Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Magazin
További cikkek
Hamarosan ismét nyílnak a pincék
A Nyitott Pincék Szövetsége, a Bacchus Arts Stúdió és a Magyar Turizmus Zrt. ugyanis idén, hetedik alkalommal is meghirdeti a Nyitott Pince Napokat. Pünkösd idején - 2012. május 26-28. között - így érdemes lesz felkeresni Magyarország borvidékeit és bortermő helyeit, mivel az akcióhoz csatlakozott pincék ebben az évben is számos kedvezményt kínálnak. A pincelátogatás népszerűsítését és a hazai borturizmus élénkítését szolgáló nagysikerű akció idén egy új rendezvénnyel, a Pünkösdi Bortúrával is bővül.A Nyitott Pince Napok keretében a csatlakozott pincészetek vállalják, hogy a három napból legalább két napon 10 és 19 óra között nyitva tartanak, továbbá a tulajdonos, gazda, borász vagy a borhoz értő személyzet fogadja a betérő vendégeket. A látogatók ezen kívül legalább 3 féle bort minimum 50%-os kedvezményes díjazás ellenében meg is kóstolhatnak a fogadóhelyeken.Újdonság: Pünkösdi BortúraA Nyitott Pince Napokhoz idén új program is kapcsolódik: a Pünkösdi Bortúra, melyen a Bacchus Arts Stúdió Kft.-nél előzetesen regisztrált vendégek vehetnek részt. A regisztrált érdeklődők egy ingyenes kóstolásra jogosító kuponfüzetet kapnak majd, amit az egyes pincészeteknél lehet meghatározott számú kóstolóra váltani.A Pünkösdi Bortúrához is csatlakozó pincészetek vállalják, hogy a név szerinti regisztrációs kártyával és kuponfüzettel érkező vendégeket ingyenes szakmai borkóstolóval és pincelátogatással fogadják.Várják a szolgáltatók jelentkezésétMár megjelent a felhívás. Az akcióban minden, vendégfogadásra alkalmas és azzal rendszeresen foglalkozó pince, borászat, borház, fogadó, borvendéglő és borétterem részt vehet. Jelentkezési határidő: 2012. április 15.A csatlakozó szolgáltató vállalja, hogy az akció hatékonyságmérésének céljából a Magyar Turizmus Zrt. által összeállított elektronikus szakmai kérdőívet kitölti és a társaság számára visszaküldi.A szervezők a résztvevő pincék számára széleskörű promóciót biztosítanak, amely többek között online és nyomtatott sajtómegjelenéseket tartalmaz.Az akció részletes feltételei és a jelentkezési lap letölthetők a www.nyitottpince.hu honlapról.Az immár hagyománnyá vált, nagysikerű Nyitott Pince Napok keretében tavaly több mint 100 csatlakozott pincészet várta a borkedvelőket, kedvezményes, illetve ingyenes borkóstolóval. A visszajelzések alapján az akció hozzájárul ahhoz, hogy minél többen ismerjék meg Magyarország gyönyörű borvidékeit, változatos borkínálatát, és egyre nagyobb borkedvelői kör alakuljon ki.
Budapesti luxusszállodák legféltettebb titkai
A fülszöveg szerint a budapesti luxusszállodák romantikus, izgalmas és romlott világába kalauzolja el az olvasókat egy most megjelent könyv. A könyvet sajnálatos módon még nem volt alkalmunk elolvasni, mivel hogy csak most jelent meg, de úgy gondoltuk, azért beszámolunk róla. A XXI. Század Kiadó által megjelentetett Luxushotel, Hungary címe könyv szerzője, Kordos Szabolcs ... "Bejutott a budapesti luxusszállodák diszkrét és zárt világába, ahol a titoktartás a legdrágább szolgáltatás, és gyakran az ember maga az árucikk. Az író hónapokat töltött az ötcsillagos ipar szorgos hangyáival és csúcsragadozóival, hogy megtudja, mi zajlik valójában a forgóajtón túl.Az informátorok előbb-utóbb megnyíltak: meséltek a sztárok vad partijairól, eltusolt politikai botrányokról, a lobbiban hallgatózó kémekről, a bogaras vendégekről, de nem feledkeztek meg saját szennyesük kiteregetéséről sem. Beszéltek, mert már túl sokat láttak ahhoz, hogy hallgassanak. Ismerje meg a belvárosi luxushotelek életét a takarítónő, a boy, a recepciós és a menedzser szemszögéből. Lépjen be velük a lakosztályokba és az alagsori folyosókra, meglátja, hogy ez a világ romantikusabb, romlottabb és főként sokkal izgalmasabb, mint azt valaha gondolta volna" - olvashatjuk a kiadói ismertetőben. Hogy mindez úgy van-e, ahogy a szerző beszámol róla, vagy egy kicsit másképp, azt legjobban a szállodai szakemberek tudják. Kíváncsian várjuk véleményüket!
Luxusapartmanok a Holt-Körös partján
2012. március 28-án tartotta projektzáró rendezvényét az európai uniós támogatásból megvalósult négycsillagos szarvasi Liget Apartman Hotel.A Liget Apartman Kft. 219 690 544 forint uniós támogatást nyert a DAOP-2.1.2 "Turisztikai vonzerőhöz kapcsolódó kereskedelmi szálláshelyek minőségi és mennyiségi fejlesztése" című pályázati kiíráson. Az 570 millió forintos összköltségvetést meghaladó beruházásból nem csak új szálláshelyeket hoztak létre, hanem új munkahelyeket is teremtettek.A szerdai átadási ünnepségen Erdős Norbert, Országgyűlési képviselő és Babák Mihály, Szarvas Polgármestere üdvözölték a projektet és sok sikert kívántak a tulajdonosoknak, üzemeletetőknek. Gulyás Péter, a Magyar Turizmus Zrt. Dél-Alföldi RMI marketing igazgatója elmondta, régiójuk a vendégéjszakaszám növekedésben (+2,8%) az első helyen végzett a tavalyi évben. Bíztatóak az idei év eleji adatok is, januárban a vendégéjszakák száma felülmúlta a 2011-est. A régió 3 megyéjében 30 fejlesztés folyik, a pár milliós értéktől egészen a több milliárdosig, tette hozzá.A köszöntők után Bogdán Tamás, a szálloda igazgatója tartotta meg beszédét, melyben megköszönte a segítséget és a támogatást a projektben résztvevőknek. A Liget Wellness és Konferencia Hotel 2007 májusában nyitotta meg kapuit a megye első négycsillagos szállodájaként. Vendégkörük túlnyomó többsége két nagy csoportba osztható: konferencia vendégekre és a családosokra. Vendégeik főként Budapest, Debrecen és Szeged térségéből érkeznek, 90 százalékban magyarok. A Liget Hotel tavalyi kihasználtsága 54,2%-os volt, a vendégéjszakák száma meghaladta a 13 ezret. A luxusapartmanok megvalósítását két okból tartották reálisnak. A hotel által kínált 40 szobán felül a nyári időszakban szinte teltházzal működtek a régi "NDK-s" apartmanházaik. Másrészt szerettek volna nyitni a családos vendégek felé, az ő igényeiknek igyekeztek megfelelni a fejlesztéssel. A most lezárult projekt keretében a Liget Apartman Kft. 14 db 4 fős és 15 db 2 fő elhelyezésére alkalmas apartmant alakított ki. A bővítéssel 11 új munkahelyet hoztak létre. A Liget Apartman Hotel 160-180 immár vendégnek tud nyugalmat biztosítani.Különleges attrakciókkal is igyekeznek minél több vendéget magukhoz csalogatni: megépült egy kültéri szaunaház, amely 10-12 fős szaunából, és egy, a Körösre panorámás pihenőtérből áll. A szauna előtt 12 fő befogadására alkalmas gyógymedence épült, melyben különböző élményelemek kényeztetik a vendéget. A szabadtéri kikapcsolódásra is gondoltak: számos kültéri sportlehetőség közül választhatnak az ide érkezők, valamint egy négy méter magas felnőtt és egy másfél méteres gyerek kötélpályából, cannopy lecsúszópályából, íjászpályából álló kalandpark is a vendégek rendelkezésére áll. Mivel az új házak hűthetők és fűthetők, így egész évben tudják fogadni a vendégeket.Az idei év eleji próbaüzem ideje alatt kiderült, hogy a téli wellness-részleg csak részben tudja kielégíteni a megnövekedett vendéglétszám igényeit, így következő beruházásként további medencék építését, nagyobb méretű gyógymedencét és gyerekmedencét terveznek. A medencéket a 2006-ban fúrt saját melegvizes kút vizével töltik, mely a közelmúltban kapta meg a gyógyvíz minősítést.
Nyáron nyithat a Törley Múzeum és Látogatóközpont
Budapesten, a 22. kerületben az Anna utca 5-7. alatt nyílik meg a tervek szerint júniusban a Törley Múzeum.A teljes mértékben önerőből megvalósuló beruházásnak köszönhetően a Törley pezsgőpincészet egy újabb ága újul meg, itt kap helyet a tárlat, tudta meg lapunk Lőrik Tamástól a Törley márkamenedzserétől. A múzeum már önmagában is különlegességnek számít majd, hiszen hazánkban máshol nem működik a pezsgőgyártáshoz kapcsolódó átfogó kiállítás, de hogy miben lesz még különleges, az egyelőre maradjon meglepetés, tette hozzá.A látnivalók között egészen Törley József idejéig visszanyúló emlékeket láthatnak az érdeklődők, korabeli dokumentumokon, palackokon, poharakon, fotókon, kiadványokon keresztül ismerhetjük meg a pincészet és a pezsgőgyártás történetét. A Törley budafoki pincészetében eddig is működött egy kisebb bemutatótér, melyet előzetes bejelentkezéssel látogathattak az érdeklődők. A kezdetekben az új múzeum is hasonlóan működik majd a tervek szerint.A márkamenedzser elmondta, Budafok nem bővelkedik annyi turisztikai látnivalóban, mint Budapest más kerületei, több helyi szolgáltatóval összefogva azonban igyekeznek a belföldi és külföldi turisták figyelmét egyaránt a kerületre irányítani. A Törley Múzeumba látogatók különböző programcsomagokból választhatnak majd, a pincelátogatást kóstolóval, vacsorával is kiegészíthetik. A Törley eddig is aktívan részt vett a kerület kulturális életében, programokat kínál a minden ősszel megrendezett a Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon, és az elmúlt év augusztusától ide helyezte át helyszínét a Sambosi - Törley Jazzfesztivál is.Gyarmati Petra
Bevezették a Balatoni Korona utalványt
Forgalomba helyezték a Balaton térségi pénzhelyettesítő utalványt. A Balatoni Korona az első rendszer, amely többségi önkormányzati részvétellel működik. Az utalvány kibocsátója a Balatoni Korona Zrt., amelyet hét önkormányzat: Veszprém, Várpalota, Balatonfüred, Balatonalmádi, Litér, Tihany és Nemesvámos alapított a megyei iparkamarával és a Kinizsi Bankkal közösen.A helyi pénz bevezetésének célja, hogy az adott térségben élénkítse a gazdaságot, plusz forrást, likviditást biztosítson a pénzforgalomban résztvevők számára. A tervek szerint egy-másfél éven belül mintegy háromszáz helyszínen lehet majd fizetni a térségben a Balatoni Koronával, a bank százmillió forintos kibocsátással számol.Leitold László, a Balatoni Korona Zrt. elnök-vezérigazgatója a helyi pénz jelentőségéről szólva elmondta: a világon több mint kétezer ilyen rendszer létezik. Előnye, hogy felhasználója kedvezményekhez jut, hogy többször felhasználható, alacsony költségű, továbbforgatható, élénkíti a helyi gazdaságot, keresletet generál, gyorsabban forog a hivatalos pénznél, vásárlói bizalmat növel.A Balatoni Koronát nehéz lesz hamisítani - mondta el. A megfelelő védelem érdekében több biztonsági elemet alkalmaztak, ilyen a különleges színösszetétel, papír, desing, s minden utalványon található egy fém fólia, rajta dombornyomással a korabeli fémpénz mintázata.
Az Országháznak nem kell a turista?
2012 elejétől helybiztosítási díjjal nehezíti az Országház a csoportos látogatást. Budapest egyik leglátogatottabb turisztikai attrakciója mintha mindent megtenne azért, hogy elriassza a turistákat.Szinte kihagyhatatlan része egy budapesti hosszú hétvégének egy parlamenti látogatás. Aki még nem járt ott, csodát vár. A csodát azonban csak a századfordulós építészet e nagyszerű nagyzolásában találja meg, a szolgáltatás színvonala méltatlan az eladandó termékhez mind az utazási irodák, mind pedig az oda látogató vendég szerint.Ide nekem a pénzt előre!Az Országház már egy ideje azzal borzolja az utaztatók idegeit, hogy az utazási irodának egy hónapra előre meg kell mondani, hány látogatója lesz adott hónapban, az ezért járó pénzt át kell utalni a tárgyhót megelőző utolsó napig egy, a létszám szerint kiállított szállítólevél alapján. Tehát, az utazási irodák kicsit "ingyenhiteleznek". Az Országgyűlés Hivatala (OH) meg ül rajta a tárgyhót követő 10. napig, amikor is elérkezik az elszámolás utolsó napja. Ha valaki a látogatás napján lesz beteg, vagy eleve meg sem érkezik a csoporttal, bármi történik, ami miatt nem tud elmenni, az iroda pénze a Magyar Államkincstár (MÁK) bankszámláját hízlalja, mivel a szabályzat értelmében csak akkor jár vissza az előlegszámlára befizetett pénz, ha az utazási iroda a látogatást megelőzően 15 nappal jelezte a csoport létszámának, vagy a látogatás időpontjának változását. Ha az iroda lőtt túl a célon és több vendég érkezik, akkor neki kell a befizetett előleghez hozzátenni még a különbözetet a számla kézhezvételétől számított 8 napon belül. Az Országgyűlés Hivatalának szintén 8 napja van a különbözet visszautalására. Mindezt az Országgyűlés az optimális kihasználtság biztosítására dolgozta ki. Ha ezzel az volt a célja, hogy ráijesszen az utazási irodákra, rossz úton jár. Ettől nem csökken a létszámváltozások mértéke - véli egy megkérdezettünk.MegkülönböztetésEz idéntől azzal bővült, hogy úgynevezett helybiztosítási díjat is beszed az ország háza állampolgárságtól függetlenül. Azaz hiába uniós állampolgár valaki, ha csoport részeként szervezetten látogatja az épületet, fizet. Ennek tudatában érdekes, hogy egyéni látogatóként továbbra sem kell fizetni, csak felmutatni valamely, személyazonosság igazolására szolgáló cédulát. 1750 forint az úgynvezett helybiztosítási díj; fele annak, amit unión kívüli felnőttek fizetnek. Tehát az amerikai nagybácsi 3500 forintot, diák státuszú kísérője felét, 1750-et fizet. Nekik ennyi akkor is, ha csoporttal érkeznek. Bizonyára növekszik a parlament idegenforgalmából származó MÁK-bevétel. 2010-es adataink szerint az akkori 410 833 látogató 60%-a érkezett uniós országból. A módosítások hatálya alá esnek a magyar állampolgárok is. Nem vagyunk kivételezett helyzetben, ha csoporttal megyünk, értünk is jár a helybiztosítás díja.A turizmus csupán másodlagosMindez a változtatás teljesen egyoldalúan történt - tudtuk meg Molnár Gabriellától, a Magyar Utazásszervezők és Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökétől. Hozzátette: az egyeztetés nélkül módosított belépési szabályzatot december 29-én, a hatályba lépést megelőzően 3 nappal küldték meg az utazási irodáknak, melyek közül akkor többen vonakodtak aláírni a szerződést. A MUISZ találkozót kezdeményezett az Országgyűlés Hivatalával Bánki Erik Sport- és turizmus bizottsági elnök, illetve Kövér László házelnök közbenjárására. A február 6-i találkozó azonban nem járt sikerrel. Az OH szerint az Országgyűlés épülete amúgy is elsősorban közintézmény, a turizmus csupán másodlagos - derült ki elmondások szerint az egyeztetésen.Az ország imázsaA helybiztosítási díjat nem könnyű lenyeletni a hazai beutaztatóknak külföldi partnereikkel. Mivel a parlament által egyoldalúan kidolgozott szerződést úgy és akkor tolták az irodák orra alá, azok az árváltozást nem érvényesíthették visszamenőleg a már korábban befoglalt csoportokra. Ez nem csupán az év eleji foglalásokra érvényes, hanem akár az egész évre, ha az árban már egyszer megállapodtak - mondta el Molnár Gabriella. Hozzátette: így a helybiztosításból származó veszteséget nyelhetik be a hazai irodák.Másfelől, ha a partnerirodák megnézik az Országház - turisztikai szempontból kevésbé felhasználóbarát - honlapját, látják, hogy itt valami nem stimmel az egyéni és csoportos árképzés terén; különösen, hogy erről nem is szerepel információ a honlapon. Innentől félő, hogy akár inkább kiveszik a szervezett programok közül a parlamenti látogatást - vélte Molnár Gabriella. Az pedig már hab a tortán, hogy ennek az egész, ismét "alaposan megfontolt" szabályozásnak milyen marketing értéke van a küldőpiacaink felé; magyarázkodhat az utazási iroda. Ahogy nehéz lesz megértetni a parlament hozzáállásat külföldi partnerével annak a Turizmus Online-nak név nélkül nyilatkozó jeles hazai beutaztónak, melynek szeptember 14-re előrejelzett csoportját azért nem tudja fogadni napközben a ház, mert "a magyar vendégek elsőbbséget élveznek" 09.00 - 16.00 óra között, így az iroda külföldi csoportját nem tudták regisztrálni. Hasonló választ kapott ugyanez az utazási iroda egy június 20. környéki csoportjára is. Ez esetben az iskolások látogatásaira hivatkozott a parlament. Jóllehet, a nyári vakáció június 15-én kezdődik, a parlement csak a július-agusztusi időszakban fogad napközben szervezett csoportokat. Előtte és utána reggel 8-9, illetve délután 16-18 óra között jöhetnek. A baj, hogy az egyik kérdéses csoport hajóval érkezik Budapestre meghatározott időben - nem reggel 8 előtt és nem délután 4 után, de az Országházat mindeképpen látni szeretné.A vendég pedig pisiljen be!A turizmus OH szerinti másodlagosságát mi sem érzékelteti jobban, mint a kevésbé vendégbarát bánásmód, melyet viszont már a vendég is a saját bőrén érez. A parlament talán az egyetlen olyan turisztikai látványosság, ahol nyilvános wc-be esélye sincs eljutni a szükség által gyötört turistának. Látogatásra befizetett pénzéért az átalában igencsak goromba őrök akkor sem engedik be a - tegyük fel - vizelettartási problémákkal küzdő, de az őr fizetéséhez belépőjével hozzájáruló idős amerikai turistát, ha az térden állva járul elé - mondja egy Parlementben csoportokkal gyakorta megforduló idegenvezető. Ebben a kérdésben szintén tántoríthatatlan az OH; szerintük ne kódorogjanak a vendégek az épületben - tudtuk meg."A vendégek nem kódorogni akarnak, hanem ha rájuk jön, a látogatást megelőzően vagy követően szükségüket méltó mód elvégezni egy kijelölt helyen, ahogy az turistákat fogadó látogatóközpontokban lehetséges. Elvileg lesz majd a jövőben ilyen látogatóközpont az épületnél. Addig is ilyen esetekre egyetlen kényszermegoldásként marad a Néprajzi Múzeum, ahol némi pénzért túl lehet esni a folyó- és egyéb ügyeken. De ennek itt sem örülnek annyira és országimázs szempontjából szégyen számunkra" - fejtette ki a Turizmus Online-nak nyilatkozó idegenvezető.Másik "vendégbarát" tulajdonság, hogy a látogatás indulása előtt általában 15-20 perccel odarendelt csoportok, csakúgy mint az egyéni látogatók hóban, fagyban és 35 fokban is kint állnak a téren. Se egy esővédő, egy helyiség, ahol várhatnának, amíg pénzükért bebocsáttatnak nagy kegyesen a cifra épületbe.Természetesen az Országgyűlés Sajtóosztályát is megkerestük, ahol szokás szerint e-mailben várják a kérdéseket. Mi pedig a válaszokat, bár a sajtóosztály munkatársa nyugtatta szerkesztőségünket: előbb-utóbb megtudjuk a miértekre a választ, hiszen 30 nap áll rendelkezésre a válaszadásra.Vereckei András
12 új luxus tengerjárót raknak vízre idén
Ahogy a repülési katasztrófák után sem megy el az utazóközönség kedve a repüléstől, a hajós szerencsétlenségek sem gyengítették a hajós utazások keresletét.A közelmúlt két komolyabb tragikus hajós balesete ellenére a tengerjáró hajókat üzemeltető cégek 2012-ben a meglévők mellé még tizenkét darab új hajót állítanak az utasok szolgálatába idén májustól kezdve. Az első, a Costa Fascinosa 3800 utasra van tervezve, míg a legnagyobb az Aida Mar Hamburgban épül és júliusban bocsájtják vízre. A Celebrity Reflection, illetve a Carnival Breeze októberben siklik a vízre Amsterdamban. A Hapag Lloyd legújabb büszkeségét, a Colombus 2-t nem más, mint Sofia Loren művésznő "kereszteli" meg Hamburgban.Szintén Hamburgban kerül vízre a Fascinosa MSC Divina. A négy ezer fős Mickey Maus Ship, a Disney Fantasy és a Daplhin Olaszországban készülnek. A kisebb hajók közé tartozik majd az Oceania Cruises tulajdonában épült Riviera 1200 fős utaskapacitásával. Ugyancsak kisebb befogadóképességű lesz az FTI Berlin és a Costa Neo-Romantica is.Tekintettel a hajók folyamatos vízre bocsájtására, a helyfoglalások, eladások már most folynak. A tengerek úszó szállodái a legmodernebb navigációs és gépészeti berendezésekkel vannak felszerelve, a mai kor legnagyobb komfortját kínálják. A munkákkal egy időben befejeződik a személyzet toborzása és képzése is.Nem folyik ennyire aktív fejlesztés a folyami flottánál. A tél kisebb átépítésekre elegendő volt, de a közlések szerint új hajót nem állít forgalomba egyik ismert európai cég sem. Maradnak az eddigi kapacitások és menetrendek.Veér Jenő