Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Magazin
További cikkek
Megnyílt a Szépművészeti Rembrandt-kiállítása
Az európai kultúra egyik virágkorát, a 17. századi holland művészet időszakát mutatja be a Szépművészeti Múzeum Rembrandt és a holland arany évszázad festészete című nagyszabású kiállítása.A tárlat a kor legnagyobb mestere, Rembrandt köré épül, akitől 20 remekművet láthat a közönség. A kiállítás a stockholmi Nationalmuseum, az amszterdami Rijksmuseum és a Kremer Collection együttműködésével valósult meg.A csaknem 100 festő több mint 170 alkotását felvonultató kiállításon a Szépművészetei Múzeum gazdag holland gyűjteményének 40 alkotása mellé több mint 130 festmény érkezik magán- és közgyűjteményekből, a legjelentősebb kölcsönző intézmények többek között az amszterdami Rijksmuseum, a stockholmi Nemzeti Múzeum, a párizsi Louvre, a londoni National Gallery, a Los Angeles-i Getty Museum, a New York-i Metropolitan, a firenzei Uffizi és a madridi Prado. A kiállítás további szenzációja, hogy a jelentős számú Rembrandt mű - köztük a legkorábbinak ismert festménye és az utolsó önarcképe - mellett három Vermeer alkotást is láthat majd a tárlaton a nagyközönség.A Szépművészeti Múzeum a holland "arany évszázadot" bemutató kiállításával folytatja a 2006-ban megkezdett, az intézmény jelentős gyűjteményihez kapcsolódó kiállítás-sorozatát, mely a 2006-os El Greco, Velázquez, Goya; a 2008-as Mediciek fénykora; 2009-es Botticellitől Tizianóig és 2013-as Caravaggiótól Canalettóig kiállítások után most a Holland Gyűjtemény 17. századi anyagát mutatja be. A múzeum holland gyűjteménye nemzetközi összehasonlításban is jelentős: a 17. századi mesterektől itt őrzött 500 festménnyel a Hollandián kívüli kollekciók sorában Európában az első öt közé tartozik.
Kísértetjárta szállodák Halloweenre
Az egyik szálláskereső weboldal összegyűjtött hét olyan szállodát, ahol a rejtélyes történetek már évtizedek óta vonzzák és egyben halálra rémítik a vendégeket.Aki szobát szeretne foglalni, annak érdemes tudni: a nyugodt éjszakai alvás ezen szálláshelyeken nem feltétlenül garantált.Villa Saint Antoine (Clisson, Franciaország)Az ódon kastélyokat mindig egyfajta kísérteties hangulat lengi körül, ez alól a Villa Saint Antoine szomszédságában álló Château de Tiffauges középkori épülete sem kivétel, hiszen a 15. században otthont adott Gilles de Rais hírhedt sorozatgyilkosnak. De Rais francia nemesember, a francia hadsereg főtisztje volt, aki démonokat idézett meg a kastélyban és becslések szerint körülbelül 100 gyermeket kínzott és ölt meg, mielőtt 1440-ben felakasztották. Az ő karaktere adta az ihletet a Kékszakáll című irodalmi népmeséhez, ami Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájának alapja.The Langham Hotel (London, Nagy Britannia)Az 1865-ben megnyílt szálloda London legrégebbi Grand Hotele. Az épület, melynek története 1797-ig nyúlik vissza, a legenda szerint kísértetjárta; a szállodát állítólag 7 szellem lakja. A leghátborzongatóbb történet minden bizonnyal a Doktor nevű kísértethez kötődik, akiről azt tartják, a hotelben töltött nászútjukon megölte feleségét, majd magával is végzett. A vállalkozó szellemű vendégek saját felelősségre külön kérhetik a legrémisztőbb élményt ígérő 333-as szobát.Dr Holms Hotel (Geilo, Norvégia)A norvég szálloda csodás kilátással, wellness szolgáltatások tömkelegével, főzőtanfolyammal várja a vendégeket - és egy hátborzongató történettel. 1926-ban egy fiatal nő és párja a nászútjukat töltötték a hotelben. A férfi egyik este eltűnt az esti táncpartiról, kis idővel később újdonsült felesége egy másik nővel az ágyban talált rá. Három napos hiábavaló keresés után az elkeseredett ifjú feleséget a padláson felakasztva találták. Szelleme állítólag a padláshoz közeli 320-as szobában kísért; sok vendég számolt már be egy csinos, báli ruhába öltözött nő jelenlétéről.The Stanley Hotel (Colorado, USA)A Sziklás-hegységben található szálloda neve jól ismert a horror rajongók körében, hiszen Stephen King a 217-es szobában kapott ihletet Ragyogás című regényéhez, melyből később filmet is forgattak; a főszereplő egy, a világtól elzárt hotelbe költözik gondnoknak. A Stanley 1909-ben nyitotta meg kapuit és azóta a világ egyik legismertebb kísértetjárta szálláshelyévé vált. Hírnevét a vendégek is megerősítik, akik rejtélyes körülmények között eltűnt tárgyakról, maguktól mozgó bútorokról számolnak be. A Stanley szerepelt már a Most Haunted című, paranormális jelenségekkel foglalkozó televíziós műsorban, emellett a helyszínen túrát is szerveznek a kísérteties történések bemutatására.Hotel del Coronado (California, USA)A viktoriánus épületet Amerika egyik legszebb tengerparti üdülőhelyeként tartják számon, ám az elegáns felszín alatt egy dermesztő történet rejtőzik. 1892-ben egy gyönyörű fiatal nő, Kate Morgan - miután teherbe esését követően férje elhagyta - bejelentkezett a 3312-es szobába, és a történet szerint azóta sem hagyta el a del Coronado-t. Négy nappal később ugyanis vásárolt egy pisztolyt a városban és a hotel előtt, a parton agyonlőtte magát. Szobájában egy flakon kinint találtak, mellyel terhességét akarta megszakítani. Azóta a szálloda személyzete furcsa történésekről számol be a 3312-es szobában.Contele Vladimir Hotel (Brassó, Románia)A szálloda Erdélyben, a Törcsvári kastély lábánál fekszik, amely nemcsak arról híres, hogy ihletet adott a világirodalom legvérszomjasabb vámpírjához, de sok legendás uralkodó otthonaként is szolgált. A leghírhedtebb közülük III. Vlad havasalföldi fejedelem, aki felnyársalta áldozatait (nevének jelentése is 'nyársba húzó'), különös kegyetlenséggel végzett ki becslések szerint több tízezer embert.Relais Castello Bevilacqua Hotel (Bevilacqua, Olaszország)Ez az autentikus 14. századi kastély az olaszországi Verona régió szívében fekszik. Ma egy romantikus, négycsillagos luxushotelnek ad otthont, ami antik bútorokkal, történelmi festményekkel, csodás csillárokkal őrzi meg középkori báját. A legenda szerint azonban egy 1884-ben pusztító tűz óta egy korábbi uralkodó, Guglielmo Bevilacqua szelleme kísért az ódon falak között.
Két kontinens közt
Negyvenegy éve, 1973. október 30-án adták át a forgalomnak Isztambulban az Európát Ázsiával összekötő első Boszporusz-hidat, mely akkor Európa leghosszabb függőhídja volt. Noha azóta már jópár hatalmasabb ilyen műtárgy is épült, ez a híd mindig is a két kontinenst összekötő jelkép marad.Az Európát Ázsiától elválasztó tengerszoros, a Boszporusz a Márvány-tengert köti össze a Fekete-tengerrel, hossza 30 km, szélessége 750-3700 méter, mélysége 36-124 méter között váltakozik. A Boszporusz név ökörgázlót jelent, mert a görög mitológia szerint itt kelt át a Zeusz által elcsábított, majd fehér üszővé változtatott Io argoszi királylány, amikor a főisten felesége, Héra istennő bosszúja elől menekült. A szoros már az ókorban jelentős közlekedési csomópont volt, i. e. 667-ben itt alapították meg a megarai görögök Büzantiont, amely 330-tól volt a kelet-római birodalom központja. Bizáncot 1453-ban foglalta el II. Mohamed török szultán, és Isztambul néven az Oszmán Birodalom fővárosának tette meg. Bár az 1923-ban kikiáltott Török Köztársaság kormánya Ankarába tette át székhelyét, a 13 millió lakosú Isztambul ma is Törökország legnagyobb városa, kulturális, művészeti és gazdasági központja, földrajzi fekvése miatt az ország kapuja. A két földrész találkozásánál fekvő Isztambulban az átkelő forgalmat sokáig kompok biztosították, de a múlt század elején egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a vízi út tehermentesítését csak hídépítéssel lehet megoldani. A gondolatot már 1900-ban felvetette II. Abdul-Hamid szultán, de döntés csak fél évszázaddal később született, a nagyszabású beruházást jóváhagyó dokumentumot 1957-ben írta alá Adnan Menderes akkori török kormányfő. Az Isztambul európai oldalán fekvő Ortaköy és az ázsiai Beylerbeyi városrészt összekötő acélpilléres függőhidat a brit Sir Gilbert Rogers és William Brown tervezték, a mérnöki munkát a szintén brit Freeman Fox and Partners végezte, a kivitelező török építőipari cég volt. A munkálatokat 1970. február 20-án kezdték meg és 1973. június 1-jén fejezték be, a hidat 1973. október 30-án, a Török Köztársaság kikiáltásának 50. évfordulóját követő napon Fahri Korutürk köztársasági elnök jelenlétében adták át a forgalomnak.Az 1560 méter hosszú, 1074 méteres nyílású híd átadásakor Európa leghosszabb, a világ negyedik leghosszabb függőhídja volt. Az átkelő 33,4 méter széles, irányonként három, 3,5 méteres közúti forgalmi sávval és 2,5 méteres gyalogjárdával rendelkezik, pilonjainak magassága 165 méter, a hídpálya 64 méter magasan ível át a vízfelszín felett, így a legnagyobb hajók is átférnek alatta. A parti íves hídszerkezetek az európai oldalon 231, az ázsiai oldalon 255 méter hosszúak.Az első Boszporusz-híd megépítése 200 millió (mai árakon több mint egymilliárd) dollárba került, de forgalma olyan nagy volt, hogy a járművek áthaladásáért szedett hídhasználati díjból a költségek alig két és fél év alatt megtérültek. 1980-tól a forgalom gyorsítása érdekében csak a kelet felé haladó járművek fizetnek, de dupla díjat, így visszafelé megállás nélkül tudnak áthajtani. A közlekedési sávok irányát a forgalomhoz alkalmazkodva napszakonként változtatják, munkanapokon reggel négy sávban az európai oldal felé, kettőben az ázsiai felé lehet autózni, este pedig fordítva. A hídon 1997. december 27-én haladt át az egymilliárdodik jármű, átlagos napi forgalma 180 ezer gépjárműre tehető, a híd maximális terheléskor az ív közepén 90 cm-re hajlik be.Az első Boszporusz-hídon ma már sem a gyalogos közlekedést, sem a kamionok áthaladását nem engedélyezik, alkalmanként azonban exkluzív eseményeknek ad helyt: ázsiai oldaláról indítják a világ egyetlen, egyidejűleg két kontinensen zajló maratoni futóversenyét, az 1979 óta megrendezett Isztambul Eurázsia Maratont; 2005. május 15-én a hídon tartottak kontinensközi bemutató mérkőzést az amerikai Venus Williams és a török Ipek Senoglu teniszezők.Az első Boszporusz-híd jelenleg a 22. helyen áll a függőhidak pilonok közti távolság szerint mért hosszúsági rangsorában, az első az 1998-ban átadott japán Akasi-Kaikjo, amelynek főnyílása 1991 m. A 290 méteres támaszközű budapesti Erzsébet híd a 130-140. helyen áll a rangsorban.Az első Boszporusz-híd testvérét, a Győzedelmes Mehmed szultán (Fatih Sultan Mehmet) nevű második hidat 1988-ban adták át. Az elsőtől öt kilométerre északra áll, 1090 méter fesztávú, 1480 méter hosszú, kétszer négy sávja az Ankaráig vezető autópályában folytatódik. 2013 májusában megkezdték a harmadik Boszporusz-híd építését is: az I. Szelim szultánról elnevezett, nyolcsávos autóút és kétpályás vasútvonal befogadására tervezett híd a világ legszélesebb függőhídja lesz, és várhatóan 2015-ben készül el.
Egy hét szomszédolás - Szlovénia
A két ország nevének hasonló hangzása miatt régebben gyakran összekevertem Szlovákiát és Szlovéniát. Amióta azonban keresztül-kasul bejártam ez utóbbit, már véletlenül sem teszem.Első állomásunk Maribor. Egy takaros apartmant kiválasztva már kecskefejjel és névvel jelzett sört (Lasko Pivo) kortyolunk és ismerkedünk a helyi gasztronómiai élvezetekkel. A Dráva egyik hídján átkelve megérkezünk a város egyik legfontosabb nevezetességéhez, az öreg szőlőtőkéhez. Mitől is olyan neves e szőlőtőke? Hogy 400 éves, és még ma is isszuk nemes nedűjét. Hangulatos utcákon keresztül, sétálva érünk a főtérre, melyet a Városháza és a pestisjárvány emlékére állított aranyozott Szűz Mária-szobor ékesít a szentek gyűrűjében. A teret elhagyva az idilli Dráva-partra igyekszünk egy kellemes sétára. Éppen fesztivál utáni bontási munkálatok zajlanak errefelé, ami nem is csoda, hiszen Szlovénia második legnagyobb városa a kultúra egyik fellegvára.PtujA Dráván átívelő hidat elhagyva megérkezünk utunk leghangulatosabb, legkedvesebb városkájába: szűk utcák, megannyi látnivaló és pazar kilátás a várból. A "sikátorokon" át, a várba gyalogszerrel felmászva letekinthetünk a Ptujra, melynek piros háztetőin vidáman táncolnak a napsugarak. A nagy séta után betérünk egy barátságos kis helyi kávézóba, ahol több, igen ízletes jeges tea elfogyasztása után a pincérnő "Daszvidánnya"-val köszön el tőlünk. Milyen nyelvcsaládhoz is tartozunk? - fordul meg a fejünkben.RoglaA sík terepet elhagyva egy kanyargós úton, némi hegymenet után Roglába érünk, Szlovénia egyik legnagyobb és legkiépítettebb síparadicsomába. Nyár lévén a síliftek üresen ácsingóznak a pályán, a füvet tehenek "nyírják", az arra alkalmas sífelvonók bobokat húznak gyerkőcökkel és az őket kísérő szülőkkel.A postojnai barlangrendszerJó pár száz kilométert megtéve érkezünk Postojnába. Megszállunk, majd egy kis 'csevapi' (fűszeres darált húsból készült rudacskák, parázson sütve) után nyugalomra hajtjuk fejünket. Reggel nekivágunk a postojnai barlangrendszernek. A cseppkőbarlangban az átlaghőmérséklet mindössze 8-10 °C, melynek rövidnadrágban és polóban (ahogy mi tettük) nem ajánlott nekiveselkedni. A frissítően kellemes klímájú barlangrendszer járatait a Pivka-patak vájta ki. A több nyelven (de magyarul nem) tartott idegenvezetésnek köszönhetően mindent megtudunk a cseppkőképződésről, a kialakulásukról és, hogy melyiknek hány ezer évre volt szüksége, hogy ekkorára nőjön. Egy akváriumban megismerhetjük a Proteus anguinust (emberhal), amely planktonokkal táplálkozik. Föld alatti utunk egy hatalmas teremben ér véget, melynek visszhangja 6 másodpercig hallatszik. Leteszteljük. Tényleg annyi!Predjamski Grad (Barlangvár)A barlangtól nem messze találjuk a szlovén várak egyik legérdekesebbjét, amely egy sziklafalba épült. Alatta barlangrendszer húzódik, melyet a középkorban titkos alagútnak használtak. A vár előtti terebélyes mezőn nyaranta lovagi tornákat rendeznek.PiranNémi autózás után megérkezünk a legdélebben fekvő szlovén tengerparti városkába. Ez már igen! Rövid partszakasza jól kihasznált és gyönyörű. A városba ugyan be lehet hajtani autóval, de csak busás pénzösszeg fejében. Központi terének érdekessége, hogy egy földcsuszamlásig a város belső kikötője volt. Piran főterének közepén Giuseppe Tartini hegedűművész szobra áll. A parton sétálgatva hangulatos éttermek és kávézók egymásutánja szakítja meg a város ékszereiként tündöklő házak sorát.Koper"Irány a tengerpart!" - gondoljuk magunkban egy reggelen. De enyhe csalódottsággal tölt el, amikor meglátjuk Szlovénia legnagyobb tengerparti városának vizét. A koperi kikötő öblét ringatózó kereskedelmi hajók tucatjai töltik meg, a hely strandolásra alkalmatlan. A fürdésről ezúttal lemondva sétánk szűk utcákon keresztül az óváros szívébe, a főtérre vezet. A Loggia, a Mária mennybemenetele székesegyház és a Prétori Palota is itt helyezkedik el.BledAz ország legdélnyugatibb részéről felutazunk az északnyugatira. A nap éppen nyugovóra tér, amikor Bled festői szépségű tája elém tárul. Kora reggel izgatottan vágunk neki a Bledi-tónak és a várnak. A víz közepén, egy kis szigeten helyezkedik el a Mária mennybemenetele templom. A tó melletti sziklára középkori lovagvár épült hajdanán, most vármúzeum működik benne, és a panoráma gyönyörű. A hely és a környék hangulata mindent felülmúl, több napig lehetne egy helyben állni, és csak csodálni a tájat.A Triglav Nemzeti Park és BohinjA Bohinji-tó a Bledi-tótól nem messze, a Triglav Nemzeti Park szívében terül el. Sílifttel felmehetünk a hegytetőre, a Vogel csúcsára, ami télen szintén síközpont, nyáron pedig "pusztán" csodálhatjuk innen a tó szépségét az azt körülölelő hatalmas hegyekkel, amelyek csúcsai néhol fehér sapkát viselnek.Skofja LokaKranjt érintőlegesen elhagyva Skofja Lokaba érkezünk. A főteret csupa műemlék ház öleli körbe. Kopottas, de annál szebbnek ható, antik épületek sokasága alkotja az utcákat. A város nevezetessége a 600 éves Kapucinus híd, amely Közép-Európa egyik legrégebbi hídja. Lassan ránk esteledik, így továbbindulunk, hogy ne a szabad ég alatt érjen bennünket a sötétség.LjubljanaReggel nem túl rózsás a kedvünk: az ablakon kitekintve látjuk, hogy az égbolton esőfelhők sorakoznak. Ljubljana belvárosa felé haladva a panelházak sokasága sem dobja fel a hangulatunkat. A belvárosban azonban hangulatos utcák fogadnak, a főtér mellett áll a híres "Három híd" (Tromostovje), melyről szép képet nyújt a vár innenső oldala.Az időjárás-előrejelzések szerint beállt a rossz idő, így kénytelenek vagyunk elhagyni a belvárost, és hazafelé indulni. De szomorú, szürke gomolyfelhők ide, szemtelenül szemerkélő esőcseppek oda, hazafelé tartva mi már úgyis tudjuk: Szlovénia mesés tájai napsütésben nem keverhetőek össze semmi mással.
10 látnivaló Ausztriában, amit eddig kihagytál
Ausztria közel van, sokunk számára elérhető, szívesen látogatunk el a sógorékhoz, de ez többnyire kimerül egy bécsi adventi kirándulásban, egy alpesi síelésben, a klagenfurti Minimundus vagy a puchbergi marcipánmúzeum megtekintésében. Most következzék 10 olyan különlegesség, amiről nem biztos, hogy mindenki hallott.1. Gondolázás a nassfeldi síterepenNem csalás, nem ámítás, nyaranta igazi velencei gondolát és egy Federico nevezetű fiatalembert találunk Ausztria egyik legkedveltebb síparadicsomában 1900 méter magasságban. A hely könnyen megközelíthető, a Millennium Express sífelvonóval juthatunk fel a csúcson lévő állomásra. Innen gyalog követjük az Aqua Trail útvonalát kb. 2,4 km hosszan. A gondolázás a tavon jóval olcsóbb itt, mint Velencében (az osztrák és a német nyaralóvendégek nagy örömére): 5 euró a felnőtteknek, a 14 éven aluli gyermekeknek ingyenes, de csak felnőtt kíséretében élvezhetik Federico evezését és hamisítatlan, olasz áriáit.2. Myrafälle-vízesés és Steinwandklamm-szurdokAlsó-Ausztriában, Bécstől nem messze található az egymástól 3 kilométerre lévő különleges természeti szépség. Érdemes egymás után megtekinteni őket: autóval is megtehetjük az utat, de kiváló túraútvonal is összeköti a vízesést és a szurdokot. Az előbbi felett átívelő, korlátokkal ellátott átjárók és lépcsőrendszer segítségével több száz méter hosszúságban élvezhetjük a sebesen haladó patak és a számos, kisebb-nagyobb zuhatag látványát. A Kőfal-kanyonban sem szakad meg a vízesések sora, emellett a fejünk fölé magasan tornyosuló lenyűgöző sziklafalakban is gyönyörködhetünk.3. Ház fejjel lefelé TerfensbenTerfens egy völgyben fekszik, 20 kilométerre Innsbrucktól keletre, Tirol területén. Arról híres, hogy van egy ház a településen, ami fejjel lefelé épült, ezért olyan hatást kelt, mintha valami természeti csapás felfordította és odacsapta volna a földbe. A különleges épületet Irek Glowacki és Marek Rozanski lengyel építészek tervezték, akik hasonló alkotást már Szymbakban is létrehoztak. Terfensben 2012-ben 8 hónapi megfeszített munka után nyitották meg az új turisztikai attrakciót, ami azóta is nagy szenzáció, hiszen belül is megtekinthető, ahol még egy autó is lóg a plafonról.4. Ausztria legrégebbi temploma és Európa legmeredekebb nyomvonalú mágnesvasútjaMindkét különlegesség Linzben található, ami 2009-ben Európa egyik kulturális fővárosa volt. A Szent Márton-templom első írásos említése 799-ből származik, és a legrégebbi templomnak tartják Ausztriában, szerencsére sikerült megőrizni eredeti állapotát. Európa legmeredekebb nyomvonalú mágnesvasútja a Pöstlingbergre visz fel, ahol egyrészt megcsodálhatjuk Felső-Ausztria legrégebbi búcsújáró templomát, másrészt gyönyörködhetünk a csodás kilátásban, ami a Duna túlpartján fekvő városra nyílik. A Grottenbahn-barlang vasúti bejáratánál Sebastian, a kabalafigura várja a gyermekeket az ő mesebeli világába, ahol a Sárkány Expressz végigfut a törpék csillogó királyságán. Félúton a hegyi villamos megáll az egész évben nyitva tartó Állatkertben, ahol több száz állat él.5. Grüner SeeGraz közelében található a búvárok paradicsoma, a kristálytiszta és nagyon hideg vizű Zöld-tó, amely nyaranta elárasztja a völgyet, mivel hóolvadáskor megnő a vízszint. A tóparti sétányok és padok így csak a mélyben tekinthetők meg, kizárólag búváröltözékben!6. Hundertwasser hotel és termálfürdőStájerországban találjuk a Rogner Bad Blumaut, egy különleges, 312 szobás wellnesshotelt, amit a formabontó osztrák építész, Friedensreich Hundertwasser tervezett. Az organikus építészet hívei biztosan értékelik majd a természet, a táj és a nem mindennapi szálloda összhangját, a 2400 különböző ablakot, a 330 oszlopot, a káprázatos színekben ragyogó homlokzatot és az aranykupolákat. A Vulkania ásványi forrás neve mutatja, hogy vulkáni eredetű, mely a Vulkania-gyógytóból gyűjti vizét, amit 11 különböző beltéri és kültéri medence megtöltéséhez használnak, de van itt pezsgőfürdő, hullám- és gyermekmedence, többféle szauna és relaxációs szoba is.7. Swarowski KristályvilágInnsbruck közelében, Wattensben nyílt meg 1955-ben, a Swarowski cég fennállásának 100. évfordulóján az André Heller által megálmodott varázslatos Kristályvilág, melynek a bejáratát vigyázó, növényekből kialakított óriás szájából víz ömlik alá. Csodás, különleges köveket és ékszereket csodálhatunk meg itt, többek között a világ legnagyobb kristályát, és a Crystal Stage nevű üzletben vásárolhatunk is kedvünk szerint a ragyogó Swarowski-termékekből. Érdemes megkóstolni a kávézóban kapható ínyencfogásokat, és kipróbálni a mesebeli park labirintusát.8. Semmering - különleges vonatozás és élményszánkópályaHa a semmeringi vasútállomáson felszállunk arra a különleges vonatra, melyet az UNESCO a világörökség részévé nyilvánított, és egészen Gloggnitzig utazunk vele (ahol érdemes látogatást tennünk a Lindt csokoládégyár mintaboltjában), lenyűgöző élményben lesz részünk. Egyik oldalon égbe törő kősziklákat csodálhatunk meg, másik oldalon szédítő mélységbe pillanthatunk. Az izgalmak után pedig érdemes kikapcsolódnunk a Zauberg élményszánkópályán, ahol a kilátóba is felmászhatunk, különféle felvonókat próbálhatunk ki, és remekül szórakozhat az egész család Siebenstein varázsló és Feuerzahn gonosz sárkány történetén, élvezheti a különleges építményeket, alagutakat, valamint a fény- és hangjátékokat.9. Órajáték BécsbenAz Anker-óra 1911 és 1917 között készült a festő Franz von Matsch tervei alapján. Bécs legrégebbi terén, a Hoher Markton található, és jellegzetes szecessziós dizájn jellemzi. A mozaikberakásos óra hidat képez az Anker Biztosító két épülete között. 12 óra alatt 12 történelmi alak vagy pár mozog a hídon, köztük Joseph Haydn, Walther von der Vogelweide, Mária Terézia és Savoyai Jenő herceg. Minden délben az összes figura együtt vonul fel a különböző korok zenéire.10. Dachstein - gleccservasút, alpesi kilátó, jégpalota és jégbarlangStájerországban található ez a különleges természeti képződmény, feledhetetlen élményt kínál. A gleccservasúttal 2700 méter magasba emelkedhetünk, amikor megérkezünk az üvegpadlóval ellátott Dachstein Sky Walkra, az Alpok legizgalmasabb kilátójába, ahonnan Csehországig és Szlovéniáig is elláthatunk. Ha pedig kíváncsiak vagyunk, milyen lehet egy gleccser belseje, lépjünk be a jégpalotába, ahol a kisebbeket a Jégkorszak című film kedves figurái várják, de érdemes megcsodálni a ragyogó színekben pompázó Tróntermet, a Kék Szalont vagy a Kristálydómot. Arthur király dómja és kősziklái mellett elhaladva juthatunk be a jégbarlangba, ahol páratlan jégvilág tárul elénk lélegzetelállító fényhatások kíséretében. Júliusban és augusztusban átváltozik koncertteremmé, hogy jég-csengőkoncertekre invitálja a látogatókat.
Ljubljana - elbűvölő tündérország
Sok évvel ezelőtt Paulo Coelho Veronika meg akar halni című könyvében olvastam először Ljubljanaról. Az apró szlovén fővárosról, aminek még a létezéséről is csak kevesen tudnak, ami talán "csak mese". Akkor döntöttem el, hogy egyszer végigjárom a bűbájos utcákat, leülök a kicsiny tereken és megnézem "a költő szobrát", ami addig csak a képzeletemben élt.Hajnalban busszal érkezem a még álmosan ébredező városba. A szemerkélő eső elveszi a kedvem, hogy gyalog induljak a szállásomra, így taxit hívok. A sofőr kedélyes, közvetlen és teljesen korrekt árat kér a fuvarért. Éppen, mint az apartman tulajdonosa, aki van annyira rugalmas, hogy reggel hatkor foglalhatom el a bérelt lakást.ÚtvesztőbenNéhány óra alvás elég, hogy az éjszakai buszozásból magamhoz térjek és dacolva a borongós, esős délelőttel valamilyen fedett program után nézzek. Múzeumból akad bőven. A művészetek szerelmesei felkereshetik a Nemzeti Galériát vagy a Modern Művészetek Múzeumát, a népi hagyományok tisztelőit pedig az Etnográfiai múzeum várja. Játékos kedvű felnőtteknek és (örök) gyerekeknek pedig a Csodák Palotája kínál izgalmas időtöltést. A tudományos kütyük birodalmában kipróbálom milyen szöges ágyon feküdni, vagy óriás buborékba bújni és sikerül elvesznem a tükrök erdejében is.A játékos kísérletek nemcsak arra jók, hogy eltereljék a figyelmem a morcos időjárásról, hanem emlékeztetnek arra a gyermeki lelkesedésre és rácsodálkozásra is, amely egy-egy utazást igazán feledhetetlenné tesz. Mert a lényeg itt rejtőzik! Hogy a pillanatba burkolózva hagyjuk, hogy egy új város minden érzékünket átölelje és kézen fogva vezessen bennünket az ismeretlenbe. Ljubljanát pedig nagyon könnyű közel engedni magunkhoz. Egyszerre érint meg hangulatának mediterrán lazasága, épületeinek igényes eleganciája, a helyiek őszinte vendégszeretete és optimizmusa.Természetes egységDélutánra kisüt a nap, így nyakamba veszem a Trubarjeva keskenyen kanyargó utcáját, ahol egymást érik a hangulatos bárok és kávézók, de akadnak bőven egyedi cuccokat árusító boltok is. Hirtelen a város szívében, a legnagyobb szlovén költőről elnevezett Presernov téren találom magam. A színesen nyüzsgő forgatagban helyiek és turisták sietnek a dolgukra, amíg én a rószaszínes árnyalatú ferences templomban és a Hármas-hídban gyönyörködöm. Utóbbi a város legtöbbet fotózott látványossága, középső íve egy régi fahíd helyén, szélső két ága pedig Joze Plecnik, a város zseniális építészének tervei alapján épült. Innen elindulhatnék a térből kiinduló bevásárló utcák egyikén, de még jobban csábít az egyik folyó parti kávézó, ahol a napfényes teraszon megebédelve figyelem, ahogy halad körülöttem a világ. A jókedvű utcazenészeket, a színes virágokat árusító idős nénit, a fényképezkedő párokat. A folyó túloldalán felfedezem a Vásárcsarnok világítóan fehér épületét, a Szent Miklós katedrális zöld kupoláját, az őszi színekbe öltözött várhegyet. Aztán az jut eszembe, itt valahogy minden a helyén van, hogy a természet, a város és az ember akár tökéletes egységben is létezhet.Délután a folyó jobb partja, az óváros felé veszem az irányt. A Vodnik téren piaci kavalkádot találok, ahol a kofák standjai roskadoznak a friss és illatozó gyümölcsöktől és zöldségektől. Az édes szőlő és a bazsalikom illatát még akkor is az orromban érzem, amikor már a Püspöki Palotánál járok. Aztán megpillantom a Krajnai folyók díszkútját, ami a három szlovén folyót (Száva, Krka, Ljubljanica) szimbolizálja. Imádom Rómát, ahol az egyik kedvenc terem a Piazza Navona, így erre a kútra azóta kíváncsi vagyok, mióta tudom, hogy alkotója, Franceso Robba a híres Bernini-kút mintájára készítette el a szlovén változatot.Kerékre fel!Vannak olyan városok, amelyek infrastruktúrájuk, méretük és emberléptékű hangulatuk miatt különösen alkalmasak a biciklis városnézésre. Ljubljana is ilyen. Ráadásul a közel múltban bevezetett új kölcsönzési rendszerrel még könnyebben juthatunk biciklihez: a városban harminc helyen találni elosztó pontokat, ahol felvehetjük, vagy leadhatjuk a kölcsönzött biciklit. Ne riasszon el az online regisztráció - ezúton kapjuk meg a személyes kódunkat, ami a kölcsönzéshez szükséges -, hiszen ezt követően meglepően olcsón karikázhatunk körbe a városban.A hosszú hétvégét egy urbanista bicajtúrával folytatom, elsőként Trnovo és Krakovo negyedek felé véve az irányt. Olyan, mintha egyszerre falun találnám magam. A középkori, egyszintes házak takaros portáikkal, utcára néző ablakaikkal a rég múltat idézik. Van is miről mesélniük, hiszen ezek a területek Ljubljana legősibb kerületei. A Recna, Kladezna és Krakovska utcák tökéletesen visszaadják az egykori halászfalu hangulatát. Ma azonban halászok helyett leginkább olyan őstermelők élnek itt, akik az évszázados hagyományokat folytatva a városi piacon árulják portékájukat. Bár a nagyváros szívében vagyok, megérint a természet közelsége. Gyönyörködöm az őszi fák színpompás ruháiban és élvezem a napsugarak simogató érintését. Közben feltűnnek a Keresztelő Szent János templom szürke tornyai. Az erdetileg a XVIII. század közepén épített templom 1895-ben nyerte el mai formáját, amikor egy földrengést követően neo-román stílusban épült újjá. A bejárathoz nyílegyenesen vezető Trnovo híd a Gradascica kanálison ível át. A hidat, amely a 30-as évek elején épült, szintén Joze Plecnik álmodta meg. Akkoriban ez volt az egyetlen építmény, amely a belvárost összekötötte Trnovo kerületével. Az Art Deco elemeken és az égbe nyúló obeliszken túl a híd különlegessége, hogy tervezője két sor nyírfával díszítette a templomhoz vezető utat, így biztosítva az évszakokkal megújuló dekorációt.Folytatva az időutazást a római birodalomból is kapok némi ízelítőt, amikor elérem az Emonska utcát. Ezen a helyen alapítottak Kr. u. 15-ben az Emona nevű települést, ahol akkoriban 5-6000 ember élt. Az őket védő egykori városfal egyes darabjai, valamint az egyik városkapu a mai napig láthatók, igaz néhol buja növényzet alatt rejtőzködnek.Az Opera épületét érintve tekerek tovább a Tivoli park irányába, ahol igazi zöld oázis fogad. Nyugtázom magamban, hogy jó ötlet volt biciklivel jönni, hiszen a hatalmas területen gyalogosan akár órákig barangolhatnék. A pókhálóként szétterülő ösvények egyike egy nagyobb halastóhoz vezet. A parton kényelmes padok csábítanak egy kis pihenésre. Nem én vagyok az egyedüli, láthatóan a helyiek is élvezik és kihasználják a talpalatnyi zöld minden szegletét. Látok baráti társaságokat, akik hatalmas piknik kosaraikból ráérősen falatoznak, gyerekeket, akik a játszótereken tesztelik ügyességüket, és idős házaspárokat, akik kacsákat etetnek a tó partján.Akadnak olyanok is, akik sportosan öltözve a park fitness központja felé igyekeznek, mások sétára indulnak az erdős részeken. Igazi meglepetés, hogy kulturális vonatkozású programokat is találok. A Tivoli Kastélyban van a Grafikus Művészet Nemzetközi Háza. Az állandó és ideiglenes kiállítások mellett a dizájn szerelmesei ide zarándokolnak minden páratlan évben, hogy részt vegyenek a Nemzetközi Grafikai Biennálén.
Ibiza, a diszkók szigete?
A grafitszürke óriásjacht méltóságteljesen siklik be San Antoni nagy kikötőjébe. A személyzet egyik tagja már a hajó orrában áll és a kikötést vezényli. Az angol házaspár- a hajó tulajdonosai- a nappaliból két whisky mellől várják, hogy a partra léphessenek. Két tinédzser korú lányuk Jess és Joan már tükön ülve várják a megérkezést Ibizára, a buliszigetre. Az ő kérésük volt, hogy idejöjjenek idén nyáron.A fiatalok és a bulizni vágyók Mekkája ugyanis Ibiza. A szigeten számtalan nagy és világhírü diszkó várja a fiatalokat. Ezeken a szórakozóhelyeken akár többezer ember is bulizik együtt a világ legismertebb Dj-inek zenéjére. Mostanában többek között David Guetta, Avicii, Armin van Buuren,Calvin Harris a menők. Ezek a lemezlovasok egész nyáron csinálják itt a bulit, hetente meghatározott napokon lépnek föl, ám közben elhagyják a szigetet, fesztiválokon, így akár a balatoni Sound-on vagy a szigeten is összefuthatunk velük. Egy-két nap múlva viszont mát újra itt zenélnek. Itt fellépni dicsőség, kihívás és persze nem kis pénz! A legnagyobb diszkók a Pacha, az Ushuaia, az Amnesia a fővárosban, vagy annak közelében találhatók, több közülük egy önálló nagy komplexum, a másik diszkóközpont a sziget nyugati oldalán fekvő San Antoniban van.Ezekbe a nagy szórakozó helyekbe jeggyel, vagy karszalaggal juthatunk csak be, amit jó előre meg kell váltani. A tengerparton fiatal lányok már napközben árulják a jegyeket, a belépőket a másnapi vagy későbbi bulikra, de a hotelekben is kaphatunk jegyeket. A jegyek 20-50 Euro közötti árban vannak, ebben általában egy ital is szerepel. A diszkókba bulijáratok viszik a fiatalokat és hajnalban vissza is hozzák őket. Aki pihenni szeretne Ibizán, ne San Antoniot vagy Elvissát( a fővárost) válassza, mert itt pihenni nem fog. A bulizók délután hangolnak (addigra valahogy kikecmeregnek a másnaposságból), azaz a szállodák teraszain, szobáiban zenélnek és enyhe alkoholtartalmú italokkal melegítenek. Éjfélig a kisebb bárokban, éttermekben szórakoznak, majd éjfélkor elindulnak a "komoly" diszkókba igazán "csapatni". Hajnali hat-hét felé érnek haza és ez így megy egy héten át.
Luxusvonattal Teheránba
Az elegáns étkező- és a hálókocsikat is megtekinthették a sajtó képviselői a Golden Eagle Danube Express - Jewels of Persia első indulása alkalmából megtartott sajtótájékoztatón október 15-én, a Nyugati Pályaudvaron.A muzeális kocsikból álló szerelvény közlekedtetése a MÁV Nosztalgia Kft. feladata.Az eseményen Zaránd György, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója, a MÁV-START Zrt. ügyvezető igazgatója üdvözölte a meghívottakat, hangsúlyozva, hogy a rendkívüli vonat különleges kapcsolatot teremt az állomások között. Tim Littler ötletgazda, a Golden Eagle alapító-tulajdonosa, Ali Shirzadian Yazd, az Iráni Nagykövetség Budapest első titkára szintén köszöntötte az egybegyűlteket.Elhangzott: a Budapest-Teherán-Budapest viszonylatban közlekedő luxusvonat a Golden Eagle és a Danube Expressz társszervezésében indul útnak. A szerelvény 13 kocsiból áll, két kategóriában közel 70 férőhelyet biztosít azoknak az utasoknak, akik megfizetik a 10-15 ezer dollár közötti jegyárat. A szerelvényhez két étkezőkocsi tartozik, köztük az idén felújított, modern konyhatechnikai eszközökkel felszerelt "Albert Flórián, a Császár"étkezőkocsi. A bárban az utasokat esténként élő zongoraszó szórakoztatja. A résztvevőkre luxus szolgáltatások várnak: all inkluzív ellátás, korlátlan italfogyasztás, folyamatos szobaszerviz, a delux hálókocsikban saját fürdőszoba. Az utazás oda-vissza összesen 26 napot vesz igénybe.A "telt házzal" közlekedő vonatra a jegyértékesítést a Golden Luxory Trains angol utazási iroda végzi, magyar utas nincs a jelenlegi utasok között.A Golden Eagle Danube Express-szel 2015-ben további 4 hasonló luxus utat kívánnak megvalósítani, balkáni útvonalakkal kiegészülve.
A város, ahol a tenger az úr: Velence
Velencét a középkorban a tenger tette gazdaggá és védte meg az ellenségtől hosszú évszázadokon át. Napjainkban pedig ugyanez a tenger próbálja eltörölni a Föld felszínéről.A National Geographic Channel most egy új, különleges filmben mutatja be az olasz várost, úgy, ahogy eddig még csak kevesen láthatták. Velence, az Adriai-tenger egyik lagúnájára - és annak 118 szigetére - épült kivételes adottságú város a kelet és a nyugat közötti kereskedelmi útvonalak egyik fontos csomózódási pontja volt a középkorban. A kikötőkben megforduló hajóknak és az élelmes helyi kalmároknak köszönhetően csak úgy özönlött a pénz a városba, s a jólét és gazdagság Velencét kora egyik leggyönyörűbb városává tette. Ugyanaz a tenger azonban, melynek a gazdagságát köszönhette, mára Velence egyik legnagyobb problémájává vált...Amikor feltámad a szél, vihardagály tölti meg a lagúnát, és az utcákat elöntő víz se művészeti, se építészeti emléket nem kímél. Az ember és a tenger párviadala nem új keletű a városban, ám mára drámaian felgyorsult az épületek süllyedése. Az ember részben saját magának köszönheti a bajt, hisz a város alatti rétegvíz kinyerése miatt 40 év alatt annyit süllyedt a város (12 cm-t), mint természetes körülmények között 300 év alatt. Bár a vízkinyerést már leállították, Velence tovább küzd a hullámokkal, melyeket a klímaváltozás emelkedő tengerszintje és egyre hevesebbé váló viharok minden korábbinál magasabbra hajtanak.A város történetének egyik legsúlyosabb katasztrófájára 1966. november 4-én került sor, amikor egy extrém magas vihardagály és a szárazföld felől érkező folyók megáradt vize együttes erővel törtek Velencére. Az utcákon hömpölygő víz magassága néhány óra alatt elérte a két métert, több mint hatmilliárd dolláros kárt okozva a világ egyik legnagyszerűbb épületegyüttesében. A katasztrófa tanulságait levonva ma már átfogó árelőrejelző-rendszer működik a város környékén, és 16 dagályfigyelő állomás folyamatosan monitorozza a tenger mozgását, valamint egy gigantikus mesterséges fal megépítésébe is belekezdtek, amely akadályt képezne az Adria felől érkező vízhegyeknek. Hogy miként működik a védelmi rendszer és hogyan vigyáznak városukra az olaszok, kiderül a National Geographic Channel új, lenyűgöző filmjéből.Világörökségek kívül-belül: Velence - október 18-án, szombaton 18 órakor a National Geographic Channel műsorán!
Nagy az öröm Bécsben
Ünnepélyesen átadták pénteken Bécs főpályaudvarát, ahol decembertől a budapesti vonatok is megállnak majd. A Belvedere palota közelében, 59 hektárnyi területen fekvő bécsi főpályaudvar (Hauptbahnhof Wien) építését 2009-ben kezdték el, a korábbi déli pályaudvar helyén.Az építkezés költsége 987 millió euró volt, a környéken áthaladó villamos, metró és helyi vasút vonalának átépítése további 44 millió euróba került. A 12 vágányos pályaudvar mellett 600 férőhelyes autóparkolót, 1000 kerékpár elhelyezésére alkalmas 1600 négyzetméteres tárolót, és 20 ezer négyzetméter területű, kilencven boltot üzemeltető bevásárlóközpontot is kialakítottak. A számítások szerint néhány éven belül naponta több mint ezer vonat halad át és 145 ezer ember fordul majd meg az új főpályaudvaron. Ez az első olyan bécsi pályaudvar, ahol mind a négy égtájról érkező vonatok találkoznak. A főpályaudvart részlegesen 2012 decemberében nyitották meg, idén decembertől már nemcsak a helyi, hanem a távolsági vonatok, köztük a Budapestről érkezők is megállnak majd. A nemzetközi forgalom előtt teljes egészében 2015 decemberében nyílik meg.A pályaudvar fő ismertetőjegye a jellegzetes formájú, 31 ezer négyzetméteres tetőszerkezete. A 200 méter hosszú, 15 méter magas és 120 méter széles perontető építéséhez 7000 tonna acélt használtak fel, éppen annyit, mint a Párizsi Eiffel-toronyhoz. A pályaudvar központi csarnoka 100 méter hosszú és 25 méter széles, a menetrendet mutató kivetítő 40 négyzetméteres. Az akadálymentesített pályaudvaron 29 mozgólépcsőt, 14 személyi és további 5 teherliftet alakítottak ki. Az új pályaudvaron felállították azt az 1873-ban készült, csaknem egy tonnás kőből készült oroszlánt is, ami a korábban itt működő pályaudvart 140 évig díszítette. A pályaudvar környékén, a korábban használt vágányok helyén 550 ezer négyzetméternyi irodahelyiség és 5500 lakás építése kezdődött el.Négy évvel ezelőtt az épülő pályaudvar mellé egy bahnorama elnevezésű tornyot emeltek, amelyről követni lehetett a munkálatokat. A csaknem 67 méter magas toronyból, amelyben egy nyolcvan férőhelyes kávézót is kialakítottak, 2010 óta összesen 300 ezer ember tudta megcsodálni az építkezést. A torony felállításának költsége négy millió euró volt, amelynek felét a város, felét pedig az osztrák vasúttársaság állta. A tervek szerint a pályaudvar elkészültével a tornyot máshol újra felállítják.
A 7 legszebb cseh kisváros
Messze nem csak Prágát érdemes megnézni, a Csehország legszebb városának tartott Český Krumlovot például már sokan felfedezték, mi se hagyhattuk le a listánkról, de vannak még bőven tippjeink.1. Hluboka, Dél-CsehországHluboka gyönyörű várkastélya alig néhány kilométer távolságra fekszik České Budějovice városától. A windsori kastély mintájára alakították át a 19. században, tulajdonosai hosszú időn át a Schwarzenbergek voltak, ezt jelzi a kapu egyedülállóan különleges kilincse, amely egy török fejet formáz. Az utalásnak magyar vonatkozása van, hiszen a Schwarzenberg tábornok vezette lovasság Pálffy generális huszáraival foglalta vissza Győrt 1598-ban, ami a család számára hercegi címert eredményezett. A kastély 140 szobája és 11 tornya (gazdagon berendezve az épségben megmaradt eredeti bútorokkal) szervezett túra keretében látogatható, a szépen rendben tartott park, a belső udvar egy része viszont díjmentesen áll rendelkezésre, és az épületet körülvevő városkát is érdemes szemügyre venni.2. Tábor, Budejovice és Prága között félúton1415-ben tanai miatt megégették Husz Jánost, ez pedig kirobbantója lett a huszita háborúnak (a huszita egyház ma is létező, élő egyház Csehországban), és a kelyheseknek is nevezett lázadók csapatai több alkalommal is megütköztek Luxemburgi Zsigmond hadaival. A legnagyobb huszita vezér, Jan ®iľka vezetésével 1420-ban várost építettek, mely a bibliai Tábor hegyről kapta elnevezését.A városka, melynek magja ma is híven őrzi az eredeti építkezés nyomait (kacskaringós, szűk utcácskák vezetnek a főtér felé, számos stratégiai pontot kínálva a védőknek az ostromlók megállítására számszeríj által) a mai napig kazamaták egész rendszerével rendelkezik (ezek egy része vezetett túra keretében megtekinthető). Az egyik legszebb elrendezésű téren gyönyörű huszita templom áll, előtte ®iľka szobra, a házak előtt a több száz éves kőasztalok, amikről a katonák ettek, a Városháza múzeumában pedig megtekinthető az egyetlen épségben maradt, hiteles katonai szekér (az amerikai telepesek a huszitáktól vették át a szekértábor védelmi mechanizmusát).3. Znojmó, Moravia gyöngyszeme - közel az osztrák határhozNyugodtan mondhatjuk, hogy ez a kisváros dicsekedhet a legizgalmasabb és leglátványosabb múlttal Csehországban. A legrégebbi települések közé tartozik, és valószínűleg fekvése miatt számos viszontagságon ment keresztül (rablólovagok vertek itt tanyát, felégették néhányszor, kifosztották, megostromolták, feldúlták, és természetesen Napóleon hadai is megszállták, királyok haltak meg falai között, Mátyás haláláig még magyar fennhatóság alatt is állt). A városka fekvése páratlanul szép, a Dye-folyó bal partján, 290 méteres magasságban fekszik, 35 ezer lakosa van. Érdemes megtekinteni a Morvaország legrégebbi épületének tekintett Szűz Mária és Szent Katalin Rotundát, a gótikus Szent Miklós templomot (Szent Bonifáciusz maradványaival és a földgömb alakú szószékkel) valamint a kétszintes Szent Vencel kápolnát.4. Třeboň, Dél-CsehországDél-Csehország legnagyobb halastava, a 15 négyzetkilométernyi Roľmberk mellett találjuk ezt a hangulatos főtérrel és kis utcákkal rendelkező városkát. Legfőbb nevezetessége az egykori gótikus vár, amelyet elegáns reneszánsz kastéllyá alakítottak (némi barokkos beütéssel), a gyönyörű angolkert, ahol büszke pávák sétálgatnak, az egykori uradalmi sörgyár (Třeboň saját sörmárkával, a Regenttel dicsekedhet, érdemes megkóstolni!), valamint a régi Városháza, melynek 31 méter magas tornyából megcsodálhatjuk a környéket, amely természetvédelmi terület és UNESCO bioszférarezervátum.5. Telč, Cseh-Morva-fennsík déli részeA 13. században épült város lakossága mindössze 6 ezer fő, azonban éves szinten több mint 200 ezer látogatót fogad. A történelmi belváros méltán az UNESCO Világörökség része: az eredetileg gótikus stílusban épült, gyönyörű színekben pompázó, teljesen egyedi házak, a 30 méter magas Fehér Torony, ahonnan érdemes egy pillantást vetni a környező vidékre, a reneszánsz kastély és parkja megérdemelten vonzza a turistákat. A hely magyar vonatkozása, hogy a Mikszáth regényéből készült Fekete város című sorozat egyes jeleneteit itt forgatták.6. Kutna Hora, Közép-Csehországi régióA város létrejöttét az ezüstbányászatnak köszönhette. A középkorban a Cseh Királyság kincstárának is nevezték, és több cseh király is székhelyének választotta. A gyönyörű, gótikus Miasszonyunk katedrális mellett legfőbb nevezetessége a Mindenszentek kápolnájához tartozó Csontház, ahol a berendezést (oltár, csillárok) emberi csontokból faragták, hogy a mulandóságra emlékeztessenek. A városközpont az UNESCO Világörökségének része.7. Český Krumlov, Dél-CsehországCsehország legszebb kisvárosának tartják, ebben szerepet játszik páratlanul szép természeti környezete (a Moldva egy hurkot ír le, és ezt a területet évszázadokkal ezelőtt beépítették, így sikerült megőrizni egy sajátos, egyedi, semmi máshoz nem hasonlítható látványt és hangulatot, a városkával szemközti sziklafalon pedig ott magasodik a gyönyörű vár) valamint az épületek és nevezetességek különlegessége. Európában (és egyben az egész világon) mindössze egy teljes épségben megmaradt, ma is használatban lévő barokk színház létezik az ittenin kívül (a gödöllői kastély egykori színháztermét krumlovi mintára és segítséggel állították helyre), a várárokban évszázadok óta barna medvék élnek, és a kastélyparkban olyan szabadtéri színpadot használnak, ahol a nézőtér forog! A város természetesen az UNESCO Világörökségének része.
A budapesti Costes a világ legjobb éttermei között
A világ 25 legjobb étterme között a Costes a TripAdvisor közönségszavazásán.A világ 25 legjobb étterme közé került a budapesti Costes a világ legnagyobb online útikalauza, a TripAdvisor idei közönségszavazásán. A Michelin-csillagos fővárosi étterem az utazók ajánlatai és értékelései alapján került a 25. helyre az összesen 353 javasolt éttermet felvonultató listán - tudatta a Sziget Kulturális Szervezőiroda.A honlapon a The Travelers' Choice keretében a huszonöt legjobb étterem rangsora mellett külön lista készült Ázsia, Kanada, Kína, Európa, India, Dél-Amerika, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Csendes-óceán déli részének térségéről is - olvasható a portálon.A fővárosi Ráday utcában lévő étterem 2010-ben az első magyarországi étteremként kapta meg a Michelin gasztronómiai kalauz elismeréseként a Michelin-csillagot, amelyet azóta is sikerrel őrzött meg. Gerendai Károly 2008-ban nyitott éttermének konyháját Miguel Rocha Vieira portugál séf vezeti.A huszonötös lista első helyén a spanyolországi Gironában lévő El Celler de Can Roca áll. A második helyet az angliai Cambridge-ben található Midsummer House, a harmadikat pedig a Maison Lameloise érdemelte ki a franciaországi Chagnyban. A TripAdvisor évente állítja össze a legjobb éttermek, szállodák, strandok, szigetek listáját az elmúlt 12 hónap értékeléseit rendszerező algoritmus alapján. "A listán szereplő éttermek a TripAdvisor közösségét a kiemelkedő ételeikkel, légkörükkel és a kiszolgálás minőségével nyerték meg maguknak - ezek a tökéletes összetevői egy emlékezetes fine dining élménynek" - véli Barbara Messing, a TripAdvisor marketingvezetője.Havonta mintegy 280 millió látogatójával a TripAdvisor jelenleg a legnagyobb online utazási oldal és online útikalauz. A site mintegy 45 országban - köztük Kínában - érhető el, és nem csak utazási információknak és szállásajánlatoknak, de az utazók tanácsainak és véleményének is teret ad. Adatbázisában mintegy 170 millió értékelés és vélemény szerepel több mint négymillió hotelről, szállásról, étteremről és látnivalóról.
Ahova pihenni járnak az istenek is
Sok-sok kutakodás után sikerült csak összerakni az alábbi listát, amin Japán legszebb kertjei szerepelnek. Itt nincs első és utolsó, szép és legszebb, csak hagyjuk, hogy a lelkünk válassza ki a nekünk legjobban tetszőt. Valószínűleg nem lesz nehéz döntenünk, hiszen hangulatban és látványban is mind eltérőek, és a felfedezés izgalma mindegyikben ott rejtőzik.1. A Kenrokuen, minden tekintetben az egyik legcsodásabb kert Japánban és a három hivatalosan is legszebb közé tartozik. Eredetileg a Kanazawa kastély külső kertje volt és egészen 1871-ig el volt zárva a nép és bármilyen látogató elől. Szépségét a változatos tavacskák, kis folyók, vízesések, hidak, teaházak, ősöreg fák, kövek és virágok harmóniája adja. Érdekesség számba megy, hogy a legtöbb tó és vízesés vizét egy messzi folyóból nyerik, egy olyan vezetékrendszer segítségével, melyet még 1632-ben építettek. A kínai tájépítészet teória szerint is tökéletes kertnek számít. 2. Az Adachi Művészeti Múzeumot Adachi Zenko hozta létre 1980-ban, hogy legyen egy hely ahol összekapcsolhatja két szenvedélyét, a japán művészetet és a kert designt. A múzeum díjnyertes kertjéről vált híressé, melyet japán legjobb kertjévé választ a Journal of Japanese Gardening immáron 2003 óta, minden évben.A kertet csak a múzeum épületéből nézhetjük meg, bemenni nem lehet, de még így is mindig új élményekkel gazdagodunk, mert minden évszakban más arcát mutatja.3. A Katsura Imperial Villa tökéletes példája a japán mérnöki munkának és kert designnak. A villa és a hozzátartozó kert jelenlegi formáját 1645-ben fejezték be, akkor a Katsura család rezidenciája volt, akik a japán császári udvarhoz tartoztak. A villát továbbra is csak vezetett túrák alkalmával lehet meglátogatni, és még ez is sok szabályhoz van kötve. Az angol audio-guide-os vezetés alkalmával körbejárjuk a villát és a kerti tavat, de sajnos az épületbe bemenni nem tudunk, még a fotózásnak is külön kijelölt pontjai vannak. Talán éppen e miatt a szabályozás miatt olyan misztikus az egész kert hangulata.4. A Saihoji, vagy ismertebb nevén Kokedera kert egyike Kyoto olyan gyöngyszemeinek, mely az Unesco Világörökségi listán van. Éppen ezért, ide nem lehet csak úgy besétálni, email-ben kell előre helyet foglalni. De ha bejutunk a Moha kertbe, mert a Kokedera magyarul mohát jelent, akkor egy álomvilágba léptünk át. A fák tövét, az utakat és dombocskákat több mint 120-féle mohafaj borítja, puha zöld takaróvá változtatva a tájat. A kert egyébként Shotoku herceg villájához tartozott, mielőtt a Nara periódusban szentéllyé vált volna.5. A Ritsurin Koen egy tájkert Takamatsu City-ben, melyet még a korai Edo periódusban építtetett a helyi feudális úr. Csodás tavacskáinak, dombjainak, történelmi, égbe emelkedő fáinak és apró kis pavilonjainak köszönhetően, sokan Japán egyik legszebb kertjének tartják. És ha ez még nem lenne elég, egyszerre két kultúrát is megmutat, délen japán stílusú kerteket, északon pedig nyugati stílusú kerteket alakítottak ki benne.
Jubilál a KLM
95 éve, 1919. október 7-én alapították a KLM (Koninklijke Luchtvaart Maatschappij) holland királyi légitársaságot, amely a világ legrégebbi olyan légitársasága, amely alapításkori nevét viseli most isAz Albert Plesman által alapított társaság első kereskedelmi repülése 1920. május 20-án volt London-Croydon repülőtere és Amsterdam között egy bérelt De Haviland DH16-ossal, amellyel újságokat és két brit újságírót szállítottak. Abban az évben a KLM 220 utast szállított.Az első interkontinentális járatukat 1924. október elsején teljesítették Amszterdam és a holland gyarmat Batavia (mai nevén Jakarta) között egy Fokker F-VIII-assal, de menetrend szerinti járatként csak 1929-ben kezdték üzemeltetni. A távot 12 nap alatt tette meg a Fokker 18 repülőtér, köztük Budapest érintésével, a második világháborúig ez volt a világ leghosszabb repülőútvonala. Az első transzatlanti járatot 1934-ben indították a karib-tengeri Curacaóba.A második világháborúban elfoglalták Hollandiát, a KLM ekkor nem repült, a világháború befejeztével pedig azonnal hozzáláttak a járathálózat újbóli felépítéséhez: 1946-ban első európai légitársaságként indítottak járatot New Yorkba.1950-re a KLM utasainak száma meghaladta a 350 ezret, de a jetkorszak beköszöntével a légi cég veszteségessé vált, ezért át kellett szervezni a társaságot, 1966-ra pedig az akkori többségi tulajdonos kormány kisebbségi tulajdonos lett. A 70-es évek elején egy Boeing 747-200-as forgalomba állításával indult meg a széles törzsű gépek elterjedése a flottában.A KLM 1980-ban már közel 10 millió utast szállított, az európai légi piac liberalizációja és a további terjeszkedés hatására ez a szám 1990-re 16 millióra nőtt. A 90-es években a KLM több légitársaságban is részesedést szerzett és 1998-ra minden részvényét megszerzett a kormánytól.Költségcsökkentési okokból 2003 szeptemberében bejelentették, hogy egyesülnek a francia Air France-szal, de mindkét légitársaság megtartotta saját arculatát és nevét. A lépést az unió és az USA illetékes minisztériumai 2004-ben engedélyezték.A holland légitársaság ma mintegy 120 gépes flottával 136 célállomásra repül, a 2013-as évet 349 millió eurós mínusszal zártak 25,5 milliárd eurós árbevétel mellett.