Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Magazin
További cikkek
Kirándulás a jövőbe az A380-assal
Az Airbus A380-as óriásgépe 2007. február 7-én sikeresen teljesítette első jelentősebb bemutató-repülését, majd simán landolt a Toulouse-i repülőtér esőáztatta betonján. A világ legnagyobb, dupla fedélzetű (kétemeletes), 519 üléses utasszállító repülőgépe fedélzetén 200 újságíró ismerkedett a "monstrummal" és a repülés élményével a hóborította Pireneusok felett. Gondolta volna valaki is, hogy az A380-asba 35 millió pingponglabda férne be, hogy a gép súlya 500 Volkswagen Golf együttes súlyával egyezik meg? A gép törzse 73 méteres, 8 londoni emeletes busz hosszával megegyező, szárnyainak fesztávolsága pedig 79 m (70 autó parkolására elegendő hely), hajtóművének felszálláskori tolóereje 2500 autó motorjának teljesítményével egyenértékű. Az A380-as hosszabb, magasabb, szélesebb és 118 tonnával nehezebb az eddigi csúcstartó Boeing 747-es típusú repülőgépnél. Az A380-as turistaosztályán az ülések 46 cm szélesek, a két fedélzeten összesen 15 toalett áll az utasok rendelkezésére, az első osztályon lévőnek még ablaka is van.Egy teljesen "beszékezett" A380-as 840 utasnak szolgál ülőhellyel; az Airbus konszern tavaly evakuációs gyakorlatokhoz használt is ilyen gépet, állítják: a 840 ember 78 másodperc alatt képes volt "kiözönleni" belőle. A tervek szerint az első A380-ast idén októberben veheti birtokba megrendelője, a Singapore Airlines. Az A380 superjumbo projekt vezetője a hét közepén azt nyilatkozta, hogy a korábban megjelent hírekkel ellentétben ellenőrzésük alatt tartják a költségeket, és kizártnak tartja, hogy az Airbus-t tulajdonló EADS-nek az A380-as késéséből eredő többletkiadások komoly anyagi nehézségeket okoznának. Az Airbus kereskedelmi igazgatója az idén 20 további megrendelésre számít, míg összességében 8-900 gép eladásával számolnak.
Valentin napi romantika Londonban
Utazás ajándékba a Rómeók és Júliák kései leszármazottainak, de mit csináljanak, ha megérkeztek?London számos tekintetben ideális uticél. Legyen szó akár egy hosszabb vakációról vagy egy-egy rövidebb hétvégi látogatásról, a brit világváros mindig izgalmas és feledhetetlen kulturális, szabadidős és sport programok széles tárházával várja az ide látogatókat. A British Airways most a nyüzsgő metropolisz egy másik arcát, a romantikus Londont mutatja be mindazoknak, akik még nem döntötték el, hogy mivel is lepik meg kedvesüket a közelgő Valentin nap alkalmából. Romantikus programok az online bevásárló kosarunkban? Egy kattintás és irány London!London az az aktív, világpolgároknak való város, ahol mindenki talál magának izgalmat és ahol szinte kimeríthetetlen azon elfoglaltságok sora, amelyet párunkkal és választottunkkal együtt tehetünk vagy tekinthetünk meg. A város az éjszakai élet számos irányzatát és trendjét adta a világnak. Stílusos és meghitt éttermei és pub-jai messze földön híresek, színházainak előadásai lenyűgözők, parkjai ideálisak a meghitt romantikus sétákhoz, nevezetességei pedig felejthetetlen élményt nyújtanak az ide látogatók számára.A Valentin nap idején a Londonba látogatók a következő programok közül választhatnak önmaguk és kedvesük számára:A Londoni Filharmonikus Zenekar koncertje a Queen Elizabeth Hall-banA február 14-én 19.30-kor kezdődő koncert talán a legkiválóbb Valentin napi ajándék, már-már egy igazi romantikus szerenád. A valaha írt legromantikusabb operák válogatott duettjeinek sokasága és áriái mellett romantikus zenekari művek dallamait is élvezhetjük. Felcsendül az örök kedvenc Puccini és Bizet számos romantikus műve, de a repertoárban mindig van egy-két meglepetés darab is.Londoni DivathétA Brit Divat Tanács által rendezett esemény keretében, február 12-től 16-ig kiváló alkalom nyílik arra, hogy egy top modellel vagy híres tervezővel is találkozhassunk. Ez a nagyszabású kétévente megrendezésre kerülő divat esemény már a 2007-es őszi / téli kollekciót mutatja be a Nemzeti Természettudományi Múzeumban, a Cromwell Road-on.A Valentin napi álarcosbálFebruár 10-én, vasárnap 20 órától a maskara lelke visszatér a modern Shoreditch városrészbe, ahol ez az elbűvölő és felejthetetlen Valentin napi esemény immár második éve kerül megrendezésre a Tab Centre-ben. Az esti szórakozáson élő kabaré, cirkuszi előadók, tűznyelők, mágusok, fizikusok, tánczenekarok és D.J.-k lépnek föl, az esemény bevételét pedig beteg londoni gyerekeket gyógyító intézményeknek utalják át az álarcosbál szervezői.Valentin éj a Tower Bridge-enA Tower Bridge, amely talán a legcsodálatosabb és legismertebb híd a világon, 1894 óta öleli át a Temze két partját. London legjellegzetesebb műemléke Valentin napon 18:30-kor "megnyitja kapuját" a romantika kedvelői előtt. Valentin nap éjszakáján az ide látogatók felmehetnek a lenyűgöző Viktória korabeli lépcsőfeljárón a híd felső átjárójára, amely 45 méter magasan ível át a Temze felett.A párok innen élvezhetik a káprázatos kilátást, akár keletre akár pedig nyugatra tekintenek a londoni égbolton, amikor kettesben sétálnak át az átjárón közben egy zongorista élő zenéjét hallgatva, aki csak az ő tiszteletükre játszik. A párok egy pohár pezsgővel koccinthatnak egymás egészségére.Valentin nap a Középkori Bankett étterembenLondon egyik legújabb éttermében, a Középkori Bankett-ben egy lenyűgöző ötfogásos gyertyafényes vacsora keretében tölthetjük el a Valentin napot. Kapunyitás 19.45-kor, gyertyafényes vacsora, majd tánc a program reggelig. A St. Katherina Dokk a háttérben különleges díszletet ad mindehhez, így az itt eltöltött hangulatos este biztosan emlékezetes marad a párok számára.Pezsgős körutazás a London Eye-on Valentin éjjelénLondon Szeme, a világ legnagyobb óriás kilátó kereke szinte mindig lenyűgözi azokat, akik innen tekintik meg London nevezetességeit. A kilátókerék kapszulái számos esetben adnak otthont esküvőknek és eljegyzéseknek is. Valentin éjjelén a párok egy 40 perces utazást tehetnek a Temze fölött és pezsgővel koccinthatnak miközben a kerék 135 méterrel a város hangulatos fényei fölé emeli őket.Ezen programok egy része ingyenes, a többit és az utazást pedig akár egyetlen kattintással is lefoglalhatják a párok a British Airways internetes oldalán, a ba.com oldalon.
Verejték és zöld tea Tokióban
Napok óta nem alszom, egyre közeledik, óráról órára, percről percre, a legfontosabb pillanat háromhetes japán forgatásunk alatt. Izgalom remeg bennem. Van már a szalagon felvétel a földrengéskutatásról, a halászok kegyetlen mindennapjairól, a földművesek imáiról a naphoz, a szélhez, az esőhöz, vannak interjúk politikusokkal, hétköznapi hősökkel, sportolókkal és japán hírműsorvezetőkkel. Széles a skála, miért ne lenne az, idegenvezetőnket azzal bízták meg, hogy minden érdekességről készítsünk filmet, hiszen egy hónap múlva Magyarországra utazik a japán császár, úgy gondolták, fontos, ha a távol-keleti kultúra és hagyomány mindennapjait bemutatja az egyik magyar televízió. A császár, Akihitó, minden évben egyszer utazik külföldre. 2002-ben Közép-Európát, Ausztriát, Lengyelországot, Csehországot és Magyarországot választotta. Nemsokára indulunk haza, bő három hetünk van, hogy nyolc-kilenc dokumentumfilmet összevágjunk és bemutassunk a nyersanyagból. A legfontosabb pillanatról persze még nem forgathatunk. Pedig múlnak az órák, a percek, és már talán étvágyam sincs, ahogy közeledik az idő. Felébredek. Valamennyit egészen biztosan aludtam, egy-két órát talán. Ez a nap mindennél fontosabb a vendéglátók és talán a mi számunkra is. Ezen az egyetlen reggelen kopognak az ajtómon. Biztosak akarnak lenni, hogy felébredtem. A reggelit már szűk körben, az osztrák, a lengyel és a cseh újságíróval fogyasztom el. És persze a japán külügyminiszter államtitkárával, a miniszterelnöki hivatal tanácsadójával, és egy komornyikkal. Ez utóbbi, a komornyik jelenléte három óra múlva létfontosságú lesz. Inkább csak kávézom, egyetlen falat sem megy le a torkomon. Buszba szállunk, rendőri felvezetést kapunk. Jó lenne megállni egy pillanatra, friss levegőért, sétálni esetleg a parkban, hiába na, ha az ember izgul, akkor a legszívesebben elodázná a pillanatokat. Nem lehet. Protokollról mesélnek nekünk, míg utazunk, hogy hogyan kell meghajolni, hogy hogyan kell a teáscsészét a kezünkben tartani, miközben majd beszélgetünk a vendéglátóval, hogy tilos kérdezni, hogy válaszolni viszont kötelező, persze nem tőmondatokban, hanem kifejtve, hosszan, hiszen az érdeklődés komoly lesz. Verejtékcsepp jelenik meg a halántékomon, nagyjából 200 perc múlva egy isteni leszármazottal fogyasztom el kedvenc zöld teáját, és tizenöt percig kizárólagos vendége lehetek, mert bár kiválóan beszél angolul, hiszen amerikai nevelőnője volt a negyvenes években, mégis inkább a tolmácsán keresztül érintkezik.Megérkezünk a palotához. Hatalmas, mint a hagyomány és a megbecsülés, ami őt magát övezi. Nem véletlenül jöttünk ilyen korán. Két óra intenzív felkészítés következik. Amit a buszon szóban, azt most a valóságban is elmagyarázzák. Hosszú percekig hajlongunk egymás előtt, mi újságírók, ők pedig nézik, megfelelő szögben áll-e a derekunk, eleve, hogy kimért lépteinkkel arisztokratikusan közelítettük-e meg egymást. Mi már-már nevetünk, talán kínunkban vagy izgalmunkban, de nincs vége. Teáscsészéket hoznak, megmutatják, hogyan fogjuk, ha esetleg megajándékoz bennünket vendéglátónk, és szükségünk lesz a másik kezünkre is. Aztán közelről megvizsgálnak bennünket, kell-e borbély, ha a reggeli borotválkozás esetleg nem sikerült elég kifinomultan. Múlik az idő, most már tényleg csak percek vannak hátra. Mindannyiunkat beterelnek egy-egy apró lakosztályba a palota első emeletén. Külön-külön. A lakosztályban fürdőszoba, hűtőszekrény frissítőkkel, kávé, szófa, halk zene és nyugtató illatok. Negyedóra van még, iszom egy kortyot. Nem jó ötlet, azonnal gyöngyözni kezd a homlokom. Odaülök a fésülködő tükör elé. Megtörlöm egy puha kendővel. Egyesével kinyitom az apró dobozokat, egyikben parfüm, a másikban fürdőgolyók, a harmadikban mentolos cukor. A negyediket nyitnám, nem megy, mintha összeragadt volna. Feszegetem, van még úgyis öt percem. Egyszercsak szétpattan és az egész az ölembe borul. Hintőpor. Pánikba esem, a kendővel próbálom leporolni magamról. Persze rosszat teszek, egyre mélyebbre isszák bele magunkat a szemcsék a nadrágszövetemben. Csengetek, kopog, majd megjelenik a komornyik. Rám néz, elmosolyogja magát, "oh, it often happens", gyakran előfordul, mondja, és hozza a csodafegyvert, egy zselészerű krémet és egy hajszárítót. Mintha nyoma sem lenne. Most ők csengetnek, indulunk. Egy emelettel feljebb, a palota vadásztermébe. Felsorakozunk, újságírók, egymás mellett. Még egyszer kipróbáljuk a meghajlást, majd emlékeztetnek bennünket, hogy kérdezni tilos. Válaszolni viszont kell. A zöld tea illata már belengi a termet. A lengyel kollégámra nézek. Apró verejtékcseppek a bajusza helyén. Mintha a lába is remegne. Nyílik az ajtó. Először japánul, aztán angolul jelzi egy kisinas, hogy itt a pillanat. Hölgyeim és Uraim, őfelsége, Akihitó császár.Egy hónap múlva egy budapesti szállodában ad fogadást a japán császár, rövid magyarországi látogatása végén. A japán követség sajtófőnöke odaterel a küldöttséghez. Őfelsége, az isteni leszármazott, rám néz, elmosolyodik és megkérdezi, jól sikerültek-e a dokumentumfilmek, különösen a földművesekről szóló érdekli. Szinte szó szerint idéz abból, amit egy hónapja Tokióban meséltem neki. Pedig újbóli találkozásunk teljesen véletlenszerű volt, sem ideje, sem lehetősége nem lett volna, hogy emlékeztessék rám, és a tokiói beszélgetésre, kezemben egy csésze zöld teával, a császári palotában.