958-ban épült veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark - jelentős fejlődésen mentek keresztül, még mindenhol megtalálhatjuk a múlt eme sürgős változtatásra szoruló örökségét.Különösen a nagyragadozók és főemlősök vannak nehéz helyzetben, hiszen egy korszerű kifutó építése a komoly biztonsági berendezések miatt rendkívül költséges, és bár most már törvényerejű rendelet kötelezi az állatkerteket a változtatásra, a szűkös anyagi helyzet nem sok reményre jogosít fel. A rendelet viszont nem tér ki arra az esetre, ha az állatkert a határidőig (2003 márciusa) nem képes megfelelni a követelményeknek. Mi lesz az állatok sorsa? Jobb semmiképp, hiszen új állatkert nem tudja őket fogadni (az európai medvemenhelyek pl. 300-as várólistával rendelkeznek), így maradni fognak a régi helyükön. A beígért retorziók pedig éppen az állatkertek esélyeit csökkentik arra, hogy össze tudjanak gyűjteni annyi pénzt, hogy nekiálljanak új kifutók építéséhez.document.write('');Ezért fordulunk az állatszerető emberekhez, hogy segítsenek Dömének, Katának és társaiknak!Kérem támogassák alapítványunkat!KITTENBERGER ZOO ALAPÍTVÁNYVeszprém,Kittenberger K. u. 17Adószám: 19265496-1-19Számlaszám: 73200189-11102120
Pillanatnyi hangulat és a sztereotipizálás
A személyészlelés témakörét folytatva ezúttal a pillanatnyi hangulat ítéletalkotásra tett hatásaival, továbbá a sztereotipizálás jelenségével foglalkozunk részletesebben.Pillanatnyi hangulatunk hatása személyészlelésünkreA személyészlelés pontosságát az észlelő adott pillanatban jellemző hangulati állapota is befolyásolja. Bármilyen meglepő is, az ítéletalkotás pillanatában fennálló hangulatunk ítéleteinkre észrevehető hatást gyakorol.Kísérletek egész sora bizonyítja, hogy ha jó hangulatban vagyunk, sokkal inkább alakítunk ki magunkban a körülöttünk lévőkről is kedvezőbb véleményt, mint amikor rossz a kedvünk. Egy vizsgálat során például azt tapasztalták, hogy pozitív érzelmi állapotban lévő emberek kétértelmű arckifejezéseket sokkal pozitívabbnak ítéltek, míg rossz hangulatban lévő alanyok ugyanezeket az arckifejezéseket sokkal negatívabbnak értékelték.De természetesen mindez sokkal általánosabban is érvényes. Hiszen nem csak másokat szemlélünk pozitívabban, de önmagunkat is pozitívabban értékeljük, ha jó a közérzetünk, továbbá általában is sokkal vidámabb színekben látjuk a világot, és elégedettebbek vagyunk eredményeinkkel is. Pillanatnyi jó hangulatunknak pedig gyakran olyan egyszerű előzményei lehetnek, mint hogy az időjárás szépre fordult, vagy épp kedvenc futballcsapatunk aratott győzelmet egy mérkőzésen.A jelenség okát illetően a következőket mondhatjuk: mivel a személyészlelés szelektív jellegű (az adott pillanatban rendelkezésünkre álló információknak csupán egy szűkebb hányadára koncentrálunk), és mivel ez a szelektivitás függ attól, hogy az adott időben milyen a hangulatunk, így ez hat vissza érzékelési folyamatainkra is. Ha például jó kedvünk van, tudatunkban is pozitívabb gondolatok merülnek fel, és így pillanatnyi környezetünket már eleve szintén pozitívabb kategóriák segítségével ragadjuk meg, a körülöttünk lévők eredendően többértelmű reakcióit is pozitívabb fogalmakkal kezeljük, helyezzük el észleléseink során.Sztereotípiák az ítéletalkotásbanA sztereotipizálás kétarcú jelenség, ugyanis segítheti is, de sokszor éppen gátolhatja is a helyes személyészlelést. Előzetes ismereteink révén kategorizálni igen lényeges és alapvető tájékozódási pontot jelenthet, gyakran azonban már eleve helytelen előítéletekkel élünk; de még ha éppen viszonylag pontosak is előzetes ismereteink, korábbi értesüléseink, akkor sem minden esetben helyes általánosításokból kiindulnunk.Számos vizsgálat mutatott rá arra, hogy a személyészlelés folyamatában nagymértékben játszik szerepet a sztereotipizálás, vagyis azon készségünk, hogy az embereket különféle "típusokba" soroljuk, majd adott személyeket egy-egy ilyen típuscsoport általános jellemzői alapján kezelünk tudatunkban. És valójában gyakrabban fordul elő, hogy egy célszemély csoportjának általános, tipikus jellegzetességeit helyesen beazonosítva nagyobb hatásfokkal ismerjük fel az adott illető fontosabb személyiségjegyeit, mintha konkrét, egyedi jellemzőire koncentráltunk volna. Sztereotípiáink azonban - már leegyszerűsített voltuknál fogva is - sokszor igen erősen torzíthatnak, ami éppenséggel már alapjaiban pontatlanná teszi ítéleteinket. Továbbá egy-egy csoport jellegzetességei természetesen nem szükségszerűen érvényesek annak valamennyi tagjára.De hogyan képződnek sztereotípiáink? A leggyakoribb és leginkább meggyökeresedett sztereotípiák az etnikai, faji, nemzeti jellemzőkkel vannak összefüggésben, és különösen elterjedtek a többnemzetiségű társadalmakban, mint amilyen például az Egyesült Államok vagy Ausztrália. Érdekes módon egy másik gyakori alap ilyen jellegű általánosításra a foglalkozási csoport: valószínűleg mindannyiunk számára ismerősek az olyan tipikus kategóriák, mint "a rendőr", "az adóellenőr" vagy éppen "a futballista".A sztereotipizálás negatívan befolyásolja azon képességünket, hogy egy adott csoport (azaz a sztereotipizált csoport) tagjai között különbséget tudjunk tenni. Az adott csoportnak általánosan tulajdonított kép elfedi az egyéni eltéréseket. A csoportsztereotípia erősségétől függően jelenthet egyre nagyobb nehézséget akár a legelemibb különbségek felismerése is az adott csoport tagjaival szembekerülve. Míg saját csoportunk (például etnikai csoportunk) tagjai között egyszerűbbnek érezzük az eligazodást (az egészen apró különbségek felismerését is problémamentesnek tartjuk), addig egy másik csoport tagjai között hamar elbizonytalanodunk.Egy kutatás rámutatott: szemtanúként sokkal inkább emlékszünk a látott személy faji vagy etnikai csoport-hovatartozására, mint egyéni jellemzőire, amelyeket legtöbbször egyáltalában nem is figyelünk meg. Egy másik kutatás arra irányult, vajon hogyan befolyásolja a felismerés, a megkülönböztetés képességét a faji hovatartozás: ha fehéreknek mutattak képeket fehérekről és feketékről, azok úgy találták, a fehérekről készített felvételeket lényegesen könnyebb felismerni, megkülönböztetni, míg amikor feketéknek mutatták meg ugyanezen képeket, az ő számukra éppen a fehérek tűntek mind egyformának.Az etnikai és faji sztereotípiák gyakran járnak együtt igen erős negatív érzelmeket tápláló előítéletességgel, ami persze lehetetlenné is teszi az objektív személyészlelést. A másokkal szembeni előítéleteket gyakran már gyermekkorban elsajátítjuk. A jelenség természetéből következik, hogy az előítéletektől terhes észlelést mérhetetlenül nehéz megváltoztatni: ha akarunk, bármikor találunk olyan elemeket másokban, amelyek csak továbberősítik velük szembeni előítéleteinket. Hiszen a személyészlelés legalább annyira függ attól, milyennek szeretnénk látni a másikat, mint attól, milyen is a másik valójában.- cp -
Ízelítő a tajvani konyhából II.
Párolt kínai kelHozzávalók:fél csomag kínai kel2 szál zöldhagyma (3 cm-s darabokra vágva)100 g szeletelt sonka (vagy szalámi) darabolva2 evőkanál olaj1 teáskanál só (fél, ha szalámival készül az étel)1 csésze vízElkészítése:Távolítsa el a kínai kel szárát, és vágja fel a leveleket nagyobb darabokra. Válogassa szét a fehér szárat és a zöld leveleket.Melegítse fel a 2 evőkanál olajat, majd hirtelen süsse meg benne a feldarabolt sonkaszeleteket (vagy szalámit). Adja hozzá a fehér kínai kel darabokat és a vizet, és kis lángon fedő alatt párolja 5 percig. Adja hozzá a zöld leveleket, a felvágott zöldhagymát és a sót. Fedő alatt párolja 15-20 percig. Melegen tálalja!Serpenyős marhacsíkok spenóttalHozzávalók:75 g marhahús1.1 evőkanál kínai barbecue szószfél teáskanál szójaszószfél teáskanál cukor1 teáskanál tört fokhagyma1 teáskanál kukoricakeményítő200 g spenót6 rövid szál zöldhagyma1 evőkanál darált gyömbérgyökércsipetnyi só2 evőkanál növényi olajElkészítés:Vágja csíkokra a marhahúst. Adja hozzá az első pontban felsorolt hozzávalókat és érlelje 10 percig. Vágja a spenótot 3 centis szálakra.Melegítsen 2 evőkanál olajat előmelegített wokban. Közepes lángon süsse a marhahúst, míg a szine meg nem változik. Akkor vegye le. A maradék olajban pirítsa meg a hagymát és a gyömbért. Adja hozzá a sót és a spenótot, majd süsse hirtelen. Adja hozzá a marhahúst és így is süsse egy kicsit, míg össze nem sül egyenletesen. Melegen tálalja.Édes savanyú bordaHozzávalók:600 gr disznóoldalas2 hagyma1 piros paprika3 foghagyma gerezd1 kanál aprított gyömbér1 narancs2 kanál olajFűszerek:A1 teáskanál csirke por1 kanál kukoricakeményítőB3 kanál cukor3 kanál ecet5 kanál víz1 teáskanál szezámolaj1 teáskanál csirke por1 teáskanál kukoricakeményítőElkészítés:Vágja fel az oldalast ujjnyi darabokra (bordánként). Keverje össze az A pontban található fűszereket a hússal. Pácolja 10 percig.Vágja össze a hagymát apró szeletekre. Aprítsa a piros paprikát és szedje ki a magokat. Aprítsa fel a fokhagymát is. Keverje össze a B pontban sorolt fűszereket egy edényben.Bő, közepesen meleg olajban süsse az oldalas szeleteket 5 percig, majd szárítsa meg. Melegítse fel az olajat forróra, majd süsse benne a húsokat még 2 percig. Csöpögtesse le az olajat és tegye tányérra a húst.Forrósítson fel 2 evőkanál olajat, majd süsse meg benne a hagymát, a piros paprikát, a fokhagymát és a gyömbért. Adja hozzá a B fűszerekből kevert mártást és forralja össze, majd öntse a húsra. Narancsszeletekkel körítve tálalja.Paradicsomos párolt kacsaHozzávalók:350 g kacsahús2 teáskanál kukoricakeményítő200 g paradicsom1.1 darabka zöldhagyma3 szelet gyömbér gyökér3 fokhagymagerezd törve2.2 teáskanál szójaszósz1 teáskanál főzőborcsipetnyi sócsipetnyi bors1 pohárka víz2 evőkanál ketchupmásfél evőkanál növényi olajElkészítése:Vágja kockákra a kacsahúst. Adja hozzá a kukoricakeményítőt. Darabolja fel a paradicsomot.Melegítse fel az olajat előmelegített wokban. Süsse benne hirtelen az első pontban felsorolt hozzávalókat. Adja hozzá a kacsahúst és süsse, míg a színe megváltozik. Keverje hozzá a paradicsomot és a második pontban felsorolt hozzávalókat. Főzze össze. Vegye kisebbre a lángot és főzze lassú tűzön 20 percig. Adja hozzá a ketchupot és főzze tovább még 5 percig.Felkarikázott zöldhagymát szórhat rá díszítésként. A kacsát csirkehússal is helyettesítheti.Smaragdzöld ráklabdákHozzávalók:75 g tisztított rákhús1.csipetnyi sónéhány csepp gyömbérborharmad tojásfehérjefél teáskanál kukoricakeményítő200 g brokkoli1 teáskanál tört fokhagyma2.csipetnyi só1 evőkanál vízfél csésze növényi olajElkészítése:Pucolja meg és öblítse le a rákot. A rákhús hátsó felét vágja be, de vigyázzon, ne vágja ketté. Érlelje a rákhúst 10 percig az első pontban felsorolt fűszerekkel. Vágja a brokkolit kisebb darabokra és forrázza le 30 másodpercig forrásban lévő vízben. Vegye le a lángról.Előmelegített wokban melegítse forróra a fél csésze olajat. Vegye vissza a lángot a felére és tegye bele a rákot az olajba. Hirtelen süsse, míg a színe megváltozik. Ekkor vegye ki a rákokat és hagyjon az wokban 2 evőkanál olajat. Adja hozzá a fokhagymát, és süsse, míg illatozni nem kezd. Ekkor adja hozzá a brokkolit, a rákokat és a kettes pontban felsorolt adalékokat. Süsse össze nagy lángon. Forrón tálalja!
A természetes életmód ételei I. - A táplálkozásról
Kalória vagy energia?A társadalmilag kialakult szemléletmódban alapvető hiba, hogy a hőenergiát, a kalóriát tekintik alapnak. A táplálékok energiája csak akkor mérhető kalóriában, ha át is alakult hővé. Ez a felfogás nem teszi lehetővé az energetikai szemlélet megvalósulását, mert nem tesz különbséget az egyes élelmiszerek tényleges energiáját illetően. A szervezet ugyanis csak annyi hőt fejleszt, amennyire a tevékenységéhez szüksége van, s ezt is abból, ami a rendelkezésére áll. A bonyolult átalakítási folyamatot itt mellőzve, megállapíthatjuk, hogy a szükségleten felüli fehérjefogyasztás (akár állati, akár növényi) a vér és a vizelet savasodásával jár együtt, vagyis az egész szervezet savanyúvá válik. A bőséges fehérjetáplálkozás (mely korunk jellemzője) a vérben a karbamid, a húgysavak és a kreatinin mennyiségét emeli, s ha ez rendszeressé válik (a naponta. fogyasztott többletfehérjék, hús, sajt, tojás stb. miatt, megzavarja a vese és a máj méregtelenítő funkcióit, az egész vértisztító mechanizmust. Végső soron ez a központi idegrendszer zavarait fogja előidézni. A klinikai esetek sora bizonyítja, hogy ezek a bomlástermékek az agyvízben igen jól kimutathatók. A rothadástermékeknek az idegrendszer működését katasztrofálisan gátló hatásairól úgy hiszem, nem kell itt szólnom, legfeljebb azt tudom tanácsolni, hogy az ideg- és elmegyógyászati klinikákon és rendeléseken próbálják meg a betegnek a nyerskosztos vegetárius életmódot ajánlani. A gyógyulás üteme nem fog hasonlítani a jelenlegihez, hanem döbbenetesen felgyorsul. Néhány konkrét esetről szívesen beszámolok az érdeklődőknek.A vér ammóniatartalmának növekedése, amely a légzés elhanyagolását is jelenti egyben, a szellemi-gondolkodási funkciókat rontja, szellemi fáradékonyságban, az idegek és izmok ingerlékenységében mutatkozik meg.Hozzá kell még ehhez tenni, hogy a fokozott fehérjefogyasztás általában fokozott zsírfogyasztással is együtt jár. Elegendő figyelembe venni a jelenleg kapható száraz húsok (a tartási mód) 40-50%-ot meghaladó szöveti zsírtartalmát, hogy megleljük a magas vérzsírszint, a magas koleszterinszint, vagyis az érelmeszesedés és az infarktusok kiváltó okait.A magas fényérték jelentőségeAzt az alapigazságot kell elfogadnunk a jelenlegi rafinált gondolkodásmód helyett, hogy az állatok is, az ember is a napfényből él. Mivel a közvetlen sugárzásból (mint az a növények esetében történik) az állati szervezet csak keveset tud hasznosítani, szükségletüket a hatalmas napfényakkulmulátorokból, a gyümölcsökből és a magokból képesek csak fedezni. Bizonyos mennyiségben az állati szervezetek is raktároznak el szűkösebb időkre ilyen napenergiákat, ezért a húsoknak van minimális tápláló értékük, bár az így nyert energiának döntő hányada a húsok mellett elfogyasztott köretekből nyerhető. Meg kell jegyezni, hogy a sütés, főzés ezt a kevés energiát is elpusztítja. A hústáplálékon élő ember, ha mást nem is változtat az étrendjén, csak a húsokat nem fogyasztja el, akkor máris jelentős nyereségre tett szert, könnyebben, jobban érzi magát.Így érthetővé válik az a törvényszerűség, hogy a táplálkozás okozta betegségeket a legmagasabb fényértékű (napfényenergia tartalmú) táplálékokkal való táplálkozás gyógyítja meg.A magas napfényértékű táplálékok a szabadban, a napsugaraknak kitett természetben létrejött érett gyümölcsök, a zöld növények és a szabad földön, a kozmikus lángtengerben érett gabonafélék. A jelenlegi elkészítési, tárolási módok, a sütés, főzés, fagyasztás, pasztörizálás, konzerválás azonban degenerálják, többnyire teljesen meg is semmisítik ezeket a kozmikus ajándékokat; vagyis értéktelenné teszik táplálékainkat. Elsősorban az organikus sók, az élő szervezethez kapcsoló enzimek hiánya (itt nem az emésztőfermentumokat értjük e név alatt) jelent katasztrófát az ipar szerinti étkezésben. A tápanyag feldolgozás az említett hőkezelési eljárásokkal az enzimeket elpusztítja (10-55 Celsius fok az életképességük határa), emiatt a létfontosságú tápsók nem tudnak kapcsolódni a sejtekhez. Így előáll az a képtelenség, hogy népünk, sőt a civilizált nemzetek java része kalciumhiányban szenved. Mindez annak ellenére így van, hogy kalciumban nincsen hiány, szinte minden élelmiszerünk tartalmazza, mégpedig fölös mennyiségben.Ugyanez a helyzet a magnéziummal is. Táplálékainkból hiányzik az élő klorofill. Az a kevés melegágyi saláta, amit "vitaminként" a háziasszony feltálal néhanapján, nem old meg semmit, mivel a nem megfelelő alkalmazási és keverési mód (savanyítás, édesítés) a benne rejlő kevés értéket is megsemmisíti.A magnéziumhiánnyal együtt a rákbetegség rohamosan terjed, ma már népbetegséggé vált, s a fiatalok soraiból egyre több életet követel. Nem is várhatunk mást, hiszen zöld növényeket csak habart főzelékek formájában, teljesen elpusztítva kapják, már csecsemőkortól kezdve!Sok fiatal embernek ajánlottam a zöld növények nyers fogyasztását. Egyesek jobb esetben csak mosolyogtak, és-csak évek múlva, már komoly bajban fogadták meg a tanácsomat. Mi az oka annak, hogy csak a rossz tanácsokra, csak a rossz tanácsadókra hallgatunk?A rostos ételek jelentőségeA század húszas éveiben DELBET párizsi tudós professzor követelte: a népnek teljes magból készült kenyeret adjanak! A társadalom ellen elkövetett bűn, tudatos népirtás a fehér kenyér! A teljes kiőrlésű lisztből készült kenyerek még tartalmaznak a szervezet számára felhasználható ásványi sókat, mivel összes tápanyagaink közül a búza érzékeny a legkevésbé a hőkezelésre.A teljes növényi koszt jelent igazi táplálékot az ember számára, azonban azt semmi esetre sem szabadna a szokásos konyhai elkészítéssel tönkretenni. DR. SHELTON, az amerikai táplálkozáshigiénikusok vezetője, vizsgálatai során megállapította, hogy a legkevesebb kárt okozó konyhai eljárások is, úgymint a reszelés, zúzás, centrifugálás, néhány perc alatt a tápérték 70-80%-os csökkenéséhez vezetnek. Érdemes-e? Nem lenne-e célszerűbb a fogainkat rendbe hozatni és megtanulni rágni?A rágás fontosságaA rágás folyamata ugyanis rendkívül fontos. Rágás nélkül nincs bélműködés, a belek helyes működése nélkül pedig nincs egészséges élet.Minden kis falatocskát 30-40-szer szükséges megrágni, alaposan elkeverni nyállal, s csak azután lenyelni, ha már teljesen folyékony. Ha nem rágjuk meg az ételt, az emésztőnedvek nem férnek hozzá, csak erjedés és rothadás lesz a végtermék, nem energia. A rágás másik funkciója a vastagbél működtetése. A fogíny rágás által történő ingerlése indítja meg a perisztaltikus mozgásokat, ennek hiánya a székrekedés. Nemcsak a rosttalan étkezés okoz székrekedést; hanem a rágás hiánya is!Tanuljuk meg azt is, hogy annyiszor kell székletnek lenni; ahányszor étkezünk! Ha háromszor étkezünk, de csak egyszer van széklet, az gyakorlatilag ugyanolyan székrekedés, mintha a napi kétszeri étkezés mellett kétnaponta lenne székletünk. Ne ámítsuk magunkat azzal, hogy ez szervezetünk normális működése, mert már gyermekkorunkban is így volt: ez csak azt jelenti, hogy már gyermekkortól helytelen az étkezési szisztémánk!Az ember legfontosabb táplálékaELSŐRENDŰ TÁPLÁLÉKUNK A GYÜMÖLCS. A gabonaneműekkel történő táplálkozást erősen vissza kell szorítani, a lisztes ételek és a kenyér csak szükségmegoldásként szerepeljenek étlapunkon, s elsősorban akkor, ha hiányoznak a friss gyümölcsök!Amíg a gyümölcsök - bonyolult emésztési folyamatok nélkül - azonnal képesek energiapótlásra (a gyümölcstáplálék a gyomrot fél vagy egy óra alatt elhagyja), addig a lisztes táplálékok már bonyolult emésztési folyamaton mennek keresztül. Lebontásuk a szájban kezdődik, ha nem rágtuk meg alaposan, vagy a feldolgozásukhoz szükséges ptyalin nevű enzim hiányzik a nyálból (az ételek hibás összeállítása miatt) nem is emésztődnek, csak erjednek, vagyis alkohol képződik belőlük. A fehérje- és zsírtartalmú anyagok energiakitermelési folyamata még lassúbb, legalább 3-4 óra.Helyes összetétel és helyes rágás esetén is az eredeti energia értékének jelentős része elvész a feldolgozásra és a melléktermékek eltávolítására fordított belső energiafelhasználás következtében.SCHLICKEYSEN GUSZTÁV az 1875-ben megjelent Gyümölcs és kenyér c. művében írja: "A gyümölcs és a gabona azok a táplálékok, amelyek nem izgatnak, nem ernyesztenek el, nem fárasztanak ki, nem puhítanak el és nem tesznek tisztátalanokká. E tápszerekre semmiféle ártalmas dolgot - még a legcsekélyebbet sem - foghatunk rá, ezek egészségesek, felfrissítők, táplálók, megnyugtatók, hűsítők, erősítők és tisztítók, magukba foglalják mindazt a jót, amit az istenek ételéről, az ambróziáról mondani lehet, s amelyek végérvényes bizonyítékul - in optima forma - az egyetlenek, amelyek szagtalan székletet hagynak hátra... Néhány szem cseresznye, szilva, bogyó, szőlő vagy alma és egy kis kenyér elég az elhasznált anyagok és az izomállomány pótlására. Mennyire tiszta és esztétikus, valamint a legmagasabb hatványban humánus ez a diéta! Mivel ezen a diétán a természettel összhangban maradunk, elégedettek is leszünk: eredménye a vidámság, a munkakedv, a szelíd kedély."Továbbra is az élő ételt kell hangsúlyozni. A húsmentes diéta nem azonos az egészséges táplálkozással. A mai vegetáriusnak mondott teríték általában a következőkből áll: vízben kiáztatott sózott burgonya, fehérlisztből készített ételek, sütemények, fehér vagy félfehér kenyér, péksütemények, kekszek, kétszersültek, kilúgozott, liszttel behabart főzelékek, konzervek (szója, zöldbab, zöldborsó, uborka stb.), cukrozott lekvárok és felfújtak; íztelen levesekhez adagolt húsleves-pótlékok. Nem ez a vegetárius étrend, ettől sajnos tényleg csak éhen lehet halni. Ezzel nemcsak, hogy a betegen nem lehet segíteni, hanem még az eddig egészséges ember is megbetegszik tőle. A vegetárius étrend életerős, magas napfényértékű, energiagazdag és változatos. Ferencsik István: A természetes életmód ételei c. könyv alapján