Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Magazin
További cikkek
Jól zárt a Balaton
A Balaton kereskedelmi szálláshelyein összesen 11,8 százalékkal nőtt a vendégéjszakák- és 13,6 százalékkal a vendégek száma az év első nyolc hónapjában 2006 azonos időszakához képest, ami már nem csak a hazai érdeklődés további növekedésének, hanem a külföldi turistaforgalomban beállt kedvező fordulatnak is köszönhető - egy, az év első nyolc hónapjáról készített gyorsfelmérés szerint. A felmérést készíttető Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke, Rosta Sándor az MTI-nek elmondta, a Balaton régió főbb kereskedelmi szállásadóinak mintegy ötöde, 17, zömében három-négy csillagos szálloda szolgáltatott adatokat a gyorsmérleghez. Az adatok alapján a tópart közelében jóval erőteljesebb volt az eddigi forgalomnövekedés, mint a víztől távolabb eső szálláshelyeken. A Balaton-parti szállodákban az év első nyolc hónapjában a belföldiek 20,9, a külföldiek 20,8 százalékkal töltöttek el több vendégéjszakát, mint egy évvel ezelőtt. A tótól távolabb eső szállásadóknál a belföldi érdeklődés 13,8, míg a külföldi 1,7 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A vendéglétszám tekintetében a tóparti szállodákban a belföldiek 15,5, a külföldiek 14,6 százalékkal voltak többen, mint tavaly. A Balatontól távolabb eső szállásadók pedig arról számoltak be, hogy 17,7 százalékkal több belföldi és 4,6 százalékkal több külföldi vette igénybe a szolgáltatásaikat.
Zöld utazás: Környezetvédelem a felhők felett és az interneten
Egy Budapest-London utazás széndioxid kibocsátása 500 forintért semlegesíthetőModern és üzemanyag takarékos repülőgépek forgalomba állításával, járatai útvonalának rövidítésével, könnyebb fedélzeti berendezések alkalmazásával valamint kontrollált felszállások révén tovább kívánja csökkenti gépeinek széndioxid kibocsátását a British Airways. Mindezen eljárások révén a légitársaság 1990 óta 28 százalékkal már ugyan mérsékelte flottája üzemanyag felhasználását, de Komplex Környezetvédelmi Programjának keretében el kívánja érni azt, hogy gépeinek üzemanyag hatékonysága 2025-re további 25 százalékkal javuljon. A nemzetközi légitársaságok közül a British Airways csatlakozott elsőként a tervezett széndioxid kereskedelemi rendszerekhez. A légitársaság a széndioxid kibocsátás csökkentésébe egy új online eszköz, a most bevezetett széndioxid kalkulátor révén utasait is bevonja. Az utasok a széndioxid kalkulátorral kiszámolhatják az utazásuk révén a légkörbe jutó széndioxid mennyiségét, és önkéntesen kifizethetik az emisszió semlegesítésének költségét. Az így befolyt összeget a British Airways a Climate Care szervezeten keresztül a széndioxid kibocsátást csökkentő tevékenységekre és fejlesztésekre fordítja.Napjainkban számos környezetvédő véli úgy, hogy a légiközlekedési iparág az egyik legnagyobb környezetszennyező, holott talán nincs is még egy olyan szektor, amely a légitársaságokhoz hasonló gyorsasággal reagált volna a globális felmelegedés jelentette kihívásokra. A klímaváltozásról szóló Stern jelentés szerint, a nemzetközi légitársaságok az üvegházhatást kiváltó gázok 1,6 százalékának kibocsátásáért felelősek, holott a közúti közlekedés például hatszor, az áramtermelés pedig tizenhatszor több üvegházhatást kiváltó gázt juttat a légkörbe."A nemzetközi légitársaságok széndioxid kibocsátása, más iparágakhoz viszonyítva nem túl jelentős. Az iparág szereplőinek ugyanakkor nem szabad elfelejtenie azt, hogy ha nem tesznek semmit flottájuk széndioxid kibocsátásának mérséklésére, a légiközlekedés részaránya a globális széndioxid kibocsátásban 2050-re, a magas légköri kibocsátás további hatásait is figyelembe véve, elérheti az 5 százalékot." - mondja Anna Ingham-Grant, a British Airways Magyarországért, Szlovákiáért és Cseh Köztársaságért felelős kereskedelmi igazgatója. "A British Airways ezért kötelezte el magát saját széndioxid kibocsátásának csökkentése mellett és csatlakozott elsőként, önkéntes alapon a tervezett széndioxid kereskedelemi rendszerekhez." - teszi hozzá az igazgató.A British Airways 1990 óta 28 százalékkal csökkentette flottája üzemanyag felhasználását, így az Egyesült Királyság teljes széndioxid kibocsátásán belül saját részarányának mértékét 23 százalékkal, 60 millió tonnával tudta mérsékelni. A légitársaság széndioxid kibocsátásának csökkentésében a repülőgép park modernizációjának, az újgenerációs A319-es és a A320-as gépek üzembeállításának volt a legnagyobb szerepe, de abban a repülési útvonalak racionalizálása is fontos szerepet játszott.Az útvonalak racionalizálása egyszerűnek tűnik, de önmagában hosszadalmas apró lépések sorozata, hiszen a nemzetközi repülési útvonalakat légügyi egyezmények szabályozzák. Csak azáltal, hogy Kazahsztánnal, Kínával és Brazíliával sikerült a repülési útvonalak rövidítéséről megállapodásra jutni, és bevezetésre került az ún. "kontrollált felszállási és megközelítési eljárás" a British Airways 2 év alatt 110.000 tonnával tudta mérsékelni saját széndioxid kibocsátását."A folyamat persze nem áll meg és légitársaságunk 2025-ig további 25 százalékkal kívánja csökkenteni gépeinek üzemanyag felhasználását." - mondja Anna Ingham-Grant. "A környezet védelme persze nem csak vállalati döntések függvénye. Abban az egyénnek, utasainknak is fontos szerepe van." - teszi hozzá a szakember.A környezettudatos gondolkodás meghonosítása és elterjesztése céljából a British Airways, a brit kormány támogatásával egy olyan rendszert vezet be, amely az utasok számára is lehetővé teszi az utazás során keletkező széndioxid kibocsátás rájuk eső hányadának semlegesítését.A ba.com internetes oldal "Respecting our World" (Világunk tisztelete) alodalán az utasok a British Airways Komplex Környezetvédelmi Programját ismerhetik meg. A légitársaság emisszió csökkentési törekvéseiben az igazi újdonságot azonban a Climate Care, nemzetközi klímavédelmi szervezettel közösen létrehozott széndioxid kibocsátás kalkulátor jelenti, amely a szervezet www.climatecare.org/britishairways/calculators oldalán érhető el.A kalkulátor segítségével kiszámolható, hogy egy utas Budapest Ferihegyről London Heathrow repülőtérre történő utaztatása során, az üzemanyag elégetése révén, a repülőgép az adott utasra vetítve 0,17 tonna széndioxidot bocsát ki. Ezt a széndioxid mennyiséget az utas, önkéntes alapon 1,26 Font, azaz mintegy 500 forint megfizetésével semlegesítheti a Climate Care szervezet révén.Az utasoktól így befolyt összegből a Climate Care olyan projekteket finanszíroz a világ számos pontján, amelyek a kibocsátott széndioxid mennyiséget semlegesítik vagy azonos mennyiségű oxigén termelésével ellensúlyozzák. E tevékenysége keretében a Climate Care a nem megújuló energiaforrásokat megújuló energiaforrásokkal felváltó beruházásokat, energia és üzemanyag hatékonyságjavító fejlesztéseket és erdőtelepítési programokat támogat. Ezen projektek támogatásának összege az egyes utasokra lebontva úgy került meghatározásra, hogy az utas által fizetett összeg fedezze a kibocsátott széndioxid semlegesítésének vagy azonos mennyiségű kibocsátás megakadályozásának költségét.A British Airways célja az, hogy gépeinek üzemanyag hatékonysága 2025-re további 25 százalékkal javuljon. A légitársaság a brit kormánnyal és az Európai Unió hatóságaival együttműködve dolgozik azért, hogy az unió 2011-re a légitársaságokra is kiterjessze a széndioxid-kibocsátásra vonatkozó előírásokat, környezetünk védelme érdekében.
Megérkezett a Ryanair
Tegnap leszállt Ferihegyen a Ryanair első gépe, egyelőre még utasok nélkül. Michael Cawley, a légitársaság vezérigazgató-helyettese a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta: hét héttel a budapesti start előtt mintegy ötvenezer foglalást regisztráltak a Ryanair budapesti járataira.Ferihegyen az első évben 420 ezer utasra számítanak. Az első évben 50, a következő esztendőkben 20-25 százalékos forgalombővülést várnak Ferihegyen - tette hozzá Cawley. Ez év őszétől hét célpont lesz elérhető Budapestről a Ryanairrel: Bristol, East Midlands/Notthingham, Liverpool, Bréma, Frankfurt-Hahn, Glasgow-Prestwick és Dublin. A jövő évi nyári menetrendben újabb célállomásokat vehetnek el - közölte a vezérigazgató-helyettes. A kapacitásbővítés egyrészt attól függ, hogy mekkora lesz az igény az utasok részéről. Másrészt az is fontos szempont, hogy a Budapest Airport (BA) "milyen módon díjazza majd a növekedést". Mind a Ryanair, mind a BA cáfolta, hogy a légitársaság "különalkunak" köszönhetően választotta Budapestet. "Elvárjuk, hogy ha minél több utast szállítunk, összességében annál inkább csökkenjenek az általunk fizetendő díjak" - magyarázta Cawley. Dimitrios Gatsonis, a BA vezérigazgató-helyettese kiemelte: a Ryanairnek is ugyanazokat a díjakat kell fizetnie, mint a többi légitársaságnak. Cawley szerint a Ryanair hamarosan a második legnagyobb légitársaság lesz Ferihegyen: "Megjelenésünket minden légitársaság meg fogja érezni, mivel áraink minden vetélytársunknál alacsonyabbak." Szakértők szerint egyébként a magyar légiközlekedési piacon a közeljövőben a lengyelországihoz hasonló helyzet alakul majd ki. Ott a WizzAir és a Ryanair gyakorlatilag felosztotta egymás között a fapados piacot, és összességében is mindössze a lengyel nemzeti légitársaság, a LOT áll előttük. (mfor.hu)
Ózon a repülőgépen
Azok az utasok és a személyzet azon tagjai, akik eddig a repülőgép kabinjában lévő rossz minőségű levegőre panaszkodtak, most még egy bűnbakot találhatnak: a bőrükön, hajukon és a ruháikon lévő zsírréteget.Egy vizsgálat szerint, melynek eredményei az ACS Environmental Science & Technology nevű folyóiratában jelentek meg, a testünkön lévő olajok és a repülőgépek kabinjában lévő ózon kölcsönhatásából olyan melléktermékek képződnek, amelyek fokozzák az orr irritációját, a fejfájást, a szem- és szájszárazságot és egyéb repülőutakat jellemző panaszokat. - írja a MediPress.A vizsgálatban amerikai és dán kutatók négy órán keresztül szimulálták a repülést két 16 fős önkéntes csoport részvételével repülőgép kabinoknak kialakított helyen, ahol a repüléshez hasonlóan, különböző fokú ózonnak és légáramlásnak tették ki őket. Az ózon-szinttel párhuzamosan emelkedett azoknak az ismert aldehid tartalmú melléktermékeknek a szintje, amelyek kapcsolatba hozhatóak a fejfájással, az orr irritációjával és "beteg épület" szindróma egyéb tüneteivel."A melléktermékek több mint felét a bőrrel, hajjal, ruhával történő kölcsönhatás eredményezte" - mondta Dr. Charles Wescheler, a vizsgálat vezetője, a New Jersey Orvosi Egyetem munkatársa. "Ezeknek a termékeknek az ózon egészségkárosító hatásában betöltött szerepe egyelőre ismeretlen" - mondta a szakember. "Ha ezek az oxidációs termékek károsnak mutatkoznak, egyszerű módon csökkenteni lehet a mennyiségüket a repülőgépekben és az épületekben, például úgy, ha ózont károsító katalizátorokat építenek be a repülők szellőztető rendszerébe." - tette hozzá.Az Egyesült Államok Repülésügyi Bizottsága (FFA) szerint 2006-ban, körülbelül 750 millió ember repült hivatalosan az országukban. Utazómagasságban a kinti levegő ózontartalma igen magas, gyakran több mint 500 részecske az egy milliárdból (ppb). Az FFA szabályozása szerint a kabin ózontartalma nem haladhatja meg a 250 ppb-t, 10000 méter felett, vagy a 100 ppb-s átlagot egy 4 órás időszak alatt 8000 mértes utazási magasságnál. A tanulmány társszerzője, a Kalifornia Egyetem munkatársa Dr. William Nazaroff szerint a legtöbb széles törzsű repülő szellőztető rendszere tartalmaz ózont károsító katalizátort. "Ezek a készülékek azonban ritkábbak a kisebb gépekben, így a bennük mért ózonszint meghaladhatja a Washingtonban, egy szmogos napon mért értékeket" - fogalmazott Weschler.Tulajdonképpen ez a vizsgálat, melyet az Egyesült Államokban működő FFA és a dán Technikai Kutató Tanács finanszírozott, lehetővé teheti a kutatók számára, hogy jobban megértsék a levegő ózonszennyezettségének káros hatásait, hiszen az ózon az egyik fontos összetevője a városi légszennyező anyagoknak. "Bár ez a vizsgálat szimulált repülési körülmények között készült, az eredmények ezen túlmutatóak." - mondta Weschler. "Minden olyan helyzetben, amikor nagy koncentrációban van jelen az ózon, ugyanezek a kémiai folyamatok játszódnak le." (MediPress)
Kevés az ivóvíz
A klimatológusok szerint ha ilyen mértékben melegszik a Föld, az évszázad vége előtt háború törhet ki az iható vízért. Az ENSZ egészségügyi szervezete, a WHO valamint a klímaváltozást figyelemmel kísérő kormányközi szervezet megdöbbentő adatokkal támasztja alá ennek lehetőségét. Ebből a jelentésből közlünk egy figyelemre méltó részt.Bolygónk vízkészlete 1,4 milliárd köbkilométer, de ebből az édesvíz csak 35 millió köbkilométernyi, viszont az édesvíz 69.6 %- a sarki és magashegyi jégben és a hótakaróban rejlik. A talaj az édesvíz 30 %-át tárolja, - a párában, légkörben van 0,1 %, folyókban, tavakban, mocsarakban pedig mindössze 0,3 %. Ma egy-egy lakos Amerikában naponta 350 liter vizet fogyaszt, s abból csak szomjoltásra, tiszta ivóvízként mindössze két litert,- a többi víz mosásra, öntözésre, öblítésre fogy el. Az európaiak fejenként 200 litert, az afrikai, sivatagos Szahel -övezetben élők csak 10-20 litert fogyasztanak naponta.Konrad Steffen klimatológus 1990-ben építette fel Grönlandon a Swiss Camp nevű automatikus klímafigyelő állomását, mert véleménye szerint az ottani körülményekből elég pontosan lehet következtetni az egész Föld időjárásának változásaira. Az elmúlt tíz év során az ottani átlagos téli hőmérséklet 5 fokot emelkedett, amit Steffen először számításai hibájának tartott. Megfigyelései alapján a világtenger szintje 2100-ra 1, 6 - 2 métert is emelkedhet. A 2100 méternél is magasabban elterülő grönlandi magasföld (a legmagasabb csúcsa 3231 méterre emelkedik) tárolja a világ édesvíz készletének igen jelentős részét. 1992-ben még csak a hatalmas sziget tengerszint feletti parti részén olvadt meg a jégtakaró és csak 600 méteres magasságig. 2005-ben már 1700 méterre emelkedett az olvadási határ és jelentkezett az északi, a sarkvidékhez közeli oldalon is. Az itt megolvadt jégmező kincset érő édesvízével csökkent a tartalék, ráadásul a hideg, könnyebb édesvíz a Golf-áramlat sós, ezért nehezebb vízére áramolva átalakíthatja az európai időjárást nagyban befolyásoló Golf-áramlás haladási irányát. (MTI)