Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Magazin
További cikkek
Csatornamúzeum Amszterdamban
Amszterdam csatornáinál, amelyeket 2010-ben az UNESCO a világörökség részévé nyilvánított, évente 3 millió turista fordul meg, és a minap megnyílt az első múzeumuk is."Történetüket soha sem mondták el" - magyarázta az AFP-nek Piet van Winden, a Grachtenhuis magánmúzeum igazgatója, aki szerint pedig "alighanem ez volt a világon a legsikeresebb program egy városi terület bővítésére". A 17. század, az Aranyszázad kezdetén Amszterdam példátlan fellendülést élt át, ezrével érkeztek az új betelepülők. Cölöpökre épített tengeri kikötője, amelyet egyik oldalán tengeri gátja, a másik oldalon egy régi csatorna félkörös íve, az úgynevezett Singel védelmi vonal határolt, szűknek bizonyult. Ekkor a városi hatóságok elhatározták, hogy a Singellel párhuzamosan három új csatornát ásatnak, hogy így lecsapoljanak mintegy száz hektárnyi mocsaras területet és házakat, boltokat és raktárakat építsenek az így nyert területen. 1613-tól mintegy 14 kilométernyi új, 2,4 méter mély csatornát ástak ki és ezeket mintegy 80 híddal kötötték össze. A Herengracht (A polgárok csatornája) 386. szám alatt rendezték be a nagyszabású hidraulikai és városépítészeti vállalkozás előtt tisztelgő múzeumot, egy olyan hajdani bankár palotájában, aki a maga idején részt vett az amerikai függetlenségi háború finanszírozásában. A múzeum megtekintése félórát igényel, aztán mindenki maga fedezheti fel a párhuzamos csatornák varázsát, kerékpáron vagy hajón. A látogató hangoskalauzzal a kezében kap eligazítást a multimédia-prezentációkról, amelyek nem valamiféle kurzusként tálalják a történetet, hanem úgy adják elő, ahogy a kávéházakban szokás. Így hallhatja a korabeli közreműködők, szereplők - a polgármester, az építész vagy a mérnök - szavait, ahogy megvitatják, módosítják vagy törlik a terv részleteit, amíg eljutnak a végső formához: a középkori várost félkörívben övező négy szimmetrikus csatornához. "Mindenre gondoltak" - mondja lelkesen Winden -, " a város védelmére, ellátására, a közlekedésre, a higiéniára, az esztétikai megjelenésre és a költségekre is". A múzeum egyik további termében a csatornák menti élettel és eseményekkel foglalkoznak, így például a panorámaképernyőkön látható a Meleg Büszkeség amszterdami parádéit megörökítő videó, a városnéző hajók szüntelen mozgása vagy az, hogy miként kutatja fel a rendőrség az ellopott kerékpárokat. "A csatornagyűrű nem alvóváros" - hangoztatja Paul Spies, aki könyvet írt a "grachtokról". "Az emberek ott élnek, ott dolgoznak, vannak hátrányaik, de ezeket mindenki vállalja, mert büszke arra, hogy ott lakhat." Több mint hatezer csatornaparti házat minősítettek történelmi emléknek. Téglából épültek, keskeny homlokzatuk három-négy emelet magas. "Egységes a struktúra, a szépség, de minden ház más" - mondja Spies, aki kiemelte, hogy a csatornagyűrű és az egész negyed kivitelezése figyelemre méltóan magas színvonalú. "Ez komoly dolog, mindent beleadtak, nem spóroltak az eszközökön. Az egész együttes azért rendkívüli, mert kiváló állapotban konzerválták" - fűzi hozzá Spies.Amszterdam csatornái 2013-ban lesznek 400 évesek.
Fegyveres személyzet a Budapest-New York járatokon
Légimarsallokat, azaz fegyveres hatósági védelmi kísérőket alkalmazhatnak a jövőben a Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok között közlekedő kereskedelmi repülőgépeken - döntött az Országgyűlés kedden, amikor döntött a légimarsallok alkalmazásáról szóló magyar-amerikai megállapodás kihirdetéséről.A parlament 286 igen szavazattal, 38 ellenében, illetve 3 tartózkodás mellett fogadta el a belügyminiszter sürgősségi javaslattal benyújtott indítványát. Az előterjesztés indoklása utal arra, hogy a 2011. április 13-án megtartott magyar-amerikai belügyminiszteri találkozó keretében írták alá a Magyar Köztársaság és az Amerikai Egyesült Államok között létrejött megállapodást.Az egyezmény lehetővé teszi, hogy a két ország között közlekedő kereskedelmi repülőgépeken fegyveres hatósági védelmi kísérőket, vagyis légimarsallokat alkalmazzanak, akiknek feladata a légi jármű, az utasok és a személyzet védelme - olvasható az indoklásban, amelyben szerepel az is, hogy a kormány a közeljövőben és középtávon nem tervezi légimarsall alkalmazását magyar lajstromozású repülőgépeken.Az American Airlines április 6-án indított közvetlen menetrendszerinti járatot New York és Budapest között a Malévval székmegosztási megállapodásban. A szintén amerikai Delta légitársaság pedig júniustól repüli a New York-Budapest útvonalat a KLM holland légitársasággal együttműködve.
Hol cigizhetek - büntetlenül?
Jövő év januárjától lényegében minden zárt légterű helyen tilos lesz a dohányzás; munkahelyen, éttermekben és kocsmákban csak szabad levegőn, illetve a bejárat előtt lehet rágyújtani. A bírságolás három hónap türelmi idő után 2012 áprilisában kezdődik.Az Országgyűlés kedden kormánypárti politikusok kezdeményezésére 271 igen szavazattal, 37 ellenében és 14 tartózkodással módosította a nemdohányzók védelméről szóló törvényt. Nemmel szavazott húsz szocialista és tizenöt jobbikos képviselő mellett a kereszténydemokrata Rubovszky György és a független Molnár Oszkár. Tartózkodott hét jobbikos és öt MSZP-s képviselőn kívül a fideszes Wittner Mária és Karvalics Ottó (KDNP). Három kormánypárti politikus - köztük Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető - bár jelent volt az ülésteremben, nem szavazott. Megszavazta viszont az indítványt tizenhárom szocialista (így például Gyurcsány Ferenc és Lendvai Ildikó), tizenhét jobbikos és nyolc LMP-s politikus. Még van időA törvénymódosítás értelmében 2012. január elsejétől tilos a dohányzás közforgalmú intézményekben - így a többi között a szórakozó- és vendéglátóhelyeken -, a munkahelyeken, a közösségi közlekedési eszközökön és a megállókban, az aluljárókban, a játszótereken, valamint a megállóhelyek és a játszóterek ötméteres környezetében. A helyi önkormányzatok pedig további közterületeken is megtilthatják a dohányzást. Fontos változás, hogy nem jelölhető ki dohányzóhely ezután a közforgalmú intézmények és a munkahelyek zárt légterű helyiségeiben, valamint a vonatokon sem, így megszűnnek a dohányzókocsik. Dohányzóhelyet csak szabad levegőn, a bejárattól öt méterre lehet kijelölni, kivéve azokat a vendéglátóhelyeket, ahol erre kizárólag közvetlenül a bejárat előtt van lehetőség. Kerthelyiség rulezTovábbra is rá lehet gyújtani a szabadtéri szórakozóhelyeken és a kerthelyiségekben. Zárt térben ezután csak dohánytermék-bemutatókon és a szállodák szivarszobáiban lehet dohányozni, a szivarszobákban ugyanakkor étel és ital nem szolgálható fel. Ezen kívül zárt légterű dohányzóhelyiség csak büntetés-végrehajtási intézményekben és pszichiátriai intézetekben alakítható ki a fogvatartottak, illetve a betegek számára - biztosítva, hogy dohányfüst a többi helyiségbe ne juthasson be. Ugyanakkor szabadtéren sem jelölhető ki dohányzóhely közoktatási, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben, továbbá egészségügyi szolgáltatónál. Ellenőrzés, büntetés, bűnhődésA dohányzási tilalom betartását az ÁNTSZ ellenőrzi, megsértése esetén egészségvédelmi bírságot szab ki. Az államigazgatási szerv eltekinthet a bírság kiszabásától, ha az intézmény vezetője, üzemeltetője, a rendezvény szervezője, a munkáltató, illetve akit a közforgalmú intézmény szabályzata erre kijelöl, a tilalmat megsértőt felszólította a dohányzás befejezésére, vagy ha ennek nem tesz eleget, az intézmény elhagyására. Az egészségvédelmi bírságot és a helyszíni bírságot az ÁNTSZ számlájára kell befizetni. Az előbbi összege 20 és 50 ezer forint közötti, az utóbbi legfeljebb 30 ezer forint lehet magánszemélyek esetében. Az államigazgatási szerv havonta átutalja az így befolyt összeg felét az egészségügyért felelős minisztérium költségvetési fejezetének, negyedét pedig a bírságot kiszabó ÁNTSZ számlájára. Az előbbi hányad különösen dohányzásmegelőzésre, a dohányzásról való leszokást támogató programokra, egészség-megőrzési célokra, valamint az egészségügyi ellátás színvonalát fejlesztő programokra használható fel. Az utóbbit a hatósági felügyelet fejlesztésére és a népegészségügyi hatósági munka támogatására kell fordítani. A bírságolás három hónap türelmi idő után, 2012. április elsején kezdődik. A dohánytermékek forgalmazására és a cigarettásdobozok csomagolására vonatkozó előírások betartását továbbra is a fogyasztóvédelmi felügyelőségek ellenőrzik. A tizennyolc kormánypárti politikus - köztük Lázár János fideszes frakcióvezető - által jegyzett indítvány indoklása szerint a dohányzás a legjelentősebb megelőzhető halálok a fejlett országokban, így Magyarországon is, ahol a lakosság 38 százaléka dohányzik. Ennek számlájára írható - áll az indoklásban -, hogy a tüdőrák miatti halálozást tekintve Magyarország "világelső". A kocsiba végül nem mászott be a jogalkotóA törvénymódosítással a nem dohányzók védelméről szóló jogszabály preambuluma is kibővül, így tartalmazza majd azt a megállapítást, hogy "a dohányfüst minden esetben mérgező, annak nincs biztonságos egészségügyi határértéke", és ebből következően azt az elvárást is, hogy "kerülni kell a dohányzást különösen kiskorúak, várandós nők, betegek vagy mozgásukban bármilyen okból korlátozott személyek jelenlétében a magánélet színterein is, különösen a zárt légterű helyiségekben vagy gépkocsik zárt utasterében". Ugyanakkor az előterjesztő fideszes Hollósi Antal Gábor korábban visszavonta azt a módosító javaslatát, amely kifejezetten tiltotta volna a dohányzást azokban a személygépkocsikban, ahol 18 éven aluli fiatal ül. Módosul viszont a társasházi törvény, kimondva: a tulajdoni hányad szerint legalább négyötödös többséggel hozott eltérő rendelkezés hiányában tilos dohányozni a közös tulajdonban lévő zárt légterű épületrészekben, helyiségekben. Újdonság továbbá, hogy az ügyészség, az ÁNTSZ és egészségvédelmi érdekképviseletet ellátó társadalmi szervezet is közérdekű keresetet indíthat a nemdohányzók védelméről szóló törvény megsértője ellen, feltéve, hogy a jogszabályba ütköző tevékenység a lakosság széles körét érinti. Per akkor is indítható, ha a sérelmet szenvedők személye nem állapítható meg.
Utasbiztosítást ajánl az OEP
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP)szerint a nyári szezon közeledtével, utazás előtt érdemes kiváltani az európai egészségbiztosítási kártyát, emellett az OEP az utasbiztosítás megkötését is ajánlja.Az OEP közleményében emlékeztet: a Magyarországon biztosítással rendelkezők az európai egészségbiztosítási kártyával az uniós tagállamokban az OEP terhére is igénybe vehetik az "orvosilag szükséges egészségügyi ellátásokat". E szerint tehát nem csak a sürgősségi ellátás díját fedezi az OEP. Mint írták: a kezelőorvos dönti el, hogy a szükséges ellátásba mely beavatkozások tartoznak, de nem csupán a sürgősségi ellátás. Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy a kártyával külföldön csak az egészségbiztosítás illetékes szerveivel szerződésben álló szolgáltatótól, állami egészségügyi intézménytől lehet ellátást igénybe venni. A kártya bármely egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szervnél térítésmentesen igényelhető, de megsemmisülése, megrongálódása, vagy elvesztése esetén igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. A kártya kiadásához személyigazolványra, taj-kártyára, nem rendezett biztosítási jogviszony esetén a jogosultságot bizonyító okmányokra van szükség. Az európai egészségbiztosítási kártya kiállításától számítva 36 hónapig érvényes. Az OEP kiemeli továbbá, hogy miután a turisták által sűrűn látogatott üdülőhelyek környékén az orvosok döntően magánpraxisban működnek, illetve bizonyos államokban a magyarországinál szűkebb a társadalombiztosítás keretében igénybe vehető szolgáltatások köre, továbbá egy külföldön elszenvedett baleset esetén a hazaszállítást csak kivételes esetben fedezi a kötelező egészségbiztosítás, "mindenképpen ajánlatos megfontolni utasbiztosítás megkötését is".(MTI)